2018. május 25., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 25 - PÉNTEK - Róma 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 33. fejezet 1047. nap

"Ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz - mondotta Jézus - ezzel a gonosz nemzetséggel is" (Mt 12 : 45). Senki sincs úgy megkeményedve, mint az, aki semmibe vette a kegyelmi hívást, és a kegyelem Lelke ellen cselekedett. A Szentlélek elleni bűn leggyakoribb formája az, amikor valaki kitartóan semmibe veszi a menny bűnbánatra hívó szavát. Minden lépés, amellyel elutasítjuk Krisztust, egy lépés a megváltás elutasítására is, és a Szentlélek elleni bűn felé is.

A zsidó nép Krisztus elutasításával ezt a megbocsáthatatlan bűnt követte el. A kegyelmi hívás elvetésével mi is ugyanabba a hibába eshetünk. Megbántjuk az élet Fejedelmét, és szégyent hozunk Rá a Sátán zsinagógája és a mennyei világ előtt, ha nem hallgatunk az Ő hírnökeire, hanem inkább Sátán közvetítőire figyelünk, akik elvonják a lelkeket Krisztustól. Ha valaki így cselekszik, az nem talál sem reményt, sem megbocsátást, míg végül már nem is vágyik arra, hogy megbékéljen Istennel.

Miközben Jézus még tanította a népet, tanítványai üzenetet hoztak, hogy anyja és testvérei odakinn vannak, s látni szeretnék Őt. Jézus olvasott szívükben, "Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám" (Mt 12: 48-50).

Mindazt, aki hittel elfogadja Krisztust, az emberi rokonságnál szorosabb kapocs köti össze Vele. Eggyé lesz Vele, amiképpen Ő is egy az Atyával. Anyja is közelebbi és biztonságosabb kapcsolatban volt Vele hit és cselekedetek által, mint a természetes rokonság által. Testvéreinek semmi hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes Megváltójuknak.

Micsoda támaszra lelt volna Krisztus földi rokonaiban, ha mennyei követként hisznek Benne, és együttműködnek Vele Isten munkájának végzésében! Hitetlenségük beárnyékolta Jézus földi életét. Ez is része volt annak a keserűségnek, melyet a kín poharából Ő kiürített érettünk.

Isten Fia mélyen átérezte az emberi szívekben gyúlt ellenségeskedést az evangéliummal szemben. Még jobban fájt ez Neki otthonában, hiszen az Ő szíve nyájas, szeretetteljes volt, és nagyra értékelte a családi köteléket. Testvérei azt kívánták, hogy vesse alá Magát az ő elgondolásaiknak, viszont az ilyen eljárás egyáltalán nem lett volna összhangban Jézus isteni küldetésével. Fivérei úgy tekintettek Rá, mint akinek szüksége van tanácsaikra. Emberi szemszögből ítélték meg Őt, véleményük szerint csak olyasmit lenne szabad mondania, ami elfogadható az írástudók és farizeusok számára, ezzel lecsendesíthetné a szavai nyomán támadt bosszantó ellentéteket. Azt gondolták, magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel Magának, és a rabbik fölé helyezkedik, mint bűneik ostorozója. Tudták, hogy a farizeusok lesik az alkalmat a vád benyújtására, és úgy érezték, Jézus felkínálta nekik ezt a lehetőséget.

Mai Bibliai szakasz: Róma 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miután elolvastuk a Római levél első két fejezetét, hívőként feltehetjük magunknak a kérdést: „Miért döntöttünk úgy, hogy hetednapi adventisták leszünk? Ismereteim miatt sokkal szigorúbban felelősségre leszek vonva az ítéletben.” Pál ezt a fajta választ várta a zsidóktól, akikre Isten rábízta törvényét, és akiknek hatalmas előnyük volt. Olyan útmutatásokat kaptak, amelyek sokkal könnyebbé tehették a megváltás útján való járásukat. 

Ezek után a 3. és 4. versben rámutat arra, hogy habár egyesek nem hisznek az igazságban úgy, ahogyan azt a Szentírás bemutatja, ez nem helyezi hatályon kívül az igazságot. Idézi az 51. zsoltár 4. versét, amely azt mondja, hogy amikor Isten megszólal, akkor igazat mond, és nem hazudik. Isten igaz marad, amikor igaznak nyilvánítja azt, aki Benne hisz. Isten neve és becsületessége forog kockán, amikor ezt teszi. Amit ő mond, az igaz!

A következőkben Pál világossá teszi, hogy nem tanít olyat, amit egyesek róla állítanak, hogy elfogadható az, ha folyamatosan vétkezünk, mondván: minél több a bűnünk, annál több kegyelmet kapunk (5-8. vers). Aztán az egész emberiség bűnösségéről beszél (10-11. vers). „Nincsen igaz ember egy sem.” Ez az igazságtalanság az ember elméjében kezdődik el. Ostoba döntéseink Isten ellen fordítanak bennünket, és mindenféle bűnös cselekedetet eredményeznek, beleértve azt is, hogy nem lesz bennünk istenfélelem (12-18. vers). Viszont az istenfélelem az örökkévaló evangélium egy része, ahogyan azt az első angyal üzenetéből látjuk (Jel 14:6-7). Isten megígérte, hogy megszabadít bennünket ostoba döntéseinktől (10-18. vers). Amikor a 19. vershez érkezünk, azt olvassuk, hogy az „egész világ” ítélet, valamint az ebből fakadó kárhoztatás alatt van, és mindenki bűnös Isten előtt. És mivel mindannyian bűnösök vagyunk, semmilyen mennyiségű jó cselekedet nem képes megváltani bennünket. Így mindannyiunknak szüksége van Isten igazságára, amelyet a Jézus Krisztusban való hit által kapunk meg. Az igazságot mindenki megkapja, aki igazán hisz Jézus Krisztusban. 

Ezt az igazságot Isten ingyen és kegyelemből adja, és Jézus áldozta teszi ezt a kegyelmet elérhetővé. Így, aki hisz Jézusban, megigazíttatik, és Isten igaz marad, miközben igaznak nyilvánítja a hívőt (24-26. vers). A fejezet úgy ér véget, hogy bemutatja: nincs helye a kérkedésnek, mert ez az igazság hit által lesz a miénk zsidóké és görögöké, keresztényeké és nem keresztényeké. Továbbá ez a hit arra ösztönzi a hívőket, ne hagyják figyelmen kívül Isten törvényét, hanem inkább emeljék magasra azt. Más szavakkal, azok, akik megtapasztalják a hit általi megigazítást, engedelmes életet fognak élni Isten kegyelméből, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk által (27-30. vers).

Norman McNulty, M.D.

146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  32-33. fejezeteihez (május 20–26.).

„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)

Ezek voltak Jézus szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól. Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).

Jézus nem arra tanított bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás, azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk 6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük megkeményedett.

Barátaim, engem ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?

Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: