2017. március 24., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 24 - PÉNTEK - Zsoltárok 144

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 621. nap

Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten kegyelmébe és megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára emelkedett. Diadalmasan vallotta:

"Hiszen megölhet engem!
Nem is reménykedem!
Csak utaimat akarom védeni előtte.
Már az is segítség nekem..."

"Mert én tudom,
hogy az én megváltóm él,
és utoljára megáll a por fölött,
s ha ez a bőröm lefoszlik is,
testemben látom meg az Istent.
Saját magam látom meg őt..."
(Jób 13:15-16; 19:25-27).

"Ekkor megszólalt az Úr a viharban" (Jób 38:1), és kinyilatkoztatta szolgájának hatalma nagyságát. Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát és a porban és hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.

Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra, hogy tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés bűnös és ésszerűtlen dolog. Isten képes és kész "teljesebben" adni szolgáinak az erőt, amelyre szükségük van a próbatétel és megpróbáltatás idején. Talán úgy tűnik, hogy az Úr művének ellenségei jó és biztos alapokra fektették le terveiket.

Isten azonban megdöntheti a legbiztosabb terveket is. Meg is dönti, amikor és ahogyan jónak látja - ha szolgái hitét már eléggé megpróbálta.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 144

Ebben a zsoltárban Dávid elismeri, hogy egész lényét és minden képességét Istennek és az Ő jóságának köszönheti. Isten az, aki sikeres harcossá és királlyá tette őt. Isten az, aki megnyerte a csatáit.

Mi ma talán nem vívunk olyan háborúkat, mint Dávid, de a lelki harcmezőn igenis csatázunk a gonoszság hatalmasságai és erői ellen. Ebben a végidei küzdelemben el kell ismernünk Őt, aki a mi Menedékünk, Kősziklánk, Megváltónk és Pajzsunk. Bátorító a tudat, hogy bár mulandó teremtmények vagyunk, és a földi életünk csak lélegzet vagy tűnő árnyék az idő végtelenségében, Istennek mégis gondja van ránk. Isten, aki a Sínai-hegynél füstben, villámlásban és földrengésben jelentette ki magát, a mi harcainkban is meg akar mutatkozni ugyanazzal a megkérdőjelezhetetlen erővel, amit a hegy tetején tanúsított.

Dáviddal együtt egy új dicsőítő éneket énekelhetünk Isten áldásaiért. Talán nem mindnyájunk esetében jelentkezik Isten áldása az anyagi jólét, szép és egészséges gyermekek vagy katasztrófáktól és vereségektől mentes élet formájában, de ahogy az utolsó vers összefoglalja: ha Isten az életünk Ura, mindenképp’ boldogok vagyunk.

Thandi Klingbeil

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése