Higgyetek az Ő prófétáinak - március 5 - VASÁRNAP - Zsoltárok 125

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 10. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezet 602. nap

10. Szigorú dorgálás

Illés egy ideig a hegyekben, a Kérit patak mellett rejtőzködött. Hónapokon át Isten csodálatosan ellátta táplálékkal. Később, amikor a tartós szárazság miatt a patak kiszáradt, Isten megparancsolta szolgájának, hogy pogány földön keressen menedéket. "Kelj föl - mondta -, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad."

Ez az asszony nem volt zsidó. Soha nem részesült azokban a kiváltságokban és áldásokban, amelyeket Isten választott népe élvezett. De hitt az igaz Istenben, és követte mindazt a fényt, amely ösvényére hullott. Most pedig, amikor Illés nem volt biztonságban Izráel földjén, Isten elküldte ehhez az asszonyhoz, hogy nála találjon menedéket.

"Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam. Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal."

Ezt a nyomor sújtotta hajlékot az éhínség különösen érzékenyen érintette. Szánalmasan sovány készletük már-már kifogyott. Illés jövetele, pont azon a napon, amikor az özvegy már aggódva látta, hogy kénytelen feladni a létért való harcot, végsőkig próbára tette az élő Isten gondviselő hatalmába vetett hitét. De ebben a rettenetes szorult helyzetben is bizonyságot tett hitéről, mert teljesítette az idegen kívánságát, aki azt kérte, ossza meg vele utolsó falatját.

Az özvegy így válaszolt, amikor Illés ételt és italt kért tőle: "A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marok liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk." Illés ezt mondta neki: "Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre."

Ennél nagyobb hitpróba nem érhette! Az özvegy eddig minden idegenhez szívélyes és nagylelkű volt. Most is tekintet nélkül az őt és gyermekét érhető szenvedésre, abban bízva, hogy Izráel Istene kielégíti minden szükségletét, e legnagyobb próbára vendégszeretettel válaszolt, "és az Illés beszéde szerint járt el."

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 125

A hegyek folyton hívnak engem! Nagyon szeretem a lakóhelyemet övező hegyeket. Az év egy részében zöldellő fák alkotnak rajtuk zöld szőnyeget, és nevükhöz illően – Füstölgő Hegység – bodros bárányfelhőket „eregetnek” a csúcsok. Nekem nem számít, hogy milyen magas a hegy, amit látok, vagy milyen táj övezi, azonnal felébred bennem a kívánság, hogy valahogy feljussak a tetejére. (Az azonban ritkán fordul elő, hogy valóban fel is jutok egy igazán magas hegy csúcsára, hacsak nem autóval kanyargok fel!) A hegy hatalmas és fenséges volta arra hív, hogy legyek egy parányi része, ha csak rövid ideig is. Amikor pedig tényleg fenn vagyok, akkor nagyon közel érzem magam Teremtőmhöz.

A világ egyetlen hegye sem adta meg azonban a teljességnek azt az érzetét, mint a Sion hegye és a Jeruzsálemet körülvevő hegyek. Amikor ott álltam fenn, megéreztem, milyen hatalmas és fenséges terve van Istennek népével, és újra meggyőződtem arról, hogy oltalmával örökre körülveszi gyermekeit. Ha benne bízom, akkor egészen biztos lehetek ebben!

Az emberi szív megremeghet. A bizalomra való képességem legerősebb állapotomban is nagyon gyenge. Az én mennyei Atyámat azonban nem lehet megingatni, ő sosem remeg. Kitart mellettem örökkön-örökké! Ámen!

Cindy Nash

84. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezetéhez (március 5-11.).

Illés és a sareptabeli özvegyasszony története mindig is egyike volt a kedvenceimnek. Ez a történet Isten gondviseléséről és védelméről szól, amelyet nem csak Illés, hanem az özvegy és a fia számára is biztosított. Az, hogy Isten megparancsolta Illésnek, hogy „pogány földön keressen menedéket” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten útjai és a gondolatai is magasabbak a miénknél.

Ahogyan Isten a Bibliában már sok asszony életében tette, az özvegyet is arra kérte, hogy bízzon Benne, ami az életét és a fia életét illeti. Csodálom az ő Illésnek adott engedelmes válaszát, hogy megbízott Isten ígéretében, és a legvégsőkig elment, mint háziasszony: Illés szükségleteit a sajátja elő helyezte. Isten elsőkézből ismeri a szülő és gyermek közti mély szeretetet. Éppen úgy, ahogyan Ábrahám hite elnyerte jutalmát, és visszakapta a fiát, amikor az özvegyasszony fia beteg lett és meghalt, Isten elküldte Illést, hogy hozza vissza őt az édesanyja számára.

Ez engem arra emlékeztet, amikor gyakran az életem során Isten az én személyes hitemet tette próbára. Emlékszem a mérhetetlen megfeszítettségre, amikor a férjem és én éreztük az elhívást az írországi önellátó szolgálatra. Isten várt az utolsó percig, hogy eladjuk a házunkat, majd hűségesen ellátott minket, és megadta szükségleteinket a tengerentúli nyolc és fél évnyi szolgálatunk során.

Mi nem tudunk többet adni, mint Isten. Ő mindig megjutalmazza a hitünket, bár néha váratlan utakon. Isten a legfőbb Adományozó!

Annemarie Freeman

Munkaterapeuta, háztartásbeli anyuka, lelkészfeleség

Georgia, USA

Fordította: Gősi Csaba