Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezet 830. nap
Dárius megkerestette ezt a rendeletet, s megtalálták;
ezután utasította azokat, akik a templom újraépítése folytatásának
engedélyezése után érdeklődtek: "Hagyjátok békén az Isten háza építését! -
parancsolta. A zsidók helytartója és a zsidók vénei hadd építsék föl Isten
házát a régi helyén!
Arra is parancsot adok - folytatta Dárius -, mit kell
tennetek a zsidók véneinek a támogatására Isten házának az építésében: a király
jövedelméből, a Folyamon túli adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a
férfiaknak, hogy ne legyen fennakadás. Adják meg nekik napról napra
hiánytalanul, amire még szükség van, bikákat, kosokat és bárányokat
égőáldozatul a menny Istenének, továbbá, búzát, sót, bort és olajat a
jeruzsálemi papok rendelkezése szerint, hogy mutassanak be jóillatú áldozatot a
menny Istenének, és imádkozzanak a királynak és fiainak az életéért" (Ezsd
6:7-10).
A király elrendelte, hogy szigorúan büntessék meg azokat,
akik bármiben eltérnek ettől a rendelkezéstől. Ezzel a rendkívüli
nyilatkozattal zárta rendelkezését: "Az Isten pedig, aki ott szerzett
nevének lakást, pusztítson el minden olyan királyt és népet, aki arra
vetemedik, hogy megszegve ezt a rendeletet, lerombolja Istennek ezt a házát
Jeruzsálemben! Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell
hajtani!" (Ezsd 6:12) Így készítette az Úr a templomépítés útját.
E rendelet kiadása előtt a zsidók hónapokon át hitben
végezték a munkát. A próféták továbbra is időszerű üzenetekkel segítették őket,
melyekkel szemük elé tárták Istennek Izráellel kapcsolatos szándékát. Két
hónappal azután, hogy Aggeus utolsó feljegyzett üzenete elhangzott, Zakariás
látomás-sorozatot kapott Isten földi művéről. A bizonytalanság és nyugtalanság
idején a példázatok és jelképek formájában küldött üzenetek különösen sokat
jelentettek azoknak, akik Izráel Istene nevében mentek előre. A zsidó vezetők
úgy látták, hogy a templom újjáépítésére adott engedélyt rövidesen
visszavonják. A jövő nagyon sötétnek tűnt. Isten látta, hogy népét támogatni és
bátorítani kell végtelen könyörületének és szeretetének kinyilatkoztatásával.
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel
30
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az "Úr Napja"
kifejezést mi, keresztények elsősorban Jézus második eljövetelére alkalmazzunk
(2 Tesszalonika 2:2). Mégis a végső "Vég" - re vannak történelmi
példák is. Egyiptom számára a vég napja elérkezett. Ámos volt a legkorábbi bibliai
író, aki használta ezt a kifejezést, és arról biztosította olvasóit, hogy az a
nap nem a világosság napja lesz, ahogyan azt sokan várják, hanem a sötétség
napja.
Úgy jártok vele,
mint
aki oroszlán elől fut,
és
medve támadja meg.
Vagy a házába menekülve
a
falhoz támaszkodik,
s
ott marja meg a vipera.
Hiszen számotokra
sötétséget
hoz
az a nap,
nem
világosságot!
Bizony, sűrű homályt,
amelyben
még halvány fénysugár sincs!
(Ámos 5:19-20 - ERV-HU)
Ezékiel idejében az
a"Nap" felhőket és pusztulást hozott Jeruzsálemre. Nem volt menekvés
Babilon elől.
A jól kidolgozott
karizmokat manapság a férfiak vonzó testrészeként értékelik. Az ókori uralkodók
számára a karizmok jelenős katonai erő jelei voltak. A Fáraó már elveszítette
egyik karjának erejét, és Jahve hamarosan a másik karját is hasznavehetetlenné
teszi. Másrészről, Isten megerősíti Babilon mindkét kezét, mint az Ő eszközét.
Mindez Jahve kezében van. A nemzetek csak képzelik, hogy ők mondják ki a végső
szót.
Bölcsességre van
szükség ahhoz, hogy előre lássuk, ki lesz a győztes, és ki a vesztes minden
elképzelhető körülmények között, hogy mikor álljunk ellen, és mikor maradjunk
veszteg. Bölcsességre és igaz bátorságra van szükségünk ehhez, mert sokkal
könnyebb a látható emberi erőre és hatalomra támaszkodni, mint a láthatatlan
Isten karjának erejére és hatalmára. A kérdés ma az, hogy emberi erőben
bízunk-e, vagy a Hatalmas Isten karjának erejében.
Ross Cole
116. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezetéhez (október
15-21.).
Mary Mallon epehólyagja
tífusszal volt fertőzött, de ennek nem voltak tünetei. Ahol csak ő főzött
szakácsnőként, majdnem mindig tífuszjárvány tört ki. Az orvosok azt tanácsolták
neki, hogy vetesse ki a fertőzött epehólyagját, de ő nem hitte el, hogy ő a
járvány hordozója. Nem adta fel a szakácsságot, és az emberek körülötte
folyamatosan megbetegedtek és meghaltak. Megkapta a „Tífuszos Mary” becenevet.
Amikor az izraeliták
elkezdték helyreállítani a templomot, a szomszédos szamaritánusok felajánlották
segítségüket. A segítség csak jól jöhet, igaz? Hiszen végül is „sok ember
könnyedén dolgozik”. Azonban ezek a szamaritánusok a bálványimádás fertőzését
hordozták. Nem gondolták, hogy ők maguk fertőzöttek. Azt állították, hogy a
bálványaik pusztán az igaz Istenre emlékeztetik őket, azonban ha az izraeliták
elfogadták volna a segítségüket és szövetségre lépnek velük, a bálványimádás
előtt nyitották volna meg az ajtót.
Milyen gyakran
találkozunk mi is manapság ugyanazzal a kísértéssel? Milyen gyakran vagyunk
megkísértve azzal, hogy fogadjunk el segítséget, még akkor is, ha ez a vallási
szabadságunk korlátozását jelenti? Megalkudni azért, hogy vonzóak legyünk a
tömeg számára? Megkérdőjelezhető cselekedeteket folytatni azért, hogy
elkerüljük, hogy egy barátot vagy egy csoportot zavarjunk? Hangozhatnak ezek
bármilyen jól is emberi szemszögből, Isten szemében ezek nagyon veszélyesek.
Isten képes eltávolítani a fertőzést és tisztává tenni a szívünket, de ehhez
teljes odaszánást vár tőlünk. Isten nagyobb dolgokat tud elérni kevés emberrel,
akik teljesen odaszánták magukat neki, mint nagyobb számú embercsoporttal, akik
megalkuvóak.
„Nem köthetünk
egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik Istent.” (Ellen G.
White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 354. o.).
Lisa Ward
a Country Life
hetednapi adventista gyülekezet jegyzője
Cleburne, Texas
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése