2017. március 25., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 25 - SZOMBAT - Zsoltárok 145

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 622. nap

Van biztos orvosság a csüggedtek számára: a hit, az ima és a munka. A hit és tevékenység napról napra növekvő biztonságérzetet és megelégedést ad. Kísért-e az a gondolat, hogy átengedd magad a nyugtalanító balsejtelmeknek és a teljes csüggedésnek? A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen. Ne félj attól, hogy ígéretét nem váltja be! Ő az örök igazság. Soha nem változtatja meg szövetségét, amelyet az Őt szeretőkkel kötött. Szükségletük szerinti erőt ad szolgáinak. Pál apostol tanúsította: "De ő ezt mondta nekem: ,Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz'... Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12:9-10).

Elhagyta-e Isten Illést a megpróbáltatás órájában, amikor prófétája úgy érezte, hogy Isten és ember elhagyta? Ó dehogy! Most sem szerette kevésbé, mint akkor, amikor imájára válaszként tűz lobbant az égből és fénnyel árasztotta el a hegytetőt. Most pedig, amikor Illés ott aludt, szelíd érintés és kedves hang ébresztette fel. Rémülten felugrott, mintha menekülni akarna. Megijedt, hogy az ellenség rátalált. De a fölébe hajló szánakozó arc nem ellenség arca volt, hanem baráté. Isten angyalt küldött a mennyből, hogy táplálékot hozzon szolgájának. "Kelj föl, egyél" - mondta az angyal. "Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van."

Illés fogyasztott az erősítő ételből és italból, amit Isten küldött neki. Majd újra elaludt. Az angyal másodszor is jött. Megérintette a kimerült embert, és szánakozó szeretettel szólt: "Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted. Ő fölkelt, evett és ivott." Attól az ételtől megerősödve tudott menni "negyven nap és negyven éjjel, az Isten hegyéig, a Hórebig", ahol menedéket talált egy barlangban.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 145

A zsidó gyakorlatban ezt az akrosztichonos zsoltárt, amely Istent, mint királyt dicsőítette, a reggeli és az esti áldozat idején énekelték. Az, hogy valaki a dicsőítés hangjaival kezdi meg és fejezi be napját, meghosszabbíthatja az életét, és segít megőrizni az egészségét. A tudósok nincsenek egy véleményen arról, hogyan történhet ez meg, de tudjuk azt, hogy a pozitív beállítottságú és hálás emberek jobban ellenállnak a közönséges betegségeknek, jobb mentális és fizikai egészségnek örvendenek, és kisebb az esélyük a szívbetegségek okozta halálra. Salamon, a világ legbölcsebb embere ezt mondta: „A vidám elme jó orvosságul szolgál” (Péld 17:22).  

A keresztény ember számára Isten a dicsőítés tárgya. Isten „irgalmas és könyörületes Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű”, és „könyörületes minden teremtményéhez”. Nem érdemeink szerint bánik velünk, hanem szeret minket, mint teremtményeit.

Ez nem csupán rólunk és Istenről szól. Gondoljunk arra, milyen csodálatos példát adunk gyermekeinknek és a következő nemzedéknek azzal, ha együtt ünnepeljük Isten hűséges voltát és uralmát az életünkben! Isten dicsőítése legyen ott napirendünkben, bármilyen körülmények között vagyunk is! Isten nem változik; kegyelme, bocsánata, szeretete és hűsége irántunk végtelen! Dicsőség Neki! Dicsőség nevének!

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

2017. március 24., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 24 - PÉNTEK - Zsoltárok 144

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 621. nap

Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten kegyelmébe és megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára emelkedett. Diadalmasan vallotta:

"Hiszen megölhet engem!
Nem is reménykedem!
Csak utaimat akarom védeni előtte.
Már az is segítség nekem..."

"Mert én tudom,
hogy az én megváltóm él,
és utoljára megáll a por fölött,
s ha ez a bőröm lefoszlik is,
testemben látom meg az Istent.
Saját magam látom meg őt..."
(Jób 13:15-16; 19:25-27).

"Ekkor megszólalt az Úr a viharban" (Jób 38:1), és kinyilatkoztatta szolgájának hatalma nagyságát. Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát és a porban és hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.

Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra, hogy tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés bűnös és ésszerűtlen dolog. Isten képes és kész "teljesebben" adni szolgáinak az erőt, amelyre szükségük van a próbatétel és megpróbáltatás idején. Talán úgy tűnik, hogy az Úr művének ellenségei jó és biztos alapokra fektették le terveiket.

Isten azonban megdöntheti a legbiztosabb terveket is. Meg is dönti, amikor és ahogyan jónak látja - ha szolgái hitét már eléggé megpróbálta.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 144

Ebben a zsoltárban Dávid elismeri, hogy egész lényét és minden képességét Istennek és az Ő jóságának köszönheti. Isten az, aki sikeres harcossá és királlyá tette őt. Isten az, aki megnyerte a csatáit.

Mi ma talán nem vívunk olyan háborúkat, mint Dávid, de a lelki harcmezőn igenis csatázunk a gonoszság hatalmasságai és erői ellen. Ebben a végidei küzdelemben el kell ismernünk Őt, aki a mi Menedékünk, Kősziklánk, Megváltónk és Pajzsunk. Bátorító a tudat, hogy bár mulandó teremtmények vagyunk, és a földi életünk csak lélegzet vagy tűnő árnyék az idő végtelenségében, Istennek mégis gondja van ránk. Isten, aki a Sínai-hegynél füstben, villámlásban és földrengésben jelentette ki magát, a mi harcainkban is meg akar mutatkozni ugyanazzal a megkérdőjelezhetetlen erővel, amit a hegy tetején tanúsított.

Dáviddal együtt egy új dicsőítő éneket énekelhetünk Isten áldásaiért. Talán nem mindnyájunk esetében jelentkezik Isten áldása az anyagi jólét, szép és egészséges gyermekek vagy katasztrófáktól és vereségektől mentes élet formájában, de ahogy az utolsó vers összefoglalja: ha Isten az életünk Ura, mindenképp’ boldogok vagyunk.

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

2017. március 23., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 23 - CSÜTÖRTÖK - Zsoltárok 143

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 620. nap

Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük.

A hívő Jób a szenvedés és a homály napján ezt mondta:

"Vesszen el a nap, melyen születtem...
Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet,
szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!...
Bárcsak teljesülne kívánságom,
és beteljesítené Isten reménységemet!
Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz,
kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!
Akkor még lenne vigaszom...

Nem is tartóztatom meg a számat,
beszélni fogok szorongó lélekkel,
panaszkodni fogok keserű szívvel...
Inkább választom a fulladást,

inkább a halált, mint e csontvázat.
Megvetem az életemet,
nem kell tovább!"
(Jób 3:3; 6:2, 8-10; 7:11, 15-16).
Ellen G. White Próféták és Királyok
73

Jób belefáradt az életbe, de Isten nem engedte meghalni. Feltárult előtte a jövő lehetősége, és a reménység üzenetét kapta:

"...erős leszel és nem kell félned.
Elfelejted a nyomorúságot,
úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.
Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél,
a homály is olyan lesz, mintha reggel volna.
Akkor majd bízol,
mert lesz reménységed,
körülnézel és nyugodtan lefekszel.
Ha heversz, senki sem riaszt föl,
sőt sokan hízelegnek neked.
De a bűnösök szemei elsorvadnak,
menedékük elvész;
reménységük csak az,
hogy majd kilehelik lelküket"
(Jób 11:15-20).

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 143

Ebben az imában a zsoltáros bocsánatért könyörög. Bűnei tudatában jön Istenhez – és annak tudatában, hogy Isten igazsága el tudja ezeket fedezni. Ellen White így írja: „Ha a Hatalmasban bízol, a tapasztalatod nem kölcsönvett, hanem a sajátod” (Lift Him Up, 185. oldal).

Istennek nincsenek unokái, csupán gyermekei. Mindnyájunknak szüksége van a trónhoz közeledés és a bűnbocsánat elfogadásának személyes tapasztalatára. A Mindenhatóval való tapasztalatunk nem lehet másodkézből származó kapcsolat. Az Isten mély, személyes megismerésére való vágyakozás egy belső szomjúságból alakul ki, amelyet csak Isten tud csillapítani. Ez a vágyakozás olyan nagy, hogy a zsoltáros eső után szomjazó száraz földhöz hasonlítja magát. Meglátni, hogy mire képes az eső a száraz és sivár földdel, és hogyan születik új élet a porból, maga a csoda.

Egy csodálatos ígéretünk van Ézsaiás 55:10-11-ben, az, hogy Isten Igéje olyan számunkra, mint az eső a földnek, amely a felfrissülés és új élet idejét hozza el. „Isten szeretné, ha tudomást szereznénk Róla…” (Lift Him Up, 185. oldal). Alig várja, hogy készségesen betölthesse az iránta való vágyakozást a szívünkben. Bárcsak bűnbánó szívvel jönnénk Hozzá, Igéjét olvasva, és hűségét és megbocsátását mély, személyes szinten megtapasztalva!

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

2017. március 22., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 21 - SZERDA - Zsoltárok 142

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 619. nap

Illésnek nem lett volna szabad a kötelesség helyéről elmenekülnie. Jézabel fenyegetésének hallatára oltalomért kellett volna fordulnia ahhoz, aki megbízta Jahve becsületének megvédésével. Azt kellett volna mondania a követnek, az Isten, akiben bízik, meg fogja oltalmazni a királyné gyűlöletével szemben. Tudnia kellett volna, hogy Isten nem hagyja el. Hiszen csak néhány óra telt el azóta, hogy látta Isten hatalma csodálatos megnyilatkozását. Ha ott marad, és Isten erejével, benne elrejtőzve, rendíthetetlenül kitart az igazság mellett, senki sem árthat neki. Az Úr megbünteti Jézabelt, és ez újabb csodálatos győzelmet jelent Illés számára. Ennek a királyra és a népre gyakorolt hatása nagy reformációt eredményezett volna.

Illés sokat várt a Kármelen végrehajtott csodától. Azt remélte, Isten hatalmának e megmutatkozása után Jézabelnek nem lesz többé befolyása Akhábra, és egész Izráelben rohamos reformáció megy végbe. Kármel hegyén egész nap étlen keményen dolgozott. Mégis - a fizikai megterhelés ellenére - nagyon bátor volt, amikor Akháb hintóját Jezréel kapujához vezette.

Attól az ellenhatástól, ami gyakran jár a nagy hit és fényes eredmények nyomában, Illés sem volt mentes. Attól félt, hogy nem lesz tartós a Kármelen elkezdődött reformáció, és erőt vett rajta a csüggedés. Korábban a Pisga csúcsáig emelkedett, most pedig lent volt a völgyben. Amíg a Mindenható ihlette, kiállta a hit legkeményebb próbáját. Most pedig, amikor elcsüggedt, elengedte Isten kezét. Jézabel fenyegetése csengett fülében, és úgy látszott, Sátán még mindig diadalmaskodik a gonosz asszony ármánykodása által. Illés végtelen magasra emelkedett, és a visszahatás rettenetes volt. Istent elfelejtve menekült. Addig ment, amíg egy kietlen pusztában nem találta magát - egyedül. Teljesen kimerülve ült le egy fenyőfa alá pihenni. Amint ott ült, kérte Istent, hadd haljon meg. "Elég most már, Uram! - mondta. Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!" A keserű csalódástól összetört és minden emberlakta helytől messzire vetődött, menekülő, nem akart többé emberek szemébe nézni. Végül teljesen kimerülten elaludt.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 142

2012-ben Észak-Amerikában több mint 44 millió ember szenvedett a magányosságtól. A statisztikák szerint évtizedről évtizedre növekszik világszerte a magánytól szenvedők száma. A magányosság meghatározása a következő: „összetett és általában kellemetlen érzelmi reakció az elszigeteltségre.” A magányosság igen összetett lehet, mert oka is sokféle. Egy emberekkel teli teremben is érezheted magányosnak magad, tehát az elszigeteltség nem mindig földrajzi, vagy fizikai.

Dávid magányos ebben a zsoltárban. Saul üldözi őt, és éppen egy barlangban bujkál, valószínűleg Adullámban (1Sám 22:1-4), vagy Engediben (1Sám 22:1-22). Kimerült, rosszkedvű, búskomor (3., 4., 6. vers) és bizonyos értelemben rabságban van (7. vers). Reménytelenül egyedül érzi magát: „senki sem tudakozódik felőlem.” (5. vers) Ő, az Isten szíve szerinti ember, életének mélypontjára került. Nincsen ebben semmi szégyellnivaló, mindnyájunk életében vannak reménytelen, rosszkedvű, magányos, sőt depressziós időszakok.

Mit tesz Dávid életének ebben a látszólag sötét és reménytelen időszakában? Istenhez fordul? Igen! Ám ennél többről van itt szó. Bizonyossággal fordul Istenhez. Dávid tudja, hogy életében bármi másban kételkedhet, de Isten ismeri az útjait (4. vers), és Ő kormányozza az életét.
Istenhez fordul megvallva, hogy Ő az egyetlen oltalom a menekülők számára (6. vers), az egyetlen hely, ahol Dávid biztonságban van. Mi is csak Isten jelenlétében lehetünk biztonságban az ellenségtől.

Közvetlenül Istenhez fordul, elismerve az Ő elsőbbségét. Dávid tudja, hogy Isten az ő öröksége (6. vers.). Az örökség szó az Izrael törzseinek kiosztott földekre utal. A léviták nem kaptak földet, az Úr volt az ő örökségük (4Móz 18:20). Dávid ugyanakkor megvallja Istennek, hogy a javak birtoklása nem fontosabb, hiszen Isten szeretete és jelenléte az ő legbecsesebb tulajdona.

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

2017. március 21., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 21 - KEDD - Zsoltárok 141

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 618. nap

Az az előzékeny magatartás, amelyet Isten követe tanúsított a gonosz király iránt, tanítást rejt magában mindazok számára, akik, miközben Isten szolgáinak vallják magukat, nagyra értékelik önmagukat. Vannak, akik úgy érzik, hogy az általuk közönségesnek tartott munka végzésénél többre hivatottak. Még olyan feladatoktól is húzódnak, amelyeket feltétlenül el kell látniuk. Attól félnek, hogy mások szemében szolgai munkát végeznek. Ezeknek az embereknek sokat kell tanulniuk Illés példájából. Szavára az ég három évig visszatartotta kincseit a földtől. Isten különlegesen megtisztelte, amikor a Kármelen imájára tűz lobbant az égből, és elhamvasztotta az áldozatot. Keze végrehajtotta Isten ítéletét, amikor megölte a bálványozó papokat. Amikor esőért könyörgött, imája meghallgatásra talált. Mégis a szemmel látható diadal után, amellyel Isten Illés nyilvános szolgálatát megtisztelte, kész volt ellátni a szolga munkáját.

Jezréel kapujában Illés és Akháb elvált egymástól. A próféta a falakon kívül akart maradni. Köpenyébe burkolózott és lefeküdt a puszta földre aludni. A király pedig bement a városba és nemsokára palotája védelmét élvezte. Elmondta feleségének a nap eseményeit. Beszámolt Isten hatalmának csodálatos megnyilatkozásáról, amely bebizonyította Izráelnek, hogy Jahve az igaz Isten, Illés pedig kiválasztott szolgája. Amikor a király elmondta a királynénak, hogy megölték a bálványimádó prófétákat, a megátalkodott, konok Jézabel bőszült haragra gerjedt. Nem volt hajlandó a Kármel-hegyi eseményekben meglátni Isten intézkedését. Hajthatatlan maradt. Vakmerően kijelentette: Illésnek meg kell halnia.

Azon az éjszakán hírnök zavarta fel álmából az elcsigázott prófétát. Átadta néki Jézabel üzenetét: "Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt."

Azt gondolná az ember, hogy, miután Illés olyan rettenthetetlenül bátor volt és olyan tökéletesen győzött királyon, papokon és népen, többé már nem vehet erőt rajta a csüggedés, és senki nem tudja őt megfélemlíteni. De ő - aki Isten szerető gondoskodásának sok bizonyságát tapasztalta - nem volt mentes az emberi gyengeségektől és ebben a sötét órában hite és bátorsága elhagyta. Rémülten rezzent fel szendergéséből. Szakadt az eső. Mindenütt sötét volt, és Illés elfelejtve, hogy három évvel ezelőtt Isten olyan helyre vezette, ahol menedéket talált Jézabel gyűlölete és Akháb nyomozása elől, most megfutamodott, hogy mentse életét. Amikor eljutott Beersebába, "...legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre".

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 141

Jézus így tanít minket imádkozni: „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” (Mt 6:13 – új prot. ford.). Dávid is ugyanezért imádkozik ebben a zsoltárban: szabadítsa meg Isten a gonosz emberektől, és őrizze meg a kísértésektől. Imádsága kétségbeesett segélykiáltás, ugyanakkor az istentisztelet kifejezése is, mivel imádságát a füstölőhöz hasonlítja, amit az ószövetségi szentélyszolgálat során égettek. Ellen White írja: „Mindennapi foglalatosságaink közben imádságban kell felemelnünk lelkünket a Mennybe. Ezek a csendes fohászok jó illatú tömjénként szállnak fel a kegyelem trónjához, és eltérítik az ellenséget. A keresztényt, akinek szíve ekképpen Istenben marad, nem lehet legyőzni. Semmilyen gonosz mesterkedés nem rendíti meg békességét. Isten szavának minden ígérete, az isteni kegyelem minden ereje és Jahve minden erőforrása az ő biztonságát és szabadulását szolgálja (Gospel Workers 254. oldal.)

Dávid tisztában van azzal, hogy szabadításra van szüksége ellenségeitől és a kísértéstől (4. vers).  Folyamatosan Istenre emeli szemét (8. vers), tudja hová kell segítségért fordulnia. Dávid még a kimondott szavai miatt is aggódik (3. vers). Időnként mi is kísértésbe esünk, hogy oktalan, tapintatlan, barátságtalan, sőt néha még tisztességtelen szavakat is szóljunk. Úgy kell imádkoznunk, mint Dávid, hogy Isten őrizze meg szívünket a gonosztól. „Mert a szívnek teljességéből szól a száj” (Mt 12:34).

Egy másik szép érzelem is kibontakozik ebben a zsoltárban. Dávid nagyra értékeli az igaz barátságot (5. vers). Az igaz barátok segítenek nekünk az egyenes és keskeny úton maradni, és van bátorságuk figyelmeztetni minket, ha rossz irányba fordultunk. A Pátriárkák és próféták című könyvének 620-621. oldalán Ellen White leírja, mennyire áldotta Dávid Abigailt, amiért megdorgálta őt, amikor oktalanul Nábál ellen indult (1Sám 25).

Bárcsak mi is értékelnénk az igaz barátokat, és áldanánk őket, amikor bölcs, Isten szerinti tanácsokat adnak nekünk!

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

2017. március 20., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 20 - HÉTFŐ - Zsoltárok 140

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 12. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 616. nap

Isten azért használhatta fel Illést Izráel történetének ezekben a válsággal terhes óráiban, mert nagy hite volt. Miközben imádkozott, hitével megragadta a menny ígéreteit, és rendíthetetlenül esedezett addig, amíg Isten nem válaszolt könyörgésére. Nem várt addig, amíg minden bizonyította, hogy Isten meghallgatta. A menny pártfogásának legkisebb jelére is kész volt mindent vállalni. Amit Isten segítségével Illés meg tudott tenni, azt mindenki megteheti abban a szolgálatban, amelyet Isten művében kapott. Hiszen ezt mondja a Szentírás a Gileád hegyei közül jött prófétáról: "Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig" (Jak 5:17).

Ilyen hitre van szükség ma a világon. Hitre, amely belekapaszkodik Isten Igéje ígéreteibe, és nem tágít, amíg a menny meg nem hallgatja. Ez a hit szorosan összekapcsol Istennel, és erőt ad, hogy megbirkózzunk a sötétség hatalmaival. Isten gyermekei "hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg" (Zsid 11:33-34). Hit által nekünk is el kell jutnunk a csúcsra, oda, ahova Isten akar elvezetni. "Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9:23).

A hit az eredményes ima elengedhetetlen feltétele. "...aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." "Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle" (Zsid 11:6; 1Jn 5:14-15). Jákób kitartó hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával mondhatjuk el kéréseinket az Atyának, igényelve mindazt, amit megígért. Trónja méltósága múlik szava teljesedésén.

Kármel körül már sűrűsödtek az éjszaka árnyai, amikor Akháb lefelé indult a hegyről. "Eközben az történt, hogy viharfelhők sötétítették el az eget, és nagy eső lett. Aháb harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment." Amint a sötétben, az átláthatatlan esőben a királyi város felé tartott, nem látta az utat maga előtt. Illés Isten prófétájaként ezen a napon megszégyenítette Akhábot alattvalói előtt, és megölte bálványimádó papjait, de elismerte őt Izráel királyának. Hódolata jeléül az Istentől kapott erővel a királyi hintó előtt szaladt. Mutatta az utat a királynak egészen a város kapujáig.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 140

Hová, kihez fordulok, amikor komoly, akár életbevágó nehézségekkel találom szembe magam? Legyünk őszinték, sokszor nem az az első reakciónk, hogy Megváltónkhoz forduljunk. A munkahelyi, otthoni, vagy gyülekezeti nehézségeket szeretem a saját bölcsességem és tapasztalataim alapján „megoldani”. Általában akkor reagálok a problémákra, amikor felmerülnek, ahelyett, hogy a megelőzésre gondolva imádkoznék Istenhez a szabadulásért, még mielőtt szükségem lenne rá. Ebből a zsoltárból egy sor fontos, az életemben alkalmazandó gyakorlatot tanulok a zsoltárírótól.

Ebben a zsoltárban az író sehol sem panaszkodik Istenre, amiért megengedte, hogy a gonoszok szenvedést okozzanak neki. Ó, milyen könnyen panaszkodunk, amikor a dolgok nem mennek jól! Uram, kérlek, segíts nekem, hogy ne panaszkodjak!

A zsoltáros hite és Istenbe vetett bizalma  erősebb hitre ösztönöz (6. vers). „Istenem vagy te!” (7. v.) Drága Jézus! Te segítettél rajtam és óvtál meg mindig a múltban, és te újra meg tudod ezt tenni!

A 3. versben említett szavak jelentőségét szeretném még kiemelni. A szavakat pusztító és romboló fegyverként lehet használni. (Ef 4:29; Jak 3:1-10.) Uram, olyan szavakat szeretnék szólni, amelyek életet adnak és gyógyulást hoznak (Péld 18:21; 12.18; 15:4.).

A zsoltár azzal a szép bizonyossággal zárul, amely a Jelenések könyve 22. fejezetének 2-3. versében visszhangzik. Hála néked, hogy az igazságosak örökké az orcád előtt lakoznak majd és téged szolgálnak Istenünk, a Mennyben.  Ámen.

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

2017. március 19., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 19 - VASÁRNAP- Zsoltárok 139

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 12. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 616. nap

12. Jerzéeltől a Hórebig

Baál prófétái megölésével hatalmas lelki megújulás útja nyílt meg az északi királyság tíz törzse között. Illés rávilágított hitehagyásukra. Felszólította őket, alázzák meg magukat és térjenek az Úrhoz. A menny ítéletét végrehajtotta. A nép beismerte bűneit. Megvallották, hogy atyáik Istene az élő Isten. Most pedig a menny visszavonja az átkot, és megújulnak az élet földi áldásai. A földet felüdíti az eső. "Menj föl, egyél, és igyál - mondta Illés Akhábnak -, mert eső zúgása hallatszik." Ezután a próféta felment a hegy tetejére imádkozni.

Nem az előjelek alapján mondta Illés olyan biztosan Akhábnak, hogy készüljön fel az esőre. A próféta nem látott semmiféle felhőt az égen, nem hallott mennydörgést sem. Csupán azt mondta, amire a maga erős hite nyomán az Úr Lelke késztette. Egész nap rendíthetetlenül hajtotta végre Isten akaratát, és tanúsította fenntartás nélküli hitét Isten jövendöléseiben. Tudta, hogy most - miután megtett minden tőle telhetőt - a menny gazdagon fogja árasztani az előre jelzett áldásokat. Az az Isten, aki a szárazságot küldte, bő esőt ígért az igaz tettek jutalmaként. Illés most várt a megígért záporra. Alázatosan "arcát a térdei közé hajtotta", s közbenjárt Istennél a bűnbánó Izráelért.

Illés újra és újra elküldte szolgáját oda, ahonnan kilátás nyílt a Földközi-tengerre, hogy megtudja, van-e valami látható jele annak, hogy Isten meghallgatta imáját. A szolga minden esetben azzal tért vissza, hogy "nincs ott semmi". A próféta nem vesztette el türelmét, sem hitét, hanem buzgón tovább imádkozott. A szolga hatszor tért vissza azzal, hogy nincs jele esőnek a réz színű égen. Illés tántoríthatatlanul újból elküldte; és a szolga most ezzel a hírrel jött vissza: "Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből."

Ez elég volt. Illés nem várt arra, hogy sűrű felhők tornyosuljanak az égen. Ebben a kis felhőben hite szakadó esőt látott; és hitével összhangban cselekedett. Gyorsan elküldte szolgáját Akhábhoz ezzel az üzenettel: "Fogj be, és menj le, míg fel nem tartóztat az eső!".

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 139

Ez a kedvenc zsoltárom. Istenről, mint személyes és meghitt barátomról és édesapámról szól. Először is Ő jól ismer engem – fizikai tulajdonságaimat és lelkem minden rezdülését. Tudja, hogy mikor ébredek, és mit teszek nap közben. Azt is tudja, hogy mit gondolok, és milyen szavakat fogok használni. Nagyon bátorító számomra az a tudat, hogy Isten tökéletesen ismer engem.

Másodsorban Isten mindenütt jelen van (7. vers). Nem bújhatok el előle, és nem kerülhetem el Őt, ahogyan Ádám és Éva (1 Móz 3:8), vagy mint Jónás próbálkozott. De miért is akarnám, amikor Ő védelméről (10. vers) és világosságáról biztosít engem és arról, hogy ragyogóvá teszi a legsötétebb napomat is.

Harmadszor pedig Ő a Teremtőm. Ő teremtette az egész világegyetemet és mindent, ami abban van, és az embert is tervszerűen és tudatosan megtervezte a legapróbb részletekig: a szemünket, bőrünk és hajunk színét, egyedi vonásainkat. Egyediek és különlegesek vagyunk, és mindannyiunkkal külön terve van (16. vers) – ez csodálatos! Ez az a válasz, amelyet ennek a zsoltárnak az olvasása szívemben gerjeszt.

Teljesen ámulatba ejt az a csodálatos Isten, akit szolgálok. Ő nem egy távoli Isten, aki túlságosan elfoglalt a világegyetem kormányzásával ahhoz, hogy meghitt és bensőséges kapcsolatot létesítsen velem. Az én imám az, ami a zsoltárosé is, hogy Isten folyamatosan vizsgálja a szívemet, és vezessen engem azon az úton, amely a mennyországba vezet. Legyen ez a te imád is ma reggel!

Thandi Klingbeil,
gyermekeit otthon tanító édesanya
Collegedale, Tennessee

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba