2016. október 1., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 1 - SZOMBAT - Jób 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 447. nap

Az egész Izraelt arra tanították, hogy a ládára félelemmel és tisztelettel tekintsen. Amikor parancsot kaptak a szállításra, a lévitáknak sem volt szabad megnézni azt. Csak egyszer egy évben a főpapnak volt megengedve, hogy láthassa. Még a pogány filiszteusok sem merték a fedelét elmozdítani. A menny angyalai láthatatlanul minden útján elkísérték. Béth-Semesnél a népnek tiszteletlen merészségéért bűnhődnie kellett. Sokan azonnal meghaltak.

A túlélőket ez az ítélet nem késztette bűnbánatra, hanem csak titokzatos félelemmel tekintettek a ládára. Igyekeztek megszabadulni annak jelenlététől, de nem merték elmozdítani. Üzenetet küldtek Kirjáth-Jeárim lakosainak, meghívván őket, vigyék el azt. E helyiség férfiai nagy örömmel üdvözölték a szent ládát. Tudták, hogy Isten kegyelmének záloga az engedelmesek és hűségesek számára. Ünnepélyes örömmel vitték városukba és helyezték el azt a lévita Abinádáb házában, aki Eleázár fiát jelölte ki annak gondviselésére. Évekig ottmaradt.

Amióta az Úr először jelentette ki magát Anna fiának, Sámuel prófétai elhívását az egész nemzet elismerte. Az Éli házának szóló isteni figyelmeztetés hűséges átadása által - bármilyen félelmes és megpróbáltató volt e kötelessége, - Sámuel bizonyságát adta Jehova hírnökekénti hűségének. "[...] az Úr vala ővele és semmit az ő igéiből a földre nem hagyott vala esni. És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett" (1Sám 3:19-20).

Az izraeliták, mint nemzet, megmaradtak istentelenségük és bálványimádásuk állapotában, és büntetésképpen a filiszteusok uralma alá kerültek. Ez idő alatt Sámuel bejárta az ország városait és falvait, hogy a nép szívét atyái Istenéhez fordítsa; és ez az igyekezete nem maradt eredménytelen. Miután húsz évig szenvedtek ellenségeik elnyomása alatt, Izrael "[...] síránkozék az Úr után" (1Sám 7:2). Sámuel azt tanácsolta nékik: "[...] Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezéből" (1Sám 7:3). A gyakorlati kegyességet és a szívbeli vallást tanították Sámuel napjaiban, amit Krisztus is tanított, amikor a földön járt. Krisztus kegyelme nélkül a vallás külső formája értéktelen volt a régi Izrael számára. Ugyanígy értéktelen a modern Izraelnek is.

Ma is szükséges az igazi, szívbeli vallás újjáéledése, amit az ősi Izrael tapasztalt. Bűnbánat az első lépés, amit meg kell tennie annak, aki vissza akar térni Istenhez. Ezt senki sem teheti meg a másik helyett. Személyesen kell megalázni lelkünket Isten előtt és elvetni bálványainkat. Ha mindazt megtettük, amit tehetünk, az Úr kijelenti nekünk üdvösségét.

A törzsek fejedelmeinek együttműködésével nagy gyülekezet jött létre Mispában. Itt ünnepélyes böjtöt tartottak. A nép mélyen megalázkodott Isten előtt és beismerte bűneit. Elhatározásuk jeléül, hogy a hallott oktatásnak engedelmeskednek, Sámuelt beiktatták bírói tisztébe.

A filiszteusok ezt az összejövetelt haditanácskozásként értelmezték. Elindultak, hogy az izraelitákat szétszórják, még mielőtt terveiket megvalósítanák. Közeledésük híre nagy rémületet keltett Izraelben. A nép így könyörgött Sámuelnek: "[...] Ne szűnjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezéből" (1Sám 7:8).

Amíg Sámuel égőáldozati bárány bemutatásán tevékenykedett, a filiszteusok harcra vonultak fel. Ekkor a Mindenható, aki leszállt a Sínai hegyre tűz, füst és mennydörgés közepette, aki szétválasztotta a Vörös-tengert, és aki utat készített a Jordánon keresztül, Izrael gyermekeinek ismét kinyilatkoztatta hatalmát. A közelgő sereg felett hatalmas vihar tört ki, és a földet beborította a harcosok holtteste.

Az Izraeliták reménységtől és félelemtől remegve, néma tisztelettel álltak. És amikor ellenségük vereségét látták, tudták, Isten elfogadta bűnbánatukat. Noha nem voltak felkészülve a harcra, megragadták a megvert filiszteusok fegyvereit és elűzték a menekülőket egészen "Bethkáron alól". Ezt a fényes győzelmet az Izraeliták ugyanazon a csatatéren aratták, ahol húsz évvel azelőtt a filiszteusoktól vereséget szenvedtek, papjaikat levágták és Isten ládáját elvették. A nemzeteknek éppúgy mint az egyéneknek az Isten iránti engedelmesség ösvénye a biztonság és boldogság útja, míg annak áthágása szerencsétlenséghez és vereséghez vezet. A filiszteusok most olyan tökéletes vereséget szenvedtek, hogy az Izraeltől elvett erődítményeket visszaadták és évekig nem támadták meg őket. Más nemzetek követték a példát, és az izraeliták békében élhettek Sámuel kormányzásának végéig.

Hogy ezt az eseményt soha ne felejtsék el, Sámuel emlékkövet állított fel Mispa és Sén között. "Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12).

Mai Bibliai szakasz: Jób 12

Jób azzal válaszol Cófárnak, hogy tudja, miről beszél barátja. Valóban élnek igaz emberek ebben a nemzedékben, akik az emberi bölcsességet képviselik, de ha meghalnak, az úgynevezett bölcsességük is velük hal (2. vers).  Jób azt mondja, hogy az emberi felfogóképesség mind egyforma, és amiről barátai beszélnek az egy közös tudás, amit az emberiség megoszt egymással.

Jób azt mondja, hogy még a legfejlettebb emberi tudásnak is a „kinyilatkoztatás” megismerését kell célul kitűznie. (Lásd  E. G. White: Előtted az élet. 154-156.o., ahol a szerző ugyanazt hangsúlyozza ki, amit Jób ebben a szakaszban.) Jóbot kigúnyolják a barátai, mert tájékozottságuk csak az emberi lét határáig terjed, de Jób egy azok közül, „akikhez Isten szólt, és akiknek Ő válaszolt” (4.  vers). A megváltás titka bolondság a világnak. Annak ellenére, hogy Isten a természet felett áll – ezt a tényt hangsúlyozták ki Jób barátai azzal, hogy rámutattak Isten korlátlan hatalmára – Jób egy személyes Istent mutat be, aki válaszol annak, aki Őt hívja (4. vers).

A gonoszok virulnak és biztonságban vannak, mert Isten időnként megengedi, hogy így legyen (6. vers). Jób felszólítja barátait, hogy alaposan figyeljék meg az állatok tudását, a madarakét, a földét, az óceánokét és a tenger halaiét (7-8. vers). Mindez a tudás a Teremtőre mutat, ahogyan Mózes első könyvének első fejezetében is láthatjuk. Jób megerősíti azt, ami az 1Móz 2:7-ben áll: „Kezében van minden élőlény élete és minden egyes ember lelke” (10. vers).

Jób barátainak valóban tanulmányozniuk kellene az érzékeket, a fül hallóképességét, amely által a szavakat megértjük, az íny ízlelő képességét, amellyel az ételeket kóstoljuk (11. vers). Mózes a fáraó palotájában nevelkedett,  és az  egyiptomi egyetemen a kor legjobb professzorai oktatták, tehát valószínű, hogy ezekről a témákról is tanult. A tapasztalati tudást évek során és egy hosszú élet alatt lehet megszerezni (12. vers). Jób rámutat, hogy az ilyenfajta tudás csak addig tart, amíg az ember él, nem maradandó. Istennél van a maradandó tudás: „Őnála van a bölcsesség és a hatalom, Övé a tanács és az értelem” (13. vers). Az emberi tudás bepillantást nyerhet a dolgokba, de Isten tudománya messze meghaladja az emberi bölcsességet. Egyik ember ismeretei segíthetnek a másiknak, de egyetlen ember bölcsessége sem képes ennek a világnak mélyebb megértésére, mint Isten örökkévaló bölcsessége.

Jób mindentudónak mutatja be Istent, az Egyetlennek, aki teljesen rendelkezik ezzel a világgal. (14-25. vers). Tanácsadókat visz tévútra, és bolonddá teszi a bírákat (17. vers). Ő az, aki királyokat szabadít ki, és megtéveszti a papokat (18-19. vers). Lényegében Istennek van hatalma adni és elvenni: a szót és az ítélettételt (20. vers), titkok feltárását (22. vers), nemzeteket (23. vers), értelmet (24. vers), az erősek befolyását és hatalmát (21. vers).  A következő fejezetben Jób ezekkel a gondolatokkal folytatja majd.

Drága Istenünk! Kérünk, mutasd meg nekünk a Te kinyilatkoztatásod távlatait, hogy a bepillantások által nyert tudásunkat helyesen értelmezzük és meg tudjuk osztani bölcsességedet és megváltásodat ezzel a világgal!

Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. szeptember 30., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 30 - PÉNTEK - Jób 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 446. nap

A pogányoknak az volt a szokásuk, hogy a csapás eltávolítása céljából aranyból, ezüstből vagy más anyagból megformálták a pusztítást okozónak, vagy annak a tárgynak, testrésznek képét, amit az különösen érintett. Ezt azután oszlopra vagy valamely feltűnő helyre tették és feltételezték, az hatásos védelem az így megjelenített gonosz ellen. A pogány népeknél még ma is létezik hasonló gyakorlat. Ha valaki beteg és bálvány templomba megy gyógyulásért, magával viszi a beteg rész alakját, amit istenének áldozatként ajánl fel.

A fennálló babonával összhangban a filiszteusok urai utasították a népet, készítsenek képmásokat a csapásokról. "[...] A filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekélyforma arany és öt arany egér, mert" - mondták - "ugyanazon csapás van mindeneken, a ti fejedelmeiteken is" (1Sám 6:4).

E bölcs férfiak felismerték a ládát kísérő titokzatos hatalmat, amelynek feltartóztatására már nem volt bölcsességük. De mégsem tanácsolták a népet: forduljanak el bálványaiktól és szolgálják az Urat. Még mindig gyűlölték Izrael Istenét, noha nyomasztó ítéletekkel kényszerültek tekintélyének alávetni magukat. A bűnösök meggyőződhetnek Isten ítéletei által: hiábavaló ellene küzdeni. Kényszerülhetnek, hogy alávessék magukat hatalmának, miközben szívükben felügyelete ellen lázadnak. Az ilyen engedelmesség nem menti meg a bűnöst. Előbb a szívet kell Istennek átadni - kegyelem által néki alávetni -, hogy az ember bűnbánatát elfogadhassa.

Mily hosszútűrő Isten a gonoszok iránt! A bálványimádó filiszteusok és pártütő izraeliták egyformán élvezték gondviselésének ajándékait. A kegyelem tanújelének ezrei hullottak eredménytelenül csendben a hálátlan lázadó férfiak ösvényére. Minden áldás az adományozóról beszélt nékik, de ők közömbösek maradtak szeretete iránt. Isten türelme nagyon nagy volt az ember fiaihoz, de amikor konokan ellenálltak, bűneikben kitartottak, visszavonta tőlük oltalmazó kezét. Vonakodtak a természet műveiben, az Ige figyelmeztetéseiben, tanácsaiban és feddéseiben megnyilatkozó Isten szavára hallgatni, és így kénytelen volt ítélet által szólni hozzájuk.

Voltak a filiszteusok között, akik ellenezték a frigyláda hazaszállítását. Izrael Istene hatalmának ilyen elismerése megalázó a büszke Filiszteának. De a papok és jövendőmondók figyelmeztették a népet: nehogy utánozzák a fáraó és az egyiptomiak makacsságát és így önmagukra még nagyobb nyomorúságot hozzanak. Mindenki által elfogadott tervet terjesztettek most elő, és azt azonnal végrehajtották. A ládát a vétekért való arany áldozattal új szekérre tették, így kizárták a szennyeződés minden veszélyét. A szekér elé két tehenet fogtak, melyeken még sohasem volt járom. Borjaikat otthon tartották, a teheneket pedig szabadjára engedték, hadd menjenek, amerre akarnak. Ha a láda a léviták legközelebbi városának, Béth-Semesnek útján visszatér Izraelhez, a filiszteusok ezt annak jeleként fogadják, hogy Izrael Istene szerezte nekik ezt a nagy bajt. "[...] ha pedig nem, akkor megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, ami velünk történt" (1Sám 6:9).

A tehenek, miután szabadon engedték őket, elfordultak borjaiktól és bőgve egyenesen Béth-Semes felé vették útjukat. A türelmes állatok emberi kéz vezetése nélkül haladtak útjukon. De Isten jelenléte kísérte a ládát, s így egyenesen és biztosan ment kitűzött célja felé.

Éppen búzaaratás volt, s a béth-semesi férfiak a völgyben arattak. "[...] és felemelvén szemeiket, meglátták a ládát: és örvendezének, hogy látták. A szekér pedig eljutott a Béth-Semesből való Józsua mezejére, és ott megállott. Vala pedig ott egy nagy kő, és felvagdalták a szekér fáit és a teheneket megáldozták az Úrnak egészen égőáldozatul" (1Sám 6:13-14). A filiszteus fejedelmek pedig, akik a ládát "Béth-Semes határáig" követték, látva a fogadtatást, visszatértek Ekronba. A csapás megszűnt és ők meggyőződhettek arról, hogy az Izrael Istenének ítélete volt.

A béth-semesi férfiak hamar elterjesztették a hírt, hogy a láda birtokukban van, a nép pedig összesereglett az egész környékről, hogy üdvözölje annak visszatértét. Azután elhelyezték arra a kőre, amely előbb oltárként szolgált, és előtte az Úrnak további áldozatot mutattak be. Ha az áldozók akkor beismerték volna bűneiket, Isten rájuk bocsátotta volna áldását. De nem követték hűségesen törvényét; és amíg jó jelként a láda visszatértén örvendeztek, annak szentségét nem értették meg igazán. Ahelyett, hogy megfelelő helyet készítettek volna számára, megengedték, hogy ott maradjon a gabonaföldön. És amint tovább szemlélték a szent ládást és annak csodálatos visszatérési módjáról beszélgettek, találgatni kezdték, miben rejlik különös ereje? Végül győzött kíváncsiságuk és felnyitották annak fedelét.

Mai Bibliai szakasz: Jób 11

Ebben a fejezetben Cófár beszél, akiről a biblia elmondj, hogy naamái volt. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy Nákhornak, Ábrahám testvérének, leszármazottja volt.

Cófár azt mondta Jóbnak, hogy túl sokat állít magáról, és azt kérdezte Jóbtól, hogy állítólagos igaz jelleme elnémítja-e majd az embereket, hogy ne feddjék meg őt gúnyolódásáért (3. vers). Elmarasztalta Jóbot amiatt, hogy azt állította, tanítása tiszta, és így bátran megállhat Isten előtt (4. vers). Cófár azt kívánta Jóbnak, hogy bárcsak Isten megtanítaná őt a bölcsesség titkára, és akkor Jób kétszer is meggondolná, mit beszél (6. vers).

Cófár Isten megközelíthetetlensége mellette érvelt (7-10 vers) és hogy a gonoszság nem keveredhet Isten tökéletességével és végtelen nagyságával (11. vers). Cófár szerint Jób számára az hozna megoldást, hogyha szívét Isten felé fordítaná, kezét imára emelné fel, ha megtisztítaná magát a hamisságtól, és nem maradna semmi gonoszság az otthonában (13-14 vers). Akkor feddhetetlen lenne és bátran emelhetné fel arcát Istenhez, szenvedéseit végképp elfeledhetné, még legsötétebb órái is úgy fénylenének, mint a hajnal, remény táplálná lelkét, biztonságban érezhetné magát, senki sem ijesztené fel álmából, és sokan keresnék barátságát, meghajolva előtte (15-19 vers).

Cófár nem a végidőre, hanem a jelenre gondolt, amikor arról beszélt, hogy a gonoszok hiába kutatnak szemeikkel menedék után, és hogy egyetlen reménységük a halál. Jób számára viszont szerinte van megoldás, abban az esetben hogyha kész Istenhez menni, és hallgatni szavára. Ha így cselekszik, akkor Cófár szerint az a sok megígért áldás – amiket sokan a jövőre vonatkoztatnak – már jelen életében az övé lehet. Jób élete virágozni fog, míg a gonoszok szeme láttára halnak meg.

Csakúgy, mint Jób számos barátja esetében is így volt, Cófár látószöge is a közvetlen jelenre összpontosított. Szerintük a jó nem a Mennyben, a valamikori távoli, álombéli jövőben fog megtörténni velünk, hanem itt és most. Archeológiai kutatások igazolják, hogy ez a ma is oly divatos filozófia már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is létezett. Cófárra és barátaira is hatással volt ez a gondolkodásmód.

Drága Istenünk!

Életben akarjuk tartani adventi reménységünket, ami már Jóbban is ott élt. Óvj meg bennünket attól, hogy a jelen élet szerinti gondolkodásmódba süppedve elveszítsük adventvárásunkat! Jézus nevében, ámen.

Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. szeptember 29., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 29 - CSÜTÖRTÖK - Jób 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 445. nap

Végre a hadseregből egy benjaminita "[...] ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére" (1Sám 4:12) sietve jött a városba vezető meredek úton. Elhaladva a koros férfi előtt, besietett a városba és a kíváncsi tömegnek ismételgette a vereség és a veszteség híreit.

A siránkozás és jajveszékelés hangjai eljutottak a sátor mellett őrködőhöz. A hírnököt hozzávitték és az azt mondta Élinek: "[...] Megfutamodék Izrael a Filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lőn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás" (1Sám 4:17). Éli mindezt el tudta viselni, bármily rettenetes is volt, mert ezt várta. De amikor a követ hozzátette, hogy "[...] az Isten ládáját is elvették" (1Sám 4:17), kimondhatatlan félelem lett úrrá rajta. A gondolat, hogy bűne Istent annyira megszégyenítette, hogy visszavonta jelenlétét Izraeltől, több volt, mint amennyit elviselhetett. Ereje elhagyta, hátraesett, "[...] nyakát szegte és meghala" (1Sám 4:18).

Fineás felesége, férje istentelensége ellenére is istenfélő asszony volt. Apósának és férjének halála, de mindenekfölött az a borzasztó hír, hogy Isten ládáját elvették, halálát okozta. Érezte, elveszett Izrael utolsó reménye; és e rémes pillanatokban született gyermeket "Ikábódnak", "dicstelen"-nek nevezte; utolsó leheletével is e szomorú szavakat suttogta ajka: "[...] Oda van Izráel dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája" (1Sám 4:21-22).

Az Úr nem vetette el teljesen népét és nem szenvedte el sokáig a pogányok diadalmaskodását. A filiszteusokat eszközként használta fel Izrael megbüntetésére, a frigyládát pedig a filiszteusokéra. A múltban Isten jelenléte kísérte azt, hogy engedelmes népének ereje és dicsősége legyen. E láthatatlan jelenlét még mindig kísérte, mert rémületet és romlást hozott szent törvénye áthágóira. Az Úr gyakran felhasználja legelkeseredettebb ellenségeit elhívott népe hűtlenségének megbüntetésére. A gonoszok ujjonghatnak egy ideig, amint látják Izrael szenvedését a fenyítés alatt, de eljön az idő, amikor nékik is szembe kell nézni a szent, bűngyűlölő Isten ítéletével. Mindenütt, ahol dédelgetik a bűnt, gyorsan és kikerülhetetlenül bekövetkezik az isteni ítélet.

A filiszteusok a frigyládát diadalmenetben vitték öt fővárosuk egyikébe, Asdódba, és elhelyezték Dágon istenük templomában. Azt hitték, a frigyládát kísérő hatalom az övék, s ha az Dágon hatalmával egyesül, legyőzhetetlenné teszi őket. De amikor másnap beléptek a templomba, megdöbbentő látvány tárult szemük elé.

Dágon arcra esett a földön Jehova ládája előtt. Tisztelettel emelték fel a papok a bálványt és visszatették helyére. De a következő reggel furcsán megcsonkítva ismét a földön fekve találták a láda előtt. E bálvány felső része emberhez, alsó teste halhoz hasonlított. Most az a része, amely emberhez hasonlított, le volt ütve és csak a hal teste maradt meg. A papok és a nép igen megrémültek. E titokzatos esetet rossz előjelnek vették. A maguk és bálványuk pusztulását sejtették a héberek Istene előtt. A ládát eltávolították a templomukból és egy épületben helyezték el.

Aggasztó és végzetes betegség lepte meg Asdód lakosságát. Visszaemlékezve a csapásokra, amelyeket Izrael Istene Egyiptomra kirótt, a nép szenvedéseit a közöttük lévő láda jelenlétének tulajdonította. Elhatározták, hogy Gáthba szállítják. De a csapás oda is követte. Ezért a város lakói tovább szállították Ekronba. Itt a nép már előre rémülettel fogadta, kiáltván: "[...] Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet" (1Sám 5:10). Amint azt Gáth és Asdód népe tette, ők is isteneikhez fordultak segítségért; de romboló munkája tovább folytatódott, míg nyomorúságukban: "[...] a város jajkiáltása felhatott az égig" (1Sám 5:12). Minthogy nem merték a ládát az emberek között tovább tartani, azért nyílt mezőn helyezték el. Itt az egerek csapása következett, amely elárasztotta a földet és elpusztította a föld termését úgy a raktárakban, mint a mezőn. A borzasztó betegség és éhség teljes pusztulással fenyegette a nemzetet.

A láda hét hónapig maradt Filiszteában, és ez idő alatt az izraeliták semmi erőfeszítést sem tettek visszaszerzésére. A filiszteusok pedig, amennyire meg akarták azt szerezni, most annyira igyekeztek szabadulni jelenlététől, mert ahelyett, hogy erőforrás lett volna, nagy teherré és átokká vált. Csakhogy nem tudták, mitévők legyenek, mert ahová a láda ment, oda követte azt Isten ítélete is. A nép a papokhoz, jósokhoz és a nemzet fejedelmeihez fordult: "[...] Mit tegyünk az Úrnak ládájával? Mondjátok meg nékünk, mi módon küldjük haza?" Tanácsolták nékik, vétekért való drága áldozattal küldjék vissza.

A főpapok azt mondták: "[...] akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az ő keze rólatok" (1Sám 6:3).

Mai Bibliai szakasz: Jób 10

Jób lelkének keserűségéből szól ebben a fejezetben (1. vers). Ezt mondja Istennek: „Ne kárhoztass engem, add tudtomra, miért perelsz velem. A Te kezed munkája vagyok. Miért utasítsz vissza?” (3. vers.). Testi szemeiddel fogsz nézni a vizsgálati ítéletben, mint az emberek, akik állandóan a rosszat keresik egymásban? (4. vers)

Jób tudja, hogy kapcsolatban áll Istennel és Isten kezének biztonságában nyugszik. „Jól tudod, hogy nem vagyok gonosz.” (7. vers) Jób biztonságban van Isten kezében, mert Isten a Teremtője: „Úgy formáltál, mint az agyagedényt (lásd 1Móz 2:7: „Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából”), és most újra porrá tennél engem? (9. vers) Isten csontozatot adott Jóbnak és bőrrel borította azt. Életet adott neki, személyiséget, kedvességet, és lelket – a képességet, hogy lelki kapcsolatai legyenek (12. vers). Jób Isten szívébe van rejtve (13. vers).

Mivel Jób Isten szívében van, elképzelhetetlen Elifáz és Bildád következtetése, miszerint ha rossz vagy, akkor rossz dolgok történnek veled. Ha jó vagy, akkor pedig jó dolgok történnek veled (14-15. vers). Abból következtetnek erre, hogy Jób Isten kezében van, és jót tesz neki a szenvedés, mert Isten ezzel tisztogatja és jobbá teszi őt (16. vers).

A „harag” és a „felháborodás” szavak (17. vers) rossz érzést keltenek. Ahhoz, hogy megértsük itt mit is jelent, a Mózes korában használt nyelvet kell figyelembe venni, ahol azt jelenti, hogy „bekötöz”. Ez az egyik ritka szó Jób könyvében, ami nem egyezik a mi fordításunkban található „bosszúállás” szóval. Mivel Jób Istenben van elrejtve, élvezte a jólét előnyeit. Szenvedéseit a mérleg másik serpenyőjébe kívánja helyezni, összemérve őket az áldásokkal és megkérdezni, hogy ez a sok rossz most miért történik vele (18. vers). Kíváncsi, vajon nem lett volna-e jobb, ha meg sem születik, vagy inkább születésekor meghal, mint hogy így szenvedjen (18-19. vers).

A 20. versben Jób egy „hétvégi szünetet” kér életében. Napjai már úgyis fogytán, ezért ha kis időre megszűnne a szenvedése, lenne  egy kis vigasztalása mielőtt meghal, mert akkor a sötétség és a halál árnyékának földjére megy (21-22. vers).

Drága Istenünk! Mi is a Te szívedben, lelkedben és kezedben nyugszunk. Krisztus a mi közbenjárónk az ítéletben. Urunk, add nekünk Jób lelkületét, hogy tudjuk, még a szenvedésünk is a Te kezedben és szívedben van! Ámen.

Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. szeptember 28., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 28 - SZERDA - Jób 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 444. nap

"[...] És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harcolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben" (1Sám 4:1). Az izraeliták a hadjáratra Isten tanácsa, a főpap vagy a próféta hozzájárulása nélkül vállalkoztak. "És csatarendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harcmezőn mintegy négyezer embert" (1Sám 4:2),. Amint az összeomlott és elcsüggedt hadsereg visszatért táborába "[...] mondának Izrael vénei: Vajon miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok előtt?" A nemzet érett volt Isten ítéletére, de mégsem látta, hogy saját bűne okozta a borzasztó szerencsétlenséget. "[...] Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból" - mondták - "hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből" (1Sám 4:3). Az Úr nem adott parancsot vagy engedélyt a láda táborba vitelére. Mégis az Izraeliták biztosra vették a győzelmet és nagy üdvrivalgásba törtek ki, amikor Éli fiai azt a táborba vitték.

A filiszteusok úgy néztek a ládára, mint Izrael Istenére. Minden hatalmas tettet, amelyet népéért tett Jehova, a ládának tulajdonítottak. Ezért, amikor az izraeliták örömkiáltásait hallották a láda közeledtével, azt mondták: "[...] Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha azelőtt. Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Egyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában. Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!" (1Sám 4:6-9).

A filiszteusok heves támadást indítottak, Izrael nagy veszteséggel vereséget szenvedett. Harmincezer ember feküdt holtan a csatatéren, és Isten ládáját elvették. Éli két fia, annak védelmező harcában esett el. Ismét bizonyság az eljövendő nemzedék számára, hogy Isten választott népének bűne nem marad büntetlenül. Minél nagyobb Isten akaratának ismerete, annál nagyobb azoknak bűne, akik azt semmibe veszik.

A legnagyobb szerencsétlenség tört Izraelre. Isten ládája zsákmányként az ellenség birtokába került. Isten dicsősége valóban eltávozott Izraeltől, amikor Jehova állandó jelenlétének és hatalmának jelképét elvették tőlük. A szent ládához kapcsolódott Isten hűségének és hatalmának legcsodálatosabb kinyilatkoztatása. Bárhol jelent az meg, csodálatos győzelmet arattak, mert az arany kérubok szárnyai és Isten jelenlétének kimondhatatlan dicsősége árnyékolta be, a fenséges Isten látható jelképe nyugodott meg fölötte a szentek szentjében. De most nem hozott győzelmet. Ez alkalommal nem bizonyult védelemnek, és ezért egész Izrael gyászolt.

Nem ismerték fel: hitük csak névleges hit, amely elveszítette erejét, hogy Istennel együtt uralkodjék. Isten törvénye - amit a láda tartalmazott - szintén jelenlétének jelképe volt, de ők a törvényt megvetették, követelményeit semmibe vették és az Úr Lelkét megszomorították. Amikor a nép engedelmeskedett a szent előírásoknak, az Úr velük volt és Isten hatalma munkálkodott érettük. De amikor a ládára tekintettek és nem társították azt Istennel, sem nem tisztelték kinyilatkoztatott akaratát a törvény iránti engedelmességgel, annak értéke nem volt több egy mindennapi ládánál. Úgy tekintettek a ládára, mint a bálványimádó nemzetek isteneikre; mintha az önmagában hordozná a hatalom és megváltás elemeit. Áthágták a törvényt, amit tartalmazott. A láda nagy tisztelete szertartásosságra, képmutatásra és bálványozásra vezetett. Bűnük elválasztotta őket Istentől és ő nem tudott addig győzelmet adni, amíg meg nem bánták és el nem hagyták azt.

Nem volt elég, hogy a láda és a szentély Izrael népe között volt. Az sem volt elég, hogy a papok áldozatot mutattak be, és hogy a népet Isten gyermekeinek nevezték. Az Úr nem tekint azok kérésére, akik szívükben bűnt dédelgetnek; meg van írva: "Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is utálatos" (Péld 28:9).

Amikor a hadsereg harcba vonult, a vak és öreg Éli visszamaradt Silóban. Aggódó balsejtelemmel várta a küzdelem eredményét, "[...] szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt" (1Sám 4:13). A sátor kapuján kívül foglalta el helyét, a főút mellett ült nap mint nap aggódva, várva a hírnök érkezését a csatatérről.

Mai Bibliai szakasz: Jób 9

Ebben a fejezetben Jób Bildád és Elifáz igazsággal vegyes tévedéseire válaszol. Jób egyetért az úgynevezett vigasztaló szavaik egy részével. „Valóban, tudom, hogy így van” – mondja arra, amivel egyetért üzeneteikből. Majd megkérdezi, mi teszi az embert Isten előtt igazzá. Még ha egy jó ember akarna is Istennel vitázni arról, amit Ő tesz, ezer kérdésből egyre sem tudna felelni Neki (3. vers).

A Jelenések könyve 20. fejezete szerint Isten ezer évet fog adni a szenteknek, hogy beszéljenek Vele azokról a szeretteikről, akik nem jutottak oda. Ez az ítélet igazolásának ideje is, a felismerésé, hogy Isten ítéletei minden vitán felül igazságosak és kegyelmesek. Jób Isten védelmére kel (4-13. vers), felsorolja mennyire bölcs és hatalmas, hegyeket mozdít el, parancsol a Napnak, hogy ne keljen föl, lepecsételi a csillagokat, kifeszíti az eget, a tenger magas hullámain jár, Ő alkotta a csillagképeket, és láthatatlan, – ezért, amikor elvonul előtte, Jób nem láthatja Istent, mert egyetlen ember sem láthatja Isten arcát úgy, hogy életben maradna. Isten soha nem vonja vissza ítéleteit, míg mindent véghez nem vitt.

Jób visszatér fő gondolatához (14. vers), a vizsgálati ítélet szükségességéhez. Ezután kilenc „ha”-val kezdődő kijelentés sora következik. „Ha igazam volna is, meg tudnék-e felelni Istennek, és lenne-e hatalmam ítélkezni?” Jób nem hiszi, hogy Isten valaha is figyelne ilyen beszédre. Megsemmisítő lenne számára, ha a mindenható Isten, aki szét tudja őt morzsolni, figyelmet fordítana rá. Jób felismeri, hogy Isten nem szünteti meg szenvedéseit most azonnal. Még ha igaz lenne is, lesz egy vizsgálati ítélet, amelynek során a saját szája nem lesz képes megmenteni őt, inkább az is csak vádolja majd.

Jób számára az a gond, hogy bár tudja, hogy ártatlan, nem ismeri a saját lelkét és életének megvetendő dolgait (21-24. vers). Jób következtetése szerint „Csak egy van, aki képes az ártatlant és a gonoszt is elpusztítani.” Azonban amikor sátán gyilkol, az az ártatlanok megcsúfolása. Ha viszont nem sátán pusztítja az ártatlanokat, akkor honnan ered a gonosz?

Ezután Jób éveinek és napjainak gyors elmúlására mutat rá (25-28. vers), hogy milyen fürgén elszaladnak. Gyorsak, mint a hajók, vagy a zsákmányára lecsapó sas. A hallgatás és betegségének mérlegelése nem segít. Másrészt, ha Jób rossz ember, akkor nincs értelme jónak lennie (29. vers).  Az sem segít, ha  pogány szokás szerint hóban mosakszik meg, vagy szappannal mos kezet, mert Isten akkor is posványba mártaná őt (31. vers).

Jób szerint szükség van a vizsgálati ítéletre, és emberi közbenjárót kér az örökkévaló és az emberi között (32-33. vers). Azt szeretné, ha Isten adna neki egy kis szünetet (34. vers). De nem fél Istentől, mert tudja, hogy magától nem képes válaszolni Neki (25. vers).

Drága Istenünk! Jób azért küzd, hogy megértse, miért szenvedés a sorsa, élete végéhez ily' közel. Urunk, kérünk, add nekünk Jób látásmódját sátán szerepéről, és a Te oltalmadat, hogy Veled maradhassunk, mint védelmezőnkkel!

Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. szeptember 27., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 27 - KEDD - Jób 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 443. nap

57. A filiszteusok elveszik a frigyládát

Éli háza más üzenetet is kellett kapjon. Isten már semmit sem tudott a főpappal és fiaival közölni, mert bűneik vastag felhőként kizárták a Szentlélek jelenlétét. De a gonoszság közepette a gyermek Sámuel hűséges maradt a mennyhez, és az Éli házának szóló ítélet üzenetének közlése a Fenséges prófétájaként Sámuel feladata volt.

"[ ...] abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilvánvaló látomás. És történt egyszer, amikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott), És az Úrnak szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, ahol az Istennek ládája volt: Szólott az Úr Sámuelnek" (1Sám 3:1-4). Feltételezvén, hogy az az Éli hangja, a gyermek a pap ágyához sietett szólván: "Ímhol vagyok, mert hívtál engem." A válasz ez volt: "Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le." Háromszor szólította a hang Sámuelt, és ő háromszor hasonlóképpen válaszolt. És ekkor Éli meggyőződött, hogy a titokzatos hívás Isten hangja. Az Úr elment választott szolgája, az ősz hajú férfi mellett, hogy egy gyermekkel beszéljen. Ez magában is keserű, de megérdemelt feddés volt Éli és háza számára.

Éli szívében nem volt sem irigység, sem féltékenység. Sámuelt utasította, ha ismét szólítják, így feleljen: "[...] Szólj Uram, mert hallja a te szolgád" (1Sám 3:5.9). Amikor a hangot megint hallotta, így felelt: "Szólj, mert hallja a te szolgád!" (1Sám 3:10). Annyira megijedt attól a gondolattól, hogy a hatalmas Isten szól hozzá, hogy hirtelen nem jutott pontosan eszébe, amit Éli mondott neki.

"És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mindazt, amit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem. Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ő házát mindörökre, az álnokság miatt, amelyet jól tudott, hogy miként teszik vala utálatosokká magokat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket. Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal" (1Sám 3:11-14).

Mielőtt Sámuel ezt az üzenetet kapta, "[...] még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak Igéje" (1Sám 3:7), azaz még nem ismerte meg Isten kijelentésének ilyen közvetlen kinyilatkoztatását, amint az a prófétáknak megadatott. Az Úrnak az volt a célja, hogy nem várt módon nyilatkoztassa ki magát, hogy Éli a gyermek meglepődése és kérdezősködése által hallhasson arról.

Sámuelt félelemmel és rettegéssel töltötte el a rábízott üzenet. Reggel szokása szerint kötelességét végezte, ám szívét nagy teher nyomta. Az Úr nem parancsolta meg, hogy feltárja a rettenetes vádat, ezért hallgatott, s lehetőleg kerülte az Élivel való találkozást. Remegett, nehogy egy kérdésével az isteni ítélet kijelentésére kényszerítse őt az, akit szeretett és tisztelt. Éli bizonyos volt abban, hogy az üzenet nagy bajt jövendöl neki és házának. Hívatta Sámuelt és felszólította, mondjon el híven mindent, amit az Úr kijelentett néki. Az ifjú engedelmeskedett és az agg férfiú mély alázattal hajolt meg e rettentő ítélet előtt. "[...] ő az Úr" - mondta - "cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik" (1Sám 3:18).

Éli mégsem tanúsított igazi bűnbánatot. Beismerte bűnét, de nem hagyta el azt. Az Úr évről-évre halogatta fenyegető ítéletét. Ez idő alatt sokat lehetett volna tenni a múlt hibáinak rendezésére, de az idős főpap nem hozott hathatós intézkedéseket a gonosz helyreigazítására, mely megfertőzte az Úr szentélyét és Izraelben ezreket vezetett romlásba. Isten hosszútűrésére Hofni és Fineás megkeményítette szívét és még merészebb lett a törvénytelenségben. A háza feletti intő és feddő üzenetet Éli az egész nép előtt ismertette. E módon remélte bizonyos mértékben ellensúlyozni hanyagságát. De a figyelmeztetést sem a nép, sem a papság nem vette figyelembe. A környező nemzetek népe is, akiknek nem volt ismeretlen az Izraelben nyíltan gyakorolt gonoszság, egyre merészebbek lettek a bálványimádásban és a gonoszságban. Nem érezték bűneik büntethető voltát, mint ahogyan érezték volna, ha Izrael megőrzi becsületességét. De a megtorlás napja egyre közeledett. Isten tekintélyét félretették, imádatát elhanyagolták, így szükséges lett közbelépése neve tiszteletének fenntartására.

Mai Bibliai szakasz: Jób 8

Ebben a fejezetben a súahi Bildád beszél. Nem azért van ott, hogy Jóbnak segítsen, hanem hogy saját világnézetét védelmezze. Bildád tévedésekkel övezett részigazságokat sorolt fel. Tisztában volt az ősatyák felismeréseivel és azzal, ami Mózes első könyvében, az 1:11-ben szerepel  (8-10.vers). Tehát azt mondja Jóbnak, hogy ne csak tanulmányozza a történelmet, hanem engedje, hogy az ősök felfedezései vezessék  (8. vers).

Bildád szerint Jóbnak erre van szüksége. Azt kérdezi tőle, hogy növekedhet-e a káka mocsár nélkül, vagy a sás víz nélkül (11. vers). Hasonlóképpen, a gonosz ember is csak Isten büntetését és nem áldását kaphatja (13. vers). Bildád gondolkodása szerint, ha valaki elfeledkezik Istenről, attól Ő megvonja áldását, aki pedig megemlékezik Róla, arra áldásait árasztja. Az „ilyen az ösvényük” kifejezés azt jelenti, hogy az ember életében ugyanúgy működnek a dolgok, mint a természet törvényei a káka és a sás esetében.

Akik elfeledkeznek Istenről, elvesznek (13. vers), és az ember magabiztossága és önbizalma olyan, mintha pókhálóra támaszkodna (14. vers). Ez a gondolkodásmód nagyon törékeny és önáltató, csalóka biztonsággal teli (15. vers).  A hízelgő úgy megcsalja önmagát, hogy ha valami bántaná, letagadja azt. Bildád ezzel arra utal, hogy Jób is tagadja, hogy Isten a rossz cselekedeteiért büntetné őt (18. vers). Ha ez így folytatódik és Jób meghal, senki sem fogja meggyászolni, és mások foglalják el a helyét (19. vers).

Becsületére legyen mondva, Bildád kihangsúlyozza az igaz elvet, miszerint Isten nem utasítja vissza az ártatlanokat, és nem emeli fel a gonosztevőket (20. vers). Majd utal rá, hogy Jób esete nem reménytelen, ha megbánja bűneit, Isten nevetéssel tölti meg száját és ajkait vidámsággal (21. vers). Ha ez megtörténik, Jób ellenségei szégyenbe öltöznek és a gonoszok sátra megsemmisül. (22. vers).

Bildád tanácsa nagyon jól hangzik, de a 18. fejezet fényében, mint azt később látni fogjuk, semmi kétség, hogy – Isten szavai szerint – a jövendőt próbálja jelenné tenni. Ez annak a következménye, ha valaki a látottak szerint akar élni, és azt gondolja, hogy ismeri a teljes igazságot, figyelmen kívül hagyva a mennyei lázadás történetét.

Drága Istenünk! Mózes felhívta figyelmünket a megtévesztő mértékhez való ragaszkodás és a törékeny alapokra építkezés veszélyeire. Ez sátán és életünk elleni csapásinak tagadása. Kérünk, ments meg minket korunk Bildádjaitól! Ámen.

Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. szeptember 26., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 26 - HÉTFŐ - Jób 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 56. és 57. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. fejezet 442. nap

Isten azt vetette Éli szemére, hogy fiait többre becsüli az Úrnál, mert inkább tűrte, hogy az áldozat megvetés tárgyává legyen, semhogy fiait förtelmes gyakorlatukért megszégyenítse. Azok, akik gyermekeik iránti vak szeretetből eltűrik önző kívánságaik kielégítését és Isten tekintélyét nem érvényesítik; nem mutatnak rá a bűnre és nem büntetik meg a gonoszt, azok gonosz gyermekeiket jobban tisztelik Istennél. Inkább törődnek jó hírük védelmezésével, mint Isten dicsőítésével. Inkább akarnak gyermekeiknek tetszeni, mint az Úrnak, megőrizvén Isten szolgálatát még a gonosz látszatától is.

Isten Élit, mint Izrael papját és bíráját felelőssé tette népének erkölcsi és vallási állapotáért, de felelőssé tette fiai jelleméért is. Meg kellett volna próbálnia szelíd rendszabályokkal megfékezni a gonoszt, s ha ez nem segít, a rosszat a legszigorúbb eszközökkel kellett volna elnyomnia. De azáltal, hogy a bűnt nem ostorozta, és a bűnösök felett nem gyakorolt igazságot, magára vonta Isten rosszallását. Nem lehetett ráhagyni Izrael tisztántartását. Azoknak, akiknek túl kevés a bátorságuk a rossz ostorozására, vagy közömbösségből, és kényelemszeretetből elhanyagolják családjuk vagy gyülekezetük tisztántartását, felelniük kell majd mindazért a rosszért, ami kötelesség-mulasztásukból származik. Mi éppúgy felelősek vagyunk azokért a bűnökért, amelyeket szülői vagy lelkipásztori tekintélyünk latbavetésével megakadályozhattunk volna, mintha azokat magunk követtük volna el.

Éli nem az Isten által adott elvek szerint irányította családját. Saját elgondolását követte. Mint túl gyönge apa, azt hitte fiairól, hogy gonosz hajlamaikat majd kinövik. Ma is sokan követnek el hasonló hibát. Azt gondolják, jobb módot tudnak gyermekeik nevelésére, mint amit Isten adott Igéjében. Hamis elképzeléseket dédelgetnek magukban és mentségül mondják: "Túl fiatal a büntetésre. Majd ha nagyobb lesz, megmagyarázom neki". Ezáltal hagyják, hogy a rossz megerősödjön és természetükké legyen. A gyermekek zabolázatlan hajlamokkal nőnek fel, s bennük olyan jellemtulajdonságok fejlődnek ki, amelyek átokká lesznek egész életükön át.

Nincs nagyobb átok a családban, mint mikor a gyermeknek meghagyják saját akaratát. Ha a szülők gyermekeik minden kívánságát teljesítik és megengednek nekik olyan dolgokat, amelyekről jól tudják, hogy nem szolgálják javukat, a gyermekek hamarosan felhagynak szüleik iránti szeretettel, Isten és ember tekintélyének figyelembevételével és Sátán fogságába kerülnek. A család befolyása kihat az egész társadalomra. Bomlasztó hatású, gonosz folyamatban csapódik le, mely sérti a családot, a közösséget és a kormányzatot.

Éli befolyása tisztségénél fogva messze hatóbb volt, mintha csak közember lett volna. Családi életét egész Izraelben utánozták. Hanyagságának romboló eredménye otthonok ezreiben volt látható. Ha a gyermekek gonosz úton járhatnak, míg a szülők vallási téren tevékenykednek, akkor szégyent hoznak Isten igazságára. Az otthon kereszténységének legfőbb próbaköve az a jellemtípus, amelyet saját befolyása hoz létre. A cselekedetek minden hitvallásnál ékesebben beszélnek. Ha a vallás tanítói komolyan és kitartóan igyekeznének rendezett családi életre az Istenben való hit áldásainak bizonyságaként, de gyermekeik rossz kívánságai iránt engedékenyek, akkor úgy tesznek, mint Éli és Krisztus ügyére szégyent, önmagukra és családjukra romlást hoznak. De bármilyen nagy is legyen a szülői hűtlenség gonoszsága, az tízszeresen nagyobb azok családjában, akik a nép tanítására hivattak el. Ha elmulasztják ellenőrizni családjukat, rossz példájukkal sokakat megtévesztenek. Vétkük annál nagyobb, amennyivel felelősségteljesebb a tisztségük.

Áron házának azt ígérte Isten, hogy mindig előtte fog járni. De ez az ígéret feltételhez volt kötve: magukat teljes szívből a szentély munkájára szentelik és minden útjukban Istent tisztelik, nem szolgálván önmaguknak és nem követik helytelen hajlamaikat. Élit és fiait az Úr megvizsgálta és szolgálatukra, magasztos papi tisztségükre teljesen méltatlannak találta őket. Isten kijelentette: "Távol legyen tőlem". Nem cselekedhette meg velük a jót, amit elgondolt, mert nem tették meg a maguk részét.

A szent dolgokban szolgálók olyan példát kell mutassanak, hogy Istennel szemben tiszteletet és Isten megbántása iránti félelmet keltsenek az emberek szívében. Ha emberek "Krisztusért járván" felállnak, hogy szólják a népnek Isten kegyelmi és megbocsátó üzenetét, és szent tisztüket önző és érzéki vágyaik kielégítésének palástjául használják fel, úgy a Sátán leghathatósabb eszközévé válnak. Hofni és Fineás hasonlóan utálatossá tették az emberek előtt az Úrnak áldozatát. Egy ideig titkolhatják útaik gonosz voltát, de amikor igazi jellemük kiderül, az emberek hite megrendül, ami gyakran a vallásban való bizalmuk megszűnését eredményezi. Bizalmatlanok lesznek mindenkivel szemben, aki az Isten Igéjét tanítja. Krisztus igaz szolgájának üzenetét is kétkedve fogadják. A kérdés állandóan ott lappang szívükben: Nem olyan-e ez is, mint akit annyira szentnek tartottunk és rossznak találtuk? Így Isten szava is elveszíti erejét az emberek szívében. Élinek fiaihoz szóló dorgálása ünnepélyes és félelmes jelentőségű szavak, - szavak, melyeket a szent dolgokban szolgálók mérlegeljenek. "Ha embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró?" (1Sám 2:25). Ha bűnük csak embertársukat sértette volna meg, a bíró büntetés kiszabásával, kártérítéssel azt jóvátehette volna és így a bűnös bocsánatot nyer. Vagy ha nem teszik magukat vakmerő bűnben bűnössé, akkor bűnért való áldozatot is lehetett volna hozni érettük. De a Legfenségesebb papjaiként a bűnért való áldozat bemutatásában bűnük annyira összefonódott szolgálatukkal, Isten művét a nép előtt annyira megszentségtelenítették, megvetették, hogy részükre semmi kiengesztelés nem volt elfogadható. Saját atyjuk, bár főpap volt, sem mert érettük közbenjárni: nem tudta őket a szent Isten haragjától megvédeni. A bűnösök közül azok a legvétkesebbek, akik megvetést hoznak azokra az eszközökre, amelyekkel a menny az ember megváltásáról gondoskodott: "[...] akik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt" (Zsid 6:6).

Mai Bibliai szakasz: Jób 7

Jób megkérdezi azt, hogy nincs-e meghatározott ideje az emberek születésének? Mózes valószínűleg tanult csillagászatot Egyiptomban, Hatsepsut udvarában, Senenmut híres csillagász iskolájában. Mózes, Jób könyvének ihletett írója, fejlett csillagászati szakértelméről tesz bizonyságot. Jób azt mondja, hogy ahogyan a rabszolga, aki a forró napon dolgozik, vágyik az árnyékra, úgy a halál alvását is megelőzik munkás évek és aggodalommal teljes éjszakák (3. vers).  

Úgy tűnik, hogy nincs remény Jób gyógyulására (6. vers). A halál közelségében az élete csak lehelet távolságra van a távozástól, szemei talán már soha sem látnak jót (7. vers). Az, aki meghal nem jön elő újra, hogy folytassa életét (8. vers). Nincs hazatérés az ilyen személynek (9-10 vers). Jób megtagadja azt, hogy csendben maradjon, hogy „befogja a száját”, ezért gyötrelmében tovább beszél (11. vers). Isten őröket helyez Jób fölé, mintha a tengeri szörnyektől védené, vagy a szárazon a kígyóktól, amelyek az embereket veszélyeztetik (12. vers). Nappal a csontjaiban lévő fájdalom éjszaka pedig a rémálom ijesztgeti őt (13-16 vers). Jób nem akar tovább élni, még az örökkévalóságban sem (16. vers). Gyűlöli az életet, mivel az ő napjai hiábavalók.

De Jób tudja, hogy Isten a szívén viseli őt (17. vers). Amikor Isten szívén viseli, akkor felmagasztalja őt, amikor pedig a „Sátán viseli Jóbot a szívén” (Jób 1:8), Jób szenved. Isten egész éjjel látogatja az embereket. Az a gondolat, hogy „Isten minden reggel meglátogatja az emberek tetteit” nincs a szövegben. Ahelyett, hogy Isten az ember életének minden pillanatát ellenőrizné, Mózes azt mondja, hogy Isten nem hagyja az embert egyedül, és Jób tudni szeretné, hogy miért szenved. Isten közel van Jóbhoz, annak ellenére, hogy neki szembe kell néznie sátánnal (19. vers).

Isten az ember őrizője és Jób azon tanakodik, hogy az ő szenvedéseinek folytatása azt jelenti-e, hogy vétkezik az Őrizője ellen, noha ő nincs tudatában egyetlen bűnnek sem (20. vers). Jób rájött arra, hogy Isten kijelölte őt, és azt szeretné, ha Isten belátást adna neki abba, hogy miért szenved ő egy ilyen halál közeli állapotban, és bocsánatra vágyik minden vétkére. Arra gondol, hogy ha meghalna és eltemetnék, senki más, csak Isten találhatná meg őt, mivel megszűnt létezni (21. vers). Ahogy világossá válik a könyv további részeiben, Jób rájön arra, hogy Isten ismeri mindenkinek a formáltatását, és újra tudja azt teremteni, ami nem létezik.

Drága Istenünk! Mi tudjuk azt, hogy ha szenvedünk, az sátán munkájának köszönhető, és azt is, hogy ha az ölelő karjaidban maradunk, egy felsőbbrendű célja van a szenvedéseinknek. Nincs öröm abban, hogy a szenvedést nézzük, még az el nem bukott lények számára sem, akik láthatják sátán munkájának kibontakozását, minden változatosságában. Bármi történjék is velünk, kérünk maradj közel hozzánk! Ámen.


Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba