Higgyetek az Ő prófétáinak - március 10 - PÉNTEK - Zsoltárok 130

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezet 607. nap

Illés ünnepélyes esküvel ígérte meg Abdiásnak, hogy küldetése nem lesz hiábavaló. "A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte." Így bátorítva "elment... Óbadjáhú Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki."

Rémülettel vegyes csodálkozással hallgatta a király annak az embernek az üzenetét, akitől félt, de akit gyűlölt is, és olyan fáradhatatlanul keresett. Jól tudta, hogy Illés nem kockáztatja életét pusztán azért, hogy találkozzék vele. Lehetséges, hogy a próféta újabb jajt mond ki Izráel ellen? A királyt elfogta a félelem. Emlékezett Jeroboám sorvadt karjára. Engednie kellett Illés felszólításának, és nem merte felemelni kezét Isten követe ellen. Ezért a reszkető király katonai védőőrség kíséretében ment, hogy találkozzék a prófétával.

A király és a próféta szemtől szemben állt egymással. Akháb tele volt szenvedélyes gyűlölettel. Első akadozó szavaival: "Te vagy az Izráel megrontója?" - öntudatlanul is elárulta, mit érez a szíve mélyén. Akháb tudta, hogy Isten szavára vált olyanná az ég, mint a réz. Mégis a prófétát akarta felelőssé tenni az országra nehezedő súlyos büntetésért.

Az természetes, hogy a törvény áthágója Isten követére hárítja a felelősséget a csapásokért, amelyek biztosan utolérik azt, aki letér az igazság útjáról. Akik Sátán hatalma alá helyezik magukat, képtelenek úgy látni a dolgokat, ahogy Isten látja. Amikor az igazság tükrét eléjük tartják, felháborodnak azon, hogy megfeddik őket. Bűnös elvakultságukban nem hajlandók megtérni. Úgy érzik, hogy Isten szolgái ellenük fordultak, és ezért azok rászolgálnak a legkeményebb ítéletre.

Illés ártatlansága tudatában állt Akháb előtt. Nem próbálta magát mentegetni, sem a királyt áltatni. Haragját sem igyekezett kivédeni azzal a jó hírrel, hogy nemsokára véget ér a szárazság. Nem volt miért bocsánatot kérnie. Felháborodva és Isten ügyének méltóságát féltve, visszafordította Akháb vádját. Bátran megmondta a királynak, hogy az ő bűnei és atyái bűnei hozták Izráelre ezt a rettenetes csapást. "Nem én rontottam meg Izráelt - jelentette ki Illés bátran -, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed."

Ma is szükség van a szigorú dorgálásra, mert súlyos bűnök választják el az embereket Istentől. A hitetlenség gyorsan divattá válik. "Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk" (Lk 19:14) - mondják ezrek. A sokszor elhangzó udvarias prédikációknak nincs tartós hatásuk. A trombita bizonytalan hangot ad. Isten szavának világos, súlyos igazságai nem hatolnak az emberek szívébe

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 130

Érezted már valaha úgy, hogy a vétked annyira nagy, hogy az már megbocsáthatatlan? Van olyan vétked, ami újra meg úja megismétlődik az életedben? A szíved azt súgja, hogy már túl messzire mentél. Amennyiben ez a véleményed, a gondolatod az ellenség területére tévedt, ahol a gonosz csak arra vár, hogy megfosszon a teljes reménytől.

Ez a zsoltár mindazokhoz szól, akik vétkeznek, bánkódnak a vétkük miatt, de még mindig bűnben élnek. A Szentlélek azonban gyengéden azt súgja, hogy még mindig van remény. És ha olyan jól ismered az Uradat, mint a zsoltáros, tudod, hogy általa VAN bocsánat a vétkekre. Ez a szépsége ennek a kedvelt zsoltárnak.  Az egész Istenről szól. A reménységről szól.

Nem magunkra figyelünk, és nem önmagunkban reménykedünk. Az Úr soha el nem múló szeretetet kínál nekünk – kegyelmet, amely a legmélyebb sebeinket is begyógyítja – teljesen megváltott életet. Nemcsak megváltott, hanem megváltással és bizonyossággal teli életet kínál.

Cindy Nash

84. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezetéhez (március 5-11.).

Illés és a sareptabeli özvegyasszony története mindig is egyike volt a kedvenceimnek. Ez a történet Isten gondviseléséről és védelméről szól, amelyet nem csak Illés, hanem az özvegy és a fia számára is biztosított. Az, hogy Isten megparancsolta Illésnek, hogy „pogány földön keressen menedéket” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten útjai és a gondolatai is magasabbak a miénknél.

Ahogyan Isten a Bibliában már sok asszony életében tette, az özvegyet is arra kérte, hogy bízzon Benne, ami az életét és a fia életét illeti. Csodálom az ő Illésnek adott engedelmes válaszát, hogy megbízott Isten ígéretében, és a legvégsőkig elment, mint háziasszony: Illés szükségleteit a sajátja elő helyezte. Isten elsőkézből ismeri a szülő és gyermek közti mély szeretetet. Éppen úgy, ahogyan Ábrahám hite elnyerte jutalmát, és visszakapta a fiát, amikor az özvegyasszony fia beteg lett és meghalt, Isten elküldte Illést, hogy hozza vissza őt az édesanyja számára.

Ez engem arra emlékeztet, amikor gyakran az életem során Isten az én személyes hitemet tette próbára. Emlékszem a mérhetetlen megfeszítettségre, amikor a férjem és én éreztük az elhívást az írországi önellátó szolgálatra. Isten várt az utolsó percig, hogy eladjuk a házunkat, majd hűségesen ellátott minket, és megadta szükségleteinket a tengerentúli nyolc és fél évnyi szolgálatunk során.

Mi nem tudunk többet adni, mint Isten. Ő mindig megjutalmazza a hitünket, bár néha váratlan utakon. Isten a legfőbb Adományozó!

Annemarie Freeman

Munkaterapeuta, háztartásbeli anyuka, lelkészfeleség

Georgia, USA

Fordította: Gősi Csaba