Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 32. fejezet 735. nap
A próféták továbbra is hűségesen intettek és buzdítottak.
Bátran szóltak Manasséhoz és népéhez. A bűnbe süllyedt Júda azonban gúnyolódott
tanításukon. Nem akarták azokat megfogadni. Az Úr megengedte, hogy asszír
katonák csapata fogságba ejtse királyukat, ezzel jelezte, mi történik a néppel,
ha továbbra sem akar megtérni. "...bilincsbe verték, és elvitték
Babilonba", ideiglenes fővárosukba. Ez a megpróbáltatás észre térítette a
királyt. "Nyomorúságában azonban kérlelte Istenét, az Urat, és igen
megalázta magát ősei Istene előtt. És miután imádkozott hozzá, megkönyörült
rajta, meghallgatta könyörgését, és visszavitte országába, Jeruzsálembe. Így
tudta meg Manassé, hogy az Úr az Isten" (2Krón 33:11-13). Bűnbánata
azonban, bármilyen őszinte is volt, túl későn történt ahhoz, hogy megmentse az
országot az éveken át folytatott bálványimádó szokások romboló hatásától. Sokan
megbotlottak és végleg elestek.
Saját fia is azok között volt, akiknek életét
jóvátehetetlenül megrontotta Manassé végzetes hitehagyása. Amon király 22 éves
korában lépett a trónra. Róla olvassuk: "Mindenben azon az úton járt,
amelyen járt az apja: tisztelte azokat a bálványokat, amelyeket apja tisztelt,
és azokat imádta" (2Kir 21:21). "Nem alázta meg magát az Úr előtt,
ahogyan apja, Manassé megalázta magát, sőt egyre több vétket követett el ez az
Ámón." A gonosz király nem sokáig uralkodhatott. Vakmerő istentelensége
közepette két évvel trónralépése után saját szolgái megölték a palotában; és
"...fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe" (2Krón 33:23, 25).
Jósiás 31 évig uralkodott. Trónra lépésekor a hitük
tisztaságát megőrzők reménykedni kezdtek abban, hogy megállítja az országot a
romlás lejtőjén; mert az új király félte Istent, jóllehet csak nyolc éves volt.
Kezdettől fogva "azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben
ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem
balra" (2Kir 22:2). Gonosz királytól származott; kísértések vették körül,
amelyek atyja nyomdokára csábították, s nem sok tanácsosa biztatta a helyes út
követésére. Jósiás mégis hű volt Izráel Istenéhez. A letűnt nemzedékek
botlásainak intő példáját látva, a bűn mélysége helyett, ahova atyja és nagyatyja
süllyedtek, a jót választotta, "...nem tért el arról sem jobbra, sem
balra". Felelősségteljes hivatásának tudatában elhatározta, hogy az Izráel
uralkodóinak adott eligazítás szerint jár el. Mivel engedelmes volt, Isten
tisztességre való edényként tudta felhasználni.
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
58
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten „vörös színű,
első fokozatú riasztása” jelenik itt meg. „Kiálts
teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat!” (1. vers) Isten figyelmezteti népét és „valódi
böjtre” szólítja fel őket.
Isten sok szertartást
írt elő népének, hogy felkészítse szívüket a megszentelődésükért végzett
munkájára. A templom és a templomi szolgálatok Isten megváltási tervének
szemléltető bemutatói voltak. A böjt napjai ünnepélyesek és hatásosak voltak,
„lelki felemelkedést” eredményeztek. Izrael gyakran inkább támaszkodott a
hagyományaira (a templommal a középpontban) és arra, hogy Ábrahám leszármazottai,
mint az Istennel való szívből jövő engedelmes kapcsolatra. Ahogy a laodiceai
egyházat is, Isten törvényeihez csupán a külsőségekben való ragaszkodásuk arra
a hitre vezette őket, hogy Isten köteles tisztelni őket, köteles másfélé nézni,
még akkor is, ha ők a „nyomorult,
szánalmas, szegény, vak és mezítelen” nép (Jel 3:17).
Isten figyelmeztetése
egyaránt szól a száműzetésből visszatérő népének, és ma élő népének is. A helytelen indokból fakadó böjt jól mutathat
ugyan külsőleg, de önelégültséghez vezet és az igaz istentisztelet álcája mögé
bújtathatja a hamisat. Romboló viselkedéshez vezet, hatalmi harcokhoz a
gyülekezetben, teológiai vitákhoz, feszültségekhez, valamint a rászorulók és
igazi küldetésünk elhanyagolásához. S mindezt Isten nevében (1b-5. vers)!
Az igazi böjt és
istentisztelet, ami Istennek tetszik, abban is megmutatkozik, ahogyan másokkal
bánunk (6-12. vers). Valódi megtérés és megváltozott élet jelzi. Az emberek
abbahagyják a veszekedést és a gyengék kihasználását. Az önkényeztetést és a
kapzsiságot a nagylelkűség váltja fel, valamint a szegények és a szenvedők
támogatása. Ez az a viselkedés, amiről Jézus a Máté evangéliuma 25. fejezetében
beszélt, ami megkülönbözteti a juhokat a kecskéktől. Az ilyen nagylelkűség
kedves Isten előtt és kiváltja az áldásokat, amiket Ő adni szeretne. A
tízszeres áldás a 8-11. versekben az Isten szövetségének megvalósulása, amire
Isten gyermekei vágynak.
Az ilyen életek
csatornává válnak, amin keresztül Isten szövetségi áldásai áradhatnak a
többiekre. Pihenőhellyé válunk és szökőkúttá a szomjas, megfáradt lelkek
számára. A szó szerint és lelkileg megromlott életek javítói és helyreállítói
leszünk. Isten szeretetének megnyilvánulása életünkben visszafordítja az
emberek szívét az istentisztelet ősi, igaz útjára és visszaállítja az Istenbe
és az Ő törvényeibe vetett bizalmat.
Az Istennel való helyes
kapcsolat (az igazi böjt) eléréséhez egyértelműen hozzátartozik a szombat
megszentelése, így nem meglepő, hogy a fejezet utolsó versei az igazi szombat
megtartására szólítanak fel. Jézus az igazi böjt szerint élt egészen nyilvános
szolgálatának kezdetétől fogva, amit összekapcsolt az engesztelés napjával és
„az Úrnak kedves esztendejével” (Lk 4:18-19). A valódi szombatnapi pihenés
messze túlmutat a törvénynek való engedelmességen. A szombatot őszintén
megtartók élete teljes elkötelezettséget mutat Isten iránt, és az iránt, ahogy
Ő megpihent az értünk végzett Teremtő és Megváltói munkája után. Kölcsönös örömmel és meghittséggel vannak
egymás iránt. Örömben és megelégedettségben
bővelkedő, győzelmes életet élnek.
Aleta
Bainbridge
103. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 32. fejezetéhez (július 16-22.).
Júda királyainak
története igazán ösztönző lehet a szülők számára – ugyanakkor elkedvetlenítő
is, hiszen a földbe döngöli az összes tankönyvet, ami a jó szülői készségekről
szól. A királyság utolsó évtizedei cikcakkban ingadoztak a jó és rossz királyok
közt. Akház gonosz volt, mégis ő volt az apja Ezékiásnak, aki egyike a
legjobbaknak. Ellenbben, Ezékiás volt az apja Manassénak, aki a legrosszabb
volt Júda királyai közül, és akinek a bűnei miatt Júda száműzetésbe került
(2Királyok 24:3–4).
A saját számkivetettségében
azonban Manassé végre hallgatott a prófétai dorgálásra. Megbánta bűneit, és
amikor az Úr visszaállította őt a trónra, megkísérelte helyrehozni a korai
éveiben tett gonoszságokat. Ez azonban nem segített a fián, Ámonon. És mégis, a
gonosz Ámon volt az édesapja a jó Józsiásnak, Júda egyik legjobb királyának. A
lajstrom szédítő: Akház (gonosz), Ezékiás (jó), Manassé (gonosz, majd jó), Ámon
(gonosz), Józsiás (jó).
Kifizetődik-e, ha
valakinek jó szülei vannak? Szeretnénk azt hinni, hogy így van. Azonban, ha
valamilyen tragikus és ördögi terv folytán a gyermekeink letérnek a helyes
útról, emlékeznünk kell rá, hogy Isten megbocsát. „Nincsen azért immár semmi
kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8:1). Amennyiben
pedig Isten kegyelméből a gyermekeink jók, hűségesek és szent életűek lesznek,
Istené a dicsőség. Ahogy Pál írta a Korinthusbeliekhez: „Mert kicsoda
különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy
kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7)
Alden Thompson
Walla Walla University USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése