Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 33. fejezet 1046. nap
Krisztusnak a Szentlélek elleni bűnnel kapcsolatos
figyelmeztetéshez szorosan kapcsolódik az üres, gonosz beszéd elleni felhívás.
A szavak megmutatják, mi van a szívben. "A szívnek teljességéből szól a
száj." A szavak többet jelentenek a jellem kinyilvánításánál - vissza is
tudnak hatni a jellemre. Az embereket befolyásolják saját szavaik. Sokszor
pillanatnyi, Sátán által keltett indíttatásból irigység vagy gonosz vélekedés jut
kifejezésre, olyasmi, amiben nem is igazán hisznek, de a kimondás visszahat a
gondolkodásra. Saját beszédük csapja be őket, azt kezdik hinni, hogy amit
sátáni ösztönzésre mondtak, igaz. Miután egyszer már kimondtak egy véleményt
vagy döntést, gyakran túl büszkék ahhoz, hogy visszavonják, s addig
bizonygatják igazukat saját maguknak, míg végül elhiszik. Veszélyes dolog
kétkedő szót kimondani, veszélyes kétségbe vonni, bírálni az isteni
világosságot. A könnyelmű, tiszteletlen bírálatok megszokása kihat a jellemre -
tiszteletlenséget és hitetlenséget táplál. E szokás gyakorlói közül sokan nem
is tudnak a veszélyről, míg végül készek a Szentlélek munkáját kritizálni és
elutasítani. Jézus így szólt: "Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek
az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből
ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak" (Mt
12:34-37).
Ezután azokat figyelmeztette, akiket érintettek szavai,
boldogan hallgatták Őt, de nem rendelték alá magukat, hogy a Szentlélek bennük
lakozzék. Nemcsak az ellenállás, hanem a mulasztás is rombolja a lelket.
"Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, - mondotta Jézus -
víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: akkor ezt
mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És odamenvén, üresen,
kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét
lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak" (Mt 12:43-45).
Sokan voltak Krisztus idejében - ahogyan ma is -, akiket
Sátán hatalma egy időre, úgy tűnik, megtört. Isten kegyelme által
megszabadultak a lelkeket uralma alatt tartó gonosz szellemektől. Örvendeztek
Isten szeretetében, ám, akár a példázatbeli köves földhöz hasonlító hallgatók,
nem lakoztak abban. Nem rendelték alá magukat naponta Istennek, hogy Krisztus
szívükben lakozhassék, és amikor a gonosz lélek visszatért, s vett maga mellé
"más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál" (Mt 12: 45), mindenestül a
gonosz hatalmába kerültek.
Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi
birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga
sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet
visz az emberi természetbe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz,
melyet megtart e lázadó világban. Szándéka az, hogy az Övén kívül semmilyen
hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjárók által így birtokba vett lélek
már bevehetetlen a Sátán ostromának. Ám, hacsak alá nem vetjük magunkat
Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a
világ feletti uralomért vívó két nagyhatalom egyike vagy másika irányít
bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának
szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a
szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei
közvetítőkkel, akkor Sátán veszi birtokba a szívet, s lakóhelyévé teszi. A
gonosz elleni egyetlen védekezés az, ha hit által Krisztus lakozik a szívben,
igazságban. Hacsak nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent a
szentségtelen hatásoknak - önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a
bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre
elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem
vetjük alá magunkat neki percről percre, vereséget szenvedünk. A Krisztussal
fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség
kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva, s végül az ő parancsait kell
végrehajtanunk.
Mai Bibliai szakasz: Róma
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Miután Pál az első
fejezetben bemutatja az evangélium erejét, amely minden hívő számára elérhető,
leírja a gonoszok teljes romlottságát. Bennünket, akik ismerjük Istent,
megkísérthet a következő gondolat: „Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok olyan,
mint azok a gonosz pogányok.”
A második fejezetben
azonban Pál leírja azok bűnösségét, akik ismerik Istent. Az első versben
bemutatja azt, hogy nincs mentségünk arra, hogy mások gonoszságát megítéljük,
mert mi is ugyanolyan bűnösök vagyunk, mint ők. A harmadik versben azt állítja,
hogy éppen úgy, ahogy a gonoszok meg lesznek ítélve, azok, akik ismerik az
igazságot, de elkövetik ugyanazokat a bűnöket, nem szabadulnak meg az ítélet
alól.
A 4. vers arra
emlékeztet, hogy Isten jósága az, amely bennünket megtérésre indít, és
egyértelmű az, hogy mindnyájunknak válaszolnunk kell erre a jóságra. Mire a 10.
és 11. versekhez érkezünk, láthatjuk, hogy Isten nem hagyja figyelmen kívül
egyetlen társadalmi osztály bűneit sem. Lehetsz zsidó vagy görög, keresztény
vagy nem keresztény, nem az ment meg az ítéletben, hogy mit állítasz magadról.
Pál továbbmegy, és a
17-24. versekben bebizonyítja, hogy Isten neve megszégyenül a pogányok között
azon hívők által, akik a törvényt prédikálják és tanítják, miközben megszegik
azt. Gyakran nem vesszük észre, hogy hitvalló keresztényekként figyelmen kívül hagyjuk
Isten törvényét, ami oda vezet, hogy szégyent hozunk Isten nevére a hitetlenek
között.
Ebben a fejezetben az
apostol bemutatja, hogy úgy a hitvalló keresztényeknek, mind a gonoszoknak
szükségünk van az evangélium átformáló erejére. Legyen az illető hajléktalan
drogos, aki egy város utcáin él, vagy a Hetednapi Adventista Egyház egyik
felszentelt lelkésze, mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk Isten
dicsőségének, és szükségünk van Jézus Krisztus átformáló erejére, úgy ahogy azt
az evangéliumokban találjuk.
Pál azzal fejezi be a
fejezetet, hogy elmondja nekünk: Isten igazsága nem csupán egy külső jogi
eljárás, hanem egy belső megtérés, a szív körülmetélése. Ezt jelenti igaz
hívőnek, az Ábrahám magvából való lelki izraelitának lenni. Ez teljesen világossá
válik a 4. fejezetben.
Norman McNulty, M.D.
146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
32-33. fejezeteihez
(május 20–26.).
„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)
Ezek voltak Jézus
szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól.
Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban
nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk,
meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).
Jézus nem arra tanított
bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot
állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például
is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás,
azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus
csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk
6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás
számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük
megkeményedett.
Barátaim, engem
ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem
azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e
majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?
Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola
hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Àmen!
VálaszTörlés