Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 41. fejezet 799. nap
Amint a három héber ifjú ott állt a király előtt,
Nabukodonozor meggyőződött arról, hogy van bennük valami, ami országának
bölcseiből hiányzik. Az ifjak lelkiismeretesen ellátták minden feladatukat. A
király még egy kísérletet tett velük. Ha csak hajlandóságot mutatnak arra, hogy
a bálvány imádásában a tömeggel tartanak, minden rendben lesz. "Mert ha
nem hódoltok - tette hozzá -, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes
kemencébe." Majd kihívóan, felfelé emelt kézzel kérdezte: "És van-e
olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket?"
A király hiába fenyegetőzött, nem tudta eltéríteni őket a
világegyetem Ura iránti hűségüktől. Atyáik történetéből megtanulták, hogy az
Istennel szembeni engedetlenség következménye gyalázat, csapás és halál: és
hogy az istenfélelem a bölcsesség kezdete, minden igazi boldogság alapja. A
tüzes kemencét nyugodtan nézve így szóltak: "Ó Nabukodonozor! Nem szükséges,
hogy erre bármit is feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki
tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te
kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te
isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet
felállíttattál!"
A király haragja nem ismert határt. "...úgy elöntötte
a harag Sadrák, Mésak és Abédnegó miatt, hogy még az arca is eltorzult."
Elrendelte, hogy a szokásosnál hétszer forróbbra fűtsék fel a kemencét.
Megparancsolta hadserege nagyjainak, hogy kötözzék meg Izráel Istenének
tisztelőit és a halálbüntetést azonnal hajtsák végre rajtuk.
"Megkötözték tehát ezeket a férfiakat, és úgy, ahogy
fel voltak öltözve, nadrágostul, alsóruhástul és süvegestül, bedobták őket az
izzó tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét roppantul
befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat az embereket, akik Sadrakot, Mésakot
és Abédnegót odahurcolták."
Az Úr azonban nem feledkezett el övéiről. Amikor tanúit
bevetették a kemencébe, a Megváltó személyesen jelent meg nékik, és velük
járkált a tűz közepében. A hőség és hideg Urának jelenlétében a lángok nem
tudták megemészteni őket.
A király figyelt trónjáról. Azt gondolta, hogy látni fogja
a vele dacolók megsemmisülését. Diadal érzete azonban hirtelen megváltozott. A
hozzá közel álló előkelőségek látták, hogy a trónról felpattanva sápadtan mered
az izzó lángokba. Főembereihez fordulva rémülten kérdezte: "Nem három
férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? ...Én mégis négy férfit látok szabadon járni
a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik,
mint valami isten."
Honnan tudta ez a pogány király, hogy milyen az Isten? A
Babilonban bizalmi állást betöltő héber foglyok életükkel és jellemükkel
képviselték előtte az igazságot. Amikor számot kellett adniuk hitükről, ezt
tétovázás nélkül megtették. Világosan és egyszerűen mutatták be az igazság
alapelveit. Így tanították környezetüknek Istent, akit imádtak. Beszéltek
Krisztusról, az eljövendő Megváltóról, és a tűz közepén levő negyedik férfi
alakjában a király felismerte az Isten Fiát.
Elfelejtve saját nagyságát és méltóságát, Nabukodonozor
leszállt trónjáról, a kemence szájához ment és így kiáltott: "Sadrak,
Mésak és Abédnegó, szolgái a felséges Istennek! Jertek ki, jöjjetek ide!"
Sidrák, Misák és Abednégó sértetlenül jött ki a roppant
tömeg elé. Megváltójuk vigyázott rájuk jelenlétével, hogy bajuk ne essék, és
csak kötelékeik égtek meg. "Az összegyűlt kormányzók, elöljárók,
helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak
semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem
égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket."
Elfelejtve a nagy pompával felállított aranyszobrot, az
emberek féltek és remegtek az élő Isten jelenlétében. "Áldott legyen a
Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította
szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára
tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és
nem hódoltak előttük.".
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás
siralmai 4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A cserépedényeknek nem
tesz jót, ha leesnek. Emlékszem, amikor egyik lányom, még sokkal fiatalabb
korában egy veszélyesen ingó porcelántányér-oszloppal közeledett konyhánk
mosogatója felé. Éppen rá akartam kiáltani, hogy tegye le az egész rakást az
asztalra, de már túl késő volt. A legfelső tányér megmozdult, lecsúszott és
szilánkokra tört a konyhakövön.
Az agyag csodálatos anyag.
Egy tehetséges fazekas hihetetlen formákat tud készíteni belőle, és ha kiállták
a fehéren izzó tüzet, tányérként, bögreként, edényként használhatjuk őket. Ha
óvatosak vagyunk, akár évtizedekig is minden nap. Mégis elég egyetlen óvatlan
mozdulat, és darabokra törnek. Jeremiás és a Jeruzsálem bukását túlélők úgy
érezhették magukat, mint a törött cserépedények. „Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek
tekintették, fazekas keze munkájának!” (2. vers – új prot. ford.).
Jeruzsálem önértékelése, miszerint ők „Isten választott népe” semmivé vált,
amikor a város és a templom a tűz martaléka lett.
Hogyan élhetjük túl,
amikor a talaj kicsúszik a lábunk alól? Hogyan láthatjuk ismét valódi
értékeinket Alkotónk szemével, aki annyira törődött velünk, hogy egy lett
közülünk, és meghalt helyettünk? Csak egyetlen módon: az Ő karjába kell futnunk
(lásd Jer Sir 5. fejezet „Emlékezzél meg”
felkiáltásait!).
Pál is használja az
agyagedények képét a 2Kor 4:7. versében:
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ez a rendkívüli erő Istentől és
ne tőlünk valónak lássék.” Nem az
edény a fontos, hanem a tartalma, a bennünk élő Krisztus.
Fedezd fel ma, hogy ki
vagy, és járj az Úrral, még ha előbb egy sötét völgyön kell is átkelned!
Gerald A.
Klingbeil
112. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 41-42. fejezeteihez (szeptember
17-23.).
Csupán egyetlen személy
van megemlítve Dániel könyve első négy fejezetének mindegyikében. És ez nem
Dániel, hanem Nabukodonozor. Bizonyára érdemes elgondolkoznunk azon, ahogyan
ezek a fejezetek elmesélik Nabukodonozor történetét.
Mi van akkor, ha Dániel
és barátai egészséges étrendjének nem az volt a fő célja, hogy segítsenek nekik
megtanulni, amit meg kellett tanulniuk, hanem, hogy segítsenek Nabukodonozornak
megtanulni, amit meg kellett tanulnia?
Mi van akkor, ha
Nabukodonozor álmának fő célja nem az volt, hogy Isten számára lehetőséget
biztosítson, hogy munkálkodjon Dánielen keresztül, hanem, hogy lehetőséget
biztosítson Isten számára, hogy munkálkodjon Nabukodonozoron keresztül?
Mi van akkor, ha Isten
Fiának fő célja nem az volt, amikor csatlakozott Sidrákhoz, Misákhoz és
Abednégóhoz a tüzes kemencében, hogy megmentse őket, hanem, hogy megmentse
Nabukodonozort?
Ha arra gondolunk, hogy
Isten mit tett, hogy megmentse Nabukodonozort, jobban megérthetjük, ahogyan
Dániel könyvének negyedik fejezetében a történet bemutatja, ahogy Isten lejjebb
helyezte Nabukodonozort földi pozíciójában, hogy felemelhesse őt egy mennyei
pozícióba. Istennek hatalmas útjai voltak, hogy megmentse Nabukodonozort.
Gondolkoztál már azon,
hogy Isten mit hajlandó megtenni azért, hogy megmentsen téged, és téged
használjon, hogy másokat megmentsen?
Brent Hamstra
Egyetemi tanár és
tanszékvezető, Kémia tanszék
Southern Adventist
University
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése