Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 10. fejezet 944. nap
10.
Kiáltó szó a pusztában
A Messiás eljövetelét régóta váró hűséges izraeliták közül
előlépett Krisztus útkészítője. Zakariás, az idős pap és felesége, Erzsébet
"mind a ketten igazak valának az Isten előtt" (Lk 1:6). Csendes,
szent életükkel a hit világosságát árasztották, mint a csillag a gonosz napok
sötétjében. Ennek az istenfélő házaspárnak Isten fiúgyermeket ígért, aki
"az Úr előtt jár, hogy az ő útait megkészítse" (Lk 1: 76).
Zakariás Júdeának hegyes tartományában lakott, de felment
Jeruzsálembe, hogy egy héten át a templomban szolgáljon. Minden papnak évenként
kétszer kellett ezt tennie. "Lőn pedig, hogy mikor ő rendjének sorában
papi szolgálatot végzett az Isten előtt, a papi tiszt szokása szerint reá
jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen" (Lk
1:8-9).
Az arany oltár előtt állt a szentélyben, a szent helyen. A
tömjénfelhő Izrael imáival együtt szállt föl Istenhez. Hirtelen tudatára
ébredt, hogy az istenség jelen van. Az Úr angyala állt "a füstölő oltár
jobbja felől" (Lk 1:11). Az, hogy az angyal jobb felől állt, kifejezte
Isten kegyét, de Zakariás ezt nem vette észre. Sok éven át imádkozott a
Megváltó eljöveteléért, s most a menny elküldte követét, hogy bejelentse: imái
meghallgatásra találtak. Isten kegyelme túl nagynak tűnt számára ahhoz, hogy
elhiggye. Erőt vett rajta a félelem és a bűntudat.
De örömteli biztosítékot nyert az üdvözletből: "Ne
félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged,
Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. És lészen tenéked
örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; Mert nagy
lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik
Szentlélekkel. [...] És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő
Istenükhöz. És ez Ő előtte fog járni az Illyés lelkével és erejével, hogy az
atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére,
hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. És monda Zakariás az angyalnak: Miről
tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős"
(Lk 1:15-18).
Zakariás jól tudta, hogyan kapott Ábrahám idős korában
gyermeket. Hitte, hogy az, aki az ígéretet tette, hűséges. De az idős pap egy
pillanatra az emberi fogyatékosságra gondolt. Elfelejtette, hogy amit Isten megígért,
azt teljesíti. Mekkora ellentét feszül Zakariás hitetlensége, és a názáreti
hajadon, Mária kedves, gyermeki hite között, akinek ez volt a válasza az angyal
csodálatos kijelentésére: "Ímhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te
beszéded szerint!" (Lk 1:38).
Zakariás fiának születése, csakúgy, mint Ábrahámé és
Máriáé, nagy lelki igazságra tanít, olyanra, amelyet lassan tanulunk meg, és
rögtön elfelejtünk. Önmagunkban képtelenek vagyunk bármi jót tenni, de amit mi
nem tudunk megcsinálni, azt Isten ereje elvégzi minden alázatos és hivő
lélekben. Hit által született meg az ígéret gyermeke. Hit által kapjuk a lelki
életet, és hit által válunk képessé arra, hogy a megigazulás gyümölcseit
teremjük.
Zakariás kérdésére az angyal így felelt: "Én Gábriel
vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez
örvendetes dolgokat jelentsem néked" (Lk 1:19). Ötszáz évvel azelőtt
Gábriel adta Dániel tudtára azt a prófétai korszakot, amely Krisztus
eljöveteléig tartott. Zakariás tudta, hogy e korszak vége közel van, és ez
indította arra, hogy a Messiás adventjéért imádkozzék. Most pontosan ugyanaz a
követ, aki a jövendölést tolmácsolta, jött el, hogy jelentse beteljesedését.
Az angyal szavai: "Én Gábriel vagyok, aki az Isten
előtt állok" (Lk 1:19) jelzik, hogy a mennyei udvarban magas tisztséget
tölt be. Amikor Dánielnek hozta az üzenetet, ezt mondta: "Senki sincsen,
aki énvelem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály [Krisztus], a ti
fejedelmetek" (Dán 10:21). A Megváltó ezt mondja Gábrielről a Jelenések
könyvében: "Elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté szolgájának,
Jánosnak" (Jel 1:1). Jánosnak az angyal kijelentette: "Szolgatársad
vagyok néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak" (Jel 22:9). Milyen
csodálatos, hogy Isten azt az angyalt választotta ki, hogy szándékait feltárja
a bűnös embernek, aki rangban közvetlenül Isten Fia után következik.
Zakariás kételkedett az angyal szavaiban, ezért nem
beszélhetett egészen addig, amíg a jövendölés be nem teljesedett. "Ímé -
mondta az angyal - megnémulsz [...] mind ama napig, amelyen ezek meglesznek:
mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, amelyek beteljesednek az ő
idejükben" (Lk 1:20). A pap feladata volt, hogy az istentisztelet során
imádkozzék a nyilvános és a nemzeti bűnök bocsánatáért, és a Messiás
eljöveteléért, de amikor Zakariás ezt megkísérelte, egy hangot sem tudott kiejteni.
Kijött, hogy megáldja a népet, "csak integetett nékik,
és néma maradt" (Lk 1:22). A nép sokáig várt, és már attól kezdett félni,
hogy a papot Isten ítélete sújtotta. De amint kilépett a szenthelyről, arca
Isten dicsőségét sugározta "és eszükbe vevék, hogy látást látott a
templomban" (Lk 1:22). Zakariás értésükre adta, amit látott és hallott, és
"mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza" (Lk 1:23)..
Mai Bibliai szakasz: Máté
17
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet mélyebb
bepillantást ad nekünk Jézus szolgálatába. Egyik nap már késő este volt, amikor
Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy kövessék Őt fel, egy hegy
tetejére. Amikor felkapaszkodtak, Jézus néhány lépéssel tovább ment,
imádkozott, majd egykori mennyei dicsőségében tért vissza hozzájuk. Arca
ragyogott, mint a Nap, ruhája dicsőségtől fénylett. Szerette volna, ha
tanítványai megpillantják Őt isteni mivoltában, hogy ezzel erőt nyerjenek
próbáikhoz és szolgálatukhoz.
Ezen kívül láthatták
Mózest és Illést, amint Mesterükkel beszélgettek. Tudjuk, hogy Krisztus
feltámasztotta Mózest a halálból és felvitte a Mennybe mintegy ezer évvel korábban
(Júd 9), Illés pedig elváltozott és tüzes szekéren vitetett fel oda több száz
évvel korábban (2Kir 2:11-12). Mivel élve látták Mózest és Illést, a
tanítványok megbizonyosodhattak az örök élet valóságáról. Mózes azokat
jelképezte, akik feltámadnak majd Krisztus második eljövetelekor, Illés pedig
azokat, akik életben lesznek, és átváltoznak. Földi élete során Mózes és Illés
is Krisztus munkatársaként dolgozott, és miután felvitettek a Mennybe, továbbra
is vele együtt vágyakoztak arra, hogy minél több ember térjen Őhozzá. Most
eljöttek hozzá, de nem azért, hogy bejelentsék uralmát, mint királyok Királya,
hanem inkább, hogy bátorítsák és vigasztalják őt, mert a korona előtt még a
kereszt következett. Aztán a tanítványok hallották az Atya hangját is: „Ez az
én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!”
A fejezet további
részében a tanítványokról olvasunk, akik a hegy lábánál eredménytelenül
próbáltak meggyógyítani egy démontól megszállott fiút. Amikor Jézus és a három
tanítvány leértek a hegyről, a fiú apja könyörgött Jézusnak, hogy gyógyítsa meg
fiát. Jézus könnyedén teljesítette kérését. Figyelemreméltó jelenet, amikor a
tanítványok megkérdezik Jézust, hogy ők miért nem tudták kiűzni a démont. A
Megváltó elmagyarázta nekik, hogy nem csak hitük hiánya miatt, hanem amiatt a
gondatlanság miatt, ahogyan a rájuk bízott szent munkát végezni próbálták.
Ahelyett, hogy ima által erősítették volna hitüket, mialatt Jézus és a három
másik tanítvány a hegyen tartózkodott, ők irigységgel telve, személyes sérelmeiken
rágódtak. Annak érdekében, hogy sikeresen felvegyék a harcot a gonosz
lelkekkel, egészen más lelkülettel kell hozzáállniuk a munkához – mondta nekik
Jézus. Hitüket imával, böjttel és szívük megalázásával kell erősíteni. Meg kell
üresíteniük magukat énjüktől, és teljesen Istenre kell hagyatkozniuk.
(Lásd: Jézus élete.
Budapest, 2003, Advent Kiadó. 364. oldal.)
Jack J. Blanco, Th.D.
nyugalmazott professzor
Southern Adventist
University
132. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
10-11. fejezeteihez
(február 11-17.).
Mikor kedvelte meg
János a pusztát? Azután, hogy elkezdte a nyilvános szolgálatát? Nem, még akkor,
amikor gyermek volt. Lenyűgöző, hogy mennyire hasonlított az élete Énokéra.
Mindkét megszentelt ember menedéket lelt a gyönyörű természetben. Amíg egyedül
voltak ezeken a különleges helyeken, bizalmas viszonyban voltak Istennel. János
itt olvasta a Szentírást. Azt olvassuk, hogy „iskolára és szentélyre lelt a
pusztában”.
Jelenleg Malajziában
élek. Bárhol is éltem az utóbbi húsz évben, mindenütt megtaláltam a
rejtekhelyemet, távol a civilizációtól. Itt is így történt, habár ezen a
vidéken könnyebb megtenni ezt. Van egy külön bejáratú barlangom egy őserdőbeli
hegyen, közel az otthonomhoz. Abban a barlangban szeretek üldögélni, olvasni és
imádkozni, miközben a buja lombkoronákat figyelem.
Énok és János egyaránt
betértek néha a városokba, hogy ez áldássá váljon életükben. Megvan-e nekünk is
mindkét tapasztalatunk? Néhányan, akik rendkívül buzgók, amikor vidékre térnek,
sosem tesznek látogatást a városokban. És néhányan, akik a városban hívőként
élnek, nem tartanak istentiszteletet a természetben.
Neked is és nekem is
szükségünk van mindkettőre. Mindkettővel kapcsolódunk Jézushoz. Énok akkor
ragadtatott el, amikor mindenkitől távol volt, János a Mesterével akkor
találkozott, amikor a tömeget szolgálta. Ami engem illet, tudom, hogy mindkét
tapasztalatra szükségem van, hogy egészséges legyek. És úgy gondolom, ez igaz
mindannyiunkra.
Eugene Prewitt
Kiadóigazgató-helyettes
Peninsular Malaysia
Mission
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése