2018. február 13., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 13 - KEDD - Máté 19


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 10. fejezet 946. nap

János élete mégsem tétlenségben, önsanyargató komorságban vagy önző elszigeteltségben telt. Időnként elment és elvegyült az emberek között. Mindig érdeklődéssel figyelte, mi történik a világban. Csendes visszavonultságából nyomon követte az események kibontakozását. Az isteni Lélek megvilágosította értelmét, így tanulmányozta az emberek jellemét, hogy megértse, hogyan férkőzhet szívükhöz az égi üzenettel. Küldetésének terhe ránehezedett. Magányában, elmélkedve és imádkozva vágyakozott arra, hogy lelkét felövezze az előtte álló életre.

Bár a pusztában élt, mégsem kerülték el a kísértések. Amennyire csak tehette, minden utat elzárt, ahol Sátán megközelíthette. A kísértő mégis támadta. De lelki érzékelése tiszta volt. Erős, határozott jellemet fejlesztett ki, és a Szentlélek segítségével képes volt nyomon követni Sátán közeledését, és ellen tudott állni hatalmának.

János iskolára és szentélyre lelt a pusztában. Csakúgy, mint Mózest Midián-hegyei között, őt is átjárta Isten jelenléte, körülvették hatalmának bizonyítékai. Neki nem a hegyvidéki magány ünnepélyes fensége jutott lakhelyül, mint Izrael nagy vezérének, de láthatta a Jordánon túl Moáb magaslatait, amelyek Arról beszéltek, Aki a hegyeket alkotta és megerősítette. Pusztai otthonában a természet sivár, szörnyű látványa élénken ábrázolta Izrael állapotát. Az Úr termékeny szőlője kopár pusztasággá vált. De a sivatag fölé hajlott a ragyogó, gyönyörű égbolt. A gyülekező sötét viharfelhőket átívelte az ígéret szivárványa. Így fénylett a Messiás uralkodásának megígért dicsősége Izrael romlottsága felett. A harag felhőit áthidalta Isten szövetségének, kegyelmének szivárványa.

A csöndes éjszakában egyedül olvasta ki az Ábrahámnak tett ígéretet; hogy Isten úgy megsokasítja magvát, mint a csillagokat. A hajnal fénye, amely bearanyozta Moáb hegyeit, Róla beszélt, aki olyan, "mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel" (2Sám 23: 4). És a verőfényes délben az Ő megnyilatkozásának fényét látta, amikor "megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt" (Ésa 40: 5).

Félelemmel, tisztelettel, mégis ujjongó lélekkel kutatta a Messiás jöveteléről szóló kinyilatkoztatásokat a prófétikus tekercsekben a megígért magról, aki a kígyó fejére tapos; Silóról, a Béke Fejedelméről (Vö. Ésa 9: 6), akinek akkor kell megjelennie, mielőtt egy bizonyos király befejezi uralkodását Dávid trónján. Most eljött az idő. Római uralkodó ült a Sion-hegyi palotában. Az Úr biztos szava szerint Krisztus már megszületett.

Ésaiás elragadtatva ábrázolta a Messiás dicsőségét, János éjjel-nappal ezt tanulmányozta. Az Isai törzséből származó vesszőszál, az igazságban uralkodó Király, aki "igazságban ítéli a gyöngéket" (Ésa 11:4), "oltalom zivatar ellen [...], nagy kőszál árnyéka a szomjúhozó földön" (Ésa 32:2). Izraelt nem kell többé "elhagyatott"-nak nevezni, sem pedig földjét "pusztaság"-nak, hanem az Úr "gyönyörűségem"-nek fogja hívni, földjét pedig ,férjhez adott"-nak (Ésa 62:4). A magányos száműzött szívét dicsőséges látomás töltötte be.

János a Királyt szemlélte szépségében, és magáról elfeledkezett. Nézte a szentség fenségét, önmagát alkalmatlannak, méltatlannak érezte. Kész volt, hogy a menny követeként elinduljon; nem félt az emberektől, mert Istenre tekintett. Emelt fővel, félelem nélkül tudott a földi uralkodók elé állni, mert már mélyen meghajolt a királyok Királya előtt.

János nem teljesen értette a Messiás királyságának mibenlétét. Azt várta, hogy Izrael majd megszabadul nemzeti ellenségeitől, de mindenekfelett abban reménykedett, hogy eljön egy igazságos király, és Izraelt szent néppé teszi. Így hite szerint beteljesedik a születésekor adott jövendölés:

"Hogy [...] megemlékezzék az ő szent szövetségéről, [...]
Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből,
Félelem nélkül szolgáljunk neki
Szentségben és igazságban őelőtte a mi életünknek minden napjaiban" (Lk 1:72-75).

Látta népét becsapottan, önelégülten és bűneiben szunnyadva. Arra vágyott, hogy szentebb életre ébressze őket. Az Istentől rábízott üzenetnek az volt a célja, hogy felrázza őket közönyükből, és félelmet keltsen bennük mérhetetlen gonoszságuk miatt. Mielőtt az evangélium magva megfelelő helyre kerülne, fel kell törni szívük talaját. Mielőtt Jézusnál gyógyulást keresnének, rá kell ébredniük, milyen veszedelmesek a bűn sebei.

Isten nem azért küld követeket, hogy hízelegjenek a bűnösnek. Nem hirdet békeüzenetet, hogy végzetes biztonságérzetet nyújtson a meg nem szentelt embereknek. Mély bűntudatot kelt a bűnös lelkében, a meggyőzés nyilaival járja át a szívét. A szolgáló angyalok elé tárják Isten félelmetes ítéleteit, hogy elmélyítsék hiányérzetét, és mihamarabb kiáltsa: "Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?" Akkor a kéz, amely porig alázott, felemeli a megtérőt. A hang, amely megfeddte a bűnt és megszégyenítette a büszkeséget, becsvágyat, gyöngéd részvéttel kérdi: "Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?"

Mai Bibliai szakasz: Máté 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

1-10. vers: Egy férfi és felsége közötti házassági egységet Isten egy egész életre kiterjedő elkötelezettségnek szánta. Ha egy házaspár istenfélő életet él, soha nem lesz szükségük a válásra. Minden kettejük közötti problémára megoldást találnak, ha Jézus tanításait követik. Az ember bűnös természete miatt azonban Isten a paráznaság esetében engedélyt ad a válásra. De még ilyen körülmények között is gyakran jobb választás a kibékülés (1Móz 1:27; 2:24; 5Móz 24:1-4). 

Felmerülhet viszont a kérdés: a paráznaságra nem a megkövezés volt a büntetés? Gyakorlatilag igen, de Isten törvényei kegyelemmel vannak körülvéve, és a megkövezés általi büntetést nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem gyakorolták. A megkövezés lehetősége a paráznaság bűnének komolyságát hangsúlyozta, de a bűnösség bizonyításának a feltételei majdnem lehetetlenné tették ezt a büntetést törvényesen kiszabni (3Móz 20:10; 4Móz 5:11-31; 5Móz 17:6; 19:15; 22:13-30; Zsolt 51; Hós 1:2-3; Jn 8:1-11; Zsid 10:28). A Misna szerint a halálos büntetést csak a 23 bíróból álló Szanhedrin ítélete után lehetett végrehajtani, és négyféle halálbüntetés jöhetett számításba” (Louis Jacobs: The Jewish Religion [A zsidó vallás], 66. oldal. „Halálos büntetés” címszó) 

11-12. vers: Egyes keresztények úgy döntenek, hogy egyedülálló életet élnek azért, hogy úgy szolgálják Istent, hiszen így nem akadályozza őket a család és a házastárs iránti kötelesség. Azok számára, akik el tudnak képzelni maguknak egy ilyen életformát, egyedi lehetőségek adódhatnak arra, hogy másoknak szolgáljanak. Azoknak, akik nem tudnának így élni, ott van a házasság intézménye (1Kor 7:1-7).

13-15. vers: A kisgyermekek és csecsemők ártatlansága olyan, hogy ott lesznek a mennyben még akkor is, ha a szüleik nem. Akkor, amikor „újjá születünk” és „Isten gyermekévé” leszünk a Szentlélek munkája által, megkapjuk az igazság folt nélküli ruháját (Jer 31:15-17; Mt 2:18; Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 2. kötet, 241. oldal).

16-22. vers: A Jézus előtt térdet hajtó gazdag ifjú a legfontosabb kérdést tette fel (Mk 10:17-21). Sok mai keresztény hite szerint, Jézusnak egyszerűen így kellett volna válaszolnia: „higgy, csak higgy és üdvözülsz”. Ehelyett azonban Jézus szánalommal tekintett rá és azt mondta, hogy tartsa meg a parancsolatokat, adja el mindenét, amije van, adja a szegényeknek, jöjjön és kövesse Őt.

Ha csak egyszerűen hiszünk Jézusban, az még nem ment meg bennünket. A hitünknek olyannak kell lennie, ami arra késztet, hogy a legfőbb prioritásunk az legyen, hogy Istent szolgáljuk. Az egyik legfontosabb és legkézenfekvőbb módja annak, hogy Őt szolgáljuk az, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel – idő, képesség, pénz – az evangéliumot terjesszük, és mások szükségleteit szolgáljunk (lásd Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 420-422. oldal).   

23-30. vers: Ha a gazdagok kényelmet és kielégülést találnak a földi életben, nehezükre esik feladni azt, amijük van azért, hogy kövessék Jézust. A gazdagsághoz társul az a kötelesség, hogy megosszák és nagylelkűen adjanak belőle másoknak is. Minden Istené, mi csak ideiglenes gondnokok vagyunk. Mint Isten tárházának a sáfárai azzal az ünnepélyes felelősséggel lettünk felruházva, hogy használjuk azt, amink van mások szolgálatára, legyen az kevés vagy sok. Ha saját nyereségünkre és élvezeteinkre használjuk azt, amink van, megfosztunk másokat Isten nagylelkűségének áldásaitól. 


Leo Van Dolson, Jr., M.D., MPH

132. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  10-11. fejezeteihez (február 11-17.).

Mikor kedvelte meg János a pusztát? Azután, hogy elkezdte a nyilvános szolgálatát? Nem, még akkor, amikor gyermek volt. Lenyűgöző, hogy mennyire hasonlított az élete Énokéra. Mindkét megszentelt ember menedéket lelt a gyönyörű természetben. Amíg egyedül voltak ezeken a különleges helyeken, bizalmas viszonyban voltak Istennel. János itt olvasta a Szentírást. Azt olvassuk, hogy „iskolára és szentélyre lelt a pusztában”.

Jelenleg Malajziában élek. Bárhol is éltem az utóbbi húsz évben, mindenütt megtaláltam a rejtekhelyemet, távol a civilizációtól. Itt is így történt, habár ezen a vidéken könnyebb megtenni ezt. Van egy külön bejáratú barlangom egy őserdőbeli hegyen, közel az otthonomhoz. Abban a barlangban szeretek üldögélni, olvasni és imádkozni, miközben a buja lombkoronákat figyelem.

Énok és János egyaránt betértek néha a városokba, hogy ez áldássá váljon életükben. Megvan-e nekünk is mindkét tapasztalatunk? Néhányan, akik rendkívül buzgók, amikor vidékre térnek, sosem tesznek látogatást a városokban. És néhányan, akik a városban hívőként élnek, nem tartanak istentiszteletet a természetben.

Neked is és nekem is szükségünk van mindkettőre. Mindkettővel kapcsolódunk Jézushoz. Énok akkor ragadtatott el, amikor mindenkitől távol volt, János a Mesterével akkor találkozott, amikor a tömeget szolgálta. Ami engem illet, tudom, hogy mindkét tapasztalatra szükségem van, hogy egészséges legyek. És úgy gondolom, ez igaz mindannyiunkra.

Eugene Prewitt
Kiadóigazgató-helyettes
Peninsular Malaysia Mission
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése