Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezet 883. nap
Isten a legnagyobb akadályok ellenére is véghez vitte
szándékát. Az igazság és jogosság ellensége Ábrahám leszármazottaival minden
lehető módon igyekezett elfeledtetni megtisztelő, szent hivatásukat; a
bálványimádás kultuszát pedig elfogadtatni. Sokszor majdnem sikerült ezt
elérnie. Krisztus első adventje előtt századokon át sötétség borította a
földet, nagy sötétség a népeket. Sátán rávetette ördögi árnyékát az emberek
ősvényére, hogy meggátolja őket Isten, és az eljövendő világ megismerésében.
Tömegek vesztegeltek a halál árnyékának völgyében. Egyetlen reményük volt e
sötétség eloszlására, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát.
Dávid, Isten felkentje, prófétai szemmel előre látta, hogy
Krisztus eljövetele olyan lesz, "mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a
felhőtlen reggel" (2Sám 23:4). Hóseás pedig így tett bizonyságot:
"eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás" (Hós 6:3). A nappali
világosság csendesen és szelíden terül el a földön; eloszlatja a sötétség
árnyát, és életre kelti a földet. Ugyanígy támad fel az Igazság Napja,
"...sugarai gyógyulást hoznak" (Mal 3:20). "A halál árnyékának
földjén..." lakó tömegek "nagy világosságot" látnak (Ézsa 9:1).
Ézsaiás próféta elragadtatott örömmel nézte ezt a
dicsőséges szabadulást, és így kiáltott:
"Mert egy gyermek
születik nekünk,
fiú adatik nekünk.
Az uralom az ő vállán
lesz,
és így fogják nevezni:
Csodálatos Tanácsos,
Erős Isten,
Örökkévaló Atya,
Békesség Fejedelme!
Uralma növekedésének és
a békének
nem lesz vége a Dávid
trónján és országában,
mert megerősíti és
megszilárdítja
törvénnyel és
igazsággal
mostantól fogva
mindörökké.
A Seregek Urának féltő
szeretete
viszi véghez ezt"
(Ézsa 9:5-6).
Izráel történelmének későbbi századaiban - az első advent
előtti időben - megértették, hogy ez a prófécia a Messiás eljövetelére utal:
"Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek
helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám.
A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld
határáig." "Megjelenik az Úr dicsősége - jövendölte meg a próféta -,
látni fogja minden ember egyaránt" (Ézsa 49:6; 40:5). Erről a
világosságról tett Keresztelő János később bátran bizonyságot, amikor ezt
hirdette: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az
Úrnak ahogyan Ézsaiás próféta megmondta" (Jn 1:23)
Krisztusnak szólt e prófétikus ígéret: "Ezt mondja az
Úr, Izráel megváltója, Szentje, annak, akit megvetnek az emberek... Ezt mondja
az Úr: ...Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te
állítsd helyre az országot és oszd szét az elpusztult örökséget. Mondd a
foglyoknak: Jöjjetek ki! - a sötétségben levőknek: Jöjjetek a napvilágra!...
Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az
terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez" (Ézsa
49:7-10).
A zsidó nemzet hűségesei, a szent törzs leszármazottai,
akik megőrizték Isten ismeretét, ezek és hasonló igeszakaszok felidézésével
erősítették hitüket. Túláradó örömmel olvasták, hogyan fog az Úr felkenni
valakit, aki "örömhírt" visz "az alázatosaknak," bekötözi
"a megtört szíveket," "szabadulást" hirdet "a
foglyoknak," és kinyilatkoztatja az "Úr kegyelmének esztendejét"
(Ézsa 61:1, 2). De szívük szomorúsággal telt meg, amikor azokra a szenvedésekre
gondoltak, amelyeket a mennyei cél betöltése érdekében el kell viselnie.
Lelkükben mélyen megalázkodva olvasták a prófétikus tekercsben feljegyzett szavakat:
"Ki hitte volna
el, amit hallottunk,
ki előtt volt
nyilvánvaló az Úr hatalma?
Mint vesszőszál,
sarjadt ki előttünk,
mint gyökér a szikkadt
földből.
Nem volt neki szép
alakja,
amiben
gyönyörködhettünk volna,
sem olyan külseje,
amiért kedvelhettük
volna
Megvetett volt, és
emberektől elhagyatott,
fájdalmak férfia,
betegség ismerője.
Eltakartuk arcunkat
előle,
megvetett volt, nem
törődtünk vele.
Pedig a mi
betegségeinket viselte,
a mi fájdalmainkat
hordozta.
Mi meg azt gondoltuk,
hogy Isten csapása
sújtotta és kínozta.
Pedig a mi vétkeink
miatt kapott sebeket,
bűneink miatt törték
össze.
Ő bűnhődött, hogy
nekünk
békességünk legyen,
az ő sebei árán
gyógyultunk meg.
Mindnyájan
tévelyegtünk,
mint a juhok,
mindenki a maga útját
járta.
De az Úr őt sújtotta
mindnyájunk bűnéért.
Amikor kínozták,
alázatos maradt,
száját sem nyitotta ki.
Mint a bárány, ha
vágóhídra viszik,
vagy mint a juh,
mely némán tűri, hogy
nyírják,
ő sem nyitotta ki
száját.
Fogság és ítélet nélkül
hurcolták el,
de kortársai közül ki
törődött azzal,
hogy amikor kiirtják a
földön élők közül,
népe vétke miatt éri a
büntetés?!
A bűnösök közt adtak
sírt neki,
a gazdagok közé jutott
halála után,
bár nem követett el
gonoszságot,
és nem beszélt
álnokul" (Ézsa 53:1-9).
Mai Bibliai szakasz: Ámos
6
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben
láthatjuk, ahogy bűnös emberek Isten figyelmeztetéseit lényegtelenként tüntetik
fel. Elöljáróikban (1-2. vers) és saját erejükben bíznak (13. vers). Teljesen
átengedik magukat az élvezeteknek (4-6. vers). A próféta kihangsúlyozza Isten
figyelmeztetéseit azáltal, hogy rámutat, milyen súlyos büntetések következnek
Izraelre (7. vers). Az Úr irtózattal figyeli folyamatos gonosztetteiket, és
nincs más választása, mint hogy átengedje őket az ellenségeiknek (8-11. vers)
pusztulást és ítéletet hozzon rájuk mivel nem követik Isten útját (12-14.
vers).
Jaj azoknak Izraelben,
akik „gondtalanságban” vannak, vagyis önző élvezetekkel foglalták le magukat és
hamis biztonságérzetbe ringatták magukat Júdában, aminek meg is lett a
következménye. Sion erődítményeiben bíztak, az erős falakban és bástyákban,
melyeket bevehetetlennek tartottak. Azok, akik a királyi városban laktak, ahol
Dávid trónja, és különösképpen a Templom volt, jobban bíztak az erődítményben,
mint Isten védelmében, úgy gondolták, hogy maga a Szentély majd megvédi őket
Isten büntetésétől (1. vers).
Izraelben, amelyet
kiválasztott és elhívott Isten, hogy hirdesse nevét az egész világnak és útmutatóként
szolgáljanak az embereknek, a vezetőknek is az igazság példaképeinek kellett volna
lenniük. A virágzó városok, Kálnéh, Hamát és Gát megsemmisülése illusztrálta a
megátalkodott Szamária sorsát (2. vers). Mivel úgy vélték, bűnös életükkel nem
kell elszámolniuk, az előkelő társadalmi réteg tagjai továbbra is különböző érzéki
örömöknek és élvezeteknek adták át magukat. A mohóság rabszolgái voltak, és
ahelyett, hogy az önmegtartóztatás példaképei lettek volna, úgy gondolták, hogy
vezetői pozíciójukkal igazolhatják a tetteiket. Különcködtek a bútoraikkal.
Semmi más nem szolgálhatta ki őket, csak elefántcsontból készült ágyak és
székek, melyeken ülhettek, miközben ettek, pedig a zsákruha és hamu sokkal
inkább illett volna hozzájuk. Lusták voltak, és a gondtalanság érzésébe
ringatták magukat. A heverőiken henyéltek, mikor inkább fel kellett volna
kelniük, nekilátni a munkájuknak és segíteni másoknak. Szándékosan elpuhultak
és a semmittevésre voltak büszkék; a külső látszatra adtak, miközben rengeteg
szegény testvérük a puszta létért küzdött.
A 7-11-ig tartó versek
előrevetítik a nép büntetését, melyeket a fent említett bűnökért szenvednek el.
Isten nélkül Izrael romba dől és fogságba esik. Mint foglyokat viszik el, és
minden élvezettől megfosztják őket.
Nem helyes a
becsületesen megszerzett pénzt luxusra és hatásvadász épületekre pazarolni, de
Izrael a luxust és a pompát tisztességtelen úton megszerzett pénzből biztosította,
többek között a szegényeken elkövetett jogtalanságokon keresztül.
A záró versek (12-14) rámutatnak arra, milyen ostobák is azok, akik úgy gondolják, hogy a saját erejükben bízva dacolhatnak Isten igazságával, és ellenállhatnak a büntetésükre küldött ellenségnek. Igazság helyett szörnyű jogtalanságokat követtek el, és mind szenvedni fogják ennek félelmetes következményeit. Ezért hasztalan menekülni a rájuk váró ítélet elől.
Deepati Vara Prasad
123. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezetéhez (december 10-16.).
Jaycee Dugardot 11 éves
korában elrabolták, és 18 évet szenvedett rabságban. Ezt követően egy
rendőrnővel szemben ültették le, miközben egy tőle elkülönített szobában a
fogvatartóit kérdezte ki a rendőrség, akik a család körülményei kapcsán fogtak
gyanút.
Jaycee egy ideig nem
mondott szinte semmit. Sőt, ami azt illeti, kiállt az őt elrablók mellett, ők
ugyanis olyan mértékben átnevelték a gondolkodását, hogy úgy tartotta, a
fogságban töltött élete a normális, és hogy az az új név, amit adtak neki, a
valódi személyazonosságát jelenti. Végül a rendőrnő megkérdezte Jaycee-t, hogy
mi a valódi neve. Jaycee ledermedt. Félt attól is, hogy kiejtse a száján, ezért
inkább leírta egy papírra: Jaycee Dugard.
Soha nem volt tervbe
véve, hogy az egymást szerető emberek közötti kötelék megszakadjon, sem
elrablás, sem válás, sem halál révén. Az emberek Istentől való elszakadása
azzal a két emberrel kezdődött, akik az Édenkertben összezavartan, meztelenül
és megszégyenülve elbújtak. Az évek múltával a szakadás miatti távolság tovább
nőtt, még azoknál az embereknél is, akiket maga Isten választott ki, hogy a
világ áldására legyenek.
Dániel könyvében
azonban egy ígérettel találkozunk: egy Felkent (a héber Messiás) fog jönni (Dán
9:24-25). Ugyanez a Felkent valamikor az Édenkertet járta körbe az állatok
között, egy fiatal férfit és nőt keresve: „Hol vagytok?” Aztán visszatért,
ezúttal egy sötét barlangistállóba, ahol állatok vannak, itt újszülöttként láthatjuk
egy fiatal férfival és nővel. Azért jött, hogy áthidalja az elszakadás miatti
szakadékot, hogy újra egyesüljön az emberi fajjal, hogy véget vessen a bűnnek,
hogy a gonoszságért engesztelést, örökké tartó megigazulást szerezzen, hogy
újjá tegyen mindent. Az Isten ismét velünk van.
Andy Nash
egyetemi tanár és
lelkész
Southern Adventist
University, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése