2016. október 19., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 19 - SZERDA - Jób 30

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 465. nap

Saul már nem volt kedves Isten előtt, mégsem igyekezett bűnbánatban megalázni magát. Az igazi istenfélelmet a vallás külső formáihoz való ragaszkodással igyekezett pótolni. Izrael leveretése nem volt előtte ismeretlen, amikor Hofni és Fineás a szövetség ládáját a táborba vitte; ám ennek ellenére ő is elhatározta, hogy elhozatja azt. Mert azt gondolta, hogyha a népbe bizalmat önthet általa, akkor seregét sikerül összegyűjtenie, és így kiállhat a filiszteusok ellen. Már nem törődött Sámuel jelenlétével és támogatásával, s így megszabadult a próféta szemrehányásaitól és rendreutasításaitól.

Saul annak idején azért kapta a Szentlelket, hogy értelmét megvilágosítsa, és szívét érzékennyé tegye. Ezenfelül Isten prófétája által tanítást és intelmeket is kapott. Mégis ennek ellenére milyen helytelen utakra tévedt. Izrael első királyának története szomorú példáját adja az ifjúkorban felvett rossz szokások hatalmas erejének. Saul ifjú korában nem szerette és nem félte Istent, és fegyelmezetlen szelleme állandóan kész volt az isteni hatalom elleni lázadásra. Azok, akik fiatal korukban Isten törvényével szemben engedelmességet gyakorolnak, és hűségesen elvégzik a rájuk kiszabott feladatokat, alkalmasak lesznek később nagyobb kötelességek elvégzésére. De aki az istenadta erőkkel évek hosszú során át visszaél, és később meg akar változni, azokat nem fogja többé frissnek, hatalmasnak találni.

Saul azon igyekezete, hogy a népet fellelkesítse, eredménytelennek bizonyult. És amikor serege mindössze hatszáz emberre csökkent, visszavonult a filiszteusoktól nem régen visszavett erődbe, Gébába. Ez a város Jeruzsálem közelében, északra, egy szűk völgy déli oldalán terült el. E völgy északi részén volt Mikmás, ahol a filiszteusok táboroztak. Seregeik egy része már kinn portyázott az országban, feldúlván azt.

Isten engedte válságba jutni a dolgot, hogy megleckéztesse Sault, és alázatosságra, hitre tanítsa a népet. Az áldozat bemutatásánál gyakorolt vakmerőségéért az Úr nem őt tette a filiszteusok legyőzőjévé, hanem erre az istenfélő Jonathánt választotta ki. ő Isten Lelkének késztetésére fegyverhordozójának azt az ajánlatot tette titkon, hogy üssenek rajta a filiszteusok táborán. "[...] talán tenni fog az Úr érettünk valamit" - mondta - "mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást" (1Sám 14:6).

Mai Bibliai szakasz: Jób 30

Ebben a fejezetben többet megtudhatunk Jóbról. Igen, az ifjabb generáció tagjai kinevetik őt most a betegsége idején. Nincsen bennük semmi tisztelet az idősebbek iránt, és úgy viselkednek, mint a juhászkutyák. Jób nem sokra becsüli a szüleiket (1. vers).  Jób nem ártott ezeknek a képesítés nélküli fiatal munkásoknak, sőt mivel jövedelemre volt szükségük, munkát adott nekik és szüleiknek. Ám ezeknek a munkásoknak a gyermekei gyűlölték Jóbot, amiért szüleiknek kietlen helyen kellett dolgozniuk. Dávid király is éjjel-nappal juhokat őrzött fiatalkorában, tehát semmi gond nincs ezzel a munkakörrel. A második vers szerint Jóbnak erős izomzatú emberekre volt szüksége, a gyenge karúakkal nem tudott mit kezdeni. Munkásokra volt szüksége, akik segítenek neki sok báránya gondozásában, de ezeknek az embereknek igen zűrös volt az életmódjuk.

Jób jobban bánt szolgálóival, mint az akkoriban megszokott volt.   Azért járt el így, mert hívő ember volt és útjai tökéletesek voltak. Jób nem tudja összeegyeztetni azt, hogy valaki hisz Istenben, de a munkásain keresztüllép.  A 3. vers Jób könyvének talán legnehezebb mondata. A „vesztesekről”, a társadalomból kivetettekről szól. Hajléktalanok és gyökereken kell élniük (4. vers). Számtalan gyökér-evő vegetáriánus él világszerte, de Jób nem róluk beszél, hanem azokról, akiknek nincsen más választásuk, kénytelenek a mező füvét enni. Elűzik őket az emberek közül, ki a szabályos társadalomból, és úgy ordítanak rájuk, minta tolvajokra (5. vers). A társadalom mindig gyanakvással viseltetik a hajléktalanokkal szemben és automatikusan kapcsolatba hozza őket a szomszédban történt betöréssel.

Folyóvíz vájta völgyekben, barlangokban, vagy bokrok és fák között kell lakniuk, mint az állatoknak (6-7. vers). Esztelenek és névtelenek fiai, akiket kivertek az országból (8. vers). Ezeket a nyomorúságos hajléktalanokat alkalmazta Jób és rájuk bízta a nyájainak őrzését. „Ezeknek most gúnydal és szóbeszéd tárgyává lettem!” (9. vers) Ahelyett, hogy hálásak lennének Jóbnak, mert javított életkörülményeiken és rendszeres jövedelmet biztosított számukra, pletykálkodnak és gúnydalokat költenek Jób bajáról. Elutasítják őt, és távolságot tartanak tőle (10. vers).

A 11. versben Jób és Mózes befejezik a korabeli, egyiptomi jövevényszavakkal tűzdelt, akkoriban elterjedt vers idézését, és Jób saját állapotának leírásával folytatja. Isten meglazította íjának húrját, és lesújtott rá. Jób betegsége jobb lábán kezdődött a kelésekkel, amik miatt nem tudott rendesen járni. (12. vers) Ezek fokozták szerencsétlenségét és fizikai szenvedéseit. (13, 17, 20. vers). Mint valami széles seben, hasadáson, a bőrén keresztül tört rá a betegség (14. vers). Rémségek fordultak ellene, gonosz lelkek üldözték és üdvössége eltűnt, mint a felhő (15. vers). Mióta a betegség rátört, fogyatkozik a lelke. Éjszaka sincs nyugodalma és nyilallnak a csontjai (16-17. vers). A fájdalom és a betegség miatt kórházi ápolttá kellett válnia (18. vers). Iszappakolással kúrálta magát, hamunak és pornak érezte magát (19. vers). Az iszap-kúra mai, modern korunkban is alkalmazott gyógymód a Holt-tenger környékén.

Jób terápiájának része az imádság: „Kiáltok hozzád Uram, de Te nem felelsz” (20. vers). Isten kiszolgáltatta őt a gonosz lelkek urának, sátánnak. (21-22. vers). Színpadiasan szemlélteti azok sorsát, akik hűségesek Istenhez és bíznak benne: „Fölemelsz, szélnek eresztesz és széttépsz a viharban” (22. vers). Mindeközben Jób hite  nem változik és tanúsítja: „Hiszen tudtam, hogy halálba viszel engem, abba a házba, ahol minden élő gyülekezik” (23. vers).

Jób tud a feltámadás hajnaláról és az összes még élő szent összegyűjtéséről a végső napon. Jób azt kérdezi, hogy miért is ne nyújthatná a szenvedő egyszerűen Isten felé a kezét? (24. vers)   Jób saját feddhetetlenségét bizonygatva kihangsúlyozza, hogy könnyeket ejtett a nehéz sorsúakért, és lelke szomorkodott a szűkölködők miatt (25. vers).  Jót remélt, de rossz következett, világosságot keresett, de homály tört rá (26. vers). Nyomorúság napjai jöttek el testére. A bőre megsötétedett, de nem a napfénytől és segítségért kiált a gyülekezetben (27-28. vers). Az emberek közül kitaszítva, a gyengék és erőtlenek fivére lett. Bőre elfeketedett és csontjai kiszáradtak a láz miatt. Citerájának és sípjának hangja gyászossá, jajgatóvá vált (19-30. vers)

Drága Istenünk!  Amit Jóbtól megtanulhatunk, az az, hogy hűséges maradt a mennyei nézősereg előtti színpadon elszenvedett csapások ellenére is; hogy jó munkaadója volt a nyomorúságos embereknek, és hogy fizikai gyengesége ellenére is ismerte Istenét. Drága Urunk, mi is állhatatosak akarunk maradni! Ámen.

Koot van Wyk

64. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez (okt. 16-22).

A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).

Saul király szerencsétlenségére ezt a klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az 51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett volna. Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását eredményezze, Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására törekedett. Ez a folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori boszorkányt, és másnap öngyilkosságot követett el.

A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását véghez vinni.

Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”, valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről” (Jelenések 2:5).

David Pershall
a Woodlands gyülekezet vezető presbitere
Woodlands, Texas

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése