2018. május 1., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 1 - KEDD - Az apostolok cselekedetei 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 28. fejezet 1023. nap

A menny Fejedelme népe között járt. Isten a legnagyobb ajándékot adta a világnak. Öröm a szegényeknek, mert Krisztus eljött, hogy országának örököseivé tegye őket. Öröm a gazdagoknak, mert Ő eljött, hogy megtanítsa őket, hogyan szerezhetnek örök gazdagságot. Öröm a tudatlanoknak, mert Ő bölccsé teszi őket az üdvösségre. Öröm a tanultaknak, mert mélyebb rejtélyek tárulnak fel, mint valaha is álmodták volna, olyan igazságok lesznek világosak az ember számára a Megváltó küldetése által, melyek a világ alapítása óta rejtve voltak.

Keresztelő János örvendett, hogy láthatja a Megváltót. Milyen örömre adott alkalmat a tanítványoknak az a kiváltság, hogy együtt járhattak, beszélhettek a menny Uralkodójával? Ez nem a gyász, a böjt ideje volt számukra. Meg kell nyitniuk szívüket az Ő dicsősége világosságának befogadására, hogy fényt áraszthassanak azokra, akik a sötétségben, a halál árnyékában ülnek.
Krisztus szavai ragyogó képet festettek, ám sűrű felhő vonult át felette, amit egyedül az Ő szeme láthatott. "Eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak" (Mt 9:15) - mondotta. Amikor látniuk kell, hogy Urukat elárulták és megfeszítették, majd akkor fognak a tanítványok gyászolni és böjtölni. Jézus búcsúbeszédében a felházban ezt mondta nékik: "Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem. Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul" (Jn 16:19-20).

Amikor kijő a sírból, bánatuk örömre fordul. Mennybemenetele után személyében nem lesz jelen, de a Vigasztaló által mégis velük marad, nem kell tehát gyászban tölteniük napjaikat. Sátán pedig pontosan ezt szerette volna. Azt akarta, hogy a tanítványok olyan benyomást keltsenek a világban, mintha becsapták volna őket, csalódottak lennének. Nekik viszont hit által a mennyei szentélyre kellett tekinteniük, ahol Jézus szolgál értük. Szívüket kitárták a Szentlélek előtt, aki Őt képviseli, s így örvendeztek jelenlétének. Mégis eljőnek a kísértés és próba napjai, amikor összeütközésbe kerülnek e világ vezetőivel, és a sötétség országának hatalmasságaival, amikor Krisztus nincsen velük személyesen, s ők nem képesek meglátni a Vigasztalót - ekkor kell igazán böjtölniük.

A farizeusok a forma merev betartásával akarták megdicsőíteni önmagukat, miközben szívük telve volt irigységgel, versengéssel. "Ímé - mondja a Szentírás - perrel és versengéssel böjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy böjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban. Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é böjtnek és az Úr előtt kedves napnak?" (Ésa 58: 4-5)

Az igazi böjt nem csupán formai szolgálat. A Szentírás leírja az Istennek tetsző böjtöt: "hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek; [...] ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted" (Ésa 58:6.10). Itt elénk tárul Krisztus munkájának igazi lelkülete és jellege. Egész élete önfeláldozás volt a világ megmentésére. Akár böjtölt a megkísértés pusztájában, akár a vámszedőkkel evett Máté lakomáján, mindenkor életét adta az elveszettek megváltásáért. Az odaszentelődés igazi lelkülete nem a tétlen gyászban, sem nem pusztán a test megsanyargatásában vagy az áldozatok sokaságában nyilvánul meg, hanem az én alárendelésében, a készséges szolgálatban Istennek és embernek.

Jézus példázattal folytatta a János tanítványainak adott válaszát, imígyen: "Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt" (Lk 5 : 36). Keresztelő János üzenetét nem szabad egybeszőni hagyományokkal és babonákkal. Az olyan kísérlet, amely vegyíteni akarná a farizeusok színlelését János szentségével, csak még nyilvánvalóbbá tenné a kettő közötti szakadékot.

Krisztus tanításának alapelvei sem egyesíthetők a farizeusi formaságokkal. Krisztusnak nem állt szándékában betömni a rést, melyet János tanításai ütöttek. Még határozottabban elkülönítette a régit és az újat. Jézus tovább szemléltette ezt a tényt, mondván "Senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömöl, és a tömlők is elvesznek" (Lk 5:37). Az új bor tárolására használt bőrtömlők egy idő után kiszáradtak, megmerevedtek, s már nem feleltek meg az eredeti célnak. Ezzel a közismert példával mutatta be Jézus a zsidó vezetők állapotát. A papok, írástudók, vezetők leragadtak a ceremóniák, hagyományok kerékvágásában. Szívük összezsugorodott, mint a kiszáradt bőrtömlők, melyekhez Jézus hasonlította őket. Amíg megelégedtek a jogszerű vallással, addig lehetetlen volt, hogy a mennyei élő igazság letéteményesei legyenek. Saját igazságukat tökéletesen kielégítőnek hitték, és nem vágyakoztak arra, hogy új tényezőt hozzanak vallásukba. Istennek az ember iránti jóakaratát nem valami rajtuk kívülálló dologként fogadták el. Összekapcsolták azt saját, jócselekedeteik révén szerzett érdemeikkel. A szeretet által munkálkodó, lelket megtisztító hit semmilyen ponton nem egyesülhet a farizeusok vallásával, amely emberi parancsokon, szertartásokon alapszik. Hiábavaló erőfeszítés lenne egyesíteni Jézus tanításait a bevett vallással. Isten éltető igazsága, akár az erjedő bor, szétszakítja a régit, tönkreteszi a farizeusi hagyomány tömlőjét.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Figyeljük meg a párhuzamokat István kihallgatása és Jézus kihallgatása között, amely csak néhány héttel korábban történt. Jézust is és Istvánt is a főtanács elé hurcolták, ugyanabba a terembe. Mindkettejüket istenkáromlással vádolják. Mindkét esetben hamis tanúk hazudtak a bírák kérésére. Mindkettejüket arra kérték, hogy kérdésekre válaszoljanak.

Jézus hallgatott. „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ézs 53:7). Csak akkor, amikor a feldühödött fűpap ezt kiáltotta: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?” – válaszolt, hogy „Te mondád” (Mt 26:63-64). Erre a főtanács halálra ítélte.  

István viszont nem hallgatott. Egy prédikációt tartott Izrael népének a történelméről. Elmondta, hogy a zsidók mindig ellenálltak a Szentléleknek, és azt mondta a vádolóinak, hogy ők is hasonlóképpen tesznek. Azzal vádolta a bíráit, hogy megölték a Messiást, akit vártak.

A vallásos vezetők példája szolgáljon figyelmeztetésként, hogy milyen hamar megváltozhatunk, ha elfordulunk a Szentlélektől. Jézus kihallgatásánál a vallásos vezetők nem merték meghozni a halálos ítéletet Róma engedélye nélkül. István kihallgatásánál „amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene... hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték” (ApCsel 7:54, 57-58).

Hasonlítsuk össze ezt az istenfélő zsidó tömeg reakciójával, akiket Péter egy az Istvánéhoz hasonló prédikációjában azzal vádolt, hogy keresztre feszítették Jézust. „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg..!” (ApCsel 2:37-38). A „szíven találásnak” kétféle – egymástól nagyon eltérő – hatása is lehet: megtérés vagy gyilkosság.

Drága Istenem! Tartsd nyitva az én szívemet a Te Szentlelked előtt, hogy soha ne álljak ellene a kérlelő hangodnak! Amikor Szentlelked meggyőz engem a bűnről, és szíven talál engem, segíts, hogy az én válaszom ne az legyen, hogy bedugom a fülemet, hanem bűnbánattal essek a térdemre! Ámen.

Andrew McChesney

143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  28-29. fejezeteihez (április 29 – május 5.).

A házamban van egy kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára farizeusként viselkedem.

Ezek a farizeuseok voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat, de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő képviselőinek vallották magukat.

János tanítványai szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom kifejezőeszközévé tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a követelményeivel terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a legalizmust szolgálja és nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen vége, hiszen „ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos dolgokat cselekedhetnek.” (Jézus élete, 280. o.)

Jézus elutasította annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt akarta, hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az a hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24

Karen Lifshay
Stanfield, Oregon
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: