Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 58. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 59. fejezet 455. nap
59.
Izrael első királya
Izrael
népének kormányzása Isten nevében és tekintélyének alapján történt. Mózes, a
hetven vén, a fejedelmek és bírák tisztsége csupán abban állt, hogy érvényt
szerezzen Isten törvényének; ám önhatalmúlag nem alkothattak törvényeket. Ez a
rendelkezés fennmaradási feltétele volt és maradt Izrael nemzetének. Az Úr
évszázadokon át gondoskodott Istentől ihletett tanítókról, akik a törvényt és
annak alkalmazását tanították és irányították.
Isten
előre tudta, hogy népe majd királyt kíván, de az állam alapját alkotó szabályok
megváltoztatásába nem egyezett bele. A király Izraelben csak helytartója
lehetett a magasságosnak. Az ország Királyának Istent kellett tekinteni, és
törvénye mindenek felett állt. (Lásd Függelék 8. megjegyzését.)
Amikor
az izraeliták Kánaánban letelepedtek, elismerték az istenuralom szabályait és a
nemzet felvirágzott Józsué vezetése alatt. De a nép elszaporodása és
pogányokkal való érintkezése megváltoztatta a helyzetet. Mert pogány
szomszédaik szokásaiból sokat átvettek és így különleges szent jellemük
tisztaságából sokat veszítettek. Az istenfélelmet lassan-lassan elhanyagolták,
a kiváltságot pedig, amelyben, mint Isten választott népének részük volt, nem
becsülték. Egyszerű tisztaságukra ráuntak, mert elvakította őket a pogány
fejedelmek és királyok pompája. Így lassan féltékenység és irigykedés lett úrrá
a törzsek között. A belső viszálykodás természetesen elgyengítette a nemzetet,
s így minduntalan tartaniuk kellett a pogányok betöréseitől. Végre is a nép
között az a meggyőződés alakult ki, hogy ellenségeik között csak egy
összpontosított kormányzat mellett maradhatnak meg. Minél messzebb kerültek az
Isten törvényeinek megtartásától, annál inkább kívántak szabadulni mennyei
uralkodójuktól, s így lassan általános lett az egyeduralom megalapításának
kívánsága.
Józsué
halála óta még senki sem látta el a kormányzat dolgait annyi bölcsességgel és
eredménnyel, mint Sámuel. Isten őt háromszoros tisztségre kente fel.
Egyszemélyben volt bíró, próféta és főpap, és ő mindezekben fáradhatatlan
buzgalommal és önzetlen odaadással dolgozott népe javáért. Kormányzása alatt a
nemzet gyarapodott, a rend helyreállt, Isten tiszteletét újból gyakorolták, s
így az elégedetlenség egy időre meg is szűnt. De korának előhaladtával
kénytelen volt a kormányzat gondjait megosztani, s erre két fiát jelölte ki. ő
maga Rámában vezette az ügyeket, fiait pedig Beérsebába, az ország déli
határára küldte, hogy bírói legyenek a népnek.
Sámuel
fiait a nép teljes egyetértéssel választotta meg, ám azok méltatlannak
bizonyultak tisztségükre. Isten még Mózes által megparancsolta, hogy Izrael
főemberei és bírái mindenkor igazságosan ítéljenek, az özvegyek és árvák
gyámolítói legyenek, és ajándékot el ne fogadjanak. Sámuel fiai pedig
"[...] a telhetetlenség után indulának, és ajándékokat fogadának el, és
elfordíták az igaz ítéletet" (1Sám 8:3). A próféta fiai nem gyakorolták
azokat a szabályokat, amelyeket atyjuk adott nékik. Nem utánozták önzetlen,
tiszta életmódját. Az Éli házára kimondott ítélet sem váltotta ki Sámuelből azt
a hatást, amit kellett volna, hiszen bizonyos tekintetben ő is engedékeny volt
nevelésükben és ennek következményei mindkét fiú jellemében és életében gyorsan
megmutatkoztak.
Sámuel
fiainak igazságtalan bíráskodása elégedetlenséget keltett és ürügyet
szolgáltatott a rég áhított kormányzati változás ismételt követelésére.
"Összegyűlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.
És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért
válassz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás" (1Sám
8:4-5). A nép között uralkodó gonosz állapotokról Sámuelt nem tájékoztatták.
Mert ha fiainak gonoszsága tudomására jutott volna, azonnal megfosztotta volna
őket tisztségüktől. De hiszen nem is ezt akarták elérni Izrael vénei. És látta
ezt Sámuel is, hogy a tulajdonképpeni ok a büszkeség és az elégedetlenkedés, és
ezt az alkalmat csak rég elhatározott szándékuk megvalósítására használják fel.
Sámuel ellen nem merült fel semmi panasz. Kormányzatának igazságosságát és
bölcsességét mindenki elismerte. De az idős próféta a dolgot mégis maga ellen
irányulónak fogta fel. Úgy vélte, hogy őt akarják mellőzni. Érzelmeit azonban
nem árulta el, nem tett szemrehányást senkinek, hanem Isten elé vitte az ügyet
imában és csakis tőle kért tanácsot.
"És
monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked,
mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam
felettök. Mindama cselekedetek szerint, amelyeket véghez vittek attól a naptól
kezdve, amelyen kihoztam őket Egyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak
engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek"
(1Sám 8:7-8). Az Úr felvilágosította Sámuelt, hogy a nép nem ő ellene, hanem
maga az Isten ellen van. Hiszen Sámuel ellen semmi panaszuk nem volt. Az Úr
ellen álltak
fel, az
ellen, aki nekik a vezetőket adta. Akik az Isten hűséges szolgáját megvetik,
megvetik Istent, aki a szolgát küldte. Mert az ő beszédét, az ő intését és
tanácsát vetik meg, ha szolgájától elfordulnak.
Mai Bibliai szakasz: Jób 20
Most Cófáron a sor,
hogy Jóbnak válaszoljon. Úgy érzi, hogy a benne levő „izgatottság” miatt muszáj
beszélnie (2. vers), de a gondolatait nem Isten, hanem a racionalizmus és az
okoskodás irányítja. Cófár ezt mondja: „megszégyenítő
kioktatást hallok, de értelmes lelkem megadja a választ” (3. vers - új
prot. ford.). Cófár az emberi értelem lelkét akarja használni védekezése
legfőbb alapjaként. Úgy érvel, hogy ezt használta az emberiség, amióta a Földön
van, és Jóbnak meg kell értenie ezt (4. vers).
Ezen kívül Cófár az
egyiptomi halottkultusz megfélemlítését is alkalmazza, amikor azt mondja, hogy
ha az ember ereje fel is menne a Mennybe és a feje elérné a felhőket (6. vers),
akkor is elveszne, és azok, akik látják ezt mondják: „Hol van ő?” (7. vers). Elszáll, mint egy álom Rá napistennel egy
hajón este idején, és nem találják őt, eltűnik, mint egy „éjszakai látomás” (8. vers – új prot. ford.). Azok a szemek,
amelyek a földön látták, többé nem látják (9. vers). „Fiai a nincstelenek kedvében járnak, és vagyonát kiereszti kezéből”
(10. vers - új prot. ford.). Arra lesznek kényszerítve, hogy áldozataik
zsákmányát visszaadják. „Ha csontjai tele
is voltak ifjú erővel, az vele együtt a porba hanyatlik” (11. vers – új
prot. ford.). Cófár folytatja az egyiptomi teológia ijesztgetéseit, amikor azt
mondja, hogy ha a gonosz édes is a halandó szájban, és megtartja az ízt a
nyelve alatt, az étele maga is kobra mérgévé változik (12-14. vers). Élete
idején gazdagságot nyelt, de ki fogja hányni, mert „hasából is kihajtja az Isten” (15. vers - új prot. ford.).
Cófár az egyiptomi
kígyókkal próbálja ijesztgetni Jóbot, amelyek megtámadják őt (16. vers). Nem
fog gyönyörű, tejjel és mézzel folyó mennyei patakokat látni (17. vers). A
halott gonoszok nem fogják élvezni a gazdagságuk adta előnyöket. Cófár
felsorolja egy elképzelt, gonosz személy bűneit: elnyomott másokat; sorsukra
hagyta a szegényeket; házat, földet rabolt (19. vers). Nem elégedett meg sem
gyomrában, sem szívében (20. vers). Felemésztett mindent, s miután mások kárára
meggazdagodott, minden kéz felemelkedett ellene, amikor újra meg akarta tölteni
hasát. Mivel gyűjtő ember volt, Isten lángoló haragját bocsátotta rá „étele gyanánt”. Nem menekülhetett el
(24. vers). Rettegés támad felette, az egek is megjelentik gonoszságát, és „tűz emészti meg őt” (24-27. vers).
Cófár azért mondja el mindezt, mert tudatni akarja Jóbbal szenvedése okát.
Az biblikus gondolat,
hogy minden gonoszság napfényre jön, a probléma azonban az, hogy Cófár nem jól
időzítette az eseményt. Az ő kijelentése szerint ugyanis, amikor a jelenben
megtörténik az ítélet (ez a vizsgálati ítélet), akkor az illető személy a
Földön elveszíti gazdagságát. „Házának
jövedelmét elhurcolják, szétfolyik Isten haragja napján” (28. vers – új
prot. ford.). Cófár azt sejteti, hogy Jób azért veszített el mindent, mert
eljött Isten haragjának napja, és Jób gonosz voltát már kimondták a Mennyben,
és megkapta büntetését a Mindenhatótól (29. vers).
Drága Istenünk!
Az Igédben kinyilatkoztatott
igazság nagyon fontos számunkra, mert a pluralizmus sok teológiai irányvonala
összezavarhatja elménket. Könyörgünk, tartsd tisztán szívünket! Ámen!
Koot
van Wyk
63. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 59. fejezeteihez
(okt. 9-15).
Isten a kezdettől fogva megadta nekünk annak
a szabadságát, hogy tévedjünk.
Életem során sokkal könnyebbnek találtam,
hogy elfogadjam ezt a szabadságot a magam számára, mint hogy akkor fogadjam el
ezt a szabadságot, amikor mások élnek vele. Sámuel is küzdött ezzel, amikor az
izraeliták királyt kértek. Isten Sámuelhez szólt, és Sámuelen keresztül
hozzánk, hogy az alábbi fontos vezérelvekkel lásson el bennünket, amelyekre jó
emlékeznünk, amikor olyan személyeket kell kezelnünk, akik élnek a tévedéshez
való szabadságukkal:
1) Ne tedd személyessé az ügyet! Isten
világossá tette, hogy az izraeliták hibás döntéshozása egy Istennel szembeni
probléma volt, nem Sámuellel volt gondjuk. Az érzéseink könnyen elterelhetik
figyelmünket az erkölcsi elvekről, amelyeket a helyzet magába foglal.
2) Tiszteld mások szabadságát, hogy helytelen
döntésük alapján cselekedhessenek! Bár néhány tettet meg kell akadályozni, mert
azonnali, elfogadhatatlan kárt okozna valakinek, általában a következmények
csak az idő múltával lépnek életbe. Gyakran arra is van lehetőség, hogy ezek az
emberek a bűnbánatot válasszák és megelőzzék vagy csökkentsék a
következményeket.
3) Működj együtt azokkal, akik rossz
döntéseket hoznak, hogy csökkenjen a kár! Szeretettel figyelmeztesd őket a
választásuk várható következményeire, és keress módot arra, hogy áldás légy
számukra a történtek közben. Isten Sámuelen keresztül mutatta be, hogy miért
rossz döntés Izráel számára, hogy királya legyen. Mégis, később ott volt Saul,
és Isten Dávidon keresztül egy királyi vonalat alapított, amelybe jó néhány
király beletartozott, akik pozitív hatással voltak a népre az istenfélő
irányításukkal.
4) Imádkozz azokért, akik rossz döntéseket
hoznak! Nem maradhatunk a jó úton, ha megtagadjuk, hogy imádkozzunk azokért,
akik tévedésben vannak.
Brent Hamstra, az
Adventurers nevű szülő-gyermek kapcsolatot segítő szervezet önkéntese
Collegedale
adventista gyülekezet, Tennessee, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése