Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezet 703. nap
A végtelen Szeretet sóvárog azok után, akik úgy érzik, hogy
képtelenek Sátán csapdáiból kiszabadulni; és irgalmasan felkínálja erejét, hogy
érte élhessenek. "Ne félj - mondja nekik -, mert én veled vagyok; ne
csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes
jobbommal támogatlak." "Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom
jobb kezdet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! Ne félj, férgecske
Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek, - így szól az Úr, a te megváltód, Izráel
Szentje!" (Ézsa 41:10, 13-14).
Júda lakosai mind méltatlanok voltak erre, de Isten nem
mondott le róluk. Nekik kellett nevét megdicsőíteniük a pogányok között. Sok
olyan embernek kellett még meglátnia Isten jellemének dicsőségét, akik addig
egyáltalán nem ismerték tulajdonságait. Isten világossá akarta tenni, hogy
irgalma folytán milyen tervet készített. Ezért küldte minduntalan szolgáit, a
prófétákat ezzel az üzenettel: "Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról
és gaztetteiből!" (Jer 25:5). "Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig -
mondta Ézsaiás által - dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak
el." "Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy
gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!" (Ézsa 48:9, 11).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
26
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben
Ézsaiás a végidőről a mennyei Sion kórusára irányítja a figyelmet. A kórus
arról énekel, milyennek látja az új Jeruzsálemet ahhoz képest, amilyennek a
földi várost ismerték (1. vers). „Erős városunk van nékünk, szabadítását
adta kőfal és bástya gyanánt” (1. vers). Mivel Mózeshez és Énokhoz
hasonlóan néhányan már a Mennyben vannak, ők fogják az alábbi éneket énekelni a
feltámadottaknak, amikor Jézussal megérkeznek a Földről a felhőben: „Nyissátok
fel a [jeruzsálemi] kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép” (2.
vers). Ez a hűséges nép, mely feltámadt, és most érkezik „a
hűség megőrzője” (2.
vers).
Az igazak szívét
megőrzi az Úr békességben a vég idején, még mielőtt felmennénk a Mennybe (3.
vers). Még a szélsőséges körülmények között is bíznak az Úrban. A bizalom oka
pedig nem más, mint az, hogy az Úr az örökkévaló kőszikla. Krisztus a kőszikla
Dániel látomásában, melyben összetörte a királyságokat és betöltötte az egész
földet. Ez fog történni Jézus második eljövetelekor, mikor Krisztus a porba
dönti a királyságokat (5. vers). A korábban elhagyott igazak pedig lábukkal
tiporják őket (6. vers).
Az egyenes lelkűek az
igaz ösvényen mennek (7. vers). Isten ítéleteinek ösvényére vártak (8. vers) és
egyedül Isten neve és élménye volt lelkük vágya (8. vers). Ézsaiás is ebbe a
csoportba számolja magát, mely a mennyei Sion felé tart. Elmondja, hogy éjjelente
a lelke Isten után vágyik, és a belsője szorgalmasan kereste Istent (9. vers). Mivel
Isten ítélete elérkezik a földre, azok akik a földön laknak, megismerik az
igazságot (9. vers). Ezzel ellentétben, amit az igaz megtanul Istennek az
emberekért való munkálkodásáról, a bűnös nem érti meg, és nem látja az Úr
dicsőségét (10. vers). Ez a lelki vakság!
Ézsaiás azt mondja,
hogy a bűnös is látni fog, de megszégyenül (11. vers). Belső átalakulás kell,
különben a végrehajtó ítélet idején végül elégnek. Ézsaiás mindezt látta a
látomásban, és honvágy ébredt benne a Menny iránt. Szeretett volna ott lenni,
és mondani: „Te adsz nékünk békességet”
(12. vers). Ézsaiás letérdel és így imádkozik: „urak parancsoltak nékünk kívüled” majd hozzáteszi: „de általad dicsőítjük neved” (13.
vers). Rámutat végül a halálra: „A
meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl, mivel Isten büntette meg őket”
(14. vers). Ézsaiást annyira betöltötte Isten ereje, hogy térden állva könyörgött
népéért.
„Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsőítéd,
kiterjesztetted a földnek minden határait” (15. vers). Ez azt is jelentheti, hogy
az új föld nagyobb lesz. De azt biztosan tudjuk, hogy a második eljövetel előtt
a hűségesek bajban lesznek (16. vers). A szorongás ideje hasonló ahhoz, amikor
egy nő vajúdik, tehát a korábbi kilenc hónap azt jelenti, hogy a vész ideje
talán 9 hónapig fog tartani? (17. vers). De ezen idő alatt nem lesz szülés (18.
vers).
Miközben Ézsaiás biztos
a végső halálban (14. vers), legalább annyira biztos a feltámadásban is. „Megelevenednek
halottaid és holttesteim fölkelnek” (19. vers). Az egész világra kiterjedő gond
idején Ézsaiás a megmaradtaknak azt tanácsolja, hogy rejtőzzenek el egy időre
(talán hasonlóan ahhoz, amit Ellen White is tanácsol, hogy hagyjuk el a városokat
és menjünk vidékre) (20. vers). Biztos, hogy a vész idejét látta Ézsaiás, mivel
ezt mondta: „Mert ímé az Úr kijő
helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a
vért, és el nem fedi megöletteit többé!” (21. vers).
A második eljövetel
lesz a feltámadás ideje, mert akik meghaltak, újra életre kelnek, és akik
megölettek és elrejtettek, feltámadnak. A föld nem fog több titkot rejteni.
Szerető Istenünk! Megint itt térdelünk előtted. A
szeretteinkért és a népünkért imádkozunk. Ments meg minket a Te eljövendő
országod számára! Ámen.
Koot van Wyk
98. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezetéhez (június 11-17.).
Az általunk mesélt
történetek jelentősen befolyásolják az életünk minőségét. A „Nincs elég” önbeteljesítő
jóslattá válik, és a hiány, a halvány árnyék és a mohóság gondolkodásmódját
hozza el. A „Nem vagyok teljes értékű” vagy a „Nem vagyok szerethető” az
áldozatszerep, a bátortalanság és a kicsiség körforgásaiba térít minket. A „Nem
bízok bennük” az önmagunkra támaszkodásra, az aggodalomra és a magányosságra
nevel minket. Az általunk mondott meséket nem annyira választjuk, mint inkább
magunkba szívjuk. Örökségül kapjuk őket, mint a nyelvi akcentust vagy a
modorosságot. A valóságunk érzékelését festik le.
Csak úgy, mint a többi
történet, azok is, amelyeket Istenről mondunk, alakítják az életünket. Részben
ezeket a benne foglalt történeteket állítja Ellen White középpontba ebben a
fejezetben. Az emberek nemzedékeken keresztül hamis feltételezésekkel
rendelkeztek Istenről („nem értették meg Istent”). Amikor az elménkben egy
bosszúálló, sokat követelő, maximalista, hamar haragra gerjedő, egyeseket
előnyben részesítő Isten képe él, könnyű azt feltételezni, hogy az előre
látható tökéletlenségeink miatt nem leszünk elérhetőek az Ő számára. Sőt, ami
még rosszabb, akár azt is feltételezhetjük, hogy mások sem lesznek elérhetőek
Isten számára.
„Teljes mind a széles
föld az ő dicsőségével!” – ez sok történetet próbára tesz. Isten valamennyi
nemzetséget és népet betakar szerető jóindulatával és kegyelmével. Ézsaiás
mindent magába foglaló kijelentése Isten jelenlétéről nem csak azon történetek
számára jelent kihívást, amelyeket az izraeliták örököltek, hanem a sajátjaink
számára is. A kérdés számunkra az: talán túl kevés érdemét tudtam be az ő
nagyszerű kegyelmének, vagy talán túl nagy részben hibáztattam az igazságért?
Kris Loewen
Segédlelkész
Walla Walla University
Church
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése