Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 58. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezet 882. nap
Mózes által Isten állandóan emlékeztette Izráelt arra, hogy
el fogja küldeni Fiát az elbukott emberiség Megváltójaként. Mózes nem sokkal
halála előtt kijelentette: "Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az
Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok!" Mózes világos tanítást kapott
Izráel számára az eljövendő Messiás munkájáról: "Prófétát támasztok nekik
atyjukfiai közül, olyant, mint te - mondta szolgájának Jahve. Az én igéimet
adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok" (5Móz
18:15-18).
A pátriárkális korban az istentiszteletekhez kapcsolódó
áldozatok állandóan emlékeztették a népet az eljövendő Megváltóra. Ez
vonatkozott a szentélyszolgálat minden szertartására is Izráel egész
történelmében. A szentsátor és a helyét később elfoglaló templom szolgálatai
előképekben és jelképekben mindennap tanították a népet Krisztusnak mint
Megváltónak, Főpapnak és Királynak adventjéhez fűződő nagy igazságaira. Egyszer
egy évben pedig figyelmüket a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem záró
jelenetére irányították, amikor a világegyetem végleg megtisztul a bűntől és a
bűnösöktől. A mózesi szertartásrend áldozatai állandóan a jobb szolgálatra, a
mennyeire mutattak. A földi szentély, amelyben ajándékokat adtak és áldozatokat
mutattak be, "példázat... a mostani időre". Két szent helye "a
mennyei dolgok képmása" volt, mert Krisztus, a mi Főpapunk ma "a
szentélynek és igazi sátornak szolgája ... amelyet az Úr épített, nem pedig
ember" (Zsid 9:9, 23; 8:2).
Attól a naptól fogva, hogy az Úr kijelentette a kígyónak az
Édenben, hogy "ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te
utódod és az ő utódja közt" (1Móz 3:15), Sátán tudja, hogy soha nem lesz e
föld lakóinak korlátlan ura. Amikor Ádám és fiai elkezdték a ceremóniális
áldozatokat, amelyeket Isten az eljövendő Megváltó jelképéül rendelt el, Sátán
a föld és menny közötti szoros kapcsolat szimbólumát ismerte fel bennük. Hosszú
századok alatt e bensőséges kapcsolat megbontására törekedett. Fáradhatatlanul
igyekezett hamis színben feltüntetni Istent és félremagyarázni a Megváltóra
mutató szertartásokat. Az emberi család tagjainak nagy többségénél sikert ért
el.
Miközben Isten meg akarta tanítani az embert arra, hogy az
Ő szeretetéből fakad az az Ajándék, aki megbékíti őket vele, az emberiség ősellensége
igyekezett úgy bemutatni Istent, mint aki gyönyörködik pusztulásukban. Így azok
az áldozatok és rendtartások, amelyekkel a menny Istene szeretetét akarta
kinyilatkoztatni, oly eszközzé torzultak, amelyek által a bűnösök hiába remélik
- ajándékkal és jó cselekedettel - kiengesztelni a megsértett Isten haragját.
Ugyanakkor Sátán igyekezett az emberek bűnös szenvedélyeit felkelteni és
fokozni, hogy ismételt törvényszegéseik miatt tömegek kerüljenek egyre távolabb
Istentől, kilátástalanul megkötözve a bűn bilincseivel.
Amikor Isten a héber prófétákat Igéje megírására ihlette,
Sátán szorgalmasan tanulmányozta a Messiásról szóló kinyilatkoztatásokat.
Gondosan kereste azokat a szavakat, amelyek félreérthetetlen világossággal
felvázolták, hogy Krisztus mint szenvedő áldozat és győztes király, mit fog
cselekedni az emberek között. Az ótestamentomi szent iratok pergamen
tekercseiben olvasta, hogy az a valaki úgy jelenik meg "...mint a bárány,
ha vágóhídra viszik...", és "...torz, nem emberi... külseje, emberhez
nem méltó... alakja..." lesz (Ézsa 53:7; 52:14). Az emberiség megígért
Megváltója "megvetett... és emberektől elhagyatott", "fájdalmak
férfia, betegségek ismerője..." De nagy hatalmát gyakorolja azért, hogy
"szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak, segítse meg a szegényeket,
de tiporja el az elnyomókat" (Ézsa 53:3-4; Zsolt 72:4). E próféciák láttán
Sátánt félelem és rettegés fogta el, de kitartott szándéka mellett: meghiúsítja
- ha lehetséges - Jahve irgalmas gondoskodását, az elveszett emberiség
megváltását. Elhatározta, elvakítja az embereket, amennyire csak lehet a
messiási próféciák igazi jelentésével szemben, és így előkészíti a megjelenő
Krisztus megtagadásának útját.
Közvetlenül az özönvíz előtti századokban Sátánnak sikerült
világméretű lázadást szítania Isten ellen. De még az özönvíz tanulságai sem
maradtak sokáig az emberek emlékezetében. Sátán ravasz behízelgéssel, lépésről
lépésre újra vakmerő lázadásra vette rá az embert. Megint úgy tűnt, hogy győzni
fog. De nem hiúsíthatta meg azt, amit Isten akart tenni a bukott emberért. A
Sém nemzetségéből származó Ábrahám leszármazottainak meg kellett őrizniük Jahve
áldott elgondolásainak ismeretét az eljövendő nemzedékek áldására. Időről időre
Istentől kiválasztott hírnökök támadtak - az igazság hírnökei -, hogy felhívják
az emberek figyelmét az áldozati szertartások értelmére, különösen Jahve
ígéretére, amelyet annak adventjével kapcsolatban tett, akire az áldozati
rendszer minden előírása mutatott. Így akarta Isten megőrizni a világot az
egyetemes hitehagyástól.
Mai Bibliai szakasz: Ámos
5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ennek a fejezetnek több
különböző üzenete van az északi Izraelnek. Ezek az üzenetek Izrael állapotáról
szólnak, és a megjövendölt pusztításról a közelgő háborúban. Izrael büszke
volt, feljebbvalónak érezte magát, ahogy az „Izráelnek
szüze” kifejezés mutatja. De el fog bukni, és senki sem emeli fel. A
próféták Izrael felett szomorkodnak, miközben Krisztus lelkületét tükrözik, aki
megmutatja nekünk bűneinket és bánat tölti el, mikor bűneink következménye elér
minket (2. vers). Isten büntetése Izraelen olyan súlyos, hogy csak minden tizedik
lakos élheti túl (3. vers).
Isten továbbra is
bűnbánatra hívja Izraelt. Isten keresése és az Ő ösvényinek követése az
egyetlen kiút a közelgő tragédiából, a meghódításból, deportálásból és a
száműzetésből, mely már a láthatáron van. Nem szabad Béthelre, sem Gilgálra
tekinteniük – a bálványimádások központjaira, vagy Beérsebára, a bálványok
szentélyére (5. vers). József háza, azaz Izrael el fog pusztulni a nagymértékű
igazságtalanság és az elharapódzott korrupció miatt (6-7. vers), ha nem
hátrálnak vissza a bűntől és nem térnek jó útra. Isten mindenkinek megváltást
ajánl, de aki nem hagyja el a bűnös életét, nem menekülhet Isten büntetésétől
(2Pt 3:7-9).
Ámós Istent mint Teremtőt és Bírót mutatja be egy hangsúlyos kijelentéssel: „az Úr annak a neve” (8. vers). Ő teremtette a csillagokat, a Fiastyúkot és az Oriont. Ő fordítja a halál árnyékát reggelbe, szöges ellentétben azzal, amit Izrael tett – akik az igazságot a legkeserűbb igazságtalanságba fordították. Tőle függ a nappal és az éjszaka. Tőle függ a tengervíz párolgása, és Ő hullat esőt a föld színére. A lázadozók erősnek hitt erődítményeit romba dönti (8-9. vers).
A bűnösök gyűlölték
azokat, akik megszólták őket, és igazat mondtak. Elnyomták a szegényeket és adományokat
követeltek tőlük. Sőt, részt vettek az igazság elhallgatásában,
vesztegetésekben és megfosztották a szegényeket az igazságszolgáltatástól.
Ezért nem lakhatnak a faragott kövekből készült luxusházaikban és nem ihatnak a
szőlőültetvényeik borából (10-12. vers). Ezen felül az okosok csendben
maradtak, nem válaszoltak az elöljáróiknak, mert úgysem lenne igazság számukra
(13. vers).
Azonban Ámos könyörög Izraelnek,
hogy keressék a jót, és ne a gonoszt (14. vers). Továbbá a bűnt gyűlölni kell
és a jót magasztalni (15. vers). A világban sokan becsapják magukat: néhányan szívesen
teszik a rosszat – másokat bántalmaznak; néhányan nem tesznek rosszat
élvezetből, de nem is cselekednek jót – haszontalanul élnek; mások jót is,
rosszat is tesznek – képmutatók. Egyedül csak azok, az igazak és nyerik el
Isten örök jelenlétét és átformáló kegyelmét, akik gyűlölik a bűnt és a jót
szeretik (14-15. vers).
Ámos a továbbiakban úgy
ábrázolja Izrael sorsát, mintha jajgatás lenne az utcákon; a földművesek a
siratóasszonyokkal együtt gyászolnak, és jajszó hallatszik a szőlőföldekről is. Az
Úr napja sötétséget hoz Izraelre. Olyan lesz, mintha valaki megmenekülne egy
oroszlán, vagy medve karmaiból csak azért, hogy egy kígyó marja meg a házában
(16-20. vers).
Mivel Izrael népe a
bűnös utat követte, Isten megutálta ünnepeiket és szent összejöveteleiket. Az
égőáldozatok, vagy az étel- és kövér hálaáldozatok elfogadhatatlanok voltak
Istennek. Az énekeik és húros hangszereinek dallamai csak zaj voltak számára
(21-23. vers).
Az Úr óhaja, hogy „folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak” (24. vers), és a víz állandó utánpótlása egy örökké folyó patakból származik, nem pedig egy időszakos patakból. A teljes bibliai hit alapértékei az igazság és igazságosság, amelyek Isten tulajdonságai, és Ő fel akarja ruházni ezekkel mindazokat, akik hűségesek Hozzá, és szövetségben vannak Vele. Ezek nélkül a vallás tartalom nélküli formalitássá és képmutatássá válik.
Deepati Vara Prasad
123. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezetéhez (december 10-16.).
Jaycee Dugardot 11 éves
korában elrabolták, és 18 évet szenvedett rabságban. Ezt követően egy
rendőrnővel szemben ültették le, miközben egy tőle elkülönített szobában a
fogvatartóit kérdezte ki a rendőrség, akik a család körülményei kapcsán fogtak
gyanút.
Jaycee egy ideig nem
mondott szinte semmit. Sőt, ami azt illeti, kiállt az őt elrablók mellett, ők
ugyanis olyan mértékben átnevelték a gondolkodását, hogy úgy tartotta, a
fogságban töltött élete a normális, és hogy az az új név, amit adtak neki, a
valódi személyazonosságát jelenti. Végül a rendőrnő megkérdezte Jaycee-t, hogy
mi a valódi neve. Jaycee ledermedt. Félt attól is, hogy kiejtse a száján, ezért
inkább leírta egy papírra: Jaycee Dugard.
Soha nem volt tervbe
véve, hogy az egymást szerető emberek közötti kötelék megszakadjon, sem
elrablás, sem válás, sem halál révén. Az emberek Istentől való elszakadása
azzal a két emberrel kezdődött, akik az Édenkertben összezavartan, meztelenül
és megszégyenülve elbújtak. Az évek múltával a szakadás miatti távolság tovább
nőtt, még azoknál az embereknél is, akiket maga Isten választott ki, hogy a
világ áldására legyenek.
Dániel könyvében
azonban egy ígérettel találkozunk: egy Felkent (a héber Messiás) fog jönni (Dán
9:24-25). Ugyanez a Felkent valamikor az Édenkertet járta körbe az állatok
között, egy fiatal férfit és nőt keresve: „Hol vagytok?” Aztán visszatért,
ezúttal egy sötét barlangistállóba, ahol állatok vannak, itt újszülöttként
láthatjuk egy fiatal férfival és nővel. Azért jött, hogy áthidalja az
elszakadás miatti szakadékot, hogy újra egyesüljön az emberi fajjal, hogy véget
vessen a bűnnek, hogy a gonoszságért engesztelést, örökké tartó megigazulást
szerezzen, hogy újjá tegyen mindent. Az Isten ismét velünk van.
Andy Nash
egyetemi tanár és
lelkész
Southern Adventist
University, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése