2017. február 10., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 10 - PÉNTEK - Zsoltárok 102

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 6. fejezet 579. nap

Amikor látta az Úr, hogy megalázták magukat, akkor így szólt az Úr igéje Semajához: Megalázták magukat, nem pusztítom el őket, hanem rövidesen szabadulást adok nékik, és nem zúdul haragom Jeruzsálemre Sisák által. De azért szolgái lesznek, és megtudják, hogy mit jelent nekem szolgálni, és mit jelent földi királyságokat szolgálni!

Sisák, Egyiptom királya tehát felvonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az Úr templomának a kincseit meg a királyi palota kincseit; mindent elvitt. Még a kerek aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon csináltatott. Ezek helyett rézpajzsokat csináltatott Roboám király, és azoknak a testőröknek a parancsnokaira bízta, akik a királyi palota bejáratát őrizték. ...Amikor Roboám megalázta magát, elfordult róla az Úr haragja. Nem volt ok a teljes pusztulásra, hiszen Júdában is volt valami jó" (2Krón 12:6-12).

Mihelyt azonban a baj elmúlt, és a népnek újra jól ment dolga, sokan elfeledkeztek arról, amitől féltek, és újra visszatértek a bálványimádáshoz. Közöttük volt maga Roboám király is. A csapás súlya alatt ugyan megalázkodott, de nem tette ezt a megpróbáltatást élete igazi fordulópontjává. Elfelejtette a leckét, amire Isten meg akarta tanítani, és visszasüllyedt azokba a bűnökbe, amelyek előzőleg Isten büntető ítéleteit hozták a népre. Néhány dicstelen év után, amelyek alatt a király "gonoszságot cselekedett, mert nem kereste állhatatos szívvel az Urat... Roboám pihenni tért őseihez, és eltemették Dávid városában. Fia, Abijja lett utána a király" (2Krón 12:14, 16).

Roboám uralkodása kezdetén a birodalom kettészakadásával Izráel dicsősége hanyatlani kezdett, és azt soha többé nem kapta vissza a maga teljességében. A következő századok során időnként széles látókörű, erkölcsileg értékes emberek ültek Dávid trónjára. Ezeknek a királyoknak uralkodása alatt a Júda népére áradt áldás a környező népekre is kiterjedt. Jahve nevét időnként minden hamis isten fölé emelték, és törvényét tisztelték. Időről időre nagyszerű próféták támadtak, hogy erősítsék az uralkodók kezét és további hűségre biztassák a népet. De a gonoszság magvait, amelyek Roboám trónra lépésekor már kikeltek, soha többé nem lehetett gyökerestől kitépni. Az a nép, amelynek Isten egykor kedvezett, időnként olyan mélyre süllyedt, hogy közmondásossá vált a pogányok között.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 102

Ez az egyik legszomorúbb zsoltár. Egy olyan ember imája ez, akinek a feje fölött összecsapnak a megpróbáltatások hullámai. Panaszait a vigasztalás szavai követik. Három különböző nézőpontból olvashatjuk ezt a zsoltárt:

1) Egy száműzött fiatalember hazatérte előtt, a fogság földjén panaszkodik fájdalmai, magánya, üldöztetése, betegsége és – habár még fiatal – a halálfélelme miatt. Egyetlen reménye, hogy a Sion szabadításáról szóló prófécia beteljesedése küszöbén áll: „Mert ideje, hogy könyörülj rajta [Sionon], mert eljött a megszabott idő” (Zsolt 102:14). Imája végén kifejezi bizonyosságát abban, hogy Isten soha el nem múló szeretettel bánik gyermekeivel.

2) Messiási zsoltárként is tekinthetünk a 102. zsoltárra, mint olyanra, amiből Jézus idézett a kereszten: „Én Istenem én Istenem, miért hagytál el engem?”Olvashatjuk úgy, mint Jézus és az Atya között lezajló párbeszédet. Jézus panaszainak elmondásával kezdi a párbeszédet: „... olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn. Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám” (Zsolt 102:8-9). Beszél Isten ellene forduló haragjáról is: „felemeltél engem és földhöz vertél engem” (Zsolt 102:11). Az Atya válaszát és vigasztalását a 13-tól a 23-ig terjedő versekben olvashatjuk: „De te Uram” – mondja az Atya a Fiúnak –, „örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll. Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.” A fizikailag teljesen elgyengült Jézus nagyon röviden így imádkozik: „Ne vígy el engem az én napjaimnak felén.” Az Atya válasza, részben a Zsidókhoz írt levél 1:10-12-ben idézve, kinyilatkoztatja Jézus istenségét.

Te Uram kezdetben alapítottad a földet
és a te kezeidnek művei az egek;
Azok elvesznek, de te megmaradsz,
és mindazok, mint a ruha megavulnak.
És palástként összehajtod azokat
és elváltoznak,
te pedig ugyanaz vagy
és a te esztendeid el nem fogynak.”

Olvassuk el újra és újra ezt a zsoltárt, érintsen meg bennünket Jézus szenvedése, ugyanakkor ízlelgessük győzelmét, állhatatos szeretetét és gondviselését irántunk!

3) Amikor 10-14 éves diákokat tanítottam egy vidéki egyházi iskolában, Floral Crestben, Alabama államban (USA), diákjaim gyakran választották kedvenc éneküknek az „Uram, ma reggel...” című éneket. A 102. zsoltár kezdete erre az énekre emlékeztet engem. Szerettem az első versszakot, de megremegtem a második versszak utolsó szavától:

1/ Uram, ma reggel hallgass meg,
Szám Neked énekel;
Mikor Hozzád küldöm imám
Szemem Te emeld fel-
2/ A hegyekre, hol Krisztus járt
Hordozta gondjaink,
Isten trónjához ajánlva
Imáink, panaszaink.

„Panaszaink”. Nem tetszett a gondolat, hogy panaszaink Isten elé kerülnek. Tiszteletlennek éreztem. Amikor kicsi voltam, szüleim gyakran mondták, hogy ne panaszkodjak. De a Zsoltárok könyve újra és újra Isten elé viszi panaszainkat. Nem csupán a ránk törő bajokról beszél, de elpanaszolja még azt is, hogy Isten mit tett, vagy éppen mit nem tett meg.

Most már hálás vagyok a „Panasz” zsoltárokért. Amikor összecsapnak a hullámok a fejünk felett, Isten jobban szereti, ha Hozzá visszük panaszainkat, mintha megtartanánk azokat magunknak. Istenhez intézett panaszainkkal elismerjük létezését. De nem kell itt leragadnunk.

Elismerhetjük hatalmát, bölcsességét, jóságát, irgalmát, szeretetét és gondoskodását is irántunk. Örömet találhatunk Isten dicsőítésében. Ebben a zsoltárban, mi, akik a XXI. században élünk, a mennyei vigasztalás bizonyosságára lelhetünk, amikor kétségbeesés és próba vesz erőt rajtunk.

R. Lynn Sauls,
a Southern Adventist University
nyugalmazott  professzora (angol és újságírás szak)

80. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 6. fejezetéhez (február 5-11.).

Az egyetemen volt egy szobatársam, aki például szolgált arra, hogy hogyan éljen valaki keresztény életet. Emlékszem, egyszer a tanácsát kértem, amikor egy nagy döntést kellett meghozzak, ő pedig válaszul egy, az apjától származó bölcsességet adott tovább nekem. Amikor ő kérte az apja tanácsát, az apja megkérdezte tőle: „Miért tőlem kérdezed?” Miután elmagyarázta neki, hogy nagyra tartja a véleményét és tudja, hogy ő olyan bölcs valaki, aki szereti Istent, az apja azt válaszolta: „Ha ez az oka, hogy engem választottál, akkor már azt is tudod, hogy mi az, amit tanácsolnék neked – menj, és kövesd azt a tanácsot.”

Néha a problémánk nem az, hogy kutassuk és megkapjuk a bölcs tanácsot, hanem, hogy eldöntsük, hogy engedelmeskedünk annak a tanácsnak, és követjük azt. Az, hogy vonakodunk engedelmeskedni a számunkra kényelmetlen megoldásnak az oka annak, hogy második vélemény után vágyunk, amely végzetes végeredményhez torkollik.

Roboám úgy nőtt fel, hogy két paradigma között ingadozott: az istenfélő apjától, Salamontól származó tanácsok, amelyekből azonban túl kevés volt, és túl későn érkeztek, és a bálványimádó anyjától származó befolyás között, amelyet idejekorán megkapott, és folyamatosan hatást gyakorolt rá, azonban ez mit sem ért a szent dolgokban. Apja halála után Roboámnak döntenie kellett: Melyik befolyásnak engedjen, hogy az jellemezze a férfit és a királyságot?

Rá jellemző módon Roboám habozott, és mindkét oldal véleményét kikérte. Képletesen evett a tiltott gyümölcsből azzal, hogy a jó és rossz tudását egyaránt kereste. Majd, ahogy Éva, az ősanyja, ő is azt a tanácsot választotta, amelyik leginkább hízelgő volt számára. A többi, ahogy mondani szokás, történelem.

Karen Lifshay
Karnagy
Hermiston Hetednapi Adventista Gyülekezet
 Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése