Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 61. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 470. nap
Igazságszolgáltatás
közben azonban a kegyelemről sem feledkezett meg az Úr, mert az amálekiták
között lakó keneusokat megmentette. Ezek az emberek, bár nem voltak mentesek a
bálványimádástól, de tisztelték Jahvét, népével pedig barátságosan bántak.
Ebből a törzsből való volt Mózes sógora is, Hobab, aki Izraelt a pusztán
keresztül elkísérte és terepismeretével igen sok jó szolgálatot tett nekik.
A
filiszteusok mikmási veresége óta Saul a moábiták, ammoniták, edomiták,
amálekiták és filiszteusok ellen viselt háborút, és ahol csak lábát megvetette,
mindenütt győzelmet aratott. Amikor az amálekiták ellen az isteni üzenetet megkapta,
azonnal háborút hirdetett. Saját királyi tekintélyéhez most már Sámuelé is
járult, s így felhívására özönlött a nép zászlója alá. Ez a hadjárat azonban
nem Izrael gazdagítását kellett szolgálja; a harcolóknak sem a győzelem
dicsőségét, sem a zsákmányt nem volt szabad eltulajdonítani. Most csupán az
Isten iránti engedelmességből kellett harcolniuk, hogy végrehajtsák az
amálekitákon az ő ítéletét. Isten azt akarta, hogy az amálekiták pusztulását
minden, Vele ellenkező nép láthassa, és eszébe véshesse, hogy éppen az a nemzet
törölte el őket, amelyet ők annyira megvetettek.
"Saul
pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, amerre Súrba mennek, mely
Egyiptom átellenében van. [...] Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a
juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, ami jó
vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem ami megvetett és értéktelen dolog
volt, azt elpusztíták" (1Sám 15:7.9).
Ez a
győzelem Saul legfényesebb győzelme volt, s ez szívének büszkeségét újból
életre keltette. Isten ítéletét pedig, amellyel ellenségeit teljes pusztulásra
ítélte, csak részben hajtotta végre. Mert diadalmenetben akart hazatérni, úgy,
amint az a többi nemzeteknél szokás volt. Ehhez szüksége volt a királyi
fogolyra, ezért nem ölte meg az amálekiták kegyetlen királyát. A nép is
kiválogatta magának az állatok elejét, és azzal mentette magát, hogy azt az
Úrnak akarta áldozatul hozni. Az igazi szándék azonban az volt, hogy a
zsákmányolt állatokat feláldozzák ugyan, de a saját állataik helyett, hogy
azokat megtarthassák.
Így Saul
az utolsó próbát sem állta ki. Isten akaratának vakmerő elvetése, és önhatalmú
uralkodása azt bizonyította, hogy nem méltó az Isten helyettesének tisztségére.
Amíg Saul diadalmámorában jött hazafelé, otthon, a próféta házát szomorúság
töltötte be, mert üzenetet küldött az Úr, amely most már véglegesen kárhoztatta
a király magatartását. Így hangzott: "Megbántam, hogy Sault királlyá
tettem, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg" (1Sám
15:11). Sámuelt mélyen elszomorította a király lázongó magaviselete és egész
éjjel sírt és imádkozott, hogy elháruljon Saulról a rettenetes ítélet.
Mai Bibliai szakasz: Jób 35
Amikor Elihu mondandójával idáig jutott,
hallgatói valószínűleg elbóbiskoltak. Laposakat pislogtak, ezért fel kellett
emelnie a hangját (1. vers). Kihívást intéz Jóbhoz: „Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben?”
(2. vers – új prot. ford.). Ez a héber szöveg szószerinti fordítása, de a
középkorban élő rabbik túlzó kifejezéseket használtak, amikor úgy adták vissza,
hogy Jób azt mondta: az ő igazsága nagyobb mint az Istené. Ez túlmutat azon,
amit a héber szöveg megenged.
Elihu folytatja: „Ha így szólsz: Mit érek vele, mi hasznom abból, ha vétkezem?” (3.
vers – angolból fordítva). Jóbnak, mint Istenben hívő embernek igaza van,
amikor ezt a kérdést felteszi. Mit használ a bűn az embernek? „Mivel várhatok
többet, mintha vétkezném?” (Károli). Nincs oka annak, hogy a rabbik felső fokot
(többet mint) és feltételes módot (mintha) használjanak a szószerinti héber
szövegben. Ez tévedést tulajdonítana Jóbnak, pedig ő nem tévedett. A modern
fordítások a rabbikat követték ebben az esetben.
Elihu válaszolni akar Jóbnak (4. vers). „Tekints az égre és lásd meg; és nézd meg a
fellegeket, milyen magasan vannak feletted!” (5. vers). Elihu azt mondja,
hogy ha Jób vétkezett, és ha számosak a bűnei, milyen hatással van az az
Istenre? „… mit ártasz néki?” (6.
vers). Elihu válasza az, hogy semmit. Ha Jób igaz, mit ad az az Istennek? Mivel
az ég olyan magas, Jób nem tesz mást, minthogy akadályozza Istent abban, hogy
belépjen a képbe. Mit kap Isten Jóbtól akkor, ha Jób igaz? (7. vers). A
gonoszság és az igazság csak emberi fogalmak – mondja Elihu: „Csak a magadfajta embernek árt a bűnöd, és
az ember fiának használ igazságod" (8. vers – új prot. ford.). Sok
elnyomott ember jajgat ezen a Földön (9. vers).
De Jób nem mondja: „Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka?” (10.
vers – új prot. ford.). Isten itt e Földön az állatok viselkedése által tanít
és a madarak megfigyelése által ad bölcsességet (11. vers). Az emberek
kiáltanak de a gonoszok büszkesége miatt Isten nem válaszol (12. vers). Billy
Graham azt mondta, hogy a büszkeség fog megakadályozni sok embert abban, hogy
bemenjen az Isten országába. „Mert a
hiábavalóságot Isten meg nem hallgatja, a Mindenható arra nem tekint” (13.
vers). De Isten szeretete nem képez akadályt. Azért keresi az embert, hogy megváltsa.
Elihu arról beszél, hogy Jób egy bírósági tárgyalást vár: „Mivel még nem
büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a
vétek” (15. vers). Ez nem helyes, mert ez azt jelentené, hogy a héber Biblia
téved.
Elihu Istent vádolja, hogy Isten nem
gondoskodik eléggé arról, hogy haragjával meglátogassa az emberiséget. De Jób
másként tudja, és erről beszélt korábban. Elihu szidja Jóbot azért, hogy
hiábavalóságra nyitja a száját és oktalanul szaporítja a szavakat (16. vers).
Drága
Istenünk! Jóbbal együtt mi is azt akarjuk mondani, hogy a mi igazságunk Tőled
származik, és a bűn semmit sem használ nekünk. Az emberek csúnyán félreértenek
bennünket ebben az ellenséges környezetben, amelyben élünk. Áldd meg az Érted
végzett munkánkat! Ámen!
Koot
van Wyk
65. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez
(okt. 23-29).
Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?
Isten könyörületesen magához ragadja a
kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor
azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig
ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal,
amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk
egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől.
Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén
vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és
elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.
A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal
kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a
Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak
lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993,
Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.
Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz
üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor
utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta
volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen
kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját
feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta
többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.
Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és
akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy
felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.
Karen Lifshay
Hermiston SDA Church,
Oregon, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése