2017. január 22., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 22 - VASÁRNAP - Zsoltárok 83

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 4. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 4. fejezet 560. nap

4. A bűn következményei

Salamon tékozlásának és zsarnokoskodásának első és legfőbb oka volt, hogy nem őrizte, és nem fejlesztette magában az önfeláldozás lelkületét. 

Amikor a Sínai-hegy lábánál Mózes elmondta a népnek Isten parancsát: "Készítsenek nékem szentélyt, hogy köztük lakjam", az izráeliták az alkalomhoz illő ajándékokkal válaszoltak. "Azután eljött mindenki, akit a szíve indított, akit a lelke hajtott, és elhozta az Úrnak szánt felajánlását..." (2Móz 25:8; 35:21). A szentély építése nagy és alapos előkészületet kívánt. A legértékesebb és legdrágább anyagokból nagy mennyiségre volt szükség, de az Úr csak önkéntes áldozatokat fogadott el. "...minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat" (2Móz 25:2) - ismételte el Mózes az Úr parancsát a gyülekezetnek. Elsősorban odaszentelődésre és áldozatkészségre volt szükség ahhoz, hogy a magasságos Istennek lakóhely épüljön. 

Dávid hasonló önfeláldozásra szólította a népet, amikor átruházta Salamonra a templomépítés felelősségét. Azt kérdezte az összegyűlt sokaságtól: "Ki akar még önként, bőkezűen adakozni az Úrnak?" (1Krón 29:5). Akiknek valami részük volt a templomépítésben, azoknak az odaszentelődésre és készséges szolgálatra való felhívást állandóan emlékezetükben kellett tartaniuk. 

A pusztai sátortemplom építésére kiválasztott embereket Isten különleges szakértelemmel és bölcsességgel áldotta meg. "Akkor ezt mondta Mózes Izráel fiainak: Nézzétek! Az Úr név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrinak a fiát Júda törzséből. Betöltötte isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára... Azzal a képességgel is felruházta, hogy tanítson a Dán törzséből való Oholiábbal, Ahiszámák fiával együtt. Nagy hozzáértéssel ajándékozta meg őket, hogy el tudjanak készíteni mindenféle faragó, szövő, hímző és takácsmunkát... " (2Móz 35:30-35). Mennyei lények működtek együtt az Isten által kiválasztott munkásokkal. 

E munkások leszármazottai nagymértékben örökölték atyáik képességét. Ezek a Júda és Dán törzséhez tartozó emberek egy ideig még alázatosak és önzetlenek maradtak; de lassanként, szinte észrevétlenül elengedték Isten kezét, és ezzel együtt kihalt belőlük az Istennek való önzetlen szolgálat vágya. Magasabb bért kértek szolgálatukért, mert a művészi igényű munkákban rendkívüli szakértelmet tanúsítottak. Egyes esetekben teljesítették kérésüket, de több alkalommal a környező népeknél vállaltak munkát. A kiváló ősöket betöltő önfeláldozó lelkületet felváltotta a kapzsiság szelleme, és egyre többet akartak kapni. Hogy önző kívánságaikat kielégíthessék, Istentől kapott szaktudásukat pogány királyok szolgálatába állították, és képességeiket olyan munkák végzésére használták, amelyek szégyent hoztak Teremtőjükre.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 83

Isten népének ellenségei összegyűltek, hogy szövetségre lépjenek az izraeliták ellen. Közülük néhányan Ábrahám unokaöccsének, Lótnak, és Ábrahám fiának, Izmáelnek a családtagjai, leszármazottjai voltak, és más népekkel szövetkezve el akarták nyomni az izraelitákat. A céljuk az volt, hogy örökre elnémítsák Isten népének tagjait; megsemmisítsék őket, hogy még az emlékük se maradjon fenn.

A Hetednapi Adventista Bibliakommentár szerint ez a zsoltár Jósafát nehézségére utal, amellyel akkor nézett szembe, amikor az ellenfelei összefogtak ellene. Mi volt Jósafát válasza e támadásra? A Krónikák második könyvének 20. fejezetéből megismerhetjük a történetet. A király és az emberei térdre borultak az Úr előtt, elismerték a szuverenitását, előadták az ügyüket, és kérték Isten beavatkozását az oldalukon. Majd Isten áldásával felvonultak, és szembenéztek az ellenséggel, miközben a Mindenhatót magasztalva ezt énekelték: „Az Urat dicsérjétek, mert az Ő irgalmassága örökkévaló!” Amikor Jósafát serege elérte az ellenség táborát, mindenkit holtan talált, mivel egymást gyilkolták meg. Az ellenség anélkül bukott el, hogy Isten népének bármit is tennie kellett volna.

Érezted már úgy valaha, hogy az egész világ ellened van? Valószínűleg már a szeretett családtagjaink és legkedvesebb barátaink miatt is bánkódtunk az életben. Vagy talán maga az élet kezd összedőlni a fejünk felett, és már csak levegő után tudunk kapkodni a romok súlya alatt.

Ahogy Isten az izraelitákért harcolt, úgy fog értünk is harcolni ma. Add át magadat neki, dicsérete legyen ajkadon, és meglátod az Úr szabadítását!

Kimberly Bobenhausen

78. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 4. fejezetéhez (január 22-28.).

Kémiából tanultunk az oxidációról (amikor egy anyag elektronokat veszít) és redukcióról (amikor egy anyag elektronokat szerez). Ezek mindig együttesen történnek: amikor valami elektronokat szerez, akkor valami más elektronokat veszít. Figyelmesen meg szoktuk állapítani, hogy melyik anyag szerzett elektronokat és melyik veszítette el őket.

Időnként ezeket a folyamatokat különbözőképpen írjuk le: ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, hogy mi szerzett elektronokat és mi veszítette el őket, arra összpontosítunk, hogy milyen hatása van az egyik anyagnak a másikra. Oxidálószerről (ami a másik anyag elektronveszteségét okozza) beszélünk, és redukálószerről (ami a másik anyag elektronnyereségét okozza). Akár az anyagra magára összpontosítunk, vagy a hatásra, amit az anyag gyakorol a másik anyagra, a kémiai reakció ugyanaz marad.

Az emberek különböznek a kémiai reakcióktól. A nyereségeinkre és veszteségeinkre fordított fokozott figyelem mindig azt eredményezi, hogy kevésbé figyelünk mások szükségleteire, és a csökkenő figyelem mások szükségleteire mindig oda vezet, hogy kevesebbet szolgálunk másoknak. Ugyanakkor, ha a másokra gyakorolt hatásunkra összpontosítunk, figyelmesebbek leszünk szükségleteikre, ami a mások felé megnövekedett szolgálathoz vezet.

Mivel arra lettünk teremtve, hogy szolgáljuk Istent, a többi embert és teremtményt, ezzel a céllal összhangban kell gondolkodnunk és cselekednünk. A saját magunknak tett szolgálat megtagadja azt, akik vagyunk. Mi haszna van az életnek, ha az a célja, hogy megszerezzük az általunk vágyott vagyont és státuszt, csak hogy elveszítsük az önazonosságunkat és örökkévaló rendeltetésünket ennek során? Jézus még most is ezt kérdezi tőlünk. Hogyan fogunk válaszolni rá?

Brent Hamstra
Southern Adventist University
Vegyi Karának dékánja
Tennessee USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése