2017. október 13., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 13 - PÉNTEK - Ezékiel 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 45. fejezet 823. nap

A házról, amelynek újjáépítése folyt, korábban sok prófécia szólt Azt hirdették, hogy Isten kegyelmet akar gyakorolni Sionnal; és mindazoknak, akik jelen voltak a szegletkő letételénél, örvendezniük kellett volna ezért az alkalomért. Ezen a boldog napon a felhangzott zenébe és a dicsőítő kiáltásokba azonban disszonáns hang is vegyült. "Sokan az idősebb papok, léviták és családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak, amikor szemük láttára rakták le ennek a templomnak az alapját, sokan pedig hangosan ujjongtak, és örvendeztek" (Ezsd 3:12).

Természetes volt, hogy szomorúság töltötte el az idős embereknek a szívét, amikor a sokáig tartó megátalkodottság következményeire gondoltak. Ha ők és nemzedékük Istennek engedelmeskedve végrehajtották volna Istennek Izráellel való szándékát, akkor nem pusztul el a Salamon által épített templom, és nem lett volna szükség a fogságra. De hálátlanságuk és hűtlenségük miatt szóródtak szét a pogányok közé.

A körülmények most megváltoztak. A szerető Isten ismét irgalmasan meglátogatta népét és megengedte, hogy visszatérjenek saját földjükre. A múlt botlásai miatti szomorúságot nagy örömnek kellett volna felváltania. Isten arra indította Círuszt, hogy segítsen nekik a templom újjáépítésében. Ez hálára kellett volna indítsa őket. Egyesek azonban nem vették észre Isten utat nyitó, gondviselő intézkedéseit. Örvendezés helyett elégedetlenséget és csüggesztő gondolatokat tápláltak magukban. Annak idején látták Salamon temploma dicsőségét, és a most építendő ház kevésbé pompás volta miatt siránkoztak.

A zúgolódás, a panasz és a kedvezőtlen hasonlítgatás sok emberre csüggesztően hatott, és gyöngítette az építők kezét. A munkások megkérdezték, folytassák-e az építést, amelyet már az induláskor oly nyíltan bírálnak, és amely oly sok panaszra ad okot.

Sokan voltak azonban olyanok is az összegyűltek között, akiknek nagyobb volt a hitük, világosabb a látásuk és ezért nem elégedetlenkedtek a kisebb dicsőség láttán. "...sokan pedig hangosan ujjongtak és örvendeztek, úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja" (Ezsd 3:12-13).

Mai Bibliai szakasz: Ezékiel 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jeruzsálem mint prostituált? Alig merünk még rágondolni is! Melyik, önbecsüléssel rendelkező férj akar egyáltalán belegondolni is, ahogy a felesége magát más férfiaknak adja el? Ez azonban nem az első alkalom, mikor Ezékiel így beszélt Jeruzsálemről (16. fejezet).

Most még sötétebb a kép, mivel itt a történet mellett ott áll párhuzamként a testvér, Samária esete. És arra jövünk rá, hogy e két testvér paráznasága nem új dolog. Egészen Egyiptomig nyúlik vissza.

Jahvehnak két felesége volt, akik nővérek voltak. Micsoda? Az Úr többnejűség-párti lenne? A törvényhozás már rég megértette Ráhel és Lea történetének célzását és megtiltotta a férfiaknak, hogy egyidejűleg nővéreket vegyenek el (3Móz 18:18). Nos, ez egy metafora, és amennyiben túl tudunk lépni a metaforának ezen a részén, észrevehetjük, mennyire hatásos az ábrázolt kép.

A vágy az élet és a család pusztítója. De azok az asszírok mégis olyan jól néztek ki a ragyogó egyenruhájukban, ahogy a babiloniak is, hát melyik nő tudna nekik ellenállni? Miért is fektessünk egy kapcsolatba, ha egy ilyen vonzó, gyors megoldás is kéznél van? Még ha a vágy nem is szexuális, arra a biztonságra való vágyakozás, amit ez a hadsereg képes biztosítani, igencsak csábító. Vajon mostanra feladták már a keresztény országok a hatalom utáni sóvárgásukat? Aligha.

Amnon és Támár története mégis arra emlékeztet minket, hogy a tiltott szexuális kapcsolat átfordulhat vágyból undorrá, sőt gyűlöletté (2Sám 13:15). Ha a bizalmadat a világba veted, egy napon ellened fordul és felfal, letépve rólad a ruhádat, és felfedve szemérmedet. Ha azonban Jahve áll az oldaladon, akkor a küzdelem napján nem győznek le és nem szolgáltatnak ki.

Az abszolút mélypontot elérni nem feltétlenül rossz. Akkor értem meg, hogy egyedül Isten tud felemelni. És azt a bűnöst, aki Hozzá kiált segítségért, sosem utasítja el!

Ross Cole

115. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 45. fejezetéhez (október 8-14.).

Sok minden van, amit ebből a fejezetből tanulhatunk, de egy dolog különösen szembeötlő volt számomra: Isten bárkit képes használni az Ő céljai érdekében, feltéve, hogy megengedjük, hogy használjon minket. A fejezet nagy része Nagy Círuszra összpontosít, aki egy pogány perzsa király volt. Isten mégis őt választotta. (Olvasd el Ésaiás 44:28-at és 45:13-at.)

Úgy vélem, fontos, hogy ezt észrevegyük, mert néha napjainkban a keresztények úgy érzik, hogy őket nem tudja Isten használni. Túlságosan piszkosak és szennyesek. Ezek a gondolatok még el is taszítják őket Istentől, mert bizonytalanok afelől, hogy képesek Őt követni, és az Ő akaratát az életükben. Ez valójában igaz is, hogy a saját erőnkből képtelenek vagyunk olyanná válni, mint Jézus, és tökéletesen szolgálni őt. „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.”

Mindazonáltal hálásnak kell legyünk az Úrnak, hogy nem kell saját érdemünkből próbálkoznunk, mert az Úr a mi erőnk és pajzsunk. Círusz király elolvasta a róla szóló szöveget, amely még a születése előtt íródott, „szíve mélyen megindult, és elhatározta, teljesíti Isten által kijelölt küldetését.” Hasonlóképpen, mi mindannyian az Isten munkájára hívattunk el.

„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Margaret Muthee
a Northwest University hallgatója
Dicsőítés Temploma, Hetednapi Adventista Egyház
Lakeland, WA USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése