2017. december 20., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 20 - SZERDA - Jónás 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 59. fejezet 891. nap

Földi küldetése vége felé a szőlőskertről szóló példázatban Krisztus felhívta a zsidó tanítók figyelmét az Izráelre árasztott gazdag áldásokra, melyekkel tanúsította, hogy Isten igényt tart engedelmességükre. Világosan elébük tárta Isten dicsőséges szándékát, amelyet engedelmességük által valósíthattak volna meg. Félrehúzva a jövő fátyolát, megmutatta, hogy Isten szándéka betöltésének elmulasztásával hogyan játsza el az egész nemzet a menny áldását, és okozza saját romlását.

"Volt egy gazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott" (Mt 21:33). A Megváltó ezzel "a Seregek Urának szőlőjé"-re utalt, amelyet Ézsaiás próféta századokkal előbb "Izráel házá"-nak mondotta (Ézsa 5:7).

"Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük. Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége. Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték."

Miután Krisztus a papok elé tárta gonoszságukat bekoronázó tettüket, feltette a kérdést: "Vajon majd ha megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal?" A papok nagy érdeklődéssel figyelték a történetet, és anélkül, hogy átgondolták volna, milyen kapcsolatban áll velük, a néppel együtt válaszolták: "Mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében."

Akaratlanul ítéletet mondtak maguk felett. Jézus rájuk nézett, és fürkésző tekintete elárulta, hogy olvas szívük titkaiban. Istensége félreérthetetlen erővel villant fel előttük. A munkásokban meglátták önmagukat, és önkéntelenül felkiáltottak: Távol legyen!

Krisztus ünnepélyes komolysággal és szánakozva kérdezte: "Sohasem olvastátok az Írásokban: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja" (Mt 21:34-44).

Krisztus elhárította volna a zsidó nemzet pusztulását, ha a nép befogadta volna Őt. Irigységük és féltékenységük azonban kérlelhetetlenné tette őket. Elhatározták, hogy nem fogadják el Messiásként a Názáreti Jézust. Elvetették a világ világosságát, és ettől kezdve életüket éjféli sötétség vette körül. A zsidó népet utolérte megjövendölt végzete. Vad indulataik, zabolátlan szenvedélyeik okozták romlásukat. Elvakult haragjukban egymást pusztították. Lázadó, konok gőgjükkel kihívták a győztes rómaiak haragját. Jeruzsálem elpusztult, a templom romokban hevert, helyét felszántották, mint a mezőt. Júda fiai a legborzalmasabb halállal pusztultak el. Embermilliókat adtak el közülük, hogy pogány földön rabszolgákként szolgáljanak.

Mai Bibliai szakasz: Jónás 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Hát nem érdekes, hogy ez a nagy evangélista otthagyta az embereket, akiket bűnbánatra hívott? Nemcsak a hegyek felé indult, hanem tulajdonképpen még vitatkozott is Istennel. Meg akarta győzni Őt, hogy engesztelhetetlennek kellene lennie.  Valósággal „haragra gerjedt” Isten kegyelme miatt!

Miért is haragudott? Megvolt a saját elképzelése arról, hogyan kell Istennek cselekednie, de Ő most nem úgy tett.  Továbbá, meg akart halni, mert a dolgok nem az ő tervei szerint alakultak.

Hányan követjük el ugyanezt!  „Istenem, én inkább meghalnék, minthogy elfogadjam a te akaratodat.”  Gyakran hallom ezt idősebb emberektől, akik túlélték maguk által várt végüket. Én is úgy végezhetem egy nap, mint aki így szól: „Istenem, engedj most meghalni!” Ám itt most nem egy halálos ágyán fekvő, szenvedő emberről beszélünk, hanem egy házsártos, önfejű prófétát látunk, aki nem azt kapta, amit szeretett volna. A saját elképzeléséhez szerette volna igazítani Istent, a saját tetszésére.

Van azonban jó hír is: a négy fejezeten át, Jónás végig beszélget Istennel. Vitatkozik Istennel, megharagszik rá. Jónás haragja és undoksága ellenére Isten a könyv végén mégis még mindig szól hozzá, annak ellenére is, hogy a prófétát nem érdekli a városban élő 120 ezer ember sorsa.

Ez számunkra is tanulságos lehet. Tartsuk fenn a párbeszédet Istennel, és Ő is fenn fogja tartani azt velünk. Az Úr sokkal inkább szeretné, hogy akár mérgesen is, de beszélj vele, minthogy egyáltalán ne szólj hozzá. A kommunikáció megszüntetése a gonosz forgatókönyvének első számú eszköze.

Jónás könyve meglehetősen furcsa, hacsak nem Isten lenyűgöző szeretetének, kegyelmének és teremtményei iránti hosszútűrésének szemszögéből nézzük.

Ébredéskor, minden egyes reggel meg kell köszönnünk Isten irántunk való irgalmát. A prédikátor, Glenn Coon mondja hallgatóságának, hogy minden reggel tíz dologért kell dicsőítenünk Istent, majd hozzáteszi: „Ha nem jut eszedbe tíz dolog, amiért hálát adhatnál Istennek, és dicsőíthetnéd Őt, tartsd csak vissza 5 percig a lélegzetedet és próbáld újra!”

Nem kell negatív Jónásnak lenned, de folyamatosan fenn kell tartanod a párbeszédet Istennel és dicsérnek kell Őt! Végtére is Isten terve az, hogy a te átadott életed által embereket mentsen meg.

Jim Ayer

124. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 59. fejezetéhez (december 17-23.).

Isten egy szőlőskertet ültetett a föld szívébe– Jeruzsálem néven –, hogy aztán Izrael megvilágítsa a világot. Isten álma az volt, hogy a föld minden tájáról származó emberek osztozzanak a szőlőskertjében, sőt, be legyenek oltva, a vad ágak csatlakozzanak az igaz tőhöz.

És egy rövid időre ez is történt. Salamon király uralkodása alatt a világ minden tájáról származó népeket – beleértve Sába rejtelmes királynőjét – odavonzotta Isten szőlőskertje az Ígéret földjén.

Azonban ezt követően elkezdtek a dolgok darabokra hullani. Amikor Izrael vezetői elkezdték elveszíteni a hitüket, ugyanez történt a néppel is. Isten szőlőskertjét az emberek kezdték megtaposni, és ezzel ezt a választ idézték elő Isten részéről: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?!” (Ésa 5:4) Amikor Isten a szőlőskertjéről beszél, amely „vad” szőlőt termett, a héber beushim szót használja, amely bűzös, mérgező szőlőt jelent.

Mitől lett tehát Izrael szőlőskertje rothadt? A rossz vezetőktől. Soha ne becsüljük alá a vezetők hatalmát, legyenek jók vagy gonoszok. Amerre Izrael királyai tartottak, arra tartott Izrael is. Szerencsére lesz Izraelnek egy végső királya: az igazi szőlőtő, az élővíz, a világ világossága.

„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” (Ésa 60:1)

Andy Nash
egyetemi tanár és lelkész
Southern Adventist University, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése