Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 5. fejezet 922. nap
Mária várakozással tekintett előre arra az időre, amikor a
Messiás uralkodik Dávid trónján, de nem látta a szenvedés keresztségét, amelyen
át vezet oda az útja. Simeon szavaiból kitűnt, hogy a Messiás útja e világon
nem lesz akadálytalan. A Máriához intézett szavakban - "a te lelkedet is
általhatja az éles tőr" (Lk 2:35) - Isten gyöngéd együttérzéssel
meghirdeti Máriának azokat a gyötrelmeket, amelyeknek elviselését már meg is
kezdte.
"Ímé - mondotta Simeon - ez vettetett sokaknak
elestére és feltámadására az Izraelben; és jegyül, akinek sokan ellene
mondanak" (Lk 2:34). Aki fel akar állni, annak előbb el kell esnie. A
Sziklára kell esnünk és össze kell törnünk, mielőtt Krisztusban
felemelkedhetnénk. Énünket le kell taszítani trónjáról, az önteltség helyett
alázatosságot kell tanulnunk, ha meg akarjuk ismerni a lelki ország dicsőségét.
A zsidók elutasították azt a dicsőséget, amelynek megalázkodás az ára. Ezért
nem akarták befogadni Megváltójukat. Jel volt Ő, aki ellen felemelték szavukat.
"Hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká
legyenek" (Lk 2:35). Krisztus életének fényénél minden szív - a Teremtő
szívétől kezdve a sötétség fejedelmének szívéig - lelepleződik. Sátán önzőnek,
zsarnoknak mutatta be Istent, olyannak, aki mindent követel, de semmit sem ad,
aki saját dicsőítésére igényli teremtményei szolgálatát, de javukra semmi
áldozatot nem hoz. Krisztus odaajándékozása azonban bepillantást enged az Atya
szívébe. Bebizonyítja, hogy Isten irántunk való gondolata "békességnek és
nem háborúságnak gondolata" (Jer 29:11). Ez kinyilatkoztatja, hogy míg
Isten gyűlölete a bűnnel szemben olyan erős, mint a halál, a bűnösök iránti
szeretete viszont erősebb a halálnál is. Vállalta megváltásunkat, és semmit
vissza nem tart, bármily drága legyen is az, ami művének megvalósításához
szükséges. Nem rejtett el egyetlen igazságot sem, amelyet megváltásunk
érdekében ismernünk kell. Nem mulasztott el megtenni egyetlen csodát sem, amely
javunkat szolgálja; egyetlen isteni eszköz sem maradt felhasználatlanul.
Kegyelmet kegyelemre, ajándékot ajándékra halmoz. A menny egész tárháza nyitva
áll azok számára, akik engedik, hogy megmentse őket. Az Atya összegyűjtötte a
világmindenség valamennyi kincsét, feltárta végtelen hatalmának forrásait, s
mikor mindezeket Krisztus kezébe helyezte, így szólt: mindez az emberé!
Használd fel ezeket az ajándékokat és győzd meg általuk az embert arról, hogy
mennyen és földön nincs nagyobb szeretet, mint az enyém! Akkor találja meg
legteljesebb boldogságát, ha szeret engem.
Kálvária keresztjénél a szeretet és az önzés állt szemben
egymással. Itt mutatkozott meg mindkettő a maga legteljesebb valóságában.
Krisztus azért élt, hogy vigasztaljon és áldást osszon. Sátán pedig megölte Őt,
s ezzel kifejezte Isten elleni gyűlöletének mélységes gonoszságát. Ezzel
lelepleződött lázadásának igazi célja: megfosztani Istent trónjától, és megölni
azt, aki kinyilatkoztatta Isten szeretetét.
Krisztus élete és halála felfedi az ember gondolatait is.
Krisztus élete - a jászoltól a keresztig - önmegtagadásra, a szenvedésben való
részvételre hív. Leleplezi az emberek szándékait. Jézus a menny igazságát
hozta, s mindazok, akik engedelmeskedtek a Szentlélek szavának, vonzódtak
hozzá. Akik önmagukat imádják, azok Sátán birodalmához tartoznak. Krisztus
iránti magatartásunk mutatja meg, kinek az oldalán állunk. Így mondja ki
mindenki önmaga felett az ítéletet.
A végső ítélet napján minden elveszett lélek meg fogja
érteni, mit dobott el magától azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt áll
majd szemük előtt, és mindenki - akit bűnei addig elvakítottak - felismeri
igazi jelentőségét. Kálvária látomása nyomán, a titokzatos Áldozat láttán
minden bűnös elismeri, hogy a menny ítélete jogos. Minden hazug mentség semmivé
lesz. Az emberiség hitehagyása a maga irtózatosságában mutatkozik meg. Mindenki
meglátja majd, mit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden
kérdése, amely a hosszú küzdelem alatt felmerült. A világegyetem ítélőszéke
igazolni fogja, hogy Isten nem felelős a bún keletkezéséért és
következményeiért. Akkor bebizonyosodik, hogy nem az isteni rendelkezések
idézték elő a bűnt. Isten uralmában nem volt hiba; semmi ok nem volt a
hűtlenségre, elégedetlenségre. Amikor minden szív gondolata nyilvánvalóvá lesz,
a hűségesek és a lázadók együtt vallják majd meg: "Igazságosak és igazak a
te útaid, ó szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te
nevedet? [...] Mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek" (Jel 15:3-4).
Mai Bibliai szakasz: Zakariás
13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói
számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet” (1. vers – új prot. ford.). Milyen
kegyelemmel és bátorítással teljes kép ez!
Zakariás könyvének 13.
fejezete tulajdonképpen az előző fejezet folytatása. A 12. fejezet 10. versében
egy próféciát találunk a Messiásról, akit majd átszegeznek (vagy átdöfnek).
Ebben a fejezetben tehát, az első versben található „azon a napon” kifejezés arra
a napra utal, amikor majd a Messiás megfeszíttetik, nem pedig a végidei napra.
Amikor a Messiás meghal, mint Istennek bemutatott áldozat, és a nép gyászol és
sír a halála miatt; akkor nyílik meg a bűntől megtisztító forrás.
A 2-4. versekben a
Mindenható Isten megígéri, hogy a bálványokat, a hamis prófétákat és a
tisztátalan lelket, ami oly sokakat elveszített, végül eltávolítja a földről.
Az 5-6. vers az
eljövendő Megváltóról szól. Úgy idézi fel őt, mint aki a földművelésből él
ifjúkora óta, majd szenvedéséről ír. Hátát, mellkasát sebesítik meg. Az
evangéliumokban azt találjuk (Mt 27.26; Mk 14:65; 15:15; Lk 22:63; Jn 19:1,
18), hogy Jézust miként ostorozták, ütötték és gúnyolták.
Ellen G. White is idézi
a 6. verset néhány ézsaiási igeverssel együtt (az 53. fejezetből), amikor
Krisztusnak, Isten szolgájának halálát írja le (Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 150. oldal).
Mindez akkor történt, amikor barátai házában volt látogatóban, vagyis Dávid
házában, Jeruzsálem lakóinál, amely az emberiséget jelképezi.
Ahogy a 7. vers
megjövendöli, és maga Jézus is idézi ezt a szakaszt Mt 26:31-ben, amikor a
Messiás, a pásztor megsebesül, tanítványainak nyája szétszéled és elmenekül. Ő
azért jött, hogy az emberiséget a bűnökből és lázadásból megtisztító kutat
felnyissa, de hallgatóit olyannyira elvakította a gonoszság és a kapzsiság,
hogy halálra adták őt. Azok, akik a templom szolgálatában álltak, és
születésüktől fogva a kor vallási rendszerének vezetői voltak, saját Uruk
ellenségeivé váltak.
Vigyázzunk, nehogy mi
is önmagunk felmagasztalására használjuk az Úrtól kapott kiváltságainkat! Amink
van, azt az Úr dicsőségére kell használnunk, aki teremtett és megváltott
bennünket.
Lenyűgöző látni, hogy
az Ige üzenetének jó része inkább szól nekünk, akik a vég idején élünk, mint
bárki másnak, aki a történelem során élt, beleértve azokat is, akik közvetlenül
hallgatták a prófétákat. Ennek a fejezetnek a vége is ezt bizonyítja (8-9.
vers).
Az Úr annyi próbát és
nehézséget enged meg a maradéknak, hogy felhagyjanak a bűnös világiassággal, és
az önfelmagasztalás iránti vágyukkal. Akkor Isten népe leszünk, és Ő lesz a mi
Istenünk. Amikor ez megtörténik, boldogan mondhatjuk mindnyájan: „Az Úr az én Istenem!”
Sook-Young Kim
128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
4-5. fejezeteihez
(január 14-20.).
Amikor Jézus erre a
földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje
bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az
eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen,
hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is!
Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok,
akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok
hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok,
akik a közeli eljövetelét hirdetik.
A zsidóknál szokás
volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten
csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára
odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje
Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy
odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte.
Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek Jézust,
hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.
Mára kevés változott,
ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen
védőbástyánkat az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást,
elmélyülünk tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb
boldogságunk ismerni és szeretni a Megváltónkat.
A beszámoló arról, hogy
Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és
kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt
van a szeretet!
Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi
adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése