2017. október 15., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 15 - VASÁRNAP - Ezékiel 25

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezet 825. nap

46. Prófétai eligazítás a válságban

A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók voltak. Igaz, hogy állításuk szerint bálványaik csak emlékeztették őket az élő Istenre, a világegyetem Urára, de a nép hajlamos volt a faragott képek tiszteletére.

A helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok "Júda és Benjámin ellenségei." Miután meghallották, hogy "a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak," "elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták nekik," hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben.

"Hadd építsünk veletek együtt - ajánlották -, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket." De kívánságukat nem teljesítették. "Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek - mondták a zsidó vezetők -, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya" (Ezsd 4:1-3).

Az izráelitáknak csak egy maradéka tért vissza Babilonból; és most, amikor nekiláttak a látszólag erejüket meghaladó feladatnak, legközelebbi szomszédaik felkínálták segítségüket. A samaritánusok hivatkoztak arra, hogy az igaz Istent imádják, és kifejezték, szeretnének osztozni a templomi szolgálattal kapcsolatos kiváltságokban és áldásokban. "...mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti" - mondták. "Hadd építsünk veletek együtt." Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak.

Az Úr kinyilatkoztatta Mózes által, hogyan kell Izráelnek a környező népekhez viszonyulnia: "...ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik! Ne házasodj össze velük... mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket." "Mert az Úrnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az Úr, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld szinén vannak" (5Móz 7:2-4; 14:2).

Isten világosan megmondta, milyen következményekkel jár, ha szövetségre lépnek a környező népekkel. "Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig - jelentette ki Mózes -, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek. De még azok közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy talpalatnyi nyugvóhelyed sem. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr. Hajszálon függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és nem bízhatsz abban, hogy életben maradsz. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell" (5Móz 28:64-67). "De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod - hangzott az ígéret -, ha teljes szívvel, lélekkel keresed" (5Móz 4:29).

Mai Bibliai szakasz: Ezékiel 25

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ha valaki rosszul lát, nagy betűkkel kell írnod, hogy el tudja olvasni. Júdának a hallásával volt baj, ezért Ezékielnek kiabálnia kellett. Most azonban megtörtént az elképzelhetetlen, a város elesett. Jahve menyasszonya meghalt. Most a lágyabb hangok ideje jött el.

A helyreállítás előtt a haragnak kell jönnie. Haragnak mindazok ellen, akik bánatot és fájdalmat okoztak.  A próféta először a régi ellenségekkel foglalkozik.  Ammon és Moáb rokonok, Lót leszármazottai. Edom és Seir pedig Ézsau utódai. A rokonok közötti ellenségeskedés sokkal mélyebb lehet, mint a puszta ismerősök közötti. Ezenkívül a filiszteusok is az izraeliták örök ellenségei voltak.

Be kell vallanom, kellemetlen érzéseim vannak e fejezet heves indulataival kapcsolatban. Nem tűnik helyesnek a tetemre hívás. Mégis, biztosan helye van a gonoszok elleni haragnak, sőt még a legyőzésük feletti örömnek is. Önmagában egyetlen érzelem sem rossz. Az számít, hogyan élünk velük.

„És a megbocsátás?” Igen, a megbocsátás fontos. De éreznünk is kell, nemcsak kimondani. A megbocsátás nem tekinthető csupán a rossz miatti mentegetőzés elfogadásának és nem történik meg pusztán a fájdalom elengedésével. Szívfájdalommal jár és nem fogad el mentséget, ám a mély fájdalom ellenére mégis megbocsájt. A Golgota megkongatta a lélekharangot a könnyű kegyelem felett.

Milyen gyakran sürgetjük az embereket a következtetések túl korai levonására! A bántalmazottnak, az összetörtnek tudomásul kell vennie vesztesége valóságát. Nem az a lényeg, hogy engedjük el a fájdalmat, s akkor meg tudunk bocsájtani, hanem az, hogy érezzük át és éljük meg a fájdalmat, ismerjük meg, éljük át a bánatot. Ezután bocsássunk meg, és akkor engedjük el!

Ezékiel bemutatja majd a helyreállítást, de előbb az ellenség iránti haragot írja le, és jogosan teszi.  Amit nem érzünk, azt nem lehet meggyógyítani.

Isten elfogadja bánatunk őszinteségét, ahogyan mi is elismerjük azokét, akik minket bántottak.

Ross Cole

116. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezetéhez (október 15-21.).

Mary Mallon epehólyagja tífusszal volt fertőzött, de ennek nem voltak tünetei. Ahol csak ő főzött szakácsnőként, majdnem mindig tífuszjárvány tört ki. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy vetesse ki a fertőzött epehólyagját, de ő nem hitte el, hogy ő a járvány hordozója. Nem adta fel a szakácsságot, és az emberek körülötte folyamatosan megbetegedtek és meghaltak. Megkapta a „Tífuszos Mary” becenevet.

Amikor az izraeliták elkezdték helyreállítani a templomot, a szomszédos szamaritánusok felajánlották segítségüket. A segítség csak jól jöhet, igaz? Hiszen végül is „sok ember könnyedén dolgozik”. Azonban ezek a szamaritánusok a bálványimádás fertőzését hordozták. Nem gondolták, hogy ők maguk fertőzöttek. Azt állították, hogy a bálványaik pusztán az igaz Istenre emlékeztetik őket, azonban ha az izraeliták elfogadták volna a segítségüket és szövetségre lépnek velük, a bálványimádás előtt nyitották volna meg az ajtót.

Milyen gyakran találkozunk mi is manapság ugyanazzal a kísértéssel? Milyen gyakran vagyunk megkísértve azzal, hogy fogadjunk el segítséget, még akkor is, ha ez a vallási szabadságunk korlátozását jelenti? Megalkudni azért, hogy vonzóak legyünk a tömeg számára? Megkérdőjelezhető cselekedeteket folytatni azért, hogy elkerüljük, hogy egy barátot vagy egy csoportot zavarjunk? Hangozhatnak ezek bármilyen jól is emberi szemszögből, Isten szemében ezek nagyon veszélyesek. Isten képes eltávolítani a fertőzést és tisztává tenni a szívünket, de ehhez teljes odaszánást vár tőlünk. Isten nagyobb dolgokat tud elérni kevés emberrel, akik teljesen odaszánták magukat neki, mint nagyobb számú embercsoporttal, akik megalkuvóak.

„Nem köthetünk egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik Istent.” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 354.  o.).

Lisa Ward
a Country Life hetednapi adventista gyülekezet jegyzője
Cleburne, Texas

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése