2017. június 10., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 10 - SZOMBAT - Ézsaiás 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 25. fejezet 698. nap

A próféta feladata világos volt: emelje fel szavát, és tiltakozzék az elhatalmasodó bűnök ellen. De valami bizonyosságot akart. Enélkül félt belefogni a munkába. "Meddig tart ez, Uram?!" - kérdezte. Választott néped közül soha senki sem fogja ezt megérteni? Senki sem fogja megbánni bűnét, és senki sem gyógyul meg?
A tévelygő Júda sorsa nem hiába nyomta lelkét. Küldetése nem lesz eredménytelen. De a nemzedékek óta szaporodó bűnöket nem lehet az ő idejében eltávolítani. Egész életén át türelmes, bátor tanítónak kell lennie - a reménység és ítélet prófétájának. Isten szándéka végül megvalósul. Beérik szolgája fáradozásának és Isten minden hűséges szolgája munkájának gyümölcse. A maradék üdvösséget kap. Ennek megvalósulása érdekében az intés és kérlelés üzenetét hirdetni kell az engedetlen népnek. Így szól az Úr:

"Míg el nem pusztulnak,
és lakatlanok nem lesznek a városok,
a házakban nem lesz ember,
a föld pedig pusztává nem válik" (Ézsa 6:11).

Azért kell a megátalkodottaknak elszenvedniük a súlyos büntetést - háborút, száműzetést, elnyomást, a népek közötti hatalmuk és tekintélyük elvesztését -, hogy megtérjenek azok, akik felismerik ebben a megsértett Isten kezét. Az északi királyság tíz törzse nemsokára szétszóródik a népek között, és városaik pusztán maradnak. Az ellenséges népek pusztító hadai újra és újra végigsöpörnek országukon. Végül Jeruzsálem elesik, és Júdát fogságba viszik. Az ígéret földje azonban nem marad örökre elhagyatott! A mennyei lény így bátorította Ézsaiást:

"Ha megmarad belőle egy tized,
azt is újból pusztulás éri.
De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek
kivágás után is megmarad a gyökere.
Ez a gyökér lesz a szent mag!" (Ézsa 6:13).

Isten ígérete, amely szerint Izráellel szándéka végül megvalósul, bátorságot öntött Ézsaiás szívébe. Mit számít, ha földi hatalmak felsorakoznak Júda ellen? Mit számít, ha az Úr követe ellenállásba és visszautasításba ütközik? Ézsaiás látta a Királyt, a seregek Urát! Hallotta a szeráfok énekét: "...dicsősége betölti az egész földet!" (Ézsa 6:3) Ígéretet kapott arra, hogy a bűnbe süllyedt Izráelnek küldött mennyei üzenetet a Szentlélek meggyőző ereje fogja kísérni. És a próféta felbátorodott a reá váró munka elvégzésére. E látomás emlékét vitte magával hosszú és fáradságos szolgálatán végig. Hatvan éven át - vagy még tovább is - a reménység prófétájaként állt Júda fiai előtt, és egyre bátrabban hirdette az egyház győzelméről szóló jövendöléseit.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Az előző fejezetben Ézsaiás az asszír király elől menekülő emberekről ír, aki az akkor etiópok által uralt Egyiptom ellen támadt. Tömegesen hurcoltak el egyiptomiakat és etiópokat, és amikor az asszírok elfoglalták Szamáriát, izraelitákat is. Ezért ír Ézsaiás az előző fejezetben az emberek kérdéséről: hol találhatnak biztonságot és menedéket?

Ebben a részben három látomásról olvasunk: egy Élám és Média ellen, egy Edóm ellen, és egy pedig Arábia ellen szól. Ézsaiás akkor kapta ezeket, amikor Akház meghalt, és Ezékiás lett Júda királya. Akkoriban a próféta a világbirodalmi ügyek szakértője volt, de ez a képessége Istentől származott. „Isten tudja”, Isten így szól”, hogy „csak Istenben van biztonság”. Tudjuk, hogy sátán nagy küzdelemben van Istennel. Ezért írja Ézsaiás Lucifer tevékenységére utalva: Kemény látás jelentetett meg nékem: a csalárd csal, a pusztító pusztít.” Isten megengedte Sátánnak, hogy Asszíriát használva eszközül megbüntesse Élámot és Médiát, mert nagy sóhajtozást okoztak másoknak (2. vers).

Ézsaiást félelem és remegés keríti hatalmába e látomás nyomán. Látta az asszírokat asztalt teríteni, enni és inni, majd a vezéreket megkenni pajzsaikat (3-5. vers). Ézsaiás háborút látott. A látomásnak vannak végidei vonatkozásai is. Az Úr őrt állít a toronyba, hogy jelentse, amit lát (6-7. vers). Az őr kihangsúlyozza, hogy hűen végezte munkáját (8. vers). Ez egy Istentől kapott feladat, immár nem csak katonai tevékenység.

Az őr lovasokat lát Babilon felé száguldani, és valaki így szól: „Elesett Babilon” (9. vers). Ézsaiás látja a médeket és perzsákat, amint Círusz idejében beveszik Babilont. Ugyanakkor a városok leomlásának képe sátán bukását jelképezi Ézsaiás könyvében (14. fejezet), Babilon eljövendő bukását az idők végén (Jelenések 18).

Ézsaiás napjaiban sok lesújtott ember élt. Sok izraelitát elhurcoltak az asszírok pár évvel korábban, Isten engedélyével. A következő látomás Edómra összpontosít. A látomás rövid, valaki így kiált: „Őrálló, meddig tart még az éjszaka?” A kérdés valójában ez: meddig kell még várnunk, hogy hazatérhessünk? Az őrálló azt válaszolja, jön már a reggel, de még éjjel van, ami azt jelenti, veszély fenyeget. Talán nem azonnal, de biztosan.

Még egy látomásról olvashatunk ebben a fejezetben, ami Arábiáról szól. A királyi útvonal fenyegetettsége az arabok által asszír megszálláshoz vezetett a dél-arábiai földeken. Már Babilon utolsó királya is Témába ment, hogy jobban kordában tartsa az arab törzseket. Sok hűséges menekült célpontja volt Téma városa, hogy elfussanak a kardok, íjak és harci feszültség elől. Ézsaiás arra szólítja fel Téma lakosait, hogy viseljék gondját a háború elől menekülőknek. Az Úr azt mondta, egy éven belül „vége lesz Kédár minden dicsőségének”, és valóban így történt.

Drága Istenünk, segíts, hogy mi is mindent megtehessünk azért, hogy segítsük a háború elől földünkre menekülőket! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Koot van Wyk

97. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 24. és 25. fejezeteihez (június 4-10.).

Szomorú és aggasztó helyzetekben, amelyekkel közösen és egyénileg szembesülünk, könnyedén zaklatottak, céltalanok leszünk és szem elől tévesztjük a reményt. Azokban az időkben, amikor úgy tűnik, hogy a szomorúság és a gonoszság mindent ellenőrzése alatt tart, a remény a maga teljességében és pompájában valóban egy rendkívüli becsben tartott ajándék.

Amikor Izrael fiatal nemzete az Ígéret Földjének határánál állt, sokan azok közül, akik útra keltek Egyiptomból, már nem számláltattak közéjük. A próféták korábban többször is figyelmeztették őket azokra a következményekre, amelyek akkor sújtják őket, ha Istentől távolodnak, és Isten nélkül élnek. Mégis, Isten azzal az ígérettel biztatott, amely a helyreállítást és reményt teljesedését jelenti az elkövetkezendő nagy napon. A fájdalom, bálványimádás és lázadás közepette Isten kiterjesztette ígéretét egy tökéletes napra. Egykor, ott az ígéret földjének határán a remény volt az, ami sokakat késztetett, hogy megtartsák Isten megerősítő jelenlétét életükben.

Ma, az örökkévalóság határán, számunkra is adott a választás, hogy megtartsuk Isten megerősítő jelenlétét, aki a kezében tartja „azt a napot”, és vele időzzünk. Ügyeljünk hát a próféták bölcs tanácsára és kapaszkodjunk Istenbe, aki a nagy reményt kínálja számunkra, ahogyan a megígért földre tekintünk!

Jenniffer Ogden
Gyermek- és családlelkész
Walla Walla University Church, USA
 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése