2018. január 20., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 20 - SZOMBAT- Zakariás 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 5. fejezet 922. nap

Mária várakozással tekintett előre arra az időre, amikor a Messiás uralkodik Dávid trónján, de nem látta a szenvedés keresztségét, amelyen át vezet oda az útja. Simeon szavaiból kitűnt, hogy a Messiás útja e világon nem lesz akadálytalan. A Máriához intézett szavakban - "a te lelkedet is általhatja az éles tőr" (Lk 2:35) - Isten gyöngéd együttérzéssel meghirdeti Máriának azokat a gyötrelmeket, amelyeknek elviselését már meg is kezdte.

"Ímé - mondotta Simeon - ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izraelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak" (Lk 2:34). Aki fel akar állni, annak előbb el kell esnie. A Sziklára kell esnünk és össze kell törnünk, mielőtt Krisztusban felemelkedhetnénk. Énünket le kell taszítani trónjáról, az önteltség helyett alázatosságot kell tanulnunk, ha meg akarjuk ismerni a lelki ország dicsőségét. A zsidók elutasították azt a dicsőséget, amelynek megalázkodás az ára. Ezért nem akarták befogadni Megváltójukat. Jel volt Ő, aki ellen felemelték szavukat.

"Hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek" (Lk 2:35). Krisztus életének fényénél minden szív - a Teremtő szívétől kezdve a sötétség fejedelmének szívéig - lelepleződik. Sátán önzőnek, zsarnoknak mutatta be Istent, olyannak, aki mindent követel, de semmit sem ad, aki saját dicsőítésére igényli teremtményei szolgálatát, de javukra semmi áldozatot nem hoz. Krisztus odaajándékozása azonban bepillantást enged az Atya szívébe. Bebizonyítja, hogy Isten irántunk való gondolata "békességnek és nem háborúságnak gondolata" (Jer 29:11). Ez kinyilatkoztatja, hogy míg Isten gyűlölete a bűnnel szemben olyan erős, mint a halál, a bűnösök iránti szeretete viszont erősebb a halálnál is. Vállalta megváltásunkat, és semmit vissza nem tart, bármily drága legyen is az, ami művének megvalósításához szükséges. Nem rejtett el egyetlen igazságot sem, amelyet megváltásunk érdekében ismernünk kell. Nem mulasztott el megtenni egyetlen csodát sem, amely javunkat szolgálja; egyetlen isteni eszköz sem maradt felhasználatlanul. Kegyelmet kegyelemre, ajándékot ajándékra halmoz. A menny egész tárháza nyitva áll azok számára, akik engedik, hogy megmentse őket. Az Atya összegyűjtötte a világmindenség valamennyi kincsét, feltárta végtelen hatalmának forrásait, s mikor mindezeket Krisztus kezébe helyezte, így szólt: mindez az emberé! Használd fel ezeket az ajándékokat és győzd meg általuk az embert arról, hogy mennyen és földön nincs nagyobb szeretet, mint az enyém! Akkor találja meg legteljesebb boldogságát, ha szeret engem.

Kálvária keresztjénél a szeretet és az önzés állt szemben egymással. Itt mutatkozott meg mindkettő a maga legteljesebb valóságában. Krisztus azért élt, hogy vigasztaljon és áldást osszon. Sátán pedig megölte Őt, s ezzel kifejezte Isten elleni gyűlöletének mélységes gonoszságát. Ezzel lelepleződött lázadásának igazi célja: megfosztani Istent trónjától, és megölni azt, aki kinyilatkoztatta Isten szeretetét.

Krisztus élete és halála felfedi az ember gondolatait is. Krisztus élete - a jászoltól a keresztig - önmegtagadásra, a szenvedésben való részvételre hív. Leleplezi az emberek szándékait. Jézus a menny igazságát hozta, s mindazok, akik engedelmeskedtek a Szentlélek szavának, vonzódtak hozzá. Akik önmagukat imádják, azok Sátán birodalmához tartoznak. Krisztus iránti magatartásunk mutatja meg, kinek az oldalán állunk. Így mondja ki mindenki önmaga felett az ítéletet.

A végső ítélet napján minden elveszett lélek meg fogja érteni, mit dobott el magától azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt áll majd szemük előtt, és mindenki - akit bűnei addig elvakítottak - felismeri igazi jelentőségét. Kálvária látomása nyomán, a titokzatos Áldozat láttán minden bűnös elismeri, hogy a menny ítélete jogos. Minden hazug mentség semmivé lesz. Az emberiség hitehagyása a maga irtózatosságában mutatkozik meg. Mindenki meglátja majd, mit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése, amely a hosszú küzdelem alatt felmerült. A világegyetem ítélőszéke igazolni fogja, hogy Isten nem felelős a bún keletkezéséért és következményeiért. Akkor bebizonyosodik, hogy nem az isteni rendelkezések idézték elő a bűnt. Isten uralmában nem volt hiba; semmi ok nem volt a hűtlenségre, elégedetlenségre. Amikor minden szív gondolata nyilvánvalóvá lesz, a hűségesek és a lázadók együtt vallják majd meg: "Igazságosak és igazak a te útaid, ó szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? [...] Mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek" (Jel 15:3-4).

Mai Bibliai szakasz: Zakariás 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

„Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet” (1. vers – új prot. ford.). Milyen kegyelemmel és bátorítással teljes kép ez!

Zakariás könyvének 13. fejezete tulajdonképpen az előző fejezet folytatása. A 12. fejezet 10. versében egy próféciát találunk a Messiásról, akit majd átszegeznek (vagy átdöfnek). Ebben a fejezetben tehát, az első versben található „azon a napon” kifejezés arra a napra utal, amikor majd a Messiás megfeszíttetik, nem pedig a végidei napra. Amikor a Messiás meghal, mint Istennek bemutatott áldozat, és a nép gyászol és sír a halála miatt; akkor nyílik meg a bűntől megtisztító forrás. 

A 2-4. versekben a Mindenható Isten megígéri, hogy a bálványokat, a hamis prófétákat és a tisztátalan lelket, ami oly sokakat elveszített, végül eltávolítja a földről. 

Az 5-6. vers az eljövendő Megváltóról szól. Úgy idézi fel őt, mint aki a földművelésből él ifjúkora óta, majd szenvedéséről ír. Hátát, mellkasát sebesítik meg. Az evangéliumokban azt találjuk (Mt 27.26; Mk 14:65; 15:15; Lk 22:63; Jn 19:1, 18), hogy Jézust miként ostorozták, ütötték és gúnyolták.

Ellen G. White is idézi a 6. verset néhány ézsaiási igeverssel együtt (az 53. fejezetből), amikor Krisztusnak, Isten szolgájának halálát írja le (Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 150. oldal). Mindez akkor történt, amikor barátai házában volt látogatóban, vagyis Dávid házában, Jeruzsálem lakóinál, amely az emberiséget jelképezi.

Ahogy a 7. vers megjövendöli, és maga Jézus is idézi ezt a szakaszt Mt 26:31-ben, amikor a Messiás, a pásztor megsebesül, tanítványainak nyája szétszéled és elmenekül. Ő azért jött, hogy az emberiséget a bűnökből és lázadásból megtisztító kutat felnyissa, de hallgatóit olyannyira elvakította a gonoszság és a kapzsiság, hogy halálra adták őt. Azok, akik a templom szolgálatában álltak, és születésüktől fogva a kor vallási rendszerének vezetői voltak, saját Uruk ellenségeivé váltak.

Vigyázzunk, nehogy mi is önmagunk felmagasztalására használjuk az Úrtól kapott kiváltságainkat! Amink van, azt az Úr dicsőségére kell használnunk, aki teremtett és megváltott bennünket.

Lenyűgöző látni, hogy az Ige üzenetének jó része inkább szól nekünk, akik a vég idején élünk, mint bárki másnak, aki a történelem során élt, beleértve azokat is, akik közvetlenül hallgatták a prófétákat. Ennek a fejezetnek a vége is ezt bizonyítja (8-9. vers).

Az Úr annyi próbát és nehézséget enged meg a maradéknak, hogy felhagyjanak a bűnös világiassággal, és az önfelmagasztalás iránti vágyukkal. Akkor Isten népe leszünk, és Ő lesz a mi Istenünk. Amikor ez megtörténik, boldogan mondhatjuk mindnyájan: „Az Úr az én Istenem!” 

Sook-Young Kim

128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  4-5. fejezeteihez (január 14-20.).

Amikor Jézus erre a földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen, hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is! Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok, akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok, akik a közeli eljövetelét hirdetik.

A zsidóknál szokás volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte. Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek Jézust, hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.

Mára kevés változott, ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen védőbástyánkat az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást, elmélyülünk tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb boldogságunk ismerni és szeretni a Megváltónkat.

A beszámoló arról, hogy Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt van a szeretet!

Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. január 19., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 19 - PÉNTEK - Zakariás 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 5. fejezet 921. nap

Amikor Simeon belépett a templomba, látott egy házaspárt, akik elsőszülött fiukat mutatták be a pap előtt. Külsejük szegénységről árulkodott, de Simeon megértette a Szentlélek figyelmeztetését, és mélységes meggyőződés hatotta át, hogy az Úrnak bemutatott kisgyermek Izrael Vigasztalója, vagyis az, akit látni vágyott. A megdöbbent pap olyannak látja Simeont, mint aki elragadtatásban van. A gyermeket visszaadja Máriának, de most Simeon veszi karjába és felmutatja az Úr előtt. Simeon lelkét olyan öröm járja át, amilyet még sohasem érzett. Amint menny felé emeli a kisded Üdvözítőt, ezt mondja: "Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben; mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izraelnek dicsőségére" (Lk 2:29-32).

A jövendőmondás Lelke hatotta át Istennek ezt az emberét, s mialatt József és Mária mellette álltak, és csodálkoztak szavain, megáldotta őket, és ezt mondta Máriának: "Ímé ez vettetett sokaknak elestére és, feltámadására az Izraelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek" (Lk 2:34-35).

Anna prófétaasszony is bejött, és megerősítette Simeon bizonyságtevését Jézusról. Mialatt Simeon még beszélt, Anna arcát isteni dicsőség ragyogta be, és mélységes hálával köszönte meg, hogy Krisztust, az Urat megláthatta.
Ezek az alázatos hívők nem hiába kutatták a próféciákat. De Izrael vezetői és papjai, bár kezükben voltak a próféták értékes kijelentései, mégsem az Úr útján jártak, és szemük becsukódott az élet Világossága előtt.

Így van ez ma is. Lelki vezetők és az Isten házában imádkozók nem értik meg, sőt észre sem veszik azokat az eseményeket, amelyek az egész menny érdeklődésének homlokterében állnak. Sokan elismerik a történelmi Krisztust, de elfordulnak az élő Krisztustól. Krisztust - aki Igéjében önfeláldozásra szólít, aki a segítségért könyörgő szegények és szenvedők személyében lép elénk, aki az igaz ügy szolgálatára hív, amely szegénységet, fáradságos munkát és megvetést von maga után - ma sem fogadják szívesebben, mint közel kétezer évvel ezelőtt.

Mária elgondolkodott Simeon sokatmondó, nagy horderejű próféciáján. Amint a karjában nyugvó gyermekre tekintett, és emlékezetébe idézte a pásztorok szavait, örömteli hálával és nagy reményekkel telt meg a szíve. Simeon szavai Ésaiás próféciáját juttatták eszébe: "Származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. Akin az Úrnak Lelke megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. [...] Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség" (Ésa 11:1-5). "A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük! [...] Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!" (Ésa 9:2-6)

Mária mégsem értette meg Krisztus küldetését. Simeon úgy jövendölt az Úrról, mint világosságról, amely megvilágosítja a pogányokat és dicsőségére lesz Izraelnek. A Megváltó születését az angyalok is úgy hirdették meg, mint örömhírt minden nemzet számára. Isten helyesbíteni akarta a zsidók szűk látókörű felfogását a Messiás munkájáról. Azt kívánta, hogy az emberek ne csupán Izrael szabadítóját, hanem az egész világ Megváltóját lássák benne. De még ahhoz is évek hosszú sorának kellett eltelni, hogy Mária, Jézus anyja megértse fia küldetését.

Mai Bibliai szakasz: Zakariás 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az előző fejezetekben kinyilvánításra került Isten haragja, amellyel népét és vezetőiket akarja sújtani engedetlenségükért. Ebben a részben az Úr ígéretet tesz, hogy megítéli a Jeruzsálemet ostromló és Júda házát pusztító nemzeteket. Jeruzsálem nehéz kő lesz számukra. Cipelve azt kínlódni fog váll és kar. Ahogy Izraelt kínozzák, rájuk is szenvedés vár. Úgy látjuk itt Istenünket, mint aki törődik állandóan lázadozó népével, még ha meg is kell őket büntetnie megtérésük érdekében.

A 4-9. versekben Jeruzsálem helyreállításának ígérete olvasható. Isten, mint Teremtő jelenik meg, „aki az eget kifeszítette, a földnek alapot vetett, aki lelket adott az emberbe” (1. vers – új prot. ford.). Jeruzsálem felépül, mert a Seregek Ura, a Teremtő megígérte. Ő a Mindenható, akinek bármi lehetséges, és az Ő szava valóra válik.

És valóban, Izrael népe hazatért fogságából, Jeruzsálem újjáépült, az Úr csodát csodára halmozott. Nyissuk ki szemünket és lássuk meg a még fenségesebb csodát, a mennyei Jeruzsálemet, amit a hűséges maradék, az Úr megváltottai örökölnek majd. A város végül leszáll a földre, végső helyére. Azon a napon az Úr oltalmazza Jeruzsálem lakóit, és olyan lesz közöttük még a botladozó is azon a napon, mint Dávid” (8. vers – új prot. ford.).

A 10. vers komoly képet fest. „Rátekintenek arra, akit átdöftek”. Ezt az igeverset idézi János evangéliuma 19:37, amint Jézust a kereszten függve egy római katona egy dárdával oldalba szúrta. Továbbá Jelenések könyve 1:7 is utal egy különleges feltámadásra Jézus második eljövetelekor, amikor meglátják Őt azok, akik Őt általszegezték. Lenyűgöző, ahogy Isten világosan kijelenti, hogy Jézust át fogják szegezni a kereszten a mi bűneinkért. Maga az Úr jelentette ezt ki előre Zakariás prófétának. Más szavakkal, mi magunk szegeztük fel Őt a bűneinkkel.

Az emberek bánkódni fognak emiatt, és a bánkódóknak két csoportja lesz. Az első csoport vétkei miatt fog megszomorodni bűnbánó szívvel, mély fájdalommal és töredelemmel. Addig tesznek így, míg Jézus közbenjár érettük a mennyei Szentélyben, a Szentek Szentjében. Így bűneik eltöröltetnek, és az új Jeruzsálem lakosaiként lesznek az eljövendő királyság örökösei. Igen, az igazi megtérés számít.

Mindazonáltal lesz egy másik csoport is, akik jajgatni fognak. Ők bűneik miatt sírnak majd Jézus visszatértekor (Mt 24:30; Jel. 6:15-17). Fájdalmuk keserves lesz, amint ráébrednek, hogy nincsenek a megváltottak között.
Zakariás 12:12-14 szerint mindenki jajgatni fog. A mi döntésünk, hogy az Úrhoz kiáltunk-e bűneink miatt eljövetele előtt, amíg Jézus könyörög érettünk, és örök életet nyerünk, vagy eljövetelekor az elkövetkező pusztulás miatt jajveszékelünk majd. Urunk, segíts rajtunk!

Sook-Young Kim

128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  4-5. fejezeteihez (január 14-20.).

Amikor Jézus erre a földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen, hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is! Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok, akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok, akik a közeli eljövetelét hirdetik.

A zsidóknál szokás volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte. Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek Jézust, hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.

Mára kevés változott, ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen védőbástyánkat az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást, elmélyülünk tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb boldogságunk ismerni és szeretni a Megváltónkat.

A beszámoló arról, hogy Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt van a szeretet!

Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba


2018. január 18., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 18 - CSÜTÖRTÖK - Zakariás 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 5. fejezet 920. nap

Micsoda nagy jelentősége volt akkor Krisztus bemutatásának! De a pap tekintete nem hatolt át a fátyolon, nem tudta elolvasni a mögötte rejlő titkot. A gyermekek bemutatása megszokott esemény volt. A pap naponként átvette a váltságdíjat, amikor a gyermekeket felajánlották az Úrnak. Nap mint nap foglalkozásszerűen végezte megszokott feladatát, kevés figyelmet szentelt a szülőkre és a gyermekre, hacsak nem gazdag vagy magas rangú szülők álltak előtte. József és Mária szegények voltak, s amikor gyermekükkel megjelentek, a papok csak egy szerényebb öltözetű galileai férfit és nőt láttak bennük. Megjelenésükben semmi sem vonta magára a papok figyelmét. A legszegényebbek számára előírt áldozatot mutatták be.

A pap elvégezte hivatalos teendőit. Karjába vette a gyermeket, és magasra emelte az oltár előtt. Majd visszaadta anyjának, és beírta a "Jézus" nevet az elsőszülöttek névsorába. Fogalma sem volt arról, hogy a gyermek, akit karjában tartott, a menny Fejedelme, a dicsőség Királya. A pap nem sejtette, hogy ez a gyermek az, akiről Mózes ezt írta: "Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek" (Acs 3:22). Mit sem tudott arról, hogy ez a gyermek az, akinek dicsőségét Mózes látni kívánta. Pedig nagyobb volt Mózesnél az a Valaki, akit a pap karjában tartott; és amikor nevét bejegyezte, annak nevét írta be, akire az egész izraelita vallásrendszer épült. Ez a név a jogi alapja e vallási rendszer megszűnésének is, hiszen az áldozati rendszernek nem sokáig volt már szerepe: az előkép már-már találkozott az igazival, az árnyék a valósággal.

A dicsőség felhője eltávozott a szentélyből, de a betlehemi Gyermekben ott rejlett az a dicsőség, amely előtt az angyalok leborultak. Ez az öntudatlan csecsemő volt az a megígért mag, akire az Éden kapujában felállított első oltár mutatott. Ő volt Siló, a békesség adományozója. Ő volt az, aki kijelentette önmagáról Mózesnek, hogy VAGYOK. Ő vezette Izraelt felhő- és tűzoszlopban. Róla jövendöltek régóta a próféták. Ő volt minden nemzet vágya, Dávid gyökere és sarja, a fényes Hajnalcsillag. E gyámoltalan csecsemő neve, amelyet Izrael könyvtekercsébe bevezettek, az a név, amely testvérünknek hirdeti meg Őt, az elbukott emberiség reménysége volt. E gyermek, akiért megfizették a váltságpénzt, váltságdíjat fizetett az egész világ bűneiért. Ő volt az igazi "nagy papunk Isten háza felett" (Zsid 10:21), a "változhatatlan papság" (Zsid 7:24) feje, a közbenjáró, aki "a Felségnek jobbjára" ült "a magasságban" (Zsid 1:3).

Lelki dolgok csak lelkileg foghatók fel. A templomban Isten fiát odaszentelték arra a munkára, amelyért eljött. A pap úgy nézett rá, mint bármely más gyermekre.' És bár nem látta és nem is érezte, hogy valami rendkívüli dolog történik, mégsem maradt ismeretlen az az ajándék, amelyet Isten az Ő Fiában a világnak adott. Ez az esemény nem múlhatott el Krisztus felismerése nélkül. "És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izrael vigasztalását, és a Szentlélek vala őrajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát" (Lk 2:25-26).

Mai Bibliai szakasz: Zakariás 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A cédrus, a fenyőfa és a tölgy a befolyásos vezetőket jelképezi.  Az előző fejezet folytatásaként továbbra is a hűtlen vezetők bírálatát olvashatjuk. Saját gazdagságukat gyarapítva pénzért árulják Isten juhait, és nem is sajnálják őket.  Adják-veszik a nyájat és még csak nem is érzik bűnösnek magukat, ami a 6-14. versekből is kiviláglik.

Az Úr vett két botot, és az egyiket jóakaratnak, vagy az Ő kegyelmét kifejező szavakkal szépségnek, kellemetességnek, illetve gyönyörűségesnek nevezte, a másikat pedig egyetértésnek, szövetségnek. Az Úr azonban eltörte a főembereket, akiknek Őt kellett volna képviselniük a nyáj vezetésében.  A 10. vers szerint azért verte meg a vezetőket, hogy bemutassa, népének vele való szövetsége megtört. A 14. versben az Úr az általa kiválasztott újabb megbízottak csoportját is eltörte, amivel arra utalt, hogy Júda és Izrael szövetsége is fölbomlott.

Ha a kegyelem megtörik, Istennel való függőleges kapcsolatunk is sérül. Ha ez a szövetség megtörik, az emberekkel való horizontális kapcsolatunk is tönkremegy. Ha elhagyjuk az Urat, ha nem követjük teljesen Őt, emberi kapcsolataink az élet minden területén szintén kárt szenvednek.

Az evangéliumok a 11. fejezet 12-13. verseinek beteljesedéseként írják le, amikor Júdás 30 ezüstért elárulta Jézust (Mt 26:15; 27:3-10). Isten arra kérte Zakariás által a népet, hogy adják meg az Ő bérét, és ők 30 ezüstben határozták meg azt. Ezért mondja Isten Zakariásnak, hogy „nagy jutalom, amelyre becsültek engem.”  Az Urat, Istenüket 30 ezüst sékelre taksálták (alig több mint 12 dollár, kb. 3000.- Ft!). Ahogy Máté evangéliumában olvashatjuk, ennyire tartották Jézus életét Júdás és a főpapok is. Ez akkoriban egy rabszolga átlagos ára volt.

Te mennyire becsülöd az Urat? Szerinted is 30 ezüstöt ér vajon az Úr és az örök élet? Jézus említi Márk evangéliumának 10. fejezetében, hogy akik elhagyják házukat, földjüket, testvéreiket, szüleiket, házastársukat vagy gyermekeiket az Ő kedvéért, azok öröklik az örök életet az eljövendő világban.

A fejezet végén a vezetők, hűtlen pásztorként súlyos megrovásban részesülnek.  Nem keresik meg az elveszetteket, és nem gyógyítják meg sebeiket. Nem táplálják azokat, akik erősnek hiszik magukat, hogy megálljanak, és megeszik a kövérek húsát és zsírját.  Ezek a „haszontalan” pásztorok, akiknek Isten nagyon nem örül.   „Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat!” (17. vers).

Értékeljük az Urat teljes valónkból, mindennel, amink van, ahogyan Ő értékelt minket!  Mindenekfelett szeressük Őt, ahogyan Ő szeretett minket! Vezetőnek tartod magad, bármilyen szempontból is? Akkor tudd, hogy Isten őszinte megújulást és teljes reformációt vár el tőled a mai időkben!

Sook-Young Kim

128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  4-5. fejezeteihez (január 14-20.).

Amikor Jézus erre a földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen, hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is! Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok, akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok, akik a közeli eljövetelét hirdetik.

A zsidóknál szokás volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte. Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek Jézust, hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.

Mára kevés változott, ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen védőbástyánkat az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást, elmélyülünk tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb boldogságunk ismerni és szeretni a Megváltónkat.

A beszámoló arról, hogy Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt van a szeretet!

Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba


2018. január 17., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 17 - SZERDA - Zakariás 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 5. fejezet 919. nap

5. A bemutatás

A kisded Jézust születése után mintegy negyven nappal József és Mária felvitte Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, áldozatuk kíséretében. Ez a zsidók törvénye szerint történt meg. Krisztusnak, mint az ember helyettesének mindenben eleget kellett tennie a törvénynek. A törvény iránti engedelmességének zálogaként körülmetélésének szertartása már ezt megelőzően megtörtént.

Az anyáért a törvény egy egyéves bárányt írt elő égőáldozatul, és egy fiatal galambot vagy gerlicét bűnért való áldozatul. De, ha a szülők olyan szegények voltak, hogy bárányt nem tudtak hozni, a törvény lehetővé tette, hogy egy pár gerlét vagy két fiatal galambot hozzanak helyette, az egyiket égő, a másikat bűnért való áldozatul.

Az Úrnak bemutatott áldozatnak hibátlannak kellett lennie. Ezek az áldozatok Krisztust jelképezték, és ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy Jézus mentes volt minden fizikai fogyatékosságtól. Ő volt a "hibátlan és szeplőtlen bárány" (1Pt 1:19). Semmiféle hiba nem éktelenítette fizikai alkatát. Teste erős és egészséges volt. Egész életén át összhangban élt a természet törvényeivel. Testileg és lelkileg példát adott arra, hogy milyen életet gondolt el Isten az ember számára a törvényeinek való engedelmeskedés által.

Az ősi időkből származott az a szokás, hogy az elsőszülöttet Istennek szentelik. Isten megígérte, hogy a menny elsőszülöttét a bűnösök megmentésére adja oda. Ennek az ajándéknak elismeréseképpen minden család Istennek ajánlotta az elsőszülött fiút. Papi tisztségre szánták őket, hogy Krisztust képviseljék az emberek között.

Amikor Izrael megszabadult Egyiptomból, Isten újra elrendelte az elsőszülött felajánlását. Izrael népe még egyiptomi fogságban volt, amikor Isten a fáraóhoz, Egyiptom királyához küldte Mózest a következő üzenettel: "Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat" (2Móz 4:22-23).

Mózes átadta az üzenetet, de a büszke király így válaszolt: "Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izraelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izraelt" (2Móz 5:2). Az Úr jeleket és csodákat tett népéért; rettenetes csapásokkal sújtotta a fáraót. Végül az öldöklő angyal azt a parancsot kapta, hogy ölje meg Egyiptom földén minden ember és minden állat elsőszülöttét. Hogy az izraeliták megmeneküljenek ettől a csapástól, Isten utasítása szerint ajtófélfájukat meg kellett hinteniük egy leölt bárány, vérével. Minden házat meg kellett jelölniük, hogy amikor az angyal halált hozó küldetéssel jön, elkerülje az izraeliták házait.

Miután az Úr ilyen ítélettel sújtotta Egyiptomot, így szólt Mózeshez: "Nékem szentelj minden elsőszülöttet [...] akár ember, akár barom, enyém legyen az" (2Móz 13:2); "Amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr" (4Móz 3:13). Miután Isten elrendelte a szentélyszolgálatot, kiválasztotta Lévi törzsét, hogy Izrael népe elsőszülöttei helyett ők végezzék a szent hely szolgálatát. De az elsőszülöttet továbbra is Isten tulajdonának kellett tekinteni, és a megszabott váltságdíjjal kellett visszavásárolni.

Az elsőszülött bemutatásának törvénye tehát különleges jelentőséggel bírt. Egyrészt emlékeztetett arra, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította meg Izrael gyermekeit, másrészt előképe lett annak a nagyobb szabadulásnak, amelyet Isten egyszülött Fia szerez. Amiképpen az ajtófélre hintett vér megoltalmazta Izrael elsőszülötteit, ugyanúgy Krisztus vére az az erő, amely megmenti a világot.

Mai Bibliai szakasz: Zakariás 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A korai eső ősszel esik Palesztinában a vetés és ültetés idején.  A késői eső pedig tavasszal, hogy beérlelje a termést az aratásra. A korai eső a Szentlélek munkáját jelenti, az evangélium magvainak elvetését Krisztus első eljövetelének idején. A késői eső e világ történelmének végén, Krisztus második eljövete előtt következik be, amikor a termést learatni érkezik.  A Szentlélek két fő munkája: kifejleszteni a hívők jellemét, megérlelni az aratásra, valamint felkészíteni egy népet Jézus eljövetelének végső hirdetésére. Zakariás arra buzdít, idejében kérjük az Úrtól a késői esőt.

A késői esőt azonban, ami felkészíti a hűségeseket az igazi megújulásra és reformációra, megelőzi egy hamis késői eső élmény, amit érzelmi túlfűtöttség, zajos hanghatások és ellenőrizhetetlen izgalom jellemez majd. Az nem az igazság csendes befogadása és a lélek Úrnak szentelése lesz. Népszerű, de hamis tanok terjednek el. Sokakat megtéveszt, akik nem gyökereztek mélyen az igazságba,  és nem aszerint élik mindennapjaikat.
A bárányok hajlamosak tévútra térni. A pásztorkutyák terelik vissza az eltévedteket a nyájhoz. Ez a vezetők feladata.

Zakariás a vezetőket dorgálja (2-3. vers), mert bálványimádásukkal, hamis tanításaikkal és téves eszméikkel tévútra vezették Isten nyáját. Vezető vagy? Befolyásos pozícióban vagy az egyházban?  Esetleg vén a helyi gyülekezetben, vagy diakónus? Az igazsággal kell betöltekezned és nem tévútra vezetni az embereket, hanem az élet vizéhez.

Isten nagy figyelmet fordít népére. A helyreállításukra vágyik. Visszahozza, és nem fenyíti meg őket. Bár szétszórta őket, megemlékeznek Róla, és Ő összegyűjti a maradékot, mert megváltotta őket.
A szegletkő, a cövek és a harci íj, mind a vezetőt, a Messiást jelképezik. Ő fogja leverni az ellenséget, letörni az asszírok és egyiptomiak kevélységét (11. vers). Ez Jézus második eljövetelekor bekövetkező ítéletének képe. A világ minden tájáról összegyűjti népének maradékát, kérve őket, hogy jöjjenek haza (8-9. vers).

Ez a hívás a hármas angyali üzenet hirdetése, az utolsó felhívás e világnak, ami a késői eső hatalmas ereje által megy majd végbe. A maradék összegyűjtetik, hogy betöltse a rostálás által kihullottak helyét, felváltva őket a munkában. Annyian jönnek majd, hogy alig férnek el (10. vers).

Ideje megerősödni az Úrban, és az Ő nevében járni (12. vers). Részesülni szeretnénk a késői eső tapasztalatában, és hetednapi adventistaként nem lemaradni róla. Jézus hamarosan eljön. Meg kell értenünk, hogy eljövetelének fő célja nem annyira a gonoszok megítélése, mint inkább népének összegyűjtése és hazavitele.

„Drága Urunk, kérünk, nyisd fel szemeinket, hogy lássuk az időt, amikor maradék néped visszatér Hozzád az utolsó üzenet hirdetése által. Add, hogy valóban vágyakozzunk a tavaszi, a késői eső után, hogy felkészülhessünk eljöveteledre. Ámen.”

Sook-Young Kim

128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  4-5. fejezeteihez (január 14-20.).

Amikor Jézus erre a földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen, hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is! Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok, akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok, akik a közeli eljövetelét hirdetik.

A zsidóknál szokás volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte. Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek Jézust, hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.

Mára kevés változott, ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen védőbástyánkat az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást, elmélyülünk tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb boldogságunk ismerni és szeretni a Megváltónkat.

A beszámoló arról, hogy Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt van a szeretet!

Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. január 16., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 16 - KEDD - Zakariás 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 4. fejezet 918. nap

Amikor az angyalok eltűntek, a fény szertefoszlott, és az éj homálya újra ráborult Betlehem mezejére, de azt a csodálatos képet, amelynél nagyszerűbbet emberi szem nem látott, a pásztorok sohasem felejtették el. "És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok őtőlük a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk. Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala" (Lk 2:15-16).

Nagy örömmel tértek vissza onnan, és hirdették mindazt, amit láttak és hallottak. "És mindenek, akik hallák, elcsodálkozának azokon, amiket a pásztorok nékik mondottak. Mária pedig mind ez igéket megtartja, és szívében forgatja vala. A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dicsérvén az Istent" (Lk 2:18-20).

A menny és a föld ma sincs távolabb egymástól, mint akkor volt, amikor a pásztorok az angyalok énekét hallgatták. Az emberiséget ma éppúgy körülveszi a menny szerető gondoskodása, mint akkor, amikor egyszerű emberek mindennapi foglalkozásuk végzése közben fényes nappal angyalokkal találkoztak, és a szőlőskertben vagy a mezőn mennyei hírnökökkel beszélgettek. Hozzánk éppilyen közel lehet a menny napi teendőink végzése közben. Isten angyalai kísérik azok lépteit, akik Isten parancsolataiban járnak.

Bethlehem története kimeríthetetlen téma. Benne van elrejtve "Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége" (Róm 11:33). Csodáljuk Üdvözítőnk áldozatát, hogy a mennyei trónt jászollal, a hódoló angyalok társaságát az istálló barmaival cserélte fel. Az emberi gőg és önteltség csúfosan megszégyenül jelenlétében. De ez csak kezdete volt bámulatos megalázkodásának. Már az is határtalan leereszkedés lett volna Isten Fia részéről, ha azt az emberi természetet ölti magára, amellyel az Édenben élő Ádám a bűnbeesés előtt bírt. Ám Jézus akkor vállalta az emberi természetet, amikor azt a bűn már négyezer éve gyöngítette. Ádám bármelyik leszármazottjához hasonlóan alávetette magát mindannak, amit az átöröklés hatalmas törvénye létrehozott. Hogy mi e törvény működésének következménye, azt Jézus földi őseinek a történelme mutatja be. Ezzel az örökséggel jött földünkre, hogy osztozzon bánatunkban, kísértéseinkben, s hogy példát mutasson a bűntelen életre.

Sátán gyűlölte Krisztust a mennyben azért a magas tisztségéért, amelyet Istennél elfoglalt. Gyűlölete fokozódott, amikor ő maga levettetett a mennyből. Gyűlölte azt, aki elkötelezte magát a bűnös ember megváltására. Isten mégis megengedte, hogy Fia mint emberi gyöngeségeknek alávetett, gyámoltalan csecsemő eljöjjön e világba, amelyet Sátán magáénak igényelt. Megengedte, hogy egyszerű emberként szembenézzen az élet veszélyeivel, amelyekkel minden ember találkozik; s hogy megvívja azt a harcot, amelyet az emberiség minden gyermekének meg kell vívnia, azzal a kockázattal, hogy elbukik és örökre elvész.

A földi apa aggódik fiáért. Amikor kisgyermeke szemébe néz, remegve gondol az élet veszedelmeire. Oltalmazni szeretné kincsét Sátán hatalmától, távol tartani a kísértéstől és a küzdelemtől. Isten pedig odaadta egyszülött Fiát egy még ádázabb küzdelem megvívására, még félelmetesebb kockázat vállalására, hogy az élet útját biztosítsa kicsinyeink számára. Ebben van a szeretet! Csodálkozzatok, egek! Ámulj, ó föld!

Mai Bibliai szakasz: Zakariás 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Zakariás 9. fejezetét talán négy részre oszthatjuk: 1) ítélet a népek felett (9:1-8); 2) a Messiás első eljövetele (9-12); 3) a messiás második eljövetele (13-15); és a megváltottak boldog állapota (16-17).

Az első részben a próféta Isten figyelmeztető üzenetét közvetíti a nemzeteknek. Felsorolja a városokat, például Damaszkuszt, Tíruszt,  Sidónt, melyek a világ népeit képviselték. Arannyal és ezüsttel gazdagítják magukat, de az Úr tűzzel pusztítja el őket.

A népek feletti ítélet közben ott lesz a maradéka is azoknak az embereknek, akik az Úrhoz fordulnak, és olyanok lesznek, mint Júda és Jeruzsálem. Milyen csodálatos! Itt bepillantást nyerhetünk Isten gondolataiba, aki szeretné, hogy minden nemzet Hozzá forduljon. Az ígérete, miszerint az elnyomók sohasem fogják eltaposni a megváltottakat, bátorító számunkra (8. vers).

A második részben, a kilencedik verset Máté és János is idézte, ahogyan leírták a Messiás diadalmas bevonulását Jeruzsálembe. Képzeljük el Jézust szamárháton ülni, ahogyan megérkezik Jeruzsálembe!  Képzeljük hozzá, hogy néhány nap múlva megfeszítik! A húsvét előtt a tavaszi szellő lágyan fúj a sokaság között, akik pálmalevelekkel integetnek és Hozsánnát kiáltanak. Ő a királyok Királya, de nem lovon vagy szekéren érkezik, mint egy királyi személy, hanem szamárháton, ami Izrael királyainak szimbóluma.

A következőkben Zakariás úgy fogalmaz, hogy Isten a kiszáradt kútból ment ki minket (11. vers). Ez az a kút, az a mélység, ahova Sátán lesz bezárva a millennium alatt (Jel 20:3). Az Úr megszabadít minket Sátán szorításából a vérrel kötött szövetségén keresztül. A „remény foglyai” (12. vers) Izrael lelki embereire utal, akik a mennyei Jeruzsálem felé fordulnak és nem csak a fogságból visszatérve a földi Jeruzsálemhez.

Néhány zsidó kommentátort megzavart, hogy a Biblia kétféle messiásképet ad. Dániel 7-ben a Messiás felhőkből ereszkedik alá. Zakariás 9-ben szamárháton, alázattal érkezik. Ezért így magyarázták: ha Izrael méltó rá, akkor a Messiás felhőkben fog leszállni az égből, de ha Izrael nem méltó, akkor alázattal érkezik (lásd: Zsidó Talmud Szanh 98a). Azonban aki hisz Jézusban, megérti, hogy mindez az első és a második eljövetelről szól (Mt 24:30).

Zakariás utolsó részében a 13-15. versek a Messiás második eljöveteléről szólnak. Az Úr megjelenik, megfújja a trombitát, és forgószél támad. Felkarolja a népét, és megvédi őket. Ezen a napon a népe békét és nyugalmat lel mellette, mint nyája az Ő jelenlétében. Mint ékkövek fogunk ragyogni koronáján! Semmi sem nagyobb az Ő jóságánál!

Célunk, hogy teljesen Isten felé forduljunk. Eljön, és beteljesíti az ígéretét, pontosan úgy, ahogyan beteljesítette az első eljövetelekor, tehát a második eljövetelekor az uralma kiterjed tengertől tengerig, a föld végső határáig (10 vers). Uralma kiterjed az egész univerzumra, ahol többé nem lesz bűn. Ámen.

Sook-Young Kim

128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  4-5. fejezeteihez (január 14-20.).

Amikor Jézus erre a földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen, hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is! Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok, akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok, akik a közeli eljövetelét hirdetik.

A zsidóknál szokás volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte. Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek Jézust, hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.

Mára kevés változott, ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen védőbástyánkat az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást, elmélyülünk tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb boldogságunk ismerni és szeretni a Megváltónkat.

A beszámoló arról, hogy Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt van a szeretet!

Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba