2017. március 6., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 6 - HÉTFŐ - Zsoltárok 126

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 10. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezet 603. nap

Bámulatos az a vendégszeretet, amelyet ez a föníciai asszony tanúsított Isten prófétája iránt, és csodálatos az a jutalom, amit hitéért és nagylelkűségéért kapott. "És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés által.

Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház tulajdonosának a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat?
Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És elvette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. ...Azután háromszor ráborult a gyermekre, és ...kiáltott az Úrhoz: ...Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt.

Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!"

A sareptai özvegy megosztotta utolsó falatját Illéssel. Viszonzásul Isten megőrizte az asszony és gyermeke életét. Isten nagy áldást ígér mindazoknak, akik a próba és szükség idején megértik és segítik a náluk szegényebbeket. Isten nem változik. Hatalma nem csökkent Illés ideje óta sem. Nem kevésbé biztos ma sem az ígéret, mint amikor Megváltónk mondta: "Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap..." (Mt 10:41).

"A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg" (Zsid 13:2). Ezek a szavak semmit sem vesztettek érvényükből az idő múlásával. Mennyei Atyánk most is áldást rejtő alkalmakat helyez el gyermekei útján. Akik élnek ez alkalmakkal, nagy örömre lelnek. "Ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz" (Ézsa 58:10-11).

Krisztus ma ezt mondja hűséges szolgáinak: "Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem." Nem marad észrevétlenül és jutalom nélkül egyetlen kedves cselekedet sem, amely az Ő nevében történik. Ez a kedves elismerés érvényes Isten családjának leggyengébb és legigénytelenebb tagjára is. "Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, - akik gyermekek a hitben és Krisztus ismeretében - semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát" (Mt 10:40, 42).

Az aszály és éhínség hosszú évei alatt Illés buzgón imádkozott azért, hogy Izráel népe megtérjen a bálványimádásból és ragaszkodjon Istenhez. A próféta türelmesen várt, amíg az Úr keze súlyosan ránehezedett a szenvedő országra. Szíve összeszorult a fájdalomtól, amikor látta, hogy mindenütt nő a szenvedés és a nyomor. Azt kívánta, bárcsak gyors reformációt tudna indítani. Isten azonban maga vitte véghez tervét, szolgája pedig nem tehetett mást, csak imádkozott tovább hittel, és várta, amíg eljön a határozott cselekvés ideje.

Az Akháb korában uralkodó hitehagyás sokéves gonoszság következménye volt. Ahogy múltak az évek, Izráel lépésről lépésre tért le a helyes útról. Amint egyik nemzedék követte a másikat, Izráel nem volt hajlandó az egyenes úton járni. Végül a nép nagy többsége meghódolt a sötétség hatalma előtt, és elfogadta vezetését.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 126

Miközben a zarándokok Jeruzsálem felé tartottak, egyik énekük a „megemlékezés dala” volt, ami arról szólt, miként szabadította meg Isten az Ő népét. 

Képzeljük el, micsoda örömöt és csodálatot éreztek az izraeliták, amikor Círusz kiadta rendeletét, hogy a zsidó foglyok visszatérhetnek jeruzsálemi otthonukba (lásd Ezsdrás 1. fejezete). Milyen hálaének volt ajkukon hazafelé menet? Egyet biztosan tudunk: boldogan dicsőítették Istent!

A 126. zsoltár 2. verse elmondja nekünk, hogy Isten népének visszatérése az ígéret földjére (ez már a második szabadulás, ami után hazatérhettek) olyan esemény volt, amire a szomszédos népek is felfigyeltek, és még a hitetlenek is elismerően szóltak Istenről, mondván: „Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!”

Én mélységes vigaszt merítek ebből a szakaszból, különösen életem azon időszakaiban, amikor úgy tűnik, semminek sincs értelme, mert nem látom az aratását mindannak, amit időm és erőm odaáldozásával elvetettem. Az ilyen igék segítségével megyek tovább, és nyerek reménységet. Isten így bátorít engem: „Hálaénekkel ajkadon és áldással kezedben térsz majd vissza a bőség földjére, és nevemet dicséred örökké!”

                                           Cindy Nash

84. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezetéhez (március 5-11.).

Illés és a sareptabeli özvegyasszony története mindig is egyike volt a kedvenceimnek. Ez a történet Isten gondviseléséről és védelméről szól, amelyet nem csak Illés, hanem az özvegy és a fia számára is biztosított. Az, hogy Isten megparancsolta Illésnek, hogy „pogány földön keressen menedéket” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten útjai és a gondolatai is magasabbak a miénknél.

Ahogyan Isten a Bibliában már sok asszony életében tette, az özvegyet is arra kérte, hogy bízzon Benne, ami az életét és a fia életét illeti. Csodálom az ő Illésnek adott engedelmes válaszát, hogy megbízott Isten ígéretében, és a legvégsőkig elment, mint háziasszony: Illés szükségleteit a sajátja elő helyezte. Isten elsőkézből ismeri a szülő és gyermek közti mély szeretetet. Éppen úgy, ahogyan Ábrahám hite elnyerte jutalmát, és visszakapta a fiát, amikor az özvegyasszony fia beteg lett és meghalt, Isten elküldte Illést, hogy hozza vissza őt az édesanyja számára.

Ez engem arra emlékeztet, amikor gyakran az életem során Isten az én személyes hitemet tette próbára. Emlékszem a mérhetetlen megfeszítettségre, amikor a férjem és én éreztük az elhívást az írországi önellátó szolgálatra. Isten várt az utolsó percig, hogy eladjuk a házunkat, majd hűségesen ellátott minket, és megadta szükségleteinket a tengerentúli nyolc és fél évnyi szolgálatunk során.

Mi nem tudunk többet adni, mint Isten. Ő mindig megjutalmazza a hitünket, bár néha váratlan utakon. Isten a legfőbb Adományozó!

Annemarie Freeman
Munkaterapeuta, háztartásbeli anyuka, lelkészfeleség
Georgia, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése