Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 32. fejezet 1042. nap
32.
A százados
Krisztus így szólt a királyi emberhez, akinek fiát
meggyógyította: "Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek" (Jn
4:48). Bántotta, hogy saját népe kéri számon Messiás-voltának külső jeleit.
Újra és újra elcsodálkozott hitetlenségükön. És csodálkozott a százados hitén,
mikor az Hozzá jött. A százados nem kételkedett a Megváltó hatalmában. Még arra
sem kérte, hogy személyesen vigye véghez a csodát. "Csak szólj egy szót, -
mondotta - és meggyógyul az én szolgám" (Mt 8:8).
A százados szolgáját agyvérzés érte, és már halálán volt. A
rómaiak a szolgákat rabszolgáknak tekintették, piacokon adták-vették, rosszul,
sőt kegyetlenül bántak velük, ám a százados szeretettel ragaszkodott
szolgájához, és szívből kívánta gyógyulását. Hitte, hogy Jézus meggyógyíthatja.
Még nem látta a Megváltót, de amit hallott Felőle, az hittel töltötte el. Ez a
római a zsidók formalizmusa ellenére meg volt győződve arról, hogy hitük az övénél
felsőbbrendű. Ő már áttörte a nemzeti előítélet és gyűlölet gátját, amely
elválasztotta a győzőket a legyőzöttektől. Kinyilvánította tiszteletét Isten
iránt, és jóindulatú volt a zsidókhoz, mint az Úr imádóihoz. Krisztus
tanításában - ahogyan elmondták neki - megtalálta, amire a léleknek szüksége
van. Ami lelkiség csak találtatott benne, az megrezdült a Megváltó szavaira. Ám
méltatlannak érezte magát, hogy Jézus színe elé járuljon, ezért a zsidó
vénekhez fordult, hogy tolmácsolják kérését szolgája meggyógyítását illetően.
Ők ismerik a Nagy Tanítót, és - gondolta - tudják, hogyan közelítsék meg, hogy
elnyerjék kegyét.
Amikor Jézus Kapernaumba ért, a vének küldöttsége fogadta,
akik elmondták Neki a százados kérését. Hangsúlyozták: "Méltó, hogy
megtedd néki; mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette
nékünk" (Lk 7:4-5).
Jézus azonnal elindult a tiszt otthona felé, de a tolongó
sokaság miatt lassan haladt. Jövetelének híre megelőzte, és a százados
alázatosan ezt üzente Neki: "Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok
méltó, hogy hajlékomba jöjj" (Lk 7: 6). A Megváltó mégis tovább haladt, s
végül a százados Hozzá merészkedett, és ezzel egészítette ki az üzenetet:
"Magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek" (Lk 7:7);
"hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is
hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom
egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én
szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi" (Mt 8:8-9). Ahogyan én a római hatalmat
képviselem, és katonáim elismerik tekintélyemet, mint feljebbvalóét, úgy
képviseled Te a Végtelen Isten hatalmát, és minden teremtmény engedelmeskedik
szavadnak. Parancsolhatod, hogy a betegség távozzék, s az engedelmeskedni fog
Neked. Felszólíthatod mennyei követeidet, s ők részesíthetnek az éltető erőben.
Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
"Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék őrajta; és
hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet
Izráelben sem találtam!" (Lk 7: 9) A századoshoz pedig így szólt:
"Legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az
órában" (Mt 8 :13).
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 26
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál soha sem tudott
volna megszervezni egy ilyen találkozót a kormányzóval és a királlyal, hogy
elmondja nekik az evangéliumot, de Isten mindent meg tud szervezni. Agrippa
király mindent tudott, ami a zsidósággal kapcsolatos, ezért Pál nyíltan és
egyenesen tudott volna beszélni azokról a jogi dolgokról, amelyek a
feltételezések szerint bíróság elé juttatták őt, de inkább a megtérési
történetét mondta el, kezdve azzal, hogy a Szanhedrin tagjaként azt a megbízást
kapta, hogy kutassa fel és pusztítsa el a keresztényeket, egészen addig, hogy
Krisztus apostola lett azzal a megbízatással, hogy keresse meg és találja meg
mindazt, ami elveszett. Szeretett volna hatást gyakorolni a királyra és a többi
jelenlevőre azzal a gyökeres változással, amelyet az egykori önigazult ember
megtapasztalt, aki tele volt gyűlölettel mások iránt, egészen addig, míg szeme
meg nem nyílt, és meg nem látta Isten szeretetének végtelen óceánját. A
jelenlevők tudtak Jézusról és követőiről, de még sohasem hallották azt a
történetet, amely mindent megváltoztatott egy ember számára, aki most hozzájuk
beszél, és megragadja figyelmüket. Világosság, amely fényesebb a napnál? Egy
hang, amely nevén szólította? Egy megbízatás számára a pogányok között, „hogy a sötétségből a világosságra, és a
Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy... megkapják bűneik bocsánatát, és
örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek”(18. vers) Jézus
Krisztusban? Micsoda történet!
Ezek után Pál
megjegyezte: „nem voltam engedetlen a
mennyei látomás iránt” (19. vers). Azonnal elkezdte hirdetni Jézust
mindenütt, amerre járt. Ezért akarták a zsidók a halálát. Mindezt azért tette,
hogy beteljenek, amiket „Mózes és a
próféták megjövendöltek” (22. vers), hogy „a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a
halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak” (23.
vers). Más szavakkal: ezt nem Pál találta ki. Ez Isten terve volt évszázadokkal
korábban azért, hogy az emberek megtérjenek és Istenhez forduljanak (20. vers).
Pál egyre erőteljesebb üzenete közepette Festus félbeszakította őt, talán
azért, mert egy kicsit zavarhatta ennek a rabnak az erőteljes hatása, amely
mindenki figyelmét lebilincselte. Pál udvariasan azt mondta a kormányzónak,
hogy amit mond, az igaz és józan beszéd (25. vers). Aztán a királyhoz fordult
és egy utolsó felhívást intézett: „Hiszel-e
Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel” (27. vers). Amikor a
király azt mondta, hogy Pál majdnem megtérítette őt a Jézusban való hitre, az
apostol őszinte szívvel kifejezte vágyát mindenki irányában, akik őt
hallgatták, hogy legyenek szabadok, és leljenek örömet Krisztusban, hozzá
hasonlóan, kivéve a láncokat.
Agrippa király az
utolsó volt a Heródes dinasztiában. Ezek után egy zsidó királynak sem volt
ilyen nagyszerű lehetősége a megtérésre, mint neki.
Jézus ezt mondta
egyszer: „helytartók és királyok elé
hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a pogányoknak. Amikor azonban
átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert
megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik
beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok” (Mt 10:18-20). Ez történt
meg ezen a napon.
Ron E. M. Clouzet
146. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
32-33. fejezeteihez
(május 20–26.).
„Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)
Ezek voltak Jézus
szavai a kapernaumi királyi ember számára, akinek a fia halálán volt a láztól.
Ma olyan világban élünk, amely azt állítja: „Hiszem, ha látom.” Isten azonban
nem úgy gondolkodik, ahogyan mi (Ézs 55:8), és Ő megígéri számunkra, hogy ha
hiszünk, meg fogjuk látni hitünk tárgyát, eredményét (Zsid 11:13).
Jézus nem arra tanított
bennünket, hogy bizonyosság nélkül higgyünk; amikor azonban a bizonyosságot
állandóan figyelmen kívül hagyjuk, pusztán a kételyeket erősítjük. Erre például
is szolgált rengeteg zsidó életében, akik nem hitték, hogy Jézus a Messiás,
azon jelek és csodák ellenére sem, amelyeket előttük tett. Ezen Jézus
csodálkozott és az emberek hitetlensége korlátozta a megmentő hatalmát (Mk
6:5–6). A Szentlélekkel szembeni minden ellenállás pusztán egy újabb ellenállás
számára készítette elő a talajt, amíg a szemük megvakult, és a szívük
megkeményedett.
Barátaim, engem
ámulatba ejt, hogy Jézus nem hajlandó elfogadni, hogy bárki is elvesszen, hanem
azt akarja, hogy mindenki bűnbánatra jusson. Amikor Jézus újra eljön, talál-e
majd hitet a földön? A hiteden fog álmélkodni, vagy a hitetlenségeden?
Fineeva Paiaaua
az Avondale Főiskola
hallgatója, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés