2018. május 25., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 25 - PÉNTEK - Róma 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 33. fejezet 1047. nap

"Ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz - mondotta Jézus - ezzel a gonosz nemzetséggel is" (Mt 12 : 45). Senki sincs úgy megkeményedve, mint az, aki semmibe vette a kegyelmi hívást, és a kegyelem Lelke ellen cselekedett. A Szentlélek elleni bűn leggyakoribb formája az, amikor valaki kitartóan semmibe veszi a menny bűnbánatra hívó szavát. Minden lépés, amellyel elutasítjuk Krisztust, egy lépés a megváltás elutasítására is, és a Szentlélek elleni bűn felé is.

A zsidó nép Krisztus elutasításával ezt a megbocsáthatatlan bűnt követte el. A kegyelmi hívás elvetésével mi is ugyanabba a hibába eshetünk. Megbántjuk az élet Fejedelmét, és szégyent hozunk Rá a Sátán zsinagógája és a mennyei világ előtt, ha nem hallgatunk az Ő hírnökeire, hanem inkább Sátán közvetítőire figyelünk, akik elvonják a lelkeket Krisztustól. Ha valaki így cselekszik, az nem talál sem reményt, sem megbocsátást, míg végül már nem is vágyik arra, hogy megbékéljen Istennel.

Miközben Jézus még tanította a népet, tanítványai üzenetet hoztak, hogy anyja és testvérei odakinn vannak, s látni szeretnék Őt. Jézus olvasott szívükben, "Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám" (Mt 12: 48-50).

Mindazt, aki hittel elfogadja Krisztust, az emberi rokonságnál szorosabb kapocs köti össze Vele. Eggyé lesz Vele, amiképpen Ő is egy az Atyával. Anyja is közelebbi és biztonságosabb kapcsolatban volt Vele hit és cselekedetek által, mint a természetes rokonság által. Testvéreinek semmi hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes Megváltójuknak.

Micsoda támaszra lelt volna Krisztus földi rokonaiban, ha mennyei követként hisznek Benne, és együttműködnek Vele Isten munkájának végzésében! Hitetlenségük beárnyékolta Jézus földi életét. Ez is része volt annak a keserűségnek, melyet a kín poharából Ő kiürített érettünk.

Isten Fia mélyen átérezte az emberi szívekben gyúlt ellenségeskedést az evangéliummal szemben. Még jobban fájt ez Neki otthonában, hiszen az Ő szíve nyájas, szeretetteljes volt, és nagyra értékelte a családi köteléket. Testvérei azt kívánták, hogy vesse alá Magát az ő elgondolásaiknak, viszont az ilyen eljárás egyáltalán nem lett volna összhangban Jézus isteni küldetésével. Fivérei úgy tekintettek Rá, mint akinek szüksége van tanácsaikra. Emberi szemszögből ítélték meg Őt, véleményük szerint csak olyasmit lenne szabad mondania, ami elfogadható az írástudók és farizeusok számára, ezzel lecsendesíthetné a szavai nyomán támadt bosszantó ellentéteket. Azt gondolták, magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel Magának, és a rabbik fölé helyezkedik, mint bűneik ostorozója. Tudták, hogy a farizeusok lesik az alkalmat a vád benyújtására, és úgy érezték, Jézus felkínálta nekik ezt a lehetőséget.

Mai Bibliai szakasz: Róma 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miután elolvastuk a Római levél első két fejezetét, hívőként feltehetjük magunknak a kérdést: „Miért döntöttünk úgy, hogy hetednapi adventisták leszünk? Ismereteim miatt sokkal szigorúbban felelősségre leszek vonva az ítéletben.” Pál ezt a fajta választ várta a zsidóktól, akikre Isten rábízta törvényét, és akiknek hatalmas előnyük volt. Olyan útmutatásokat kaptak, amelyek sokkal könnyebbé tehették a megváltás útján való járásukat. 

Ezek után a 3. és 4. versben rámutat arra, hogy habár egyesek nem hisznek az igazságban úgy, ahogyan azt a Szentírás bemutatja, ez nem helyezi hatályon kívül az igazságot. Idézi az 51. zsoltár 4. versét, amely azt mondja, hogy amikor Isten megszólal, akkor igazat mond, és nem hazudik. Isten igaz marad, amikor igaznak nyilvánítja azt, aki Benne hisz. Isten neve és becsületessége forog kockán, amikor ezt teszi. Amit ő mond, az igaz!

A következőkben Pál világossá teszi, hogy nem tanít olyat, amit egyesek róla állítanak, hogy elfogadható az, ha folyamatosan vétkezünk, mondván: minél több a bűnünk, annál több kegyelmet kapunk (5-8. vers). Aztán az egész emberiség bűnösségéről beszél (10-11. vers). „Nincsen igaz ember egy sem.” Ez az igazságtalanság az ember elméjében kezdődik el. Ostoba döntéseink Isten ellen fordítanak bennünket, és mindenféle bűnös cselekedetet eredményeznek, beleértve azt is, hogy nem lesz bennünk istenfélelem (12-18. vers). Viszont az istenfélelem az örökkévaló evangélium egy része, ahogyan azt az első angyal üzenetéből látjuk (Jel 14:6-7). Isten megígérte, hogy megszabadít bennünket ostoba döntéseinktől (10-18. vers). Amikor a 19. vershez érkezünk, azt olvassuk, hogy az „egész világ” ítélet, valamint az ebből fakadó kárhoztatás alatt van, és mindenki bűnös Isten előtt. És mivel mindannyian bűnösök vagyunk, semmilyen mennyiségű jó cselekedet nem képes megváltani bennünket. Így mindannyiunknak szüksége van Isten igazságára, amelyet a Jézus Krisztusban való hit által kapunk meg. Az igazságot mindenki megkapja, aki igazán hisz Jézus Krisztusban. 

Ezt az igazságot Isten ingyen és kegyelemből adja, és Jézus áldozta teszi ezt a kegyelmet elérhetővé. Így, aki hisz Jézusban, megigazíttatik, és Isten igaz marad, miközben igaznak nyilvánítja a hívőt (24-26. vers). A fejezet úgy ér véget, hogy bemutatja: nincs helye a kérkedésnek, mert ez az igazság hit által lesz a miénk zsidóké és görögöké, keresztényeké és nem keresztényeké. Továbbá ez a hit arra ösztönzi a hívőket, ne hagyják figyelmen kívül Isten törvényét, hanem inkább emeljék magasra azt. Más szavakkal, azok, akik megtapasztalják a hit általi megigazítást, engedelmes életet fognak élni Isten kegyelméből, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk által (27-30. vers).

Norman McNulty, M.D.

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba

2018. május 24., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 24 - CSÜTÖRTÖK - Róma 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 33. fejezet 1046. nap

Krisztusnak a Szentlélek elleni bűnnel kapcsolatos figyelmeztetéshez szorosan kapcsolódik az üres, gonosz beszéd elleni felhívás. A szavak megmutatják, mi van a szívben. "A szívnek teljességéből szól a száj." A szavak többet jelentenek a jellem kinyilvánításánál - vissza is tudnak hatni a jellemre. Az embereket befolyásolják saját szavaik. Sokszor pillanatnyi, Sátán által keltett indíttatásból irigység vagy gonosz vélekedés jut kifejezésre, olyasmi, amiben nem is igazán hisznek, de a kimondás visszahat a gondolkodásra. Saját beszédük csapja be őket, azt kezdik hinni, hogy amit sátáni ösztönzésre mondtak, igaz. Miután egyszer már kimondtak egy véleményt vagy döntést, gyakran túl büszkék ahhoz, hogy visszavonják, s addig bizonygatják igazukat saját maguknak, míg végül elhiszik. Veszélyes dolog kétkedő szót kimondani, veszélyes kétségbe vonni, bírálni az isteni világosságot. A könnyelmű, tiszteletlen bírálatok megszokása kihat a jellemre - tiszteletlenséget és hitetlenséget táplál. E szokás gyakorlói közül sokan nem is tudnak a veszélyről, míg végül készek a Szentlélek munkáját kritizálni és elutasítani. Jézus így szólt: "Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak" (Mt 12:34-37).

Ezután azokat figyelmeztette, akiket érintettek szavai, boldogan hallgatták Őt, de nem rendelték alá magukat, hogy a Szentlélek bennük lakozzék. Nemcsak az ellenállás, hanem a mulasztás is rombolja a lelket. "Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, - mondotta Jézus - víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És odamenvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak" (Mt 12:43-45).

Sokan voltak Krisztus idejében - ahogyan ma is -, akiket Sátán hatalma egy időre, úgy tűnik, megtört. Isten kegyelme által megszabadultak a lelkeket uralma alatt tartó gonosz szellemektől. Örvendeztek Isten szeretetében, ám, akár a példázatbeli köves földhöz hasonlító hallgatók, nem lakoztak abban. Nem rendelték alá magukat naponta Istennek, hogy Krisztus szívükben lakozhassék, és amikor a gonosz lélek visszatért, s vett maga mellé "más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál" (Mt 12: 45), mindenestül a gonosz hatalmába kerültek.

Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az emberi természetbe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz, melyet megtart e lázadó világban. Szándéka az, hogy az Övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjárók által így birtokba vett lélek már bevehetetlen a Sátán ostromának. Ám, hacsak alá nem vetjük magunkat Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a világ feletti uralomért vívó két nagyhatalom egyike vagy másika irányít bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei közvetítőkkel, akkor Sátán veszi birtokba a szívet, s lakóhelyévé teszi. A gonosz elleni egyetlen védekezés az, ha hit által Krisztus lakozik a szívben, igazságban. Hacsak nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent a szentségtelen hatásoknak - önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, vereséget szenvedünk. A Krisztussal fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva, s végül az ő parancsait kell végrehajtanunk.

Mai Bibliai szakasz: Róma 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miután Pál az első fejezetben bemutatja az evangélium erejét, amely minden hívő számára elérhető, leírja a gonoszok teljes romlottságát. Bennünket, akik ismerjük Istent, megkísérthet a következő gondolat: „Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok olyan, mint azok a gonosz pogányok.”

A második fejezetben azonban Pál leírja azok bűnösségét, akik ismerik Istent. Az első versben bemutatja azt, hogy nincs mentségünk arra, hogy mások gonoszságát megítéljük, mert mi is ugyanolyan bűnösök vagyunk, mint ők. A harmadik versben azt állítja, hogy éppen úgy, ahogy a gonoszok meg lesznek ítélve, azok, akik ismerik az igazságot, de elkövetik ugyanazokat a bűnöket, nem szabadulnak meg az ítélet alól.

A 4. vers arra emlékeztet, hogy Isten jósága az, amely bennünket megtérésre indít, és egyértelmű az, hogy mindnyájunknak válaszolnunk kell erre a jóságra. Mire a 10. és 11. versekhez érkezünk, láthatjuk, hogy Isten nem hagyja figyelmen kívül egyetlen társadalmi osztály bűneit sem. Lehetsz zsidó vagy görög, keresztény vagy nem keresztény, nem az ment meg az ítéletben, hogy mit állítasz magadról.

Pál továbbmegy, és a 17-24. versekben bebizonyítja, hogy Isten neve megszégyenül a pogányok között azon hívők által, akik a törvényt prédikálják és tanítják, miközben megszegik azt. Gyakran nem vesszük észre, hogy hitvalló keresztényekként figyelmen kívül hagyjuk Isten törvényét, ami oda vezet, hogy szégyent hozunk Isten nevére a hitetlenek között.

Ebben a fejezetben az apostol bemutatja, hogy úgy a hitvalló keresztényeknek, mind a gonoszoknak szükségünk van az evangélium átformáló erejére. Legyen az illető hajléktalan drogos, aki egy város utcáin él, vagy a Hetednapi Adventista Egyház egyik felszentelt lelkésze, mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk Isten dicsőségének, és szükségünk van Jézus Krisztus átformáló erejére, úgy ahogy azt az evangéliumokban találjuk.

Pál azzal fejezi be a fejezetet, hogy elmondja nekünk: Isten igazsága nem csupán egy külső jogi eljárás, hanem egy belső megtérés, a szív körülmetélése. Ezt jelenti igaz hívőnek, az Ábrahám magvából való lelki izraelitának lenni. Ez teljesen világossá válik a 4. fejezetben.

Norman McNulty, M.D.

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba


2018. május 23., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 23 - SZERDA - Róma 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 33. fejezet 1045. nap

33. Kik az és testvéreim?

József fiai egyáltalán nem rokonszenveztek Jézus munkájával. Az életéről, munkájáról érkező hírek megdöbbentették, aggodalommal töltötték el őket. Hallották, hogy egész éjszakákat töltött imában, napközben pedig óriási tömeg kísérte, s még enni sem maradt ideje. Barátai úgy érezték, kimeríti magát a megfeszített munkával, s nem tudták mire vélni a farizeusok iránti magatartását, néhányan pedig attól tartottak, hogy elméje megzavarodott.

Testvérei hallottak erről is, és a farizeusok vádjáról is, mely szerint Jézus Sátán hatalmával űzött ördögöket. Érzékenyen érintette őket a szemrehányás, melyet Jézussal való rokonságuk miatt kaptak. Tudták, hogy szavai és cselekedetei milyen megmozdulást idéztek elő, és nemcsak megriadtak bátor kijelentéseitől, hanem méltatlankodtak is amiatt, hogy az írástudókat és a farizeusokat elítélte. Elhatározták, hogy vagy meggyőzik Jézust, vagy az ilyen munka beszüntetésére kényszerítik. Rávették Máriát, hogy csatlakozzék hozzájuk. Jézust az anyja iránti szeretete segítségével majd rábeszélik, hogy legyen elővigyázatosabb - gondolták.

Röviddel ezelőtt történt, hogy Jézus másodszor művelt olyan csodát, mellyel megszállott, vak és néma embert gyógyított meg, ezért a farizeusok újból megvádolták: "Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket" (Mt 9:34). Krisztus nyíltan megmondta nekik, hogy ha a Szentlélek munkáját Sátánnak tulajdonítják, elvágják magukat az áldás kútforrásától. Akik úgy beszéltek Jézus ellen, hogy nem vették észre isteni természetét, azok a Szentlélek által még beláthatják és megbánhatják tévedésüket, és bocsánatban részesülhetnek. Krisztus vére minden bűnt lemos, bármilyen legyen is az, ha a lélek megbánja és hisz, ám ha valaki elutasítja a Szentlélek munkáját, az oda kerül, ahol nincs számára megtérés, sem hit. Isten Lelke munkálkodik a szívben, s ha az ember készakarva utasítja el, és sátáninak minősíti, akkor azt a csatornát vágja el, melyen át Isten kapcsolatba léphet vele. Ha egy lélek végleg visszautasítja a Szentlelket, akkor Isten már semmit sem tehet érte.

A farizeusok, akiket erre Jézus figyelmeztetett, maguk sem hitték el az Ellene felhozott vádat. Mégsem akadt egy sem a méltóságok között, aki a Megváltóhoz húzott volna. Szívükben hallották a Lélek hangját, mely Izrael Felkentjének jelenti ki Őt, és arra készteti őket, hogy vallják magukat tanítványainak. Jézus jelenlétének fényében felismerték szentségtelen voltukat, és kívánták az igazságot, melyre maguk nem tudtak eljutni. Csakhogy miután visszautasították Őt, túlságosan megalázó lett volna számukra, hogy Messiásként fogadják el. Miután ráléptek a hitetlenség útjára, túl büszkék voltak ahhoz, hogy belássák tévedésüket. Elszántan, erőszakosan vitatták a Megváltó tanítását, hogy ne kelljen belátniuk az igazságot. Hatalmának bizonyítékai felbőszítették őket. Nem akadályozhatták meg az Üdvözítőt a csodatételben, nem hallgattathatták el tanításait, de minden tőlük telhetőt megtettek, hogy félreértelmezzék, meghamisítsák szavait. Isten Lelke mégis követte őket, és számos akadályt kellett emelniük, hogy ellenálljanak erejének. A leghatalmasabb közvetítő küzdött velük, aki csak befolyásolhatja az emberi szívet, de ők nem engedtek.

Nem Isten vakítja meg az embereket, nem Ő keményíti meg szívüket. Ő világosságot küld, hogy kijavíthassák hibáikat, biztos útra vezeti őket. Ennek a világosságnak az elvetése miatt vakul meg a szem, keményedik meg a szív. A folyamat sokszor fokozatos, szinte észrevehetetlen. Az ember Isten igéjéből kapja a világosságot, szolgái által vagy Lelkének ereje által, - ám ha ezt a fénysugarat nem veszi figyelembe, a lelki felfogás részben eltompul, s a világosság következő megnyilatkozását kevésbé tisztán érzékeli. Így sűrűsödik a sötétség, míg végül is éjszaka lesz a lélekben. Ez történt a zsidó vezetőkkel is. Meggyőződtek a Krisztust kísérő isteni erő felől, de hogy ellenállhassanak az igazságnak, a Szentlélek munkáját Sátánnak tulajdonították. Ezzel tudatosan választották a csalást, alávetették magukat Sátánnak, és ettől fogva már az ő ereje befolyásolta őket.

Mai Bibliai szakasz: Róma 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Római levél Jézus Krisztus evangéliumának erőteljes bemutatója. Ellen White betekintést nyújt abba, hogy Pál levele a rómaiakhoz mekkora világosságot ad nekünk: „Tisztán, egyértelműen és hatalommal mutatja be a Jézus Krisztusban való hit általi megigazulás tanítását... A hit általi megigazulás nagy igazsága, ahogy ez a levél bemutatja, világítótoronyként állta a századok próbáját, hogy a bűnbánó embereket az élet útjára vezesse... Bűnterhelt emberek ezreit vezette a megbocsátás és békesség forrásához. Minden kereszténynek megvan az oka arra, hogy hálát adjon a római gyülekezetnek címzett levélért” (Sketches from the Life of Paul, 187-188. oldal).  

Az első versekben Pál egy rövid bemutatást ad arról, hogy mit fog megosztani az első nyolc fejezetben. Ő egy Istentől elvívott apostol, hogy hirdesse azt az evangéliumot, amelyet már Izraelnek is hirdettek az ószövetségi iratokban. Ez a jó hír (evangélium) Jézus Krisztusról szól, aki a 3. vers szerint „Dávid magvából lett test szerint.” Így Jézus emberként érkezett, ami alkalmassá tette Őt arra, hogy bűnért való áldozatként meghaljon azért, hogy mi kegyelmet kapjunk. Ezen túl, az Ő élete lehetővé teszi számunkra azt, hogy megszabaduljunk bűneinkből, ha elfogadjuk Őt Megváltónknak. Ez tényleg jó hír!

A 16. és 17. versekben Pál elmagyarázza az evangélium hatalmát. Az erő szó görög megfelelője a dünamis, ami azonos a dinamittal. Az evangélium hatalommal teljes, mivel Isten igazsága nyilvánul meg azok életében, akik hisznek, és ez végső soron bizonyítéka a hit általi megigazulásnak. Figyeljük meg azt, ahogyan Ellen White összekapcsolja a hit általi megigazulást a világnak szóló utolsó üzenettel. Ezt mondja: „Néhányan írtak nekem, és azt kérdezték, hogy a hit általi megigazulás üzenete a harmadik angyal üzenete-e, és én erre azt válaszoltam, hogy teljességgel a harmadik angyal üzenete. A próféta kijelenti: »Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet« [Jel 18:1] (Review and Herald, 1890. április 1.).

Más szavakkal: azok, akik megtapasztalják a hit általi megigazulást, Isten igazságát fogják tükrözni, és felhatalmazást kapnak arra, hogy a „hangos kiáltás” üzenetét közvetítsék a világnak. Ez egy olyan hatalom, amit nem kell szégyellni. Miután Pál rámutat arra, hogy Isten ellene van minden istentelenségnek, bemutatja, hogy miért van szükség az evangéliumra, azonosítja a gonoszságát azoknak, akik nincs részük Istenben (18-32. vers). A következő fejezetben azok bűnösségét hangsúlyozza, akik azt vallják, hogy ismerik Istent.

Norman McNulty, M.D.

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba

2018. május 22., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 22 - KEDD - Az apostolok cselekedetei 28


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 32. fejezet 1044. nap

A látvány megindító volt. Az anyának, egy özvegynek egyetlen fia hunyt el. A magányos gyászoló a sírhoz kísérte földi támaszát és vigaszát. "És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta" (Lk 7:13). Az asszony vakon, sírva haladt tovább, észre sem vette Jézust, aki odalépett hozzá, és szelíden így szólt: "Ne sírj" (Lk 7:13). Jézus kész volt bánatát örömre változtatni, mégsem állhatta meg, hogy ki ne fejezze bensőséges részvétét.

"Odamenvén, illeté a koporsót" (Lk 7:14). Őt még a halál érintése sem tette tisztátalanná. A hozzátartozók csöndben álltak, a gyászolók sírása abbamaradt. A két csoport a ravatal köré gyűlt, remélve a remélhetetlent. Az volt jelen, aki száműzte a betegséget és legyőzte az ördögöket, de vajon van hatalma a halálon is?

Tisztán, hatalommal hangzottak a szavak: "Ifjú, néked mondom, kelj föl!" (Lk 7:14) A hang áttör a halott fülén. Az ifjú kinyitja szemét. Jézus kézen fogja, fölemeli. Pillantása a mellette sírdogáló özvegyre esik, anya és fia hosszan, boldogan, szorosan átölelik egymást. A sokaság némán, elbűvölten néz. "Elfogá mindazokat a félelem" (Lk 7:16). Elcsöndesedve, tisztelettel álltak egy darabig, mintha Isten színe előtt volnának. Azután "dicsőíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt miköztünk; és: Az Isten megtekintette az ő népét" (Lk 7:16). A temetési menet győzelmi felvonulásként tért vissza Nainba. "És kiméne őfelőle e hír az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba" (Lk 7:17).

Aki Nain kapujánál a bánatos anya mellett állt, az minden, ravatalnál síró gyászolóra odafigyel. Fájdalmunk részvétet kelt Benne. Szerető, könyörületes szívének gyöngédsége változatlan. Szava, mely életre hívta azt a halottat, ma sem kevésbé hatékony, mint amikor a naini ifjúhoz szólt. Ezt mondja: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt 28:1$). Ezt az erőt nem csökkenti az évek múlása, nem meríti ki túláradó kegyelmének szüntelen gyakorlása sem. Élő Megváltó Ő mindenkinek, aki hisz Benne.

Jézus örömre változtatta az anya bánatát, amikor fiát visszaadta. Az ifjút csupán e földi életre hívta vissza - így el kellett viselnie annak bánatát, nehéz munkáját, veszélyeit, s újra alávetni magát a halál hatalmának. Jézus a mi halottak miatti bánatunkat a hatalmas remény üzenetével vigasztalja: "Én vagyok az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké, [...] és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai" (Jel 1:18). "Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának" (Zsid 2:14-15).

Sátán nem tarthatja fogva a halottakat, amikor Isten Fia életet ígér nekik. Egyetlen olyan lelket sem tarthat a lelki halálban, aki hittel fogadja Krisztus hatalmi szavát. Isten minden bűnben holt embernek mondja: "Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból" (Ef 5:14). Ez a szó örök élet. Ahogyan Isten szava, amely az első embert életre hívta, ma is életet ad nékünk, ahogyan Krisztus szava: "Ifjú, néked mondom, kelj föl" (Lk 7:14), életet adott a naini ifjúnak, úgy ez a szó: "Támadj föl a halálból" - életet jelent annak, aki elfogadja. Isten "megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába" (Kol 1:13). Mindezt fölajánlja nekünk igéjében. Ha elfogadjuk az igét, megszabadulunk.

És "ha annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakozó Lelke által" (Róm 8:11). "Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak, először akik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk" (lThess 4:16-l7). Ez az a vigasztaló ige, amellyel az Ő parancsa alapján vigasztalnunk kell egymást.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 28

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál és utastársai a tél elmúlásáig, három hónapon át állomásoztak Málta szigetén. Ez idő alatt Lukács három csodát jegyez fel, amelyek Pál által történtek: lerázott magáról egy mérges kígyót, meggyógyította a sziget legbefolyásosabb emberének édesapját, és más betegeket is meggyógyított (1-9. vers). Pál Szentlélekkel teljes ember volt. Vajon mi mehetett végbe az orvos Lukács elméjében, amikor látta, hogy mennyi ember meggyógyul Pál szolgálata által? Végül felszálltak egy másik hajóra, amely ott állomásozott, és elhajóztak Puteoliba, abba a kikötőbe, amely közel volt Rómához. A százados, akit mélyen megérintett Istennek ez az embere, megengedte Pálnak és barátainak, hogy egy héten keresztül látogassák az ottani keresztényeket. A hír eljuthatott egészen Rómáig, mert amikor az apostol és társai Rómához közeledtek, a keresztények eléjük jöttek „Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig”, hogy fogadják őket (15. vers). Ez kb. 40-50 km-re van Rómától. 

Ellen White beszámol a találkozásról. Amint Pál, Lukács és Arisztarkhosz katonák kíséretében Rómához közelednek, „hirtelen… örömkiáltás hangzik fel. A járókelők közül egy férfi ugrik elő, a fogoly nyakába borul és örömkönnyek között öleli át, mintha hosszú távollét után atyját üdvözölné. És ez a jelenet újból és újból megismétlődik, mert igen sokan, szerető várakozástól megélesedett tekintettel, felismerik a megkötözött fogolyban azt a férfit, aki Korinthusban, Filippiben és Efézusban az Élet Igéjét hirdette nekik. Mialatt a melegszívű tanítványok vágyakozva gyülekeznek lelki atyjuk köré, az egész menetet megakasztják útjában. Igaz, hogy a katonák a késleltetés miatt türelmetlenek, de még sincs szívük, hogy ezt a boldog találkozást megszakítsák, mert hiszen ők is megtanulták, hogy foglyukat tiszteljék és nagyra becsüljék. A tanítványok azon az elgyötört, szenvedésektől elcsigázott arcon Krisztus képmásának visszfényét látják. Biztosítják Pált, hogy nem felejtették el, hogy mindvégig szeretni fogják, örök hálára kötelezettek iránta azért a boldog reménységért, mely életüket áthatja, és Istennel megbékéltette őket" (Az apostolok története. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 294-295. oldal).

Micsoda fogadtatás! A város, amelyet oly régóta szeretett volna megnyerni Krisztusnak, olyan jeleket mutat, hogy Isten előtte járt, hogy sikeressé tegye őt még a láncokban is. Így az Apostolok cselekedetei azzal ér véget, hogy beszámol arról, hogy Pál saját bérelt szállásán marad két évig (30. vers), viszonylagos szabadságban. Ez alatt az idő alatt egy katonához láncolva „hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül” (31. vers). Innen küldött munkatársakat, hogy erősítsék a gyülekezeteket és újakat alapítsanak. Az Úr munkáját nem lehet megállítani, és nem is fog megállni. A világ hallani fogja az Úr Jézusról szóló jó hírt. A kérdés az, hogy te része leszel-e ennek a nagyszerű munkának? Bárcsak felhasználna Isten mindannyiunkat az Ő dicsőségére!

Ron E. M. Clouzet

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba


2018. május 21., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 21 - HÉTFŐ - Az apostolok cselekedetei 27


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 32. fejezet 1043. nap

A századost Jézus jóindulatába ajánló zsidó vének elárulták, milyen távol állnak az evangélium szellemétől. Nem ismerték föl, hogy egyedül nagy szükségünk alapján tarthatunk igényt Isten kegyelmére. Önigazultságukban támogatták a századost, mert az is jóindulatot tanúsított "a mi nemzetünk" iránt. A százados azonban ezt mondta önmagáról: "Nem vagyok méltó" (Mt 8:8). Krisztus kegyelme megérintette szívét. Látta méltatlanságát, mégsem félt segítséget kérni. Nem bízott saját jóságában, érvelése az volt, hogy rászorult a segítségre. Hite igazi valójában ragadta meg Krisztust. Nem csupán mint csodatevőben hitt Jézusban, hanem mint az emberiség barátjában és Megváltójában.

Ezen az alapon jöhet minden bűnös Krisztushoz. "Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket" (Tit 3:5). Ha Sátán bűnösnek mond, s szerinte nem reménykedhetsz Isten áldásában, mondd meg neki, hogy Krisztus a bűnösöket megmenteni jött el a világra. Semmink sincs, ami Isten kegyébe ajánlhatna, de a kérelem - amelyet most és örökké nyomatékosan előtárhatunk - magában a kimondhatatlanul nyomorult állapotunkban van és ez teszi szükségessé az Ő megmentő erejét. Ha teljesen lemondunk az önbizalomról, a Kálvária keresztjére tekinthetünk, mondván:

"Mivel mit sem hozhatok,
Keresztedhez borulok."

A zsidókat gyermekkoruktól tanították a Messiás munkásságának mibenlétére. Birtokukban voltak a pátriárkák és próféták ihletett kijelentései, az áldozati rendszer jelképes tanításai. Ők azonban elvetették a világosságot, s most Jézusban egyáltalán nem azt látták, amire vártak. A századost - aki pogánynak született, akit a császári Róma bálványimádásában neveltek és képeztek ki katonának - neveltetése és környezete látszólag elválasztotta a lelki élettől. Ráadásul a zsidók vakhite, s polgártársainak Izrael népével szembeni gyűlölködése is kirekesztette, ez az ember mégis felfogta az igazságot, amelyet Ábrahám gyermekei nem láttak meg. Nem várta meg, hogy maguk a zsidók elfogadják Jézust, aki Messiásnak vallja magát. Amikor a "világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert" (Jn 1:9), erre a férfira ráragyogott, és ő - bár kívülálló volt - felismerte Isten Fiának dicsőségét.

Jézus számára ez előlegezte azt a munkát, amit majd az evangélium fog elvégezni a pogányok között. Örömmel tekintett előre, amikor majd minden nemzetből lelkek gyűlnek össze országába. Mélységesen szomorúan ecsetelte a zsidóknak, hogy mi lesz az eredménye, ha visszautasítják kegyelmét: "Mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása" (Mt 8:11-12). Sajnos mennyien ma is ugyanezt a végzetes csalódást készítik elő! Miközben a pogányság sötétjében élő lelkek elfogadják Krisztus kegyelmét, a keresztény világban milyen sokan vannak, akikre hiába fénylik a világosság - semmibe veszik.

Kapernaumtól több mint harminc kilométernyire, a Jezréel gyönyörű, tágas lapályra néző fennsíkon van Nain falu, ahová Jézus ezután lépteit irányította. Sok tanítványa, és mások is elkísérték, útja során is gyülekezett Hozzá a nép, akik sóvárogták szeretetteljes, nyájas szavait, elhozták gyógyulásra váró betegeiket, és remélték, hogy Ő aki oly csodás erőt tart a kezében, majd megismerteti Magát, mint Izrael királya. Sokaság ment utána, boldog, várakozó tömeg követte a sziklás ösvényen a hegyi falu kapuja felé.

Amint közelebb jutottak, látták, hogy temetési menet jön kifelé a faluból. Lassú, szomorú léptekkel haladtak a temetőhely felé. A halottat nyitott ravatalon vitték az élen, körülötte a gyászolók jajveszékelése betöltötte a környéket. A falu egész népe összegyűlt, hogy kifejezze együttérzését a gyászolókkal, és tisztességet tegyen.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 27

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Talán csodálkozunk azon, hogy a szerző miért ír olyan részletességgel erről a hajóútról és a hajótörésről, ami valószínűleg nem annyira lényeges, mint Pál életének egyéb történetei. Lukácsnak 44 versre volt szüksége a történet megírásához, ami lenyűgöző ugyan, de csak 28 verset szán az Ikóniumban, Lisztrában és Derbében történt szolgálatára, és a 18 hónapos korinthusi szolgálatára csak 17 verset. Ellen White utalást tesz a részletes leírás okára, ami nem más, mint hogy tudósítson arról, hogy a hajó személyzete és a foglyok megtapasztalták Isten hatalmát Pál apostolon keresztül, és hogy a pogányok is hallhattak Jézus nevéről (Early Writings, 207. oldal). Pál nem úgy jutott el Rómába, ahogyan először elgondolta, de Isten Pállal volt egész oda vezető úton, és ezt megmutatta a hitetleneknek is. Lukács, a szeretett orvos elkísérte Istennek emberét, mivel Pál egészségi állapota elkezdett romlani. Arisztarkhosz esetében a tudósok azt mondják, hogy az egyetlen módja annak, hogy elkísérhesse Pált római útján az volt, hogy önkéntesen Pál szolgája lett. Amikor már Rómában volt, úgy utalt macedón szolgájára, mint fogolytársára (Kol 4:10).  

Pál négy alkalommal avatkozott közbe a hajóút alatt. Az első akkor volt, amikor Szépkikötőben, Kréta szigetén kikötöttek. Nem javasolta a továbbutazást Róma felé a téli időjárás miatt, amely elkezdődött. A gond az volt, hogy a kikötő nem volt alkalmas a téli tartózkodásra. Mivel foglyokat is szállítottak, a százados parancsolt a hajón, rangban fölötte állt a kapitánynak és a hajó tulajdonosának, ezért úgy döntött, hogy tovább mennek. Ez azonban rossz döntésnek bizonyult. A szél szembe fújt, és a hajótörés veszélye annyira valós volt, hogy köteleket húztak a hajó körül, amelyekkel körülkötötték, hogy szét ne essen (17. vers). A dolgok rosszra fordultak, és mindenki elvesztette a reményt. Ezután következett Pál második beavatkozása. Elmondta mindenkinek, hogy egy angyal arról biztosította, hogy eljutnak Rómába, és senki sem fogja életét veszíteni (21-24. vers). Ez valódi bátorítás volt a személyzetnek és a katonáknak egyaránt. Ez azt is bizonyította, hogy Pál imádkozott a hajón levők életéért.  

Két hét múlva azonban úgy tűnt, hogy utazásuk tragikus véget ér. A hajó legénysége megpróbálta elhagyni a hajót. Ekkor Pál újra beavatkozott. Elmondta a századosnak, hogy a legénységet a fedélzeten kell tartani. Aztán azt mondta mindenkinek, hogy egyenek, hogy visszanyerjék erejüket. Az aggodalom vagy tengeri betegség miatt két hete senki sem evett. Miután ettek, erőt nyertek ahhoz, hogy a hajó terhének egy részét a tengerbe dobják, így könnyítve a hajón.

Pál negyedik beavatkozása szavak nélküli volt. Amikor a hajó partnak csapódott Málta szigetén és töredezni kezdett, a katonák készen álltak arra, hogy a foglyokat megöljék, hogy senki el ne meneküljön, mivel az életükkel kellett volna fizetniük értük. A százados azonban eldöntötte, hogy megmenti Pált, és így az összes fogoly megmenekült. Egy igazán istenfélő ember olyan, mint az élet a halálból a környezetében élők számára.

Ron E. M. Clouzet

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba