Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 58. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 448. nap
58.
A prófétaiskolák
Izrael
nevelését maga az Úr irányította. Gondoskodása nem korlátozódott csupán
vallásos érdekeikre, hanem kiterjedt szellemi, fizikai jólétükre is. Ezek is az
isteni gondviselés alá tartoztak és ezeket is isteni törvények szabályozták.
Megparancsolta
a hébereknek, hogy gyermekeiket az Úr minden törvényére tanítsák meg, és
beszéljék el nekik, mit tett atyáikért. Ez a szülőknek kiváltképp kötelessége
volt, olyan kötelessége, amelyet senkire sem ruházhattak át. Mert nem idegen
ajkaknak kellett Isten e nagy dolgaira tanítani a gyermekeket, hanem a
szülőknek, akik őket a legjobban szerették. A mindennapi élet minden
mozzanatába Isten gondolatát kellett beleszőniük. Isten hatalmas cselekedeteit
amelyekkel népét megszabadította - és az eljövendő Megváltóra vonatkozó
kegyelmes ígéreteit szinte naponta tanulmányozni kellett az izraelita
családokban. Hogy az oktatás a szívekbe jól bevésődjék, képeket és hasonlatokat
alkalmaztak. Így vésték az ifjúság szívébe a határtalan isteni gondviselés és
az eljövendő élet igéit. Megtanították őket, hogy a természetben és az Igében
egyaránt Istent keressék. A csillagok milliója, a faóriások, a rét virágai, a büszkén
égbe meredő bércek és a csobogó kis patak is a Teremtőről beszélt. Az áldozatok
bemutatása, a szentély szolgálata és a próféták beszédei Isten
megkülönböztetett megnyilatkozásai voltak számukra.
Ilyen
nevelésben részesült Mózes is szüleinek szerény góseni hajlékában; így nevelte
a hűséges Anna is gyermekét, Sámuelt; Dávid a bethlehemi dombvidéken ugyancsak
ilyen isteni szabályok szerint nőtt fel; és Dániel, mielőtt rabsága
elválasztotta szüleitől, ugyanilyen oktatásban részesült. De ilyenek voltak Krisztus
gyermekévei is Názáretben; s az istenfélő ifjú, Timótheus is, aki nagyanyja
Lois, és édesanyja, Eunika ajkairól tanulta a Szentírás igazságait (2Tim 1:5;
3:15).
Az
ifjúság továbbképzéséről a prófétaiskolák gondoskodtak. Ha egy ifjú behatóbban
kívánta tanulmányozni Isten szavát és vágyakozott fentről jövő mennyei
bölcsesség után, hogy később Izrael tanítója lehessen, a prófétaiskolák nyitva
álltak előtte. Ezeket az iskolákat Sámuel alapította, hogy gátat vessen az
elharapódzott erkölcsi romlásnak; s hogy elősegítse az ifjúság, és általa a
nemzet szellemi és erkölcsi jólétét és felemelkedését. Ezért az iskolákba olyan
tanítókat helyezett, akik istenfélelemben mindenkor képesek a nép vezetésére és
tanácsolására. E cél eléréséhez egész seregét gyűjtötte össze az istenfélő,
értelmes és tanulni vágyó ifjaknak. Ezeket aztán "próféták fiainak"
nevezték. S amíg ők Isten társaságában az Igét és a teremtés csodálatos művét
tanulmányozták, természetes képességeik mellé felülről jövő bölcsesség adatott.
Tanítóik jártasak voltak az igazság minden pontjában és állandó kapcsolatban
voltak Istennel. Szentlelkének megkülönböztetett áldásaiban részesültek. De
istenfélelmük és képzettségük folytán a nép bizalmát és megbecsülését is
élvezték.
Mai Bibliai szakasz: Jób 13
Jób ott folytatja, ahol a 12. fejezetben
abbahagyta. Az emberi tudományról megjegyzi, hogy a saját szemével látta az
ilyenfajta gondolkodás következményeit (1. vers). Ugyanolyan naprakész tudással
rendelkezik az emberi filozófiában, tudományban, műszaki ismeretekben, mint a
barátai (2. vers). Nem emberekkel akar Jób beszélgetni, hanem Istennel érvelni
(3. vers.). Viszont barátai hazugságokat szólnak (4. vers.). Ha valaki elvesz
Isten örökkévaló kinyilatkoztatásából, és ilyen kategorikusan beszél Istenről,
az hazudik.
Jób azt szeretné, ha a barátai csendben
maradnának (5. vers), mert teljesen híján vannak a „biblikus” megértésnek. Jób
szerint valótlanságokat mondanak neki és megkérdezi: „Isten kedvéért beszéltek hamisan, és Őérette szóltok hazugságot?”
(7. vers – új prot. ford.). Szeretné tudni, hogy ha a barátai részt vehetnének
a vizsgálati ítéletben, megkérdeznék-e Istent (8. vers). Ha Isten vizsgálná
őket, az jó lenne-e nekik? (9. vers). Nem dorgálná-e meg őket? (10. vers). Nem
rettentené-e meg őket Isten fensége a vizsgálati ítéletben, nem hozna-e
félelmet rájuk? (11. vers). Dicsőségük hamu és agyag (12. vers).
Jób arra kéri barátait, hogy hallgassanak,
hogy ő szólhasson, függetlenül attól, mi történik vele (13. vers). Nem akarja
tartani a száját, még ha ez azzal is jár, hogy saját kezébe veszi életét (14.
vers). Jób azt mondja, hogy még ha Isten meg is öli őt, akkor is Őelőtte akarja
bizonyítani útjainak igazát (15. vers). Jób nem bizonytalan Istenben és a hozzá
fűződő kapcsolatában. „Ő a megmentőm” (16. vers). Jób azt szeretné, ha barátai
figyelmesen meghallgatnák, amit mondani akar (17. vers). „Íme, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nekem lesz igazam” (18.
vers).
Jób azt kéri az Úrtól, hogy két dolgot ne
tegyen vele: ne vegye le róla a kezét, és ne engedje, hogy igazsága
megfélemlítse (20-21. vers). Isten a
kezében tartja Jóbot, és körülveszi igazságával. Ennek a két dolognak ugyanúgy
mindig jelen kell lennie a mi életünkben is. Beszéljünk Istennel! (22. vers). „Szólj és én felelek, vagy én szólok és Te
válaszolj.”
A kérdés, hogy a vizsgálati ítéletben (ami
1844-ben kezdődött), mennyi bűnöm találtatott? „Ismertesd meg velem vétkeimet!” (23. vers). „Miért rejted el arcodat és tartasz engem ellenségednek?” (24.
vers). Jób tudja, hogy Isten nem vesztegeti idejét száraz fákra (25. vers). A
mennyei könyvekben fel vannak jegyezve Jób vétkei és most tudni szeretné, hogy
vajon örökli-e ifjúsága bűneit (26. vers). Ha Isten ezt tenné vele, az olyan
lenne, mint összekötözné az ember lábait, hogy ne tudjon járni (27. vers).
Nincsen élet az emberben, elmállik, mint a molyette ruha (28. vers).
Drága
Istenünk! Jób hitének szépsége átragyog az évszázadokon, és példát mutat
számunkra is, akik a vizsgálati ítélet idején élünk. Kérünk, mutass rá a mi
bűneinkre is, amíg még van időnk! Ámen.
Koot van Wyk
62. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez
(okt. 2-8).
„A nevelés igazi célja Isten képmásának
helyreállítása a lélekben.”
Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a
válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A
magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna
az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több
iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az
alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és
határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik elsajátítják
ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív készségeknek
nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A jellemet
mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom megfizetni az
árát annak, hogy jó jellemet építsünk?
James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban
című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban,
de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti,
hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt,
kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet
akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a szégyenérzet
és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi alap
nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk anélkül,
hogy meg kellene neveznünk a gonoszt. Tisztességet
akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget akarunk, a
személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat akarunk, amit
nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union
Conference of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése