Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 465. nap
Saul már
nem volt kedves Isten előtt, mégsem igyekezett bűnbánatban megalázni magát. Az
igazi istenfélelmet a vallás külső formáihoz való ragaszkodással igyekezett
pótolni. Izrael leveretése nem volt előtte ismeretlen, amikor Hofni és Fineás a
szövetség ládáját a táborba vitte; ám ennek ellenére ő is elhatározta, hogy
elhozatja azt. Mert azt gondolta, hogyha a népbe bizalmat önthet általa, akkor
seregét sikerül összegyűjtenie, és így kiállhat a filiszteusok ellen. Már nem
törődött Sámuel jelenlétével és támogatásával, s így megszabadult a próféta
szemrehányásaitól és rendreutasításaitól.
Saul
annak idején azért kapta a Szentlelket, hogy értelmét megvilágosítsa, és szívét
érzékennyé tegye. Ezenfelül Isten prófétája által tanítást és intelmeket is
kapott. Mégis ennek ellenére milyen helytelen utakra tévedt. Izrael első
királyának története szomorú példáját adja az ifjúkorban felvett rossz szokások
hatalmas erejének. Saul ifjú korában nem szerette és nem félte Istent, és
fegyelmezetlen szelleme állandóan kész volt az isteni hatalom elleni lázadásra.
Azok, akik fiatal korukban Isten törvényével szemben engedelmességet
gyakorolnak, és hűségesen elvégzik a rájuk kiszabott feladatokat, alkalmasak
lesznek később nagyobb kötelességek elvégzésére. De aki az istenadta erőkkel
évek hosszú során át visszaél, és később meg akar változni, azokat nem fogja
többé frissnek, hatalmasnak találni.
Saul
azon igyekezete, hogy a népet fellelkesítse, eredménytelennek bizonyult. És
amikor serege mindössze hatszáz emberre csökkent, visszavonult a
filiszteusoktól nem régen visszavett erődbe, Gébába. Ez a város Jeruzsálem
közelében, északra, egy szűk völgy déli oldalán terült el. E völgy északi
részén volt Mikmás, ahol a filiszteusok táboroztak. Seregeik egy része már kinn
portyázott az országban, feldúlván azt.
Isten
engedte válságba jutni a dolgot, hogy megleckéztesse Sault, és alázatosságra,
hitre tanítsa a népet. Az áldozat bemutatásánál gyakorolt vakmerőségéért az Úr
nem őt tette a filiszteusok legyőzőjévé, hanem erre az istenfélő Jonathánt
választotta ki. ő Isten Lelkének késztetésére fegyverhordozójának azt az
ajánlatot tette titkon, hogy üssenek rajta a filiszteusok táborán. "[...]
talán tenni fog az Úr érettünk valamit" - mondta - "mert az Úr előtt
nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást"
(1Sám 14:6).
Mai Bibliai szakasz: Jób 30
Ebben a fejezetben többet megtudhatunk
Jóbról. Igen, az ifjabb generáció tagjai kinevetik őt most a betegsége idején.
Nincsen bennük semmi tisztelet az idősebbek iránt, és úgy viselkednek, mint a
juhászkutyák. Jób nem sokra becsüli a szüleiket (1. vers). Jób nem ártott ezeknek a képesítés nélküli
fiatal munkásoknak, sőt mivel jövedelemre volt szükségük, munkát adott nekik és
szüleiknek. Ám ezeknek a munkásoknak a gyermekei gyűlölték Jóbot, amiért
szüleiknek kietlen helyen kellett dolgozniuk. Dávid király is éjjel-nappal
juhokat őrzött fiatalkorában, tehát semmi gond nincs ezzel a munkakörrel. A
második vers szerint Jóbnak erős izomzatú emberekre volt szüksége, a gyenge
karúakkal nem tudott mit kezdeni. Munkásokra volt szüksége, akik segítenek neki
sok báránya gondozásában, de ezeknek az embereknek igen zűrös volt az
életmódjuk.
Jób jobban bánt szolgálóival, mint az
akkoriban megszokott volt. Azért járt
el így, mert hívő ember volt és útjai tökéletesek voltak. Jób nem tudja
összeegyeztetni azt, hogy valaki hisz Istenben, de a munkásain
keresztüllép. A 3. vers Jób könyvének
talán legnehezebb mondata. A „vesztesekről”, a társadalomból kivetettekről
szól. Hajléktalanok és gyökereken kell élniük (4. vers). Számtalan gyökér-evő
vegetáriánus él világszerte, de Jób nem róluk beszél, hanem azokról, akiknek
nincsen más választásuk, kénytelenek a mező füvét enni. Elűzik őket az emberek
közül, ki a szabályos társadalomból, és úgy ordítanak rájuk, minta tolvajokra
(5. vers). A társadalom mindig gyanakvással viseltetik a hajléktalanokkal
szemben és automatikusan kapcsolatba hozza őket a szomszédban történt
betöréssel.
Folyóvíz vájta völgyekben, barlangokban, vagy
bokrok és fák között kell lakniuk, mint az állatoknak (6-7. vers). Esztelenek
és névtelenek fiai, akiket kivertek az országból (8. vers). Ezeket a
nyomorúságos hajléktalanokat alkalmazta Jób és rájuk bízta a nyájainak őrzését.
„Ezeknek most gúnydal és szóbeszéd tárgyává lettem!” (9. vers) Ahelyett, hogy
hálásak lennének Jóbnak, mert javított életkörülményeiken és rendszeres
jövedelmet biztosított számukra, pletykálkodnak és gúnydalokat költenek Jób
bajáról. Elutasítják őt, és távolságot tartanak tőle (10. vers).
A 11. versben Jób és Mózes befejezik a
korabeli, egyiptomi jövevényszavakkal tűzdelt, akkoriban elterjedt vers
idézését, és Jób saját állapotának leírásával folytatja. Isten meglazította
íjának húrját, és lesújtott rá. Jób betegsége jobb lábán kezdődött a
kelésekkel, amik miatt nem tudott rendesen járni. (12. vers) Ezek fokozták
szerencsétlenségét és fizikai szenvedéseit. (13, 17, 20. vers). Mint valami
széles seben, hasadáson, a bőrén keresztül tört rá a betegség (14. vers).
Rémségek fordultak ellene, gonosz lelkek üldözték és üdvössége eltűnt, mint a
felhő (15. vers). Mióta a betegség rátört, fogyatkozik a lelke. Éjszaka sincs
nyugodalma és nyilallnak a csontjai (16-17. vers). A fájdalom és a betegség
miatt kórházi ápolttá kellett válnia (18. vers). Iszappakolással kúrálta magát,
hamunak és pornak érezte magát (19. vers). Az iszap-kúra mai, modern korunkban
is alkalmazott gyógymód a Holt-tenger környékén.
Jób terápiájának része az imádság: „Kiáltok
hozzád Uram, de Te nem felelsz” (20. vers). Isten kiszolgáltatta őt a gonosz
lelkek urának, sátánnak. (21-22. vers). Színpadiasan szemlélteti azok sorsát,
akik hűségesek Istenhez és bíznak benne: „Fölemelsz, szélnek eresztesz és
széttépsz a viharban” (22. vers). Mindeközben Jób hite nem változik és tanúsítja: „Hiszen tudtam,
hogy halálba viszel engem, abba a házba, ahol minden élő gyülekezik” (23.
vers).
Jób tud a feltámadás hajnaláról és az összes
még élő szent összegyűjtéséről a végső napon. Jób azt kérdezi, hogy miért is ne
nyújthatná a szenvedő egyszerűen Isten felé a kezét? (24. vers) Jób saját feddhetetlenségét bizonygatva
kihangsúlyozza, hogy könnyeket ejtett a nehéz sorsúakért, és lelke szomorkodott
a szűkölködők miatt (25. vers). Jót
remélt, de rossz következett, világosságot keresett, de homály tört rá (26.
vers). Nyomorúság napjai jöttek el testére. A bőre megsötétedett, de nem a
napfénytől és segítségért kiált a gyülekezetben (27-28. vers). Az emberek közül
kitaszítva, a gyengék és erőtlenek fivére lett. Bőre elfeketedett és csontjai
kiszáradtak a láz miatt. Citerájának és sípjának hangja gyászossá, jajgatóvá
vált (19-30. vers)
Drága
Istenünk! Amit Jóbtól megtanulhatunk, az
az, hogy hűséges maradt a mennyei nézősereg előtti színpadon elszenvedett
csapások ellenére is; hogy jó munkaadója volt a nyomorúságos embereknek, és
hogy fizikai gyengesége ellenére is ismerte Istenét. Drága Urunk, mi is
állhatatosak akarunk maradni! Ámen.
Koot van Wyk
64. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez
(okt. 16-22).
A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre
a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te
szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).
Saul király szerencsétlenségére ezt a
klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti
ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási
bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy
Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután
szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az
51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is
ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett volna.
Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy hagyta
volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását eredményezze,
Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására törekedett. Ez a
folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori boszorkányt, és
másnap öngyilkosságot követett el.
A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan
Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója
által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán
életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását
véghez vinni.
Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A
Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem
ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”,
valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről”
(Jelenések 2:5).
David Pershall
a Woodlands
gyülekezet vezető presbitere
Woodlands, Texas
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése