2018. március 11., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 11 - VASÁRNAP - Lukács 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 16. fejezet 972. nap

16. Az Ő templomában

"Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai: és ott maradának néhány napig. Mert közel vala a zsidók húsvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe" (Jn 2:12-13).

Ezen utazása során Jézus a főváros felé igyekvő egyik nagyobb társasághoz csatlakozott. Nyilvánosan még nem jelentette ki küldetését, észrevétlenül elvegyült tehát a sokaság között. Ilyen alkalmakkor gyakran a Messiás eljövetele állt a beszélgetés középpontjában, ami Keresztelő János szolgálata nyomán került előtérbe. Az emberek lángoló lelkesedéssel beszéltek a nemzeti nagyság reménységéről. Jézus tudta, hogy ez a remény nem válik valóra, mivel a Szentírás félremagyarázásán alapul. Ő alaposan, komolyan magyarázta a próféciákat, megpróbálta az embereket Isten Igéjének behatóbb tanulmányozására serkenteni.

A zsidó vezetők azt tudatosították a népben, hogy Jeruzsálemben kell megtanulniuk Istent imádni. A húsvét hetében hatalmas tömegek gyűltek össze itt Palesztina minden részéből, sőt távoli földekről is. A templom udvarát ellepte a tarka tömeg. Sokan nem tudták magukkal hozni az egyetlen nagy Áldozatra utaló áldozati állatokat, amelyeket felajánlottak. Az ő megsegítésükre állatokat adtak-vettek a templom külső udvarán. Mindenféle rendű-rangú ember gyűlt itt össze, hogy megvásárolja az áldozatot. Itt váltották be a külföldi pénzeket is a szentélyi érmékre.

Minden zsidónak évi fél sékelt kellett fizetnie "lelke engeszteléséért" (Vö. 2Móz 30:12=16!). Az így összegyűjtött pénzt a templom fenntartására fordították. Emellett nagy összegeket hoztak önkéntes adományokként, amit a templomi kincstárban helyeztek el. A külföldi pénzt át kellett váltani az úgynevezett templomi sékelre, ezt fogadták el a szentély szolgálatára. A pénzváltás alkalmat adott a csalásra, zsarolásra, szégyenletes adásvétellé alakult, ami a papok fő jövedelemforrása volt.

A kufárok elképesztő árakat kértek az állatokért, a hasznot megosztották a papokkal és vezetőkkel, akik így a nép rovására gazdagodtak meg. A híveket arra tanították, hogy ha nem hoznak áldozatot, Isten áldása nem nyugszik meg gyermekeiken, földjeiken. Így biztosították az állatok magas árát. Ha már ilyen messziről ideutaztak, az emberek nem mentek haza anélkül, hogy ki ne fejezték volna hűségüket, hiszen ezért jöttek.

Húsvét idején rengeteg áldozatot ajánlottak fel, nagy volt a vásár a templomnál. Az ennek nyomán keletkező zűrzavar inkább emlékeztetett zajos marhavásárra, mint Isten szent templomára. Lázas alkudozás hallatszott, marhabőgés, juhbégetés, galambbúgás keveredett pénzcsörgéssel és mérges vitákkal. A nagy összevisszaság zavarta az imádkozókat, a Magasságoshoz intézett szavakat elnyelte a templomot elöntő zajongás. A zsidók rendkívül büszkék voltak kegyességükre. Örvendeztek templomuknak, s minden szót, ami nem volt kedvező a templomra, istenkáromlásnak tekintettek. Mereven ragaszkodtak a vele kapcsolatos szertartások véghezviteléhez, de pénzszeretetük túlnőtt lelkiismeret-furdalásukon. Alig voltak tudatában, milyen messze sodródtak az Isten által elrendelt szolgálat eredeti céljától.

Amikor az Úr leszállt a Sinai hegyre, a helyet megszentelte jelenléte. Mózes parancsot kapott, hogy vessen határt a hegy körül és szentelje meg azt, majd Isten figyelmeztető szava hallatszott: "Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek, s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyíllal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen" (2Móz 19:12-13). Így tanulták meg a leckét, hogy ahol Isten kinyilvánítja jelenlétét, az a hely szent. A templomot körülvevő egész területet szentnek kellett volna tekinteni. Nyereségvágyuk miatt azonban mindezt szem elől tévesztették.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Lukács az evangéliumát egy új kereszténynek, Theofilusnak írja, „hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, amelyekre taníttattál” (Lk 1:4). Próbáld meg úgy olvasni Lukács evangéliumát, mintha te lennél Theofilus, aki akkor nyitja ki először Lukács levelét. Mindegyik történetnél kérdezd meg, hogy hogyan segít ez megértened annak a bizonyosságát, hogy Jézus a te Megváltód. Lukács az ő evangéliumát a Jézus életéről szóló rendszerezett beszámolónak nevezi (3. vers). Az ő rendszere bizonyos értelemben különbözik Máté és Márk rendszerétől, de általánosságban véve időrendben számol be az eseményekről. 

Zakariással, az idős és igaz életű pappal kezdődik a beszámoló, akik kételkedik abban a jó hírben, amit Gábriel angyal hoz, hogy felesége Erzsébet, aki túl van a termékeny koron, mégis gyermeket fog szülni, akit Jánosnak neveznek majd el, és a Megváltó eljövetelét fogja hirdetni (5-25. vers). Ezek után szembeállítja Zakariás kételkedését egy fiatal lány, Mária hitével, aki hisz Gábrielnek, amikor hat hónappal később elmondja neki, hogy gyermeke fogan a Szentlélektől, és ő fogja megszülni az eljövendő Megváltót, Jézust (26-39. vers).

Zakariásnak minden oka megvolt arra, hogy higgyen, Máriának pedig minden oka megvolt arra, hogy kételkedjen Gábriel szavaiban. Gábriel angyal megjelenik Zakariásnak az illatáldozati oltár jobb oldalánál, ami jó indulatot sejtet. Papként ismerte azt a történeket, hogy Sára, aki túl volt azon a koron, hogy gyermeket szüljön, fiút szült Ábrahámnak, de Ábrahámhoz hasonlóan ő is kételkedik Isten ígéretében és megkérdezi Gábrielt: „Miről tudhatom én ezt meg?” (18. vers).

Erőnk vagy gyengeségünk befolyásolja a bizalmunkat Isten képességeiben. Gábriel gyorsan emlékezeti Zakariást arra, hogy ne a lehetetlenségen gondolkozzon, hanem Isten ígéretén: „Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked” (19. vers).

Másrészről viszont, amikor Gábriel Máriához ment, arra kérte, hogy higgyen valami olyasmiben, ami azelőtt soha nem történt meg, történetesen, hogy egy szűz szüljön. Mária egyszerűen ezt kérdezte: „Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?” (34. vers). Gábriel magyarázatára Mária így válaszolt: „legyen nékem a te beszéded szerint” (38. vers).

Amint Lukács evangéliuma első fejezetét olvasod, kérdezd meg magadtól: valóban hiszem azt, hogy „az Istennél semmi sem lehetetlen” (37. vers)? Ha Zakariáshoz hasonlóan megkísértetsz, hogy kételkedj Isten ígéreteiben, ha valami lehetetlennek tűnik, akkor figyelj Isten hatalmára, amely már munkálkodik az életedben! Fia körülmetélésekor Zakariásnak minden szükséges bizonyítéka megvolt. Ezért, amikor megkérik, hogy adjon nevet a Fiának, magabiztosan írta le azt a nevet, amelyet Gábriel korábban mondott neki: „János a neve” (64. vers). Imádkozz azért, hogy Isten adjon neked is hitet, hogy elfogadd ígéreteit, és Jézus második eljövetelének az ígéretét!   

Douglas Jacobs, D.Min.

136. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  16. fejezetéhez (március 11-17.).

Nikodémus nem átlagos személy volt. Ő a szanhedrin tagja volt – ma úgy hívnánk őt, hogy vallási vezető. Ismerte az összes tantételt, a bibliai szövegeket, valamennyi érvre tudta az ellenérvet, és a zsidó közösség felnézett rá, mint olyasvalakire, aki rendkívül lelki ember. Nikodémus azonban felismerte, hogy hiányzik valami a keresztény tapasztalatából. Szüksége volt olyan tapasztalatra, ami jóval túlmutat a pusztán elméleti tudáson és a vallási formaságokon. Amikor Nikodémus Jézussal találkozott azon az estén, azzal a szándékkal ment, hogy teológiai eszmecserét folytassanak, Jézus azonban nem pazarolta az időt, és megmutatta, mire van leginkább szüksége. A legnagyobb szükséglete az volt, hogy újjászülessen a Szentlélek által.

Ugyanezt elmondhatjuk a mi keresztény tapasztalatunkról. Azt gondoljuk, hogy pusztán azért, mert ismerjük az igazságot és mert a megfelelő dolgokat tesszük és esszük, Isten kegyét élvezzük. Jézus azonban megmutatta Nikodémusnak, hogy mennyire értelmetlenek ezek a dolgok, hogy ha nem megy végbe a szívünkben a teljes átalakulás.

Fel kell ismernünk, hogy semmit sem tehetünk, hogy változtassunk nyomorúságos állapotunkon. Csak amikor Jézusra tekintünk és elfogadjuk az Ő igazságát sajátunként, akkor kezd a Szentlélek a szívünkben lakozni. Akkor, és csakis akkor, nyilvánulhatnak meg az életünkben a szeretet, az öröm, a béke, a türelem, az előzékenység, a jóság, a szelídség és a mértékletesség gyümölcsei, és élhetünk igazi hiteles keresztény életet.

Joseph Tean, a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója
Pineng, Malajzia
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése