2016. augusztus 28., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 28 - VASÁRNAP - Nehémiás 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 49. és 50. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. fejezet 413. nap

49. Józsué utolsó szavai

A hódító hadjárat befejeződött és Józsué visszavonult Timnath-Szerah-i békés magányába. "Lőn pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott [...] az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: [...] Előhívá [...] az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és felügyelőit" (Józs 23:1-2).
Néhány év múlt el, amióta a nép birtokaiban letelepedett, és már látható volt ugyanannak a gonoszságnak a beérése, mely azelőtt ítéletet hozott Izraelre. Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor összegyűltek még egyszer idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt az, amit nékik mondott: "Magatok is láttatok mindent" - mondá - "amit az Úr, a ti Istenetek mindeme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek" (Józs 23:3). Jóllehet a kananeusokat leigázták, mégis a föld jelentős része még az ő birtokukban volt. Józsué figyelmeztette népét, ne telepedjen le kényelmesen és ne feledje el Isten parancsát, hogy e bálványimádó nemzeteket egészen ki kell űznie.

A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek szétoszlottak birtokaikra, a hadsereget leszerelték és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: "Az Úr pedig a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se balkézre" (Józs 23:5-6).

Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. "[...] Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!" (Józs 23:14). Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. "De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: aképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr, [...] Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, [...] akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek" (Józs 23:15-16).

Sátán félrevezet sok embert azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. Sátán állítja, hogy míg az Isten Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten, teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit - kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében - bemutatva: annak biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás az Isten uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené. Ez megdöbbentené az el nem bukott világegyetemet. Isten hűségesen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az úgynevezett jóindulat, mely félretenné az igazságot, nem jóindulat, hanem gyengeség.

Isten az életadó. Törvényei kezdettől fogva az életért adattak. De a bűn megtörte Isten rendjét és viszályt idézett elő. Ameddig bűn van, addig elkerülhetetlen a szenvedés és a halál. Mivel a Megváltó hordozta értünk a bűn átkát, csakis általa remélhetjük annak szörnyű következményeitől való megmenekülésünket.

A felszólításnak engedelmeskedve Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek. Itt van Ebál és Garizim hegye, ama fogadalomnak néma tanúja, amelynek megújítása céljából gyűltek meghalni készülő vezérük köré. A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak. Azért, hogy mindenkinek fogalma legyen Isten szeretetéről és kegyelméről, hogy "[...] tökéletességgel és hűséggel" szolgálják őt" (Józs 24:14), Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 1

Isten különböző úton-módon éri el, hogy az emberek készséggel végezzék a feladatot, amit rájuk szeretne bízni. Nehémiás esetében minden úgy kezdődött, hogy meghallotta a következő beszámolót: „A fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; és azonfelül Jeruzsálem kőfala lerontatott, s kapui tűzben égtek meg” (3. vers).

Isten elültette Nehémiásban a gondolatot, hogy tennie kellene valamit, hogy változtatni kellene: visszatérni Jeruzsálembe, és újjáépíteni a falakat. Ez a gondolat könnyekre fakasztotta, böjtölt és imádkozott azért, hogy tisztán és világosan megérthesse, mire is hívta el Isten (4. vers). Ha Istenért akarunk tenni bármit is, először imával kell kezdenünk, keresnünk kell Isten jelenlétét, hogy közelebb kerüljünk Hozzá.

Sokszor ha Isten akaratát akarjuk cselekedni, nem fog könnyen menni, de ha imádkozunk érte, biztosak lehetünk benne, hogy Isten meglágyítja mások szívét, és megmutatja az irányt, merre induljunk el, ha Érte akarunk tenni. Nehémiás nem tudhatta, hogy a király hogyan fog reagálni a vágyára, hogyan fog válaszolni Isten hívására. De az imának van ereje, és Nehémiás Isten hatalmáért imádkozott, hogy lágyítsa meg a király szívét, és Isten meg is tette.

Hatalmas Istenünk, ébressz mindnyájunkban vágyat, hogy a Te akaratodat cselekedjük, és irányítsd lépteinket ez irányban!

Pardon Mwansa
a Generál Konferencia egyik alelnöke

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 27., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 27 - SZOMBAT - Ezsdrás 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 412. nap

A két és fél törzs tévedett, amikor magyarázat nélkül ilyen jelentőségű dolgot cselekedett. Mivel a küldöttek már elintézettnek látták, hogy testvéreik tévedtek, kemény szemrehányással illeték őket. Az Úr elleni lázadással vádolták őket és megparancsolták nekik, emlékezzenek arra, milyen ítélet látogatta meg Izraelt, amikor Bál-Peórhoz adták magukat. Fíneás az egész Izrael érdekében kijelentette Gád és Rúben gyermekeinek; ha nem hajlandók azon a földön áldozati oltár nélkül lakni, szívesen fogadják őket és osztják meg testvéreik birtokát és előjogait a túloldalon.

A vádlottak válaszukban megmagyarázták, oltárukat nem áldozásra szánták, hanem bizonyságául annak, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint testvéreiké Kánaánban. Attól tartottak, hogy gyermekeiket az elkövetkező években elzárhatnák a sátortól, mintha nem volna részük Izraelben. Akkor bizonyság lesz majd ez az oltár, amelyet a silói mintájára építettek, hogy az építők az élő Isten imádói. A követek nagy örömmel fogadták e magyarázatot és azonnal az őket küldőkhöz vitték a hírt. A háború gondolatával felhagytak, s a nép örült és dicsérte Istent.

Gád ás Rúben fiai most feliratot helyeztek oltárukra, amely rámutatott arra a célra, amiért azt emelték és azt mondták: "[...] Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten!" (Józs 22:34). Így igyekeztek elejét venni a jövőbeni félreértéseknek és megakadályozni azt, ami kísértést okozhatna.

Mily gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, kiket a legnemesebb indítékok vezetnek; előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények adódhatnak. A tíz törzs visszaemlékezett, hogy Ákán esetében Isten hogyan dorgálta meg az éberség hiányát a köztük levő bűn felfedésére. Most elhatározták a gyors és komoly cselekvést, de, hogy korábbi tévedésüket elkerüljék, most az ellenkező végletbe estek. Ahelyett, hogy előzékenyen érdeklődtek volna az indítékról, dorgálták és elítélték testvéreiket. Ha Gád és Rúben férfiai ugyanabban a szellemben válaszolnak, háború lett volna az eredmény! Míg egyrészt fontos a bűn kezelésében a szigorú és határozott fellépés, másrészt éppoly szükséges elkerülni az alaptalan vádaskodást és az elhamarkodott ítéletet.

Míg sokan nagyon érzékenyek a feddésre saját szokásaikat illetően, ugyanakkor túl szigorúan bánnak azokkal, akikről feltételezik, hogy vétkesek. Bírálattal és feddéssel még senkit sem térítettek el hibás felfogásától, de sokan vannak, akiket a meggyőzés helyett messze vittek a helyes úttól, és hozzájárultak szívük megkeményítéséhez. Barátságos lelkület és előzékeny, türelmes magatartás megmentheti a tévelygőt és elfedezheti a bűnök sokaságát.

A rubeniták és társaik által megnyilvánult bölcsesség méltó a követésre. Míg ők őszintén keresték az igaz vallás ügyének előmozdítását, addig rosszul ítélték meg és keményen feddték őket, de ők mégsem nehezteltek. Udvariasan és türelemmel hallgatták végig testvéreik vádjait, mielőtt megkísérelték védelmezni magukat, azután előadták indítékaikat és bebizonyították ártatlanságukat. Így barátságosan intéződött el a nehéz ügy, amely oly súlyos következményekkel fenyegetett.

Akinek igaza van, az nyugodt és megfontolt maradhat akkor is, amikor hamis vádakkal illetik. Isten mindent ismer, amit az ember félreért és tévesen magyaráz. Ügyünket nyugodtan kezébe tehetjük. Akik belé vetik bizalmukat, azok ügyét éppoly biztosan igazolja, mint ahogy felderítette Ákán bűnét. Azok, akiket Krisztus Lelke vezérel, azzal a szeretettel rendelkeznek, amely hosszútűrő és kegyes.

Az az Isten akarata, hogy népe között egység és testvéri szeretet legyen. Megfeszítése előtt Krisztus azért könyörgött, hogy tanítványai egyek legyenek, amint ő is egy az Atyával, és elhiggye világ: Isten küldte őt. Ez a rendkívül megindító és csodálatos imádság minden időkre érvényes, egészen napjainkig, mert szavai így hangzottak: "De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem" (Jn 17:20). Míg az igazság egyetlen alapelveit sem áldozzuk fel, állandóan törekedjünk arra, hogy elérjük az egység eme szintjét. Ez tanítványságunk bizonyítéka. Jézus mondta: "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok" (Jn 13:35). Péter apostol inti a gyülekezetet: "Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek. Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért: sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek" (1Pt 3:8-9).

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 10

Van remény minden helyzetben! Isten kegyelme bőséges minden helyzetben, de csak akkor, ha népe is hajlandó visszafordulni Hozzá. És hogy ez megtörténhessen, Isten népének többet kell tennie mint csak imádkozni; értékelniük kell az Ő kegyelmét, és elhatározniuk magukat Isten akarata mellett.

Miközben Ezsdrás imádkozott, vallomást tett, sírt, és leborult Isten háza előtt, Sekhánia, Jéhiel fia, Elám leszármazottja, aki bűnbe esett, mert idegen feleségeket vett el, megbánta bűnét, és így szólt Ezsdráshoz: „Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind emellett is” (2. vers). Reformációra és a szövetség megújítására szólított a törvény szerint (3. vers) és ezt mondta: „reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erős és láss hozzá” (4. vers).

A reformáció mindig az Isten akaratához való visszatérést jelenti, de ez nem egy egynapos munka. Isten népe részéről az a fontos, hogy eldöntse: minden nap feladja bűnös életmódját, tehát naponta feladja azt, ami nem Isten akarata. A lelki vezetők, és a nép beleegyezett, hogy így is tesznek, de mint minden reformáció esetében, itt sem akart mindenki Isten akaratához igazodni.

„Mennyei Atyánk, taníts minket annak tudatában élni, hogy Jézusban mindenkor van remény!”

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 26., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 26 - PÉNTEK - Ezsdrás 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 411. nap

Isten régi népe számára kijelölt menedékvárosok a Krisztusban lévő menedék jelképei. Ugyanaz az irgalmas Megváltó, aki az ideiglenes menedékvárosokat elrendelte, saját vére kiontásával biztos menedéket szerzett az Isten törvényét megszegő számára, amelyben oltalmat kereshet a második halál elől. Semmi hatalom nem ragadhatja ki kezéből azt, aki hozzá járul bocsánatért. "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak" (Róm 8:1). "[...] erős vigasztalásunk legyen [...], mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet" (Zsid 6:18). "Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:34).

Aki a menedékvárosba menekült, nem késlekedhetett, a családját, foglalkozását el kellett hagynia. Nem volt ideje búcsút venni szeretteitől. Élete forgott kockán, és hogy elérje a biztonság helyét, minden egyéb érdeket ez egyetlen célért kellett feláldoznia. A fáradságot elfelejtette, a nehézségekkel nem törődött. A menekülő egy pillanatra sem merte lépteit lassítani, amíg a város kapuin belül nem volt.

A bűnös ember ki van téve az örök halálnak, míg rejtekhelyet nem talál Krisztusban. Amint a késlekedés és gondatlanság elrabolhatta a menekülőtől az élet egyetlen lehetőségét, úgy a halogatás és a közömbösség a lélek vesztére lehet. Sátán, a nagy ellenség, Isten szent törvénye áthágóinak nyomában van, és az, aki a veszélyre érzéketlen és nem keres komolyan védelmet az Örök Menedékben, a vesztő prédájává lesz.

Az a fogoly, aki a menedékvárost elhagyta, a vérbosszuló kezébe esett. Így tanulta meg a nép, hogy ahhoz a módszerhez tartsa magát, amit a Végtelen Bölcsesség jelölt ki biztonsága érdekében. Éppen úgy nem elég, ha a bűnös hiszi bűnének bocsánatát Krisztusban; neki hit és engedelmesség által őbenne kell maradnia "Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat. Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket" (Zsid 10:26-27).

Izrael két törzse, Gád és Rúben, Manassé féltörzsével megkapta örökségét mielőtt a Jordánon átkeltek. Gileád és Básán kiterjedt fennsíkja és gazdag erdői tágas legelőt nyújtottak a pásztornép nyájainak és csordáinak, s ez oly vonzó volt, amilyet Kánaánban sem lehetett találni. Mivel a két és fél törzs ott kívánt letelepedni, kötelezték magukat, hogy a fegyveres emberek rájuk eső részét kiállítják, akik átkísérik atyjukfiait a Jordánon és harcaikban részt vesznek, míg ők is el nem foglalják örökségüket. Kötelezettségüknek híven eleget tettek. Mert amikor a tíz törzs átkelt a Jordánon, "Általmentek vala a Rúben fiai, a Gád fiai és Manassé félnemzetsége is felfegyverkezve [...] az Úr előtt a harcra, Jérikhónak sík mezejére" (Józs 4:12-13). Négy évig küzdöttek hősiesen testvéreik oldalán. Most eljött az ideje, amikor tulajdon földjükre mehettek. Amiképpen egyesültek testvéreikkel a harcban, úgy osztoztak a zsákmányban; és ők visszatértek "[...] nagy gazdagsággal [...] igen sok barommal, ezüsttel, arannyal, rézzel, vassal és igen sok ruhával" (Józs 22:18). A zsákmányt meg kellett osztaniuk azokkal, akik visszamaradtak a családdal és a nyájjal.

Távolabb kellett lakniuk az Úr szentélyétől. Józsué aggódó szívvel vette tudomásul távozásukat, mert tudta, hogy magányos és vándorló életük mily erős kísértésnek lesz kitéve, s hogy könnyen, megfertőzhetik őket szokásaikkal a határaiknál lakó pogányok.

Míg Józsué és más vezetők lelkét még mindig nyomasztotta a nyugtalanító sejtés, különös hírek érkeztek hozzájuk. A két és fél nemzetség a Jordán partján, Izraelnek a folyón való csodálatos átkelési helyéhez közel, a silói égőáldozati oltár mintájára nagy oltárt emelt. Isten törvénye halálbüntetés mellett megtiltotta a szentélyben folyó istentiszteleten kívül másféle istentisztelet bevezetését. Ha ez volt az oltárnak a célja, és megengedik, hogy az megmaradjon, az a népet az igaz hittől eltávolítaná.

A nép képviselői összegyűltek Silóban. Felháborodásuk és méltatlankodásuk hevében azonnal háborút javasoltak a törvényszegők ellen. A higgadtabbak tanácsára azonban úgy döntöttek, előbb követeket küldenek, hogy magától a két és fél törzstől magyarázatot kapjanak tettükre. Tíz fejedelmet (törzsenként egyet) választottak ki. Vezetőjük Fineás volt, aki buzgalmával a peóri ügyben kitüntette magát.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 9

Az Isten akaratához való hűség sokkal fontosabb, mint az áldozatok és templomok. Miközben az emberek összegyűltek, és az esti áldozatra már felkészültek, előtte egy reformációnak kellett bekövetkeznie, ami arra volt hivatott, hogy bizonyítsa Isten gyermekeinek elhatározását, hogy készek engedelmeskedni és hűségesen kitartani az Úr mellett.

Isten utasította népét, hogy ne adják a gyermekeiket más népből valókhoz, ne házasodjanak velük, viszont „Izráel népe és a papok és a Léviták nem különíték el magokat e tartományok népeitől, a miképpen pedig azoknak, a Kananeusoknak, Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, Égyiptomiaknak és Emoreusoknak útálatos vétke szerint el kellett volna" (1. vers). Ráadásul, a fejedelmek és főemberek jártak elől a hűtlenségben, mert feleségül vették maguknak, és fiaiknak más népek leányait (2. vers).

A megújulás azt jelenti, hogy megváltoztatjuk, vagy kijavítjuk gondolati vagy magatartásbeli mintáinkat, és összhangba hozzuk azokat Isten akaratával. Ahhoz azonban, hogy reformáció kezdődjék, a lelki vezetőknek és az embereknek ima és böjt által meg kell alázniuk magukat.

Amikor Ezsdrás meghallotta, hogy mi történik, megszaggatta ruháit, böjtölni kezdett, és folyamatosan imádkozott az Úrhoz, megbocsátást és a szívek változtatását kérve Isten népe számára (5-6 vers). Hacsak nem látjuk meg, hogy a bűn mennyire rossz, és nem kérjük a megbocsátást és szívünk átalakulását, nem fogunk megújulást tapasztalni.

Szerető Istenünk, segíts megalázkodni, és keresni Téged teljes szívünkből, és segíts, hogy hűségesek lehessünk Hozzád mindenben!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 25., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 25 - CSÜTÖRTÖK - Ezsdrás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 410. nap

A frigyláda háromszáz évig maradt Silóban. Éli házának bűne miatt a filiszteusok kezébe került és Silót feldúlták. A láda többé nem került vissza ide a sátorba. A szent szolgálatot végül a jeruzsálemi templomba helyezték át és Siló elvesztette jelentőségét. Csak romok mutatják egykori helyét. Sok évszázad múlva sorsát felhasználták Jeruzsálem intésére. "[...] menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van" - mondta az Úr Jeremiás próféta által - "és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemmel, Izráelnek gonoszságáért! Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem" (Jer 712.14).

"Mikor pedig elvégezték [...] a földnek örökbevételét" (Józs 19:49) és minden törzs elnyerte a maga részét, Józsué is előadta igényét. Mint Káleb, ő is megkülönböztetett ígéretet nyert örökségét illetően. Mégsem kért magának tágas tartományt, hanem csak egyetlen várost. És az Úr rendeletére neki adták "[...] azt a várost, amelyet kért vala [...] és megépíté azt a várost, és abban lakozék (Józs 19:50). Józsué városának neve "Timnath-Szeráh" (a megmaradt rész) maradandó bizonysága volt a hódító nemes jellemének és önzetlen lelkületének. Ahelyett, hogy első lett volna a hódított zsákmány tulajdonba vételében, igényével mindaddig várt, míg népe legkisebbjét is kiszolgálták.

A lévitáknak kijelölt városok közül hatot, hármat-hármat a Jordán két partján, menedékvárosnak nyilvánítottak, ahol az embergyilkos védelmet kereshetett. E városok kijelölését Mózes rendelte el, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki véletlenül ölt meg valakit. "És legyenek azok a ti városaitok menedékül [...] és ne haljon meg a gyilkos, míg ítéletre nem áll a gyülekezet elé" (4Móz 35:12). Ezt a kegyes intézkedést a személyes vérbosszú gyakorlása tette szükségessé, mely szerint a gyilkoson a meggyilkolt legközelebbi rokona vagy örököse bosszút állhat. Nyilvánvalóan szándékos bűnesetnél nem volt szükség bírói kihallgatásra. A vérbosszuló bárhova követhette a gyilkost és megölhette ott, ahol éppen megtalálta. Az Úr nem látta jónak, hogy e szokást abban az időben eltörölje, de gondoskodott azok biztonságáról, akik akaratlanul oltották ki valakinek az életét.

A menedékvárosok úgy voltak elosztva, hogy félnapi utazással az ország minden részéből elérhették. Az odavezető utakat állandóan karban kellett tartani, hogy a menekülő egy pillanatra se legyen akadályoztatva. Végig az úton jelzőtáblákat kellett felállítani, amelyekre világos és szembetűnő betűkkel írták fel e szót: "Menedék". E rendelkezést bárki, zsidó, idegen és jövevény igénybe vehette. De amíg az ártatlanokat nem volt szabad elhamarkodottan megölni, ugyanakkor a bűnös sem kerülhette el a büntetést. A menekülő ügyét az illetékes hatóságoknak gondosan ki kellett vizsgálni és csak ha ártatlannak bizonyult a szándékos gyilkosságban, lehetett őt a menedékvárosban megvédeni. A bűnöst ki kellett szolgáltatni a vérbosszulónak. Akik jogosultak voltak a védelemre, csak azzal a feltétellel nyerhették el azt, ha a kijelölt menedék határain belül maradtak. Ha valaki elbarangolt a kijelölt határon túlra és a vérbosszuló rátalált, életével kellett fizetnie azért, hogy az Úr gondviselését figyelmen kívül hagyta. A főpap halála után azonban mindenki, aki védelmet keresett a menedékvárosokban, szabadon visszatérhetett birtokára.

A gyilkossági tárgyaláson a vádlottat nem lehetett egyetlen tanú vallomása alapján elítélni, még akkor sem, ha a körülmények erősen ellene szóltak. Az Úr utasítása így szólt: "Ha valaki megöl valakit, tanuk szavára gyilkolják meg a gyilkost; de egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon" (4Móz 35:30). Krisztus volt az, aki ezeket a rendelkezéseket Izrael számára Mózesnek adta, amikor pedig a földön járt, tanítványait tanította, hogyan bánjanak a tévelygővel. A Nagy Tanító megismételte a tanítást, hogy egy ember tanúskodására nem lehet felmenteni vagy elítélni valakit. Egy ember meglátása vagy véleménye nem dönthet el vitatott kérdéseket. Ezekben a dolgokban kettőnek vagy még többnek kell társulnia és együtt kell viseljék a felelősséget, hogy "[...] két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó" (Mt 18:16).

Ha pedig valakit bűnösnek találtak, nem menekülhetett meg sem engesztelés, sem váltságdíj ellenében. "Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki" (1Móz 9:6). "Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon" (4Móz 35:31). "[...] oltáromtól is elvidd azt a halálra" szólt az Úr parancsa (2Móz 21:14). "[...] a földnek nem szerezhető engesztelés a vér miatt, amely kiontatott azon, csak annak vére által, aki kiontotta azt" (4Móz 35:33). A nemzet biztonsága és tisztasága megkívánta, hogy a gyilkosság bűnét szigorúan megbüntessék. Az emberi életet, amelyet egyedül Isten adhat, szentül meg kell őrizni.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 8

Van úgy, miközben Istennel járunk, hogy valamit állítunk, hirdetünk, de mégis másként cselekszünk. Azt állítjuk, hogy Isten hatalma végtelen, mégis emberi védelmi eszközökkel és módszerekkel vesszük magunkat körül.

Ezsdrás jó példával szolgál arra, hogy hogyan cselekedhetünk következetesen a hitünk szerint. Ahelyett, hogy a királytól kért volna katonai kíséretet önmaga és a nép számára, ami arra utalt volna, hogy nem igazán bízik Isten oltalmában, Ezsdrás Istentől kért védelmet. Böjtöt hirdetett ezekkel a szavakkal: „Azért böjtölünk, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és biztonságos utazást kérjünk tőle mind a magunk, mind gyermekeink és minden tulajdonunk számára” (21. vers – magyar Easy-to-Read [könnyen olvasható] fordítás). Ezsdrás hitte, hogy „Istenünk keze nyugszik azokon, akik őt keresik, hogy megvédje őket – de haragja és hatalma zúdul azokra, akik őt elhagyják” (22. vers – magyar Easy-to-Read fordítás). És Isten válaszolt is imáikra.

Amikor az Úr felelősséggel ruház fel bennünket, hűségesen kell elvégeznünk a ránk bízott szolgálatot, tudva azt, hogy Istennek tartozunk elszámolással. Amikor Ezsdrás útra bocsátotta azokat a férfiakat, akiket az önkéntesen felajánlott javak hordozására választottak ki, emlékeztette őket, hogy az Úr szolgálatára különítették el őket, és hogy az adomány szent. Átvették a lemért és leltárba vett kincseket, és megbízatásuk szerint hűségesen őrködtek felette.

Izrael Szentje, rendelj olyan férfiakat és nőket, akikben megbízhatunk, és taníts minket Tebenned bízni!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 24., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 24 - SZERDA - Ezsdrás 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 409. nap

Kérését azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna ez óriási erődítmény bevételét rábízni. "És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül [...] amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét" (Józs 14:13-14). Káleb hite ugyanaz volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az ő népét Kánaán birtokába helyezi és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, melynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására.

Káleb elnyerte örökségét, mely után szíve negyven éven át sóvárgott, és Istenben bízva "[...] kiűzé onnan [...] Anáknak három fiát" (Józs 15:14). Így biztosította örökségét a maga és házanépe számára. Igyekezete nem csökkent, nem telepedett le, hogy örüljön örökségének, hanem tovább űzte az ellenséget nemzetének javára és Istenének dicsőségére.

A gyávák és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből. Mindenkinek hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították lehetetlen Kánaánt bevenni és nem is birtokolhatták azt. De akik bíztak Istenben és inkább tekintettek az ő hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba. "Hit által országokat győztek le, [...] megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait" (Zsid 11:33-34). "[...] az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5:4).

Az ország felosztását illetően egy másik igény Káleb kérelmével teljesen ellentétes lelkületet mutatott. Ezt József fiai, Efraim törzse és Manassé féltörzse terjesztették elő. Nagyobb lélekszámukra való tekintettel e törzsek kétrésznyi területet kaptak. A sorshúzás számukra az országban a leggazdagabb részt jelölte ki, magába foglalva Sáron termékeny síkságát, de a völgyben levő fontos városok közül sok még a kanaániták birtokában volt, s a törzsek megrettentek a honfoglalás fáradalmaitól és veszélyeitől. Efraim, Izrael egyik legnépesebb törzse volt. Józsué is e törzshöz tartozott és tagjai ennek alapján előjogokat tulajdonítottak maguknak. "[...] Miért adtál nékem egy sors szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok?" (Józs 17:14) - mondották Józsuénak. De a vezetőnél nem tudták elérni, hogy a szigorú igazságtól eltérjen.

Válasza ez volt: "Ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és irts ott magadnak a Perizzeusoknak és Refiamnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye (Józs 17:15).

A felelet megmutatta a kérelem igazi okát. Hiányzott a hit és a bátorság a kananeusok kiűzésére. Ezt válaszolták: "Nem elegendő nékünk ez a hegy, a Kananeusoknak pedig, akik a völgyi síkon laknak, mindnek vasszekerök van" (Józs 17:16). Izrael Istenének hatalma népe záloga volt, és ha az efraimiták Káleb hitével és bátorságával rendelkeztek volna, egyetlen ellenség sem állt volna meg előttük. Kinyilvánított óhajuknak, hogy elkerüljék a fáradságot és a veszélyeket, Józsué határozottan ellenállt. "[...] Sok nép vagy te és nagy erőd van néked [...] kiűzöd a kananeust, noha vasszekere van néki, s noha erős az" (Józs 17:17-18). Saját érvelésüket fordította ellenük. Nagy nép lévén, amint állították, képesek - mint testvéreik - saját útjukat járni. Isten segítségével nem kell félniük a vasszekerektől.

Eddig Gilgál volt a nemzet főhadiszállása és a szentély helye. Most azonban a sátort a kiválasztott, állandó helyére kellett szállítani. Siló kis város volt Efraim örökségében. Az ország központjához közel feküdt és minden törzs által könnyen elérhető volt. Az ország egy részét már teljesen meghódították, úgyhogy az imádkozókat nem lehetett megzavarni. "Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát" (Józs 18:1). A törzsek, amelyek még mindig táborban voltak, amikor a sátort elvitték Gilgálból, követték azt és Siló mellett ütötték fel sátrukat. Ezek a törzsek itt maradtak, amíg szét nem oszlottak saját birtokukra.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 7

Isten munkája soha nem ér véget az épületekkel. Míg a 6. fejezetben annak leírásával találkoztunk, hogyan fejeződött be a templom építése, a 7. fejezet Isten gyermekeinek hit általi útjáról beszél, akik visszatértek Jeruzsálembe. A megújulás és reformáció útja ez.

Ezsdrás volt az az ember, akit Isten választott ki vezetőül ebben a munkában. A tanúság szerint „Ezsdrás írástudó volt, jártas Mózes törvényében”. Továbbá ezt írja róla a Biblia: „Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és döntéseket”. A törvény ismerete csak egy dolog; az egy másik, hogy törekszünk is betartani azt, amit mond a törvény.

Isten kész arra, hogy céljai elérése érdekében mindenki szívében munkálkodjon: pogányokéban és mindazokéban, akik már az Ő nyájában vannak. Artaxerxész, a király válaszolt az Úr kegyelmére, és felajánlotta az állam pénzének felhasználását az Isten házának szépítésére Jeruzsálemben (27. vers). Amikor az emberek reagálnak Isten felhívására, az Úr biztosítja a szükséges eszközöket, hogy véghezvihessék az Ő akaratát.

Ábrahám Istene, készíts elő nőket és férfiakat még ma, akik Ezsdráshoz hasonlóan válaszolnak a Te kegyelmedre!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 23., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 23 - KEDD - Ezsdrás 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 408. nap

48. Kánaán felosztása

A béthoroni győzelmet gyorsan követte Kánaán déli részének megszállása. "Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot, [...] És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért. Azután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba" (Józs 10:40-43).

Észak-Palesztina törzsei megrémülvén az Izrael seregét kísérő sikerektől, szövetkeztek ellene. E szövetség feje a Mérom tótól nyugatra eső területnek, Hásornak királya, Jábin volt. "És kijövének ők és velök az ő egész táboruk" (Józs 11:4). E hadsereg sokkal nagyobb volt mindazoknál, amelyekkel Izrael Kánaánban eddig találkozott. "[...] sok nép, olyan sok, mint a fövény, amely a tenger partján van, és igen sok ló és szekér. És összegyűlének mindezek a királyok, [...] és megindulának, és táborba szállának együttesen" (Józs 11:4-5). Ismét bátorító üzenetet kapott Józsué: "Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé" (Józs 11:6).

Józsué a Mérom tó közelében a szövetségesek táborára tört és teljesen felmorzsolta azok erejét. "És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék [...] és űzék őket [...] hogy senki sem maradt közülök életben" (Józs 11:8). A harci kocsikat és a lovakat, melyekkel a kanaániták büszkélkedtek és kérkedtek, nem volt szabad az izraelitáknak eltulajdonítani. Isten parancsára a szekereket elégették, a lovakat megbénították és így tették harcképtelenné az ellenséget. Izraelnek nem volt szabad szekerekben és lovakban bíznia, hanem csak Urának, Istenének nevében.

Egyik várost a másik után foglalták el és Hásort, a szövetség erődítményét felégették. A háborút néhány évig folytatták, de annak végével Józsué Kánaán gazdája lett. "[...] A föld pedig megnyugovék a harctól" (Józs 11:23).

Bár a kanaániták erejét megtörték, de birtokuktól nem fosztották meg őket. Nyugaton a filiszteusok még mindig megtartottak a tengerpart mentén egy termékeny síkságot, míg a tőlük északra fekvő terület a sidóniaiké volt. A Libánon is ez utóbbi nép birtoka volt; Egyiptom felé délen az országot még mindig az ellenség lakta.

Ennek ellenére Józsuénak nem kellett folytatnia a harcot. A nagy vezetőnek más munkát kellett véghez vinnie, mielőtt az Izrael feletti parancsnokságot átadná. Az egész országot, a már elfoglalt és a még meg nem hódított részeket fel kellett osztania. Minden törzsnek pedig kötelessége volt, hogy a maga örökségét megszerezze. ha a nép hűséges marad Istenhez, ő kiűzi előlük ellenségeiket, és megígérte, hogy nagyobb területet is ad nekik, ha szövetségéhez hívek maradnak.

Az ország felosztása Józsuéra, Eleázár főpapra és a törzsek fejedelmeire lett bízva. Minden törzs helyét sorsvetés által döntötték el. Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban. Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué volt az, aki jó jelentést hozott az ígéret földjéről, bátorítván a népet, hogy menjen fel és foglalja el azt az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hősége jutalmául kapott: "[...] a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat" (Józs 14:9). És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul. Ez volt hosszú éveken át Ábrahám, Izsák és Jákób otthona és itt, Makpeláh barlangjában voltak eltemetve. Hebron volt a félelmetes anákok székhelye, akiknek hatalmas külsejétől megrémültek a kémek, és általuk egész Izrael bátorsága megrendült. És Káleb, bízva Istenének erejében és hatalmában, éppen ezt a helyet választotta magának örökségül.

"Most pedig" - mondta - "ímé megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek [...] és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta" (Józs 14:10-12). Ezt a kérelmet Júda főemberei támogatták. Káleb - egyike volt azoknak, akiket törzse az ország felosztására kijelölt - kiválasztotta ezeket a férfiakat, hogy velük együtt terjessze elő kérését, nehogy az legyen a látszat, hogy tekintélyét önző célokra használja fel.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 6

Amikor Isten gyermekei bízni akarnak Őbenne még az ellenállás közepette is, Isten megáldja őket és még többet fog adni nekik, mint amennyit kérnek. A történelmi feljegyzések kivizsgálása után Dáriusz nemcsak engedélyező rendeletet adott ki arról, hogy Isten népe folytathatja az építkezést, hanem még azt is utasításba adta, hogy az eszközök, az anyagi források az államtól származzanak! Ilyen sokat tud tenni a mi Istenünk azokért, akik Őbenne bíznak!

A segítség Dáriusztól, egy Istent nem tisztelő királytól jött. Isten eszközei, amelyeket akaratának véghezvitelére felhasználhat, korlátlanok.

Hit által elkészült Isten temploma (15. vers) és Isten népe megünnepelte Isten cselekedetét. A templom elkészültével megkezdhették az áldozatok és felajánlások bemutatását Istennek. E körbe tartoztak a bűnért való áldozatok, és a húsvéthoz szükséges szertartások.

Isten népének mindig törekednie kell Isten házának felépítésére, hogy legyen egy hely, ahol Őt imádhatják. Mivel mi vagyunk Isten temploma, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy testünkben dicsőíthessük Istent, olyan fizikai templomot kell felállítanunk, amelyben képesek leszünk Istennel találkozni és imádni Őt.

Urunk, kérünk, mutasd meg nekünk dicsőségedet!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 22., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 22 - HÉTFŐ - Ezsdrás 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 47. és 48. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 407. nap

A gibeonitáknak az izraeliták alá rendelése félelemmel töltötte el a kanaánita királyokat. Azonnal lépéseket tettek, hogy bosszút álljanak azokon, akik a betolakodókkal békét kötöttek. Adonisédek, Jeruzsálem királyának vezetésével öt kanaánita király szövetkezett Gibeon ellen. Eljárásuk gyors volt. A gibeoniták nem voltak felkészülve a védelemre, s ilyen üzenetet küldtek Józsuéhoz Gilgálba: "[...] Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az Emoreusok királyai, akik a hegyen lakoznak" (Józs 10:6). A veszély nemcsak a gibeonitákat, hanem az izraelitákat is fenyegette. Közép- és Délpalesztina hágóit eddig Gibeon város uralta, s ezeket az ország elfoglalásához meg kell tartani.

Józsué tehát azonnal felkelt, hogy Gibeon segítségére siessen. A legyőzött város lakói féltek, hogy csalásuk miatt elutasítja kérésüket, de mivel alávetették magukat Izraelnek és elfogadták Istenük imádatát - kötelességüknek tartották védelmezésüket. Ezúttal nem mulasztotta el kikérni Isten tanácsát. Az Úr pedig bátorította őt a vállalkozásra. Így szólt az isteni üzenet: "Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted." "Felméne azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze" (Józs 10:8.7).

Egész éjjel meneteltek, reggelre felhozta seregét Gibeon elé. A szövetséges fejedelmek még alig gyűjtötték össze hadaikat a város körül, mikor Józsué rájuk tört. A támadás az ellenfelek teljes kudarcát eredményezte. Az óriási sereg a béthoroni hegyi hágó felé menekült Józsué seregei elől, és amikor elérték a magaslatot, lerohantak a meredek lejtőn a másik oldalon. Itt ádáz jégeső szakadt rájuk. "Az Úr nagy köveket hullata rájok az égből [...] többen valának, akik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izrael fiai" (Józs 10:11).

Az emoreusok fejveszetten menekültek a hegyek sziklái közé, hogy ott majd menedéket találjanak. Józsué pedig, aki a jelenetet egy magaslatról figyelte, látta, rövid lesz a nap arra, hogy feladatát teljesíthesse. Ha pedig az ellenséget most nem semmisíti meg, rövid időn belül újra ellene támad. "Akkor szóla Józsué az Úrnak [...] Izrael szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein [...] És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig" (Józs 10:12-13).

Mielőtt az est leszállt, Isten Józsuénak adott ígérete beteljesedett. Az ellenség egész serege kezébe adatott. E nap eseménye sokáig élt Izrael emlékezetében. "És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izraelért" (Józs 10:14). "A nap és hold megállnak helyökön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kiszállsz néped szabadítására" (Hab 3:11-13).

Isten Lelke ihlette Józsué imáját, hogy ismét bizonyítsa Izrael Istene hatalmát. Ezért kérése nem mutatta a nagy vezető elbizakodottságát. Józsué elnyerte az ígéretet, hogy Isten bizonyosan legyőzi Izrael eme ellenségét, de éppoly komolyan igyekezett, mintha az eredmény egyedül Izrael seregétől függne. Józsué mindent megtett, amit csak ember tehet, s csak azután kiáltott hitben Isten segedelméért. A siker titka az isteni hatalom és az emberi igyekezet egyesülésében van. A legnagyobb eredményeket azok érik el, akik őszintén a Mindenható karjában bíznak. Az a férfi, aki azt parancsolta: "Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!" - ugyanaz volt, aki Gilgálban a táborban órák hosszat arcra borulva könyörgött a porban. Az ima emberei a hatalom emberei.

E nagy csoda bizonyítja, hogy a teremtmény a Teremtő ellenőrzése alatt áll. Sátán igyekszik, hogy a fizikai világban Isten tevékenységét eltitkolja az ember elől. De ez a csoda mindenkit megszégyenít, aki a természetet a természet Istene fölé helyezi.

Isten saját akaratával indította el a természet erőit, hogy azok megtörjék ellenségei hatalmát - "tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az ő rendelését cselekszik" (Zsolt 148:8). Mikor a pogány emoreusok elhatározták, hogy dacolnak Isten akaratával, Isten közbelépett, "nagy köveket hullata rájok az égből". A föld történelmének záró jelenetében még nagyobb ütközet leírásáról értesülünk, amikor "Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit" (Jer 50:25). ő kérdezi: "Eljutottál-e a hónak tárházához; vagy a jégesőnek tárházát láttad-é? Amit fenntartottam a szükség idejére, a harc és háború napjára?" (Jób 38:22-23).
A látnok leírja a pusztulást, amely akkor történik, amikor "[...] nagy szózat jöve ki a mennyei templomból [...] ezt mondja vala: Meglett!" A látnok mondja: "És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre" (Jel 16:17.21).

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 5

A negyedik fejezetben Perzsia királya megparancsolta Isten népének, hogy hagyják abba a templom újjáépítését. Ebben a fejezetben Isten prófétái Aggeus és Zakariás sürgették Isten népét, hogy folytassák a felújítási munkálatokat, kérvén őket, hogy bízzanak Istenben. Zorobábel és Jésúa bátran mozgósították a népet, akik megerősödtek és a király tiltó levele ellenére folytatták a templom építését. „De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, így nem akadályozták meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elé nem jutott …” (5.vers – új prot. ford.), aki Perzsia új uralkodója volt.

Isten szeme mindig ott van azokon, akik az Ő akaratát teljesítik, de szüksége van férfiakra, és nőkre, akik tájékozottak, és képesek ügyüket a hatóságok előtt tényekkel képviselni. Amikor Tattenai, a perzsa helytartó felelősségre vonó levelet írt Zorobábelnek utasítva őt, hogy hagyják abba a munkát, Isten emberei válaszlevelet írtak, amelyben kiegészítő információkat közöltek; és az eset történetének kivizsgálását követelték. Isten népe nem elégedhet meg azzal, hogy csak egy keveset tud. Isten azt akarja, hogy ne maradjunk le, még az ismeretekben sem.

Istenünk, kérünk, naponta növeld hitünket, hogy az ellenállás dacára is Benned bízzunk, és folytassuk, a ránk bízott munkát!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba