2017. szeptember 7., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 7 - CSÜTÖRTÖK - Jeremiás 44

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 39. fejezet 787. nap

Dániel és társai sokkal eredményesebbek voltak a babiloni tudományok elsajátításában, mint tanulótársaik. Tudásuk azonban nem a véletlen műve volt. Tudásukat a Szentlélek irányításával szerezték, miközben lelkiismeretesen használták képességeiket. A Bölcsesség Forrásával léptek kapcsolatba, és Isten ismeretét tették művelődésük alapjául. Hittel könyörögtek bölcsességért, és imájuk szellemében éltek.

Úgy éltek, hogy Isten megáldhatta őket. Kerülték azt, ami gyengítette képességeiket, és megragadtak minden alkalmat, hogy a tudomány valamennyi ágában jártasságra tegyenek szert. Olyan életelveket követtek, amelyekkel együtt járt értelmi képességeik fejlődése. Tudásuk gyarapításának egyetlen célja volt: Isten megdicsőítése. Megértették, hogy csak tiszta értelemmel és krisztusi jellemmel képviselhetik az igaz vallást a pogányság hamis vallásai között. Maga Isten volt a tanáruk. Szüntelen imádkoztak, lelkiismeretesen tanultak, a Láthatatlannal kapcsolatban voltak; Istennel jártak, mint Énok.

Semmilyen munkában sem érhetünk el igazi sikert véletlenül vagy végzetszerűen. Az eredmény Isten gondviselésének műve, a hit, a józanság, a megfontoltság, az erkölcsi tisztaság és a kitartás jutalma. A nagyszerű értelmi képesség és az erkölcsös viselkedés nem a véletlen eredménye. Isten ad alkalmakat, de a siker azon múlik, hogy miként használjuk ki őket.

Mialatt Isten munkálta Dánielben és társaiban "mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2:13), ők is munkálkodtak saját üdvösségükön. Így valósul meg az együttműködés mennyei elve, ami nélkül nincs igazi siker. Az emberi erőfeszítés eredménytelen a mennyei erő nélkül; és emberi igyekezet nélkül a menny nem sokat tehet értünk. Isten kegyelme úgy lesz a miénk, ha a magunk részét megtesszük. Isten azért adja kegyelmét, hogy munkálja bennünk az akarást és a cselekvést, de sohasem helyettesíti saját erőfeszítésünket.

Mai Bibliai szakasz: Jeremiás 44

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

A júdeaiak egymástól elkülönülve, négy városban éltek Alsó-Egyiptomban. Jeremiás üzenetet kapott Istentől az Egyiptomban élő júdeaiakkal kapcsolatban. Isten Jeremiáson keresztül világossá tette, hogy miért engedte meg Jeruzsálem pusztulását. Azért, mert bálványoknak és idegen isteneknek áldoztak. Azonban még Jeruzsálem pusztulása után sem bánták meg tetteiket és tértek vissza Istenhez. Egyiptomban nem élhettek annyira biztonságban, mint ahogy gondolták. Az üzenet, melyet ott Egyiptomban kapott Júda népe, a büntetésük üzenete volt.

Viszont még ha Isten üzenete úgy tűnik, hogy csakis negatív tartalmú, meg kell értenünk, hogy minden büntetés feltételes. Például, Isten üzenete a niniveieknek negatív volt (Jón 3:4). Azonban amikor az emberek bűnbánatot tartottak, a város nem pusztult el (Jón 3:10). Hasonlóképpen Ezékiel üzenete is az ítéletről szólt (Ez 3:18), mégis ha a bűnös megbánta tetteit, az élete megmaradt (Ez 3:21).

Júda népe Egyiptomban Jeremiásnak így válaszolt: „Mi továbbra is az ég királynőjét fogjuk szolgálni, ahogyan azt az őseink és királyaink is tették. Ugyanis mikor őt szolgáltuk, boldogok voltunk, és semmiben sem szenvedtünk hiányt, viszont amikor beszüntettük a tömjén és bor áldozását, akkor éhség tört ránk és a városainkat lemészárolták.” Jeremiás így válaszolt: „Amit ti, az őseitek, királyaitok és hercegeitek tettetek, az rossz volt. Isten már nem tudja ezt tovább nézni, ezért érte utol Júda földjét a pusztulás. Ez azért történt, mert vétkeztetek az Úr ellen, és nem követtétek Őt.

Ekkor a júdabeliek feleségei ezt mondták Jeremiásnak: „Továbbra is tömjént fogunk áldozni az ég királynőjének, és bort ajánlunk fel neki, hogy teljesítsük fogadásunkat.” Jeremiás így válaszolt: „Júda népét halál és éhség fogja sújtani. De néhányatok vissza fog térni Egyiptomból Júda földjére.”

Az „éj királynője” az asszírok istennőnek, a Vénusz bolygónak volt az egyik neve. A Bibliában Anat istennőként is feltűnik. Ennek a parázna vallásnak a hívei a házasságtörést szertartásszerűen gyakorolták a templomaikban férfi és női prostituáltak segítségével.

Júda népe makacsul kijelentette, hogy nem fogják többé az Urat szolgálni, és megszegték két parancsolatát is: bálványimádás és házasságtörés. Tragikus, hogy Isten népe ilyen gonoszságba süllyedt. Milyen fontos lecke ez számunkra is!

Yoshitaka Kobayashi

110. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 39. fejezetéhez (szeptember 3-9.).

Érezted már valaha azt, hogy kívülálló vagy egy társaságban? Érezted-e valaha, hogy a vallásos hited miatt egészen különbözöl a többiektől? Hogy érzed magad ennek hatására? Rendben van-e, ha valaki más, mint a többiek?

Babiloni foglyokként Dániel és a három barátja nem féltek mások lenni. Még akkor sem, amikor traumaként élték meg, hogy elrabolják őket, majd megkísérelték a gondolkodásukat átnevelni és megvesztegetni őket, ők nem hagyták, hogy a körülményeik határozzák meg őket. Ehelyett ők határozták meg a körülményeiket.

Azt választották, hogy ragaszkodnak a bennük meglévő, Istenhez fűződő reményhez. A reményük a mennyei Atyjukhoz fűződő erős kapcsolatban volt, és abban, hogy a szülőföldjük a jövőben helyre lesz állítva, ahogyan Isten azt próféciájában megígérte. Jobban értékelték a szeretet szabályait, amelyet Isten tanított nekik, mint a ragyogást és a világ fényes délibábjait. Úgy döntöttek, hogy kiállnak az elvek mellett, ahelyett, hogy a tömeggel futnának, vagy megpróbálnának beilleszkedni, hogy ne vegyék észre őket.

A legtöbb ember számára a négy fogoly étrendje és hite szokatlan volt. A viselkedésük furcsa. Amikor a Teremtőt szolgálod, különcnek tűnhetsz azok számára, akik nem értik a szent elhívásodat. Isten képére vagy teremtve; arra elhívva, hogy e sötét világban világíts és másokat az Élet Fényéhez vezess.

Kasey Thomason
Biblia-munkás/könyvevangélista
Palmer hetednapi adventista gyülekezet, Alaszka

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése