2018. február 5., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 5 - HÉTFŐ - Máté 11


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 9. fejezet 938. nap

Tudták, hogy a Szentírásban semmi sem található, ami magyarázná hagyományaikat. Észrevették, hogy a lelki dolgok megértésében Jézus messze fölöttük áll. Mégis haragudtak, amiért nem engedelmeskedik parancsaiknak. Mivel nem tudták meggyőzni, Józsefet és Máriát keresték, és bepanaszolták engedetlen viselkedéséért. Így Jézust megrótták és bírálták.
Jézus kicsiny korától kezdve fejlesztette jellemét, és még a szülei iránti szeretet és tisztelet sem téríthette el az Isten szava iránti engedelmességtől. "Meg van írva" (Mt 4:4) - ez volt a magyarázat minden olyan tettére, amely eltért a családi szokásoktól. A rabbik befolyása azonban megkeserítette életét. Már ifjú korában meg kellett tanulnia a hallgatás és a türelmes állhatatosság kemény leckéjét.

Testvérei a rabbik mellé álltak. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a hagyományokat úgy kell megtartani, mintha Isten parancsolta volna őket. Sőt, az emberi előírásokat Isten szava fölé helyezték, és rendkívül bosszantotta őket, hogy Jézus milyen világosan látja a jó és rossz közötti különbséget. Jézusnak az Isten törvénye iránti szigorú engedelmességét makacsságnak minősítették. Meglepődve tapasztalták a rabbiknak adott válaszaiban megmutatkozó tudást és bölcsességet. Tudták, hogy Őt nem a bölcsek tanították. Be kellett látniuk, hogy Jézus volt tanítójuk. Elismerték, hogy tudása magasabb rendű. Azt viszont nem fogták fel, hogy Ő bejáratos az olyan tudás forrásához, amely számukra idegen volt.

Krisztus nem zárkózott el az emberektől, és ez különösen sértette a farizeusokat, mivel ebben a tekintetben is elkülönült merev szabályaiktól. A vallás területét az elkülönülés magas falai zárták el, mint ami túlságosan szent a mindennapi életben. Ezeket a válaszfalakat Jézus ledöntötte. Az emberekkel való érintkezései során nem kérdezte: Mit hiszel? Milyen vallású vagy? Segítő hatalmát mindenkivel gyakorolta, akinek szüksége volt rá. Ahelyett, hogy egy remete cellájába zárkózott volna, hogy megmutassa isteni jellemét, őszintén munkálkodott az emberiségért. Hangsúlyozta azt az elvet, hogy a Biblia vallása nem a test sanyargatásából áll. Azt tanította, hogy a tiszta és szeplőtlen vallás nemcsak meghatározott időre és különleges alkalmakra vonatkozik. Mindig és mindenütt szeretetteljes érdeklődést mutatott az emberek iránt, sugározta a derűs kegyesség fényét. Mindez szemrehányás volt a farizeusok ellen. Megmutatta, hogy a vallás nem önzésből áll, és hogy a személyes érdekhez való görcsös ragaszkodásuk távol áll az igazi istenfélelemtől. Ez ellenségeskedést váltott ki Jézussal szemben, úgyhogy megpróbálták rákényszeríteni szabályaikat.

Mai Bibliai szakasz: Máté 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Amikor a Bibliát olvasom, mindig kutatom, hogy mit üzen nekem. Úgy érzem, hogy minden fejezetnek van valami mondanivalója, mely igazán rám illik. Ez nem csak történetek ősi könyve. Sokkal több annál. Minden nap, türelemért és békéért imádkozom a mennyei Atyámhoz, hogy ezáltal erősítsen meg.

Máté 11-ben Keresztelő János még több mindent szeretne megtudni Jézusról. Igaz, börtönben van, és mégis szívében csakis a világ Megmentőjére tud koncentrálni. Teljes hűséggel követte Isten ösvényét, melyet tervezett neki, majd elfogták. Jézus az ő szolgálatát folytatja, és amikor János követői megtalálják, Jézus dicsőíti János munkáját, mellyel előkészítette az Ő eljövetelét. János más volt, mint amilyennek az emberek elképzelték. Nem viselt finom ruhákat, egyszerűen önmagát adta. Néha elgondolkodom, hogy mennyi időbe telt felismernie munkája fontosságát? Érezhette valaha azt, hogy elég ehhez a munkához? Nem, sohasem. Viszont amit tett, fontos volt Istennek. Nekünk sem szabad sohasem azt éreznünk, hogy amit teszünk Istenért, az haszontalan. Pál azt írja: „Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Kor 12:8,9).

Gyakran énekelek iskolákban, gyülekezetekben és női összejöveteleken, ahol bizonyságot is teszek. Egészen kis korom óta énekelek Jézusról. Az alkalmatlanság érzése mindig jelen van. Kit érdekel az én történetem? De ilyenkor emlékeztetem magam arra, Isten szeretné, hogy ezt a szolgálatot végezzem. Mindannyian arra kaptunk elhívást, hogy bemutassuk, Jézus hogyan dolgozott az életünkben. Így tudunk kapcsolatba lépni másokkal, és képviselni Őt az otthonunkban, a közösségünkben, ahol élünk, és ez a fontos.

Jézus ezt mondja nekünk ma: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Az élet néha nehéz lehet. Az a csodálatos, hogy Jézus már viselte a bűn terhét. Ott vitte a véres hátán, a szeggel átütött tenyerében, az oldalán, és a megtört szívében a Kereszten.

Ahogyan Máté 11-et olvasom, két nagyon fontos gondolat jut eszembe: 1) még a legsötétebb pillanatokban is próbáljuk minél jobban megismerni Jézust, mivel Ő a szívünk középpontja. 2) Jézus megígérte, hogy békét és nyugalmat hoz nekünk, ha bizalmunkat belé helyezzük. Ahogyan ez a csodálatos ének mondja: „Jézus mindent megfizetett. Neki tartozom. A bűn vörös foltot hagyott rajtam, de Ő hófehérre mosta.”

Joey Norwood Tolbert

131. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  9. fejezetéhez (február 4-10.).

A gyermek Jézus kiszökött az ácsműhelyből, és az otthona közelében lévő erdő felé vette az irányt. Itt, a fák és a természet édes dala mellett közelebb érezte magát mennyei Atyjához. Itt szabadon kiönthette szíve vágyait, anélkül, hogy félnie kellette volna, hogy félreértik. A zavartalan csendben érezhette, ahogy Isten örökkévaló karjai tartják Őt meghitten. És a csend és pihenés által erőt lelt.

Nincsenek erdők az otthonom környékén. Nincsenek fák, amiknek nekidőlhetnék, és hallgathatnám a madarak énekét. A környékünkön lévő házak egymáshoz közel állnak, a járdák és az aszfalt rég átvette a helyét annak, ami valamikor gazdálkodásra való földterület volt. A szívem epedezik a Megváltóval való közösség szépsége után, amikor az Ő teremtett világában gyönyörködhetem. Mindenhol ezt keresem.

Most a következővel kell megelégednem: a kék hortenzia, amit egy kedves barátomtól kaptam ajándékba, ott található a kis szekrényemen, ahol minden reggel láthatom, amint kinyitom a szemem. Amikor a napfény átszűrődik a sötétítőfüggönyön, megérint minden egyes virágszirmot. A csendes szépséget látva a lélegzetem is elakad. Ha vége lesz a télnek, a hálószoba ablakán kívül fogom elültetni, ahol szabadon nőhet és erősödhet.

Most még a közelemben tartom, hogy emlékeztessen arra, hogy aki ilyen gondosan teremtette a szépséget, az valóban gondoskodik rólam is. És egy percre a mennyet is közelebb érzem magamhoz.

Karen J. Pearson
Meridian/Parma Hetednapi Adventista körzet
Idaho, USA
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése