2016. október 1., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 1 - SZOMBAT - Jób 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 447. nap

Az egész Izraelt arra tanították, hogy a ládára félelemmel és tisztelettel tekintsen. Amikor parancsot kaptak a szállításra, a lévitáknak sem volt szabad megnézni azt. Csak egyszer egy évben a főpapnak volt megengedve, hogy láthassa. Még a pogány filiszteusok sem merték a fedelét elmozdítani. A menny angyalai láthatatlanul minden útján elkísérték. Béth-Semesnél a népnek tiszteletlen merészségéért bűnhődnie kellett. Sokan azonnal meghaltak.

A túlélőket ez az ítélet nem késztette bűnbánatra, hanem csak titokzatos félelemmel tekintettek a ládára. Igyekeztek megszabadulni annak jelenlététől, de nem merték elmozdítani. Üzenetet küldtek Kirjáth-Jeárim lakosainak, meghívván őket, vigyék el azt. E helyiség férfiai nagy örömmel üdvözölték a szent ládát. Tudták, hogy Isten kegyelmének záloga az engedelmesek és hűségesek számára. Ünnepélyes örömmel vitték városukba és helyezték el azt a lévita Abinádáb házában, aki Eleázár fiát jelölte ki annak gondviselésére. Évekig ottmaradt.

Amióta az Úr először jelentette ki magát Anna fiának, Sámuel prófétai elhívását az egész nemzet elismerte. Az Éli házának szóló isteni figyelmeztetés hűséges átadása által - bármilyen félelmes és megpróbáltató volt e kötelessége, - Sámuel bizonyságát adta Jehova hírnökekénti hűségének. "[...] az Úr vala ővele és semmit az ő igéiből a földre nem hagyott vala esni. És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett" (1Sám 3:19-20).

Az izraeliták, mint nemzet, megmaradtak istentelenségük és bálványimádásuk állapotában, és büntetésképpen a filiszteusok uralma alá kerültek. Ez idő alatt Sámuel bejárta az ország városait és falvait, hogy a nép szívét atyái Istenéhez fordítsa; és ez az igyekezete nem maradt eredménytelen. Miután húsz évig szenvedtek ellenségeik elnyomása alatt, Izrael "[...] síránkozék az Úr után" (1Sám 7:2). Sámuel azt tanácsolta nékik: "[...] Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezéből" (1Sám 7:3). A gyakorlati kegyességet és a szívbeli vallást tanították Sámuel napjaiban, amit Krisztus is tanított, amikor a földön járt. Krisztus kegyelme nélkül a vallás külső formája értéktelen volt a régi Izrael számára. Ugyanígy értéktelen a modern Izraelnek is.

Ma is szükséges az igazi, szívbeli vallás újjáéledése, amit az ősi Izrael tapasztalt. Bűnbánat az első lépés, amit meg kell tennie annak, aki vissza akar térni Istenhez. Ezt senki sem teheti meg a másik helyett. Személyesen kell megalázni lelkünket Isten előtt és elvetni bálványainkat. Ha mindazt megtettük, amit tehetünk, az Úr kijelenti nekünk üdvösségét.

A törzsek fejedelmeinek együttműködésével nagy gyülekezet jött létre Mispában. Itt ünnepélyes böjtöt tartottak. A nép mélyen megalázkodott Isten előtt és beismerte bűneit. Elhatározásuk jeléül, hogy a hallott oktatásnak engedelmeskednek, Sámuelt beiktatták bírói tisztébe.

A filiszteusok ezt az összejövetelt haditanácskozásként értelmezték. Elindultak, hogy az izraelitákat szétszórják, még mielőtt terveiket megvalósítanák. Közeledésük híre nagy rémületet keltett Izraelben. A nép így könyörgött Sámuelnek: "[...] Ne szűnjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezéből" (1Sám 7:8).

Amíg Sámuel égőáldozati bárány bemutatásán tevékenykedett, a filiszteusok harcra vonultak fel. Ekkor a Mindenható, aki leszállt a Sínai hegyre tűz, füst és mennydörgés közepette, aki szétválasztotta a Vörös-tengert, és aki utat készített a Jordánon keresztül, Izrael gyermekeinek ismét kinyilatkoztatta hatalmát. A közelgő sereg felett hatalmas vihar tört ki, és a földet beborította a harcosok holtteste.

Az Izraeliták reménységtől és félelemtől remegve, néma tisztelettel álltak. És amikor ellenségük vereségét látták, tudták, Isten elfogadta bűnbánatukat. Noha nem voltak felkészülve a harcra, megragadták a megvert filiszteusok fegyvereit és elűzték a menekülőket egészen "Bethkáron alól". Ezt a fényes győzelmet az Izraeliták ugyanazon a csatatéren aratták, ahol húsz évvel azelőtt a filiszteusoktól vereséget szenvedtek, papjaikat levágták és Isten ládáját elvették. A nemzeteknek éppúgy mint az egyéneknek az Isten iránti engedelmesség ösvénye a biztonság és boldogság útja, míg annak áthágása szerencsétlenséghez és vereséghez vezet. A filiszteusok most olyan tökéletes vereséget szenvedtek, hogy az Izraeltől elvett erődítményeket visszaadták és évekig nem támadták meg őket. Más nemzetek követték a példát, és az izraeliták békében élhettek Sámuel kormányzásának végéig.

Hogy ezt az eseményt soha ne felejtsék el, Sámuel emlékkövet állított fel Mispa és Sén között. "Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12).

Mai Bibliai szakasz: Jób 12

Jób azzal válaszol Cófárnak, hogy tudja, miről beszél barátja. Valóban élnek igaz emberek ebben a nemzedékben, akik az emberi bölcsességet képviselik, de ha meghalnak, az úgynevezett bölcsességük is velük hal (2. vers).  Jób azt mondja, hogy az emberi felfogóképesség mind egyforma, és amiről barátai beszélnek az egy közös tudás, amit az emberiség megoszt egymással.

Jób azt mondja, hogy még a legfejlettebb emberi tudásnak is a „kinyilatkoztatás” megismerését kell célul kitűznie. (Lásd  E. G. White: Előtted az élet. 154-156.o., ahol a szerző ugyanazt hangsúlyozza ki, amit Jób ebben a szakaszban.) Jóbot kigúnyolják a barátai, mert tájékozottságuk csak az emberi lét határáig terjed, de Jób egy azok közül, „akikhez Isten szólt, és akiknek Ő válaszolt” (4.  vers). A megváltás titka bolondság a világnak. Annak ellenére, hogy Isten a természet felett áll – ezt a tényt hangsúlyozták ki Jób barátai azzal, hogy rámutattak Isten korlátlan hatalmára – Jób egy személyes Istent mutat be, aki válaszol annak, aki Őt hívja (4. vers).

A gonoszok virulnak és biztonságban vannak, mert Isten időnként megengedi, hogy így legyen (6. vers). Jób felszólítja barátait, hogy alaposan figyeljék meg az állatok tudását, a madarakét, a földét, az óceánokét és a tenger halaiét (7-8. vers). Mindez a tudás a Teremtőre mutat, ahogyan Mózes első könyvének első fejezetében is láthatjuk. Jób megerősíti azt, ami az 1Móz 2:7-ben áll: „Kezében van minden élőlény élete és minden egyes ember lelke” (10. vers).

Jób barátainak valóban tanulmányozniuk kellene az érzékeket, a fül hallóképességét, amely által a szavakat megértjük, az íny ízlelő képességét, amellyel az ételeket kóstoljuk (11. vers). Mózes a fáraó palotájában nevelkedett,  és az  egyiptomi egyetemen a kor legjobb professzorai oktatták, tehát valószínű, hogy ezekről a témákról is tanult. A tapasztalati tudást évek során és egy hosszú élet alatt lehet megszerezni (12. vers). Jób rámutat, hogy az ilyenfajta tudás csak addig tart, amíg az ember él, nem maradandó. Istennél van a maradandó tudás: „Őnála van a bölcsesség és a hatalom, Övé a tanács és az értelem” (13. vers). Az emberi tudás bepillantást nyerhet a dolgokba, de Isten tudománya messze meghaladja az emberi bölcsességet. Egyik ember ismeretei segíthetnek a másiknak, de egyetlen ember bölcsessége sem képes ennek a világnak mélyebb megértésére, mint Isten örökkévaló bölcsessége.

Jób mindentudónak mutatja be Istent, az Egyetlennek, aki teljesen rendelkezik ezzel a világgal. (14-25. vers). Tanácsadókat visz tévútra, és bolonddá teszi a bírákat (17. vers). Ő az, aki királyokat szabadít ki, és megtéveszti a papokat (18-19. vers). Lényegében Istennek van hatalma adni és elvenni: a szót és az ítélettételt (20. vers), titkok feltárását (22. vers), nemzeteket (23. vers), értelmet (24. vers), az erősek befolyását és hatalmát (21. vers).  A következő fejezetben Jób ezekkel a gondolatokkal folytatja majd.

Drága Istenünk! Kérünk, mutasd meg nekünk a Te kinyilatkoztatásod távlatait, hogy a bepillantások által nyert tudásunkat helyesen értelmezzük és meg tudjuk osztani bölcsességedet és megváltásodat ezzel a világgal!

Koot van Wyk

61. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56. és 57. fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).

Éli sajnos Izráel népét eredményesebben vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.

Még a hatalmas vezetőknek és erős hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4 000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.

A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni. A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.

Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése