2018. február 22., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 22 - CSÜTÖRTÖK - Máté 28


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 13. fejezet 955. nap

13. A győzelem

"Ekkor vivé Őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat: mert meg van írva:

Az ő angyalainak parancsol felőled,
És kézen hordoznak téged,
Hogy meg ne üsd lábadat a kőbe" (Mt 4: 5-6).

Sátán most úgy gondolta, hogy a saját térfelén találkozott Jézussal. A ravasz ellenség olyan szavakat idézett; amelyek Isten szájából származtak. Még mindig a világosság angyalának mutatkozott, és tanújelét adta, hogy ismeri az Írásokat, és érti azok jelentését. Ahogyan Jézus az imént Isten igéjével támasztotta alá hitét, úgy most a kísértő ezzel erősíti meg csalását. Azt állítja, hogy csak Jézus hűségét tette próbára, és most dicséri állhatatosságát. Mivel a Megváltó kinyilvánította bizalmát Istenben, Sátán arra ösztönzi, hogy újabb bizonyítékát adja hitének.

Ám a kísértést újra a bizalmatlanságra való célzás vezeti be: "Ha Isten fia vagy". Krisztus kísértése az volt, hogy erre a "ha" szóra válaszoljon, de Ő visszautasította a kétség legcsekélyebb elfogadását is. Nem kockáztatta életét azért, hogy Sátánnak bizonyítékot adjon.

A kísértő azt hitte, hogy kihasználhatja Krisztus emberi természetét, és elbizakodottságot ébreszthet benne. Sátán ugyan csábíthat, de nem kényszeríthet a bűnre. Azt mondta Jézusnak: "Vesd alá magad!" - bár tudta, hogy nem teheti meg, mert Isten közbelépne hogy megmentse. Még Sátán sem kényszeríthette Jézust, hogy vesse alá magát. Ha Jézus nem enged a kísértésnek, nem győzhetik le. A föld és a pokol összes hatalma sem kényszeríthette, hogy a legcsekélyebb mértékben is eltávolodjék Atyja akaratától.

A kísértő sohasem kényszeríthet minket arra, hogy gonoszt cselekedjünk. Nem irányíthatja értelmünket, hacsak mi magunk nem helyezzük az ellenőrzése alá. Mielőtt Sátán hatalmat gyakorolhatna rajtunk, már akaratunk vele egyetért, és hitünk nem fogódzik Krisztusba. De minden dédelgetett bűnös vágy módot ad neki, hogy lábát megvesse. Minden olyan pont, ahol nem érjük el az isteni mértéket, nyitott ajtó számára, amelyen bejöhet, hogy kísértsen, és pusztítson. Minden hibánk kedvező alkalmat nyújt neki, hogy Krisztusba és az Írásokba vetett hitünket megingassa.
Amikor Sátán az ígéretet idézte: "az ő angyalainak parancsol felőled", kihagyott belőle egy részt: "hogy megőrizzenek minden utadon" - vagyis minden úton, amelyet Isten választ. Jézus nem volt hajlandó letérni az engedelmesség útjáról. Amíg tökéletes bizodalma van Atyjában, sohasem teremt olyan helyzetet, amely Atyja közbelépését tenné szükségessé. Nem kényszeríti a Gondviselést, hogy mentse meg Őt a haláltól, hiszen így nem lehetne a bizalom és alázatosság példája.

Jézus kijelentette Sátánnak: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" (Mt 4:7) Ezeket a szavakat Mózes mondta Izrael gyermekeinek, amikor szomjaztak a pusztában, és Mózestől követeltek vizet. Ezt kiáltozták: " Vajon köztünk van-e az Úr, vagy nincsen?" (2Móz 17: 7). Isten csodálatosan munkálkodott értük, a bajban mégis kételkedtek Benne, és bizonyítékot követeltek arra, hogy velük van. Hitetlenségükben próbára akarták tenni az Urat. Sátán arra biztatta Krisztust, hogy ugyanezt tegye. Isten már tanúsította, hogy Jézus az Ő Fia. Most bizonyítékot kérni, vajon valóban az-e: ez Isten szavának próbára tétele, istenkísértés. Olyat kérni Istentől, amit nem ígért, ez bizalmatlanság, próbára tevés és kísértés lett volna Vele szemben. Istent nem azért kell kérnünk, hogy bizonyítsa be: megtartja-e ígéretét, hanem mert tudjuk, hogy beváltja azokat; és azért sem, hogy bebizonyítsa: szeret minket, hanem azért, mert szeret.

"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik" (Zsid 11:6).

Mai Bibliai szakasz: Máté 28

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Máté evangéliuma Jézus feltámadásával éri el csúcspontját. Jézus győzött! A halál és az igazságtalanság nem tudta legyőzni Őt. A vallási vezetők, akiknek el kellett volna fogadni és hirdetni kellett volna az evangéliumot, tagadták az üres sír valóságát, és megvesztegették a katonákat, hogy hazudjanak. Itt újra azzal találkozunk, hogy a hatalom és a rosszul értelmezett azonosságtudat felül akarja írni a tényeket. 

A tekintélyre és a hatalomra épült vallásosság éles ellentéteként két asszony jelenik meg, akik kívül állnak a hatalmi rendszeren, Mária Magdaléna és „a másik Mária”, akik elsőként kötelezik el magukat az evangélium terjesztése mellett. Ez azt mutatja, hogy az evangélium hirdetése minden hívő feladata függetlenül szociális, gazdasági vagy egyházi státuszuktól. Ezek az asszonyok azt a megbízatást kapták, hogy irányítsák a tanítványokat Galileába, ahol találkoznak majd Jézussal (7, 10. vers). A tanítványok (16. vers) engedelmeskedtek az asszonyok közvetítésével érkező üzenetnek, és felmentek a galileai hegyre, amit Jézus megjelölt, és – ahogy az asszonyok a sírnál – ők is imádták a feltámadott Krisztust (17. vers).    
  
Az úton egyesek közülük még kételkedtek, de amikor mindnyájan odaértek, Jézus kijelentette, hogy övé MINDEN hatalom mennyen és földön, és ennek okán megbízta tanítványait, hogy menjenek el az egész világra, és tegyenek tanítványokká minden népet. A tanítványság két alapvető eleme a keresztség és mindannak továbbadása, amit Krisztus tanított. Figyeljük meg, hogy Krisztus tanítványai nem arra kaptak megbízatást, hogy azt tanítsák, amit jónak látnak. Azt szabad tanítaniuk, amit Krisztus tanított, vagyis a biblikus igazságokat. A hírnöknek tehát nincs saját tekintélye. Ellenkezőleg, az üzenetnek van tekintélye annak jogán, aki küldte azt. És kitől származik az üzenet?

E kérdés megválaszolásához figyeljük meg, hogy mindkét asszony (9. vers) és a tanítványok (17. vers) Krisztust imádták ott fenn a hegyen, és Ő kapta a hódolatot. Ezzel ellentétben a Jelenések könyvében kétszer is olvashatunk arról (19:10 és 22:8-9), hogy János leborul a neki megjelenő angyal előtt, de a mennyei hírnök mindkét alkalommal visszautasítja az imádatot, és emlékezteti Jánost arra, hogy csak Istent szabad imádni. Az angyalok számára ez a természetes, hiszen ők is a szívükben élő parancs szerint imádják Krisztust (Zsid 1:6). Jézusé MINDEN tekintély és hatalom mennyen és földön, mert Ő Isten. Összefoglalva tehát, mi az Ő hatalmával és tekintélyével, nem pedig a sajátunkkal megyünk a világba az Ő üzenetével, hogy még több embert tegyünk a feltámadott Isten, Krisztus tanítványává.

Stephen Bauer, Ph.D.

133. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  12-13. fejezeteihez (február 18-24.).

„Soha nem léphet ki senki a gonosz soraiból, hogy Istennek szolgáljon, anélkül, hogy ne találkozzék Sátán támadásaival.”

Bizonyosan meg leszünk kísértve az ígéret földjére tett utazásunk során! Amire szükségünk van azonban, az az erő, ami felülkerekedik ezen, az is megadatott. Mégis, nekünk kell amellett döntenünk, hogy győzedelmeskedünk Krisztusban. Dönthetünk amellett, hogy felülkerekedünk a gyengeségeinken, amelyeket szüleinktől örököltünk és azon gyengeségeink felett is, amelyek a saját hibáinkból erednek. Isten csodálatos ígéretet adott az Ő igéjében: „De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Korinthusbeliekhez írt I. levél 15:57

Jézus Krisztus pusztabeli megkísértésében megtaláljuk, hogy Ő hogyan győzedelmeskedett Sátán felett. Minden egyes kísértésben Isten szava volt a védekezése. Vagyis memorizálhatjuk mi is Isten szavát, és válaszolhatunk minden kísértésre egy „Így szól az Úr.”, illetve „Meg van írva.” igével. Még egy dolog, amit megtanultam Jézus Krisztus pusztabeli történetéből az, hogy ne játsszak a kísértéssel. Ha halogatom a választ, amikor kísértés kerülget, akkor saját magam kísértője leszek. Azzal, ha elszökünk a kísértés elől és hit által élünk az ígéretekben, a Jézus Krisztus által nyújtott győzelem az enyém és a tied is lehet.

Argentina Vanegas
Női vezető, Kelet-ázsiai Oktatási Intézet
Malajzia
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése