2017. december 12., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 12 - KEDD - Ámos 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezet 883. nap

Isten a legnagyobb akadályok ellenére is véghez vitte szándékát. Az igazság és jogosság ellensége Ábrahám leszármazottaival minden lehető módon igyekezett elfeledtetni megtisztelő, szent hivatásukat; a bálványimádás kultuszát pedig elfogadtatni. Sokszor majdnem sikerült ezt elérnie. Krisztus első adventje előtt századokon át sötétség borította a földet, nagy sötétség a népeket. Sátán rávetette ördögi árnyékát az emberek ősvényére, hogy meggátolja őket Isten, és az eljövendő világ megismerésében. Tömegek vesztegeltek a halál árnyékának völgyében. Egyetlen reményük volt e sötétség eloszlására, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát.

Dávid, Isten felkentje, prófétai szemmel előre látta, hogy Krisztus eljövetele olyan lesz, "mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel" (2Sám 23:4). Hóseás pedig így tett bizonyságot: "eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás" (Hós 6:3). A nappali világosság csendesen és szelíden terül el a földön; eloszlatja a sötétség árnyát, és életre kelti a földet. Ugyanígy támad fel az Igazság Napja, "...sugarai gyógyulást hoznak" (Mal 3:20). "A halál árnyékának földjén..." lakó tömegek "nagy világosságot" látnak (Ézsa 9:1).

Ézsaiás próféta elragadtatott örömmel nézte ezt a dicsőséges szabadulást, és így kiáltott:

"Mert egy gyermek születik nekünk,
fiú adatik nekünk.
Az uralom az ő vállán lesz,
és így fogják nevezni:
Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,
Örökkévaló Atya,
Békesség Fejedelme!
Uralma növekedésének és a békének
nem lesz vége a Dávid trónján és országában,
mert megerősíti és megszilárdítja
törvénnyel és igazsággal
mostantól fogva mindörökké.
A Seregek Urának féltő szeretete
viszi véghez ezt" (Ézsa 9:5-6).

Izráel történelmének későbbi századaiban - az első advent előtti időben - megértették, hogy ez a prófécia a Messiás eljövetelére utal:

"Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." "Megjelenik az Úr dicsősége - jövendölte meg a próféta -, látni fogja minden ember egyaránt" (Ézsa 49:6; 40:5). Erről a világosságról tett Keresztelő János később bátran bizonyságot, amikor ezt hirdette: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak ahogyan Ézsaiás próféta megmondta" (Jn 1:23)

Krisztusnak szólt e prófétikus ígéret: "Ezt mondja az Úr, Izráel megváltója, Szentje, annak, akit megvetnek az emberek... Ezt mondja az Úr: ...Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot és oszd szét az elpusztult örökséget. Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! - a sötétségben levőknek: Jöjjetek a napvilágra!... Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez" (Ézsa 49:7-10).

A zsidó nemzet hűségesei, a szent törzs leszármazottai, akik megőrizték Isten ismeretét, ezek és hasonló igeszakaszok felidézésével erősítették hitüket. Túláradó örömmel olvasták, hogyan fog az Úr felkenni valakit, aki "örömhírt" visz "az alázatosaknak," bekötözi "a megtört szíveket," "szabadulást" hirdet "a foglyoknak," és kinyilatkoztatja az "Úr kegyelmének esztendejét" (Ézsa 61:1, 2). De szívük szomorúsággal telt meg, amikor azokra a szenvedésekre gondoltak, amelyeket a mennyei cél betöltése érdekében el kell viselnie. Lelkükben mélyen megalázkodva olvasták a prófétikus tekercsben feljegyzett szavakat:

"Ki hitte volna el, amit hallottunk,
ki előtt volt nyilvánvaló az Úr hatalma?

Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk,
mint gyökér a szikkadt földből.
Nem volt neki szép alakja,
amiben gyönyörködhettünk volna,
sem olyan külseje,
amiért kedvelhettük volna

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott,
fájdalmak férfia, betegség ismerője.
Eltakartuk arcunkat előle,
megvetett volt, nem törődtünk vele.

Pedig a mi betegségeinket viselte,
a mi fájdalmainkat hordozta.
Mi meg azt gondoltuk,
hogy Isten csapása
sújtotta és kínozta.

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket,
bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk
békességünk legyen,
az ő sebei árán gyógyultunk meg.

Mindnyájan tévelyegtünk,
mint a juhok,
mindenki a maga útját járta.
De az Úr őt sújtotta
mindnyájunk bűnéért.

Amikor kínozták, alázatos maradt,
száját sem nyitotta ki.
Mint a bárány, ha vágóhídra viszik,
vagy mint a juh,
mely némán tűri, hogy nyírják,
ő sem nyitotta ki száját.

Fogság és ítélet nélkül hurcolták el,
de kortársai közül ki törődött azzal,
hogy amikor kiirtják a földön élők közül,
népe vétke miatt éri a büntetés?!

A bűnösök közt adtak sírt neki,
a gazdagok közé jutott halála után,
bár nem követett el gonoszságot,
és nem beszélt álnokul" (Ézsa 53:1-9).

Mai Bibliai szakasz: Ámos 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ebben a fejezetben láthatjuk, ahogy bűnös emberek Isten figyelmeztetéseit lényegtelenként tüntetik fel. Elöljáróikban (1-2. vers) és saját erejükben bíznak (13. vers). Teljesen átengedik magukat az élvezeteknek (4-6. vers). A próféta kihangsúlyozza Isten figyelmeztetéseit azáltal, hogy rámutat, milyen súlyos büntetések következnek Izraelre (7. vers). Az Úr irtózattal figyeli folyamatos gonosztetteiket, és nincs más választása, mint hogy átengedje őket az ellenségeiknek (8-11. vers) pusztulást és ítéletet hozzon rájuk mivel nem követik Isten útját (12-14. vers).

Jaj azoknak Izraelben, akik „gondtalanságban” vannak, vagyis önző élvezetekkel foglalták le magukat és hamis biztonságérzetbe ringatták magukat Júdában, aminek meg is lett a következménye. Sion erődítményeiben bíztak, az erős falakban és bástyákban, melyeket bevehetetlennek tartottak. Azok, akik a királyi városban laktak, ahol Dávid trónja, és különösképpen a Templom volt, jobban bíztak az erődítményben, mint Isten védelmében, úgy gondolták, hogy maga a Szentély majd megvédi őket Isten büntetésétől (1. vers).

Izraelben, amelyet kiválasztott és elhívott Isten, hogy hirdesse nevét az egész világnak és útmutatóként szolgáljanak az embereknek, a vezetőknek is az igazság példaképeinek kellett volna lenniük. A virágzó városok, Kálnéh, Hamát és Gát megsemmisülése illusztrálta a megátalkodott Szamária sorsát (2. vers). Mivel úgy vélték, bűnös életükkel nem kell elszámolniuk, az előkelő társadalmi réteg tagjai továbbra is különböző érzéki örömöknek és élvezeteknek adták át magukat. A mohóság rabszolgái voltak, és ahelyett, hogy az önmegtartóztatás példaképei lettek volna, úgy gondolták, hogy vezetői pozíciójukkal igazolhatják a tetteiket. Különcködtek a bútoraikkal. Semmi más nem szolgálhatta ki őket, csak elefántcsontból készült ágyak és székek, melyeken ülhettek, miközben ettek, pedig a zsákruha és hamu sokkal inkább illett volna hozzájuk. Lusták voltak, és a gondtalanság érzésébe ringatták magukat. A heverőiken henyéltek, mikor inkább fel kellett volna kelniük, nekilátni a munkájuknak és segíteni másoknak. Szándékosan elpuhultak és a semmittevésre voltak büszkék; a külső látszatra adtak, miközben rengeteg szegény testvérük a puszta létért küzdött.

A 7-11-ig tartó versek előrevetítik a nép büntetését, melyeket a fent említett bűnökért szenvednek el. Isten nélkül Izrael romba dől és fogságba esik. Mint foglyokat viszik el, és minden élvezettől megfosztják őket.
Nem helyes a becsületesen megszerzett pénzt luxusra és hatásvadász épületekre pazarolni, de Izrael a luxust és a pompát tisztességtelen úton megszerzett pénzből biztosította, többek között a szegényeken elkövetett jogtalanságokon keresztül.


A záró versek (12-14) rámutatnak arra, milyen ostobák is azok, akik úgy gondolják, hogy a saját erejükben bízva dacolhatnak Isten igazságával, és ellenállhatnak a büntetésükre küldött ellenségnek.  Igazság helyett szörnyű jogtalanságokat követtek el, és mind szenvedni fogják ennek félelmetes következményeit. Ezért hasztalan menekülni a rájuk váró ítélet elől.

Deepati Vara Prasad

123. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezetéhez (december 10-16.).

Jaycee Dugardot 11 éves korában elrabolták, és 18 évet szenvedett rabságban. Ezt követően egy rendőrnővel szemben ültették le, miközben egy tőle elkülönített szobában a fogvatartóit kérdezte ki a rendőrség, akik a család körülményei kapcsán fogtak gyanút.

Jaycee egy ideig nem mondott szinte semmit. Sőt, ami azt illeti, kiállt az őt elrablók mellett, ők ugyanis olyan mértékben átnevelték a gondolkodását, hogy úgy tartotta, a fogságban töltött élete a normális, és hogy az az új név, amit adtak neki, a valódi személyazonosságát jelenti. Végül a rendőrnő megkérdezte Jaycee-t, hogy mi a valódi neve. Jaycee ledermedt. Félt attól is, hogy kiejtse a száján, ezért inkább leírta egy papírra: Jaycee Dugard.

Soha nem volt tervbe véve, hogy az egymást szerető emberek közötti kötelék megszakadjon, sem elrablás, sem válás, sem halál révén. Az emberek Istentől való elszakadása azzal a két emberrel kezdődött, akik az Édenkertben összezavartan, meztelenül és megszégyenülve elbújtak. Az évek múltával a szakadás miatti távolság tovább nőtt, még azoknál az embereknél is, akiket maga Isten választott ki, hogy a világ áldására legyenek.

Dániel könyvében azonban egy ígérettel találkozunk: egy Felkent (a héber Messiás) fog jönni (Dán 9:24-25). Ugyanez a Felkent valamikor az Édenkertet járta körbe az állatok között, egy fiatal férfit és nőt keresve: „Hol vagytok?” Aztán visszatért, ezúttal egy sötét barlangistállóba, ahol állatok vannak, itt újszülöttként láthatjuk egy fiatal férfival és nővel. Azért jött, hogy áthidalja az elszakadás miatti szakadékot, hogy újra egyesüljön az emberi fajjal, hogy véget vessen a bűnnek, hogy a gonoszságért engesztelést, örökké tartó megigazulást szerezzen, hogy újjá tegyen mindent. Az Isten ismét velünk van.

Andy Nash
egyetemi tanár és lelkész
Southern Adventist University, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése