2016. október 16., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 16 - VASÁRNAP - Jób 27

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 60. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 462. nap

60. Saul vakmerősége

Saul a Gilgálban megtartott gyűlés után elbocsátotta seregét, akik hívására az ammoniták ellen felkeltek, és csupán háromezer embert tartott vissza, akik közül kétezer vele maradt Mikmásban, ezret pedig fia, Jonathán szolgálatára rendelt Gibeába. De ezzel Izrael királya komoly hibát követett el, mert az ammonitákon aratott, aránylag könnyű győzelem ünneplése helyett a fellelkesedett néppel most tovább támad, megszabadíthatta volna Izraelt minden ellenségtől.

Ez alatt a filiszteusok nem voltak tétlenek, s az Ében-Haézer-i vereség után még megmaradt sziklaerőd birtokában megvetették lábukat Kánaán szívében. A filiszteusok harci felszerelése sokkal tökéletesebb volt, mint az izraelitáké, mert míg Izraelt megszállva tartották, megtiltották nekik, hogy fémmel dolgozzanak, nehogy fegyvereket készítsenek. A békekötés után az izraeliták fegyvereiket továbbra is a filiszteusokkal készíttették. Kényelemszeretetük és az elnyomatás alatt bennük kifejlődött szolgaszellem miatt majdnem egészen kifogytak a fegyverekből. A háborúban nyilat és parittyát használtak, és ezeket meg is szerezhették maguknak; de Saulon és Jonathánon kívül senkinek sem volt dárdája vagy szablyája.

A filiszteusok legyőzetését csak Saul uralkodásának második évében kísérelték meg. Az első ütközetet Saul fia, Jonathán vezette, aki megtámadta és le is verte őket gébai táboruknál. De emiatt a vereség miatt igen feldühödtek a filiszteusok, és csakhamar hadbaszálltak Izrael ellen. Saul is felhívta az egész nemzetet, minden kardforgató férfit, a Jordánon túl lakókat is, hogy gyülekezzenek hozzá Gilgálba. Ennek a felhívásnak Izrael népe eleget is tett. A filiszteusok Mikmásban gyülekeztek igen nagy sereggel. "[...] harmincezer szekér és hatezer lovas volt, a nép pedig oly sok volt, mint a tenger partján lévő föveny" (1Sám 13:5). Amikor Saulnak és seregének ezt hírül adták, megdöbbenve gondoltak arra, hogy nekik ilyen hatalmas sereggel kell megmérkőzniük. Az ütközetre tulajdonképpen nem is készültek, és sokan meghátráltak. Egyesek a Jordánon túlra menekültek, mások pedig sziklahasadékokban és barlangokban rejtőztek el. S így, mire az ütközet ideje elérkezett, a sereg száma jócskán leapadt, és azok is, akik megmaradtak, rossz sejtelemmel és rémülettel teltek el.

Mai Bibliai szakasz: Jób 27

Jób folytatja válaszát barátainak, alapállásának megfelelően: Az Istennek odaszentelt élet túlságosan értékes ahhoz, hogy odaadjuk a második legjobbért. Jób egy kis szünetet tartott, és a barátai valószínűleg mindannyian csendben maradtak egy pillanatra. Ezért szólalt meg Jób újra, és folytatta beszédét (1. vers). Ezt mondja: „Él az Isten, aki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, aki keserűséggel illette az én lelkemet" (2. vers). Tudjuk azt, hogy Isten ezt nem közvetlenül tette, hanem megengedte sátánnak, a világegyetem elrontójának, hogy megpróbálja Jóbot, mivel Isten teljesen megbízott hűséges szolgájában. Jób eltökélt abban, hogy „amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből” (3-5 vers – új prot. ford.).

Azt mondja: „Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem” (6. vers – új prot. ford.). Jób nem bánja azt, ahogyan élt. Azonban, ami a gonoszok sorsáról tudható, a Jób ellenségeire is eljön, akik igazságtalanul bántak vele (7. vers). Annak az embernek, aki vallást játszik, de közben hazudik és lop, milyen reménye lehet, amikor Isten elragadja a lelkét és elveszi életét? (8. vers). „Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül?” (9. vers). „Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?” (10. vers – új prot. ford.).

Jób tudni akarja, hogy álhívő barátainak lesz-e olyan hitük, amely „mindenkor” megmarad. Vajon az ő hite egy „tedd ide - tedd oda hit”? Jób elmagyarázza szekuláris és humanista barátainak: „Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; amik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el” (11. vers). Isten aktívan tevékenykedik teremtett világában még a bűneset után is. Ezért Jób tanítani fogja őket, és emlékezteti őket arra, amit tudniuk kell. Istennek nincsenek titkai. Jób ezt mondja: „Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?” (12. vers – új prot. ford.). Ez a gond Jób barátaival: kijelentéseket tesznek a végidővel kapcsolatosan, de figyelmen kívül hagyják sátán szerepét a nagy küzdelemben. Jób magyarázatait teljesen hiábavalónak és képmutatónak tartják. 

Néhány tudós úgy gondolja, hogy Cófár ezen a ponton félbeszakítja Jóbot, és arról beszél, hogy milyen jutalmat kap a gonosz Istentől, és milyen örökségük lesz a hatalmasoknak, amit a Mindenhatótól kapnak majd (13. vers): a) Ha fiai gyarapodnak, a kard végez velük (14. vers); b) és az unokákkal is; c) azok, akik túlélik, meghalnak és eltemetik őket (15. vers); d) özvegyei nem sírnak (15. vers); e) ha annyi pénzt gyűjt össze mint a por, és sok ruhát, az igazak fogják hordani azt, és az ezüstjét az ártatlanok öröklik (16-17 versek); f) minden biztonsági intézkedés mellett, amellyel házát építi, nem lesz biztonságosabb, mint a molyfészek, vagy a csősz ideiglenes kunyhója (18. vers); g) gazdagon fekszik le és alszik el, és szegényen ébred, mindene, amit összegyűjtött, másé lesz (19. vers). h) kinyitja szemét (alvás után), és amije volt, már nincs ott (mintha ellopták volna (19. vers); i) éjszakai rémület lepi meg őt (20. vers); j) egy vihar elragadja gazdagságát (20. vers); k) a keleti szél elsöpri őt helyéről (21. vers). A egyiptomiak azt hitték, hogy a halottak nyugatra mennek a napistennel, de itt az ijesztés keletről jön. l)  A keleti szél (Isten tettét jelképezi) lecsap rá és nem kíméli meg őt (22. vers); m) Isten kezétől biztosan elmenekül (22. vers); n) az emberek összecsapják a kezüket és fölszisszennek lakóhelyén (23. vers).

Az istentiszteletben való taps ellentétben van a bibliai nézettel, ahol a taps a büntetés eredményére és a bűnösök megsemmisítésére van fenntartva a végrehajtó ítéletben. Az adventista és nem adventista tudósok véleménye ezen a ponton majdnem teljesen azonos.

Drága Istenünk! Te azt kéred tőlünk, hogy erősen álljunk, függetlenül attól, hogy sátán mekkora vihart támaszt, tudva azt, hogy te erősen fogod a kezünket. A mi utunk nem a gonoszok útja. Mi téged akarunk követni. Ámen.

Koot van Wyk

64. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez (okt. 16-22).

A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).

Saul király szerencsétlenségére ezt a klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az 51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett volna. Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását eredményezze, Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására törekedett. Ez a folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori boszorkányt, és másnap öngyilkosságot követett el.

A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását véghez vinni.

Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”, valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről” (Jelenések 2:5).

David Pershall
a Woodlands gyülekezet vezető presbitere
Woodlands, Texas

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése