2017. június 22., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 22 - CSÜTÖRTÖK - Ézsaiás 33

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 28. fejezet 710. nap

28. Ezékiás

Akház nemtörődöm kormányzásával éles ellentétben állt az a reformáció, amely fia gyümölcsöző uralkodása idején ment végbe. Ezékiás azzal az elhatározással lépett trónra: minden tőle telhetőt megtesz Júda érdekében, hogy megmentse az északi királyság sorsától. A próféták tanításai nem bíztattak középutas megoldásokra. Csak a leghatározottabb reformációval lehetett a fenyegető ítéletet elhárítani.

Ezékiás olyan embernek bizonyult, akire éppen szükség volt a válságban. Alighogy trónra lépett, terveket fektetett le és megvalósította azokat. Először a nagyon régóta elhanyagolt templomi szolgálatok helyreállítására fordított figyelmet. A szent elhivatásukhoz hűséges papokat és lévitákat nyomatékosan kérte, támogassák munkáját. Bízva megértő segítségükben, nyíltan beszélt velük arról, hogy azonnal széleskörű reformot szeretne kezdeményezni. "Mert hűtlenné váltak őseink; azt tették, amit rossznak lát Istenünk, az Úr, és elhagyták őt. Elfordították arcukat az Úr hajlékától, hátat fordítottak neki." "Azért elhatároztam, hogy szövetséget kötök Izráel Istenével, az Úrral, és akkor elfordul tőlünk lángoló haragja" (2Krón 29:6, 10).

A király néhány szóval ismertette a fennálló helyzetet: a bezárt templomot; a szünetelő szolgálatokat; a város utcáin és országszerte gyakorolt botrányos bálványimádást; tömegek hűtlenségét, akik talán hűségesek maradnak Istenhez, ha a vezetők Júdában jó példát mutatnak nekik; az ország gyengeségét, hogy elvesztette erkölcsi súlyát a környező népek előtt. Az északi királyság gyorsan szétmorzsolódott; sokan pusztultak el kard által; tömegek sínylődtek fogságban. Nemsokára egész Izráel az asszírok kezére jutott, és teljesen elpusztult. Bizonyára ez a sors éri Júdát is, hacsak Isten nem munkálkodik rendkívüli módon választott képviselői által.

Ezékiás közvetlenül a papokhoz fordult, és kérte őket, segítsenek a szükséges reformok megvalósításában. "Fiaim, ne tétlenkedjetek!

Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok - intette őket -, neki szolgáljatok és áldozzatok." "...szenteljétek meg magatokat, és szenteljétek meg őseitek Istenének, az Úrnak a házát!" (2Krón 29:11, 5).

Az idő gyors cselekvést követelt. A papok azonnal munkához láttak. Azokat a társaikat is megnyerték az együttműködésre, akik nem voltak jelen e megbeszélésen. Lelkesen kezdtek hozzá a templom megtisztításához és megszenteléséhez. Ez sok nehézséggel járt az éveken át tartó megszentségtelenítés és hanyagság miatt. A papok és léviták lankadatlanul fáradoztak, és meglepően hamar jelenthették feladatuk elvégzését: a templomkapuk kijavítását, kinyitását, a szent edények összeszedését és helyükre tételét. Minden készen állt a szentélyszolgálat helyreállításához.

Az első istentiszteleten a város vezetői Ezékiás királlyal, a papokkal és a lévitákkal együtt kérték Istent, hogy bocsássa meg a nemzet bűneit. Bűnért való áldozatokat helyeztek az oltárra az "egész Izráel érdekében." "Amikor vége lett az áldozat bemutatásának, a király és mindazok, akik vele voltak, térdre estek és leborultak." A templom udvarai újra visszhangzottak a dicsőítés és ima hangjától. Amikor a hívek felfogták, hogy megszabadultak a bűn és hitehagyás rabságából, örömmel énekelték Dávid és Aszáf énekeit. "Ezékiás és az egész nép örvendezett azért, hogy az Isten helyreállította azt népe számára, hiszen hamar megtörtént ez a dolog" (2Krón 29:24, 29, 36).

Isten felkészítette Júda főembereinek szívét egy igazi reformációs mozgalom vezetésére, hogy a hitehagyást megállítsák. Prófétái által egymás után küldte a komoly kérlelés üzeneteit választott népének, melyeket Izráel tíz törzse semmibe vett, elvetett, így az ellenség kezébe került. Júdában azonban maradt szépszámú maradék. Őket a próféták továbbra is kérlelték. Figyeljük meg Ézsaiás buzdítását: "Térjetek meg ahhoz, akitől oly messzire eltávolodatok, Izráel fiai!" (Ézsa 31:6). Hallgassuk meg Mikeás bizakodó kijelentését: "De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. Az Úr haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában" (Mik 7:7-9).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 33

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

A Bibliában számos helyen olvashatunk azokról a „jajokról”, amelyek tulajdonképpen az Úr figyelmeztető üzenetei felénk. A legtöbb ilyen „jajt” Ézsaiás könyve taglalja. Ezek a „jajok” megfeddik a személyes bűnöket, a gonoszokét éppúgy, mint az igazakét, akik büszkévé válnak, és a gonoszságot jónak nevezik. Ézsaiás önmagának is címez ilyen üzenetet, mert elismeri, hogy ő is egy tisztátlan ajkú ember. (További tanulmányozásra ajánlom az összes „baj” megismerését, mert ez segít, hogy ne essünk egyik „jaj” ítélete alá sem.)

Az előző fejezetekben (kezdve Ézsaiás könyve 28. fejezetétől a 31. fejezetéig) Ézsaiás megjövendölte ezeket a „jajokat” Izrael és Júda ellen, akik lázadoztak és büszkék voltak. Most Ézsaiás egy komoly „jajról” beszél, Szanherib király és az asszír hadsereg ellen, akik eljöttek lerombolni Jeruzsálemet. Úgy tűnhet, hogy ez a fejezet igazán negatív alaphangról indul, de valójában reményteljes kegyelmi üzenet Jeruzsálem számára. Bár Izrael gyakran csak saját tanácsait követve járt, és mindig másoktól kért segítséget, nem pedig az Istentől; ám ha kegyelemért kiáltottak Hozzá, akkor ez a prófécia emlékeztette őket (és bennünket is ma) arra, hogy Isten továbbra is hallja és megválaszolja az imákat. Valójában azt mondhatjuk, hogy a királyság, amely Jeruzsálemet jött lerombolni, maga lesz kifosztott (4. vers). (Erről a történetről majd részletesebben beszélünk Ézsaiás 36-37. fejezetében).

Ez a fejezet egy valóságos kincsesbánya, de most összpontosítsunk a 14. és az azt következő versekre! Látva, hogy hogyan mentette meg az Úr Izraelt Asszíriától, az ott lakó bűnösök és képmutatók (beleértve a hamis vallási vezetőket) így kiáltanak fel félelmükben: Ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel?” A Zsoltárok 24:3 ír egy hasonló kiáltásról: „Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén?” (új prot. ford.)

Ezekre a kérdésekre a választ a következő vers részletekben olvashatjuk: „Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan” (Zsolt 24:4). „Aki igazságosan él, és őszintén beszél, megveti a zsarolt nyereséget, nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot” (Ézs 33:5).

De hogy lehet nekünk, bűnös embereknek tiszta szívünk? Hogy járhatunk el igazságosan, ha már születésünktől kezdve bűnösök vagyunk? Nem tudjuk megtenni ezeket, Jézus nélkül nem lehetséges. „ Krisztus nélkül nem tudjuk legyőzni egyetlen bűnünket sem, és nem tudunk a legkisebb kísértésnek sem ellenállni. A Vele való kapcsolat olyan erő, mely mindenható, és győzelemre segít minket. Mindenki, aki alázatosan jár Jézussal, minden nap úgy érezheti, hogy szüksége van egy erőre, hogy uralkodhasson magán, hogy meglágyítsa kőszívünket, hogy segítsen felolvasztani azt, hogy a szennyes dolgainkat el tudjuk hagyni. Ez ugyanaz a hatalom, mely a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn, ez képes gonosz természetünket kiirtani, hogy mi is részesei lehessünk az isteni természetnek. Ez az erő, amely meggyógyította a leprást, segít megtisztítani a szívet, és alkalmassá teszi az embert, hogy Isten népének, az angyaloknak és a megváltottak seregének méltó tagjává legyen. A szent engedelmesség csak abban az igazságban található meg, amelyet Krisztus ad a hívő léleknek. „Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok.” És mindenki, aki Krisztusban lakozik, és akiben Krisztus lakozik, olyan kedves Istennek, mint saját szeretett Fia. Elfogadva a Szeretettben, az Atya féltő gondoskodásának a tárgya lesz, aki sok gyümölcsöt terem, az igazi szőlőtővel való kapcsolat eredményeképpen”
(Signs of the Times, 1891. augusztus 10. 2. rész).

Áldott legyen a mi Mindenható Urunk. Milyen dicsőséges Istent szolgálunk! Tartsunk bűnbánatot, és forduljunk hozzá még ma, hogy megbocsáthassa gonoszságunkat, és legyőzhesse minden ellenségünket. Igen, valóban. Ahogy felismerjük, hogy kik is vagyunk Istenhez képest, teljes képtelenségnek tűnik, hogy megfelelhessünk az isteni követelményeknek. Mégis, Ézsaiás 33:22 szépen összegzi: „Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket.”

Melodious Echo Mason
ARME Bibliatábor Szolgálatok

99. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 27. és 28. fejezeteihez (június 18-24.).

Egyszer hallottam egy élénken növekvő gyülekezet lelkészét, amint azt mondja: „Minden a vezetésen áll vagy bukik.” Ellen White Akházról szóló fejezetének kezdő bekezdéseiben ennek a fontosságát hangsúlyozza. „Sok embert, akik korábban ellenálltak a bálványimádó szokások rontásának, most rávettek a pogány istenségek imádására.”

Habár az új király maga nem alkalmazott erőszakot, hogy az emberek bálványimádással foglalatoskodjanak, kétségtelen azonban a rájuk tett hatása. A vezetők hallgatólagosan bennfoglalt engedélyt adnak arra, hogy korábban tarthatatlan cselekedeteket kövessenek el az alattvalók. A vezetők a következetlen filozófiai vagy etikai tanításokat is igazolhatják.

Amikor először elkezdtem dolgozni a lelkészi szolgálatban, egy olyan gyülekezetben indítottam el egy ifjúsági csoportot, ahol korábban nem volt ilyen. Néhány önkéntes segített beindítani a szárnyait bontogató szolgálatot, és a legelső napokban azt vártam el tőlük, hogy ne úgy kommunikáljanak a gyerekekkel, mint - ők, a felnőttek - egymással. A fejemben ez a sikeres szolgálat kulcsa volt. Sajnos azonban nem közöltem velük ezt az elvárásomat. És ami még rosszabb, én magam sem adtam erre jó példát.

Ahogy a csoport fejlődött, abban a frusztráló helyzetben találtam magamat, hogy az önkéntesek képtelenek voltak igazán kapcsolatot teremteni a gyerekekkel. Egy nálam mindössze néhány évvel fiatalabb tag kellett a csapatból, hogy felnyissa a szememet. Az igazság az, hogy elbuktam vezetőként. Minden a vezetésen áll vagy bukik – és amikor a vezetés elbukik, az igazságnak (Ézsaiás) szólnia kell a hatalomhoz (Akház).

Kris Loewen
segédlelkész
Walla Walla University Church
 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése