Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 55. fejezet 440. nap
"A
gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az
emberek előtt" (1Sám 2:26). Bár Sámuel ifjú korát az Isten imádására
szentelt sátornál töltötte, a gonosz befolyásoktól és bűnös példáktól ő sem
mentesült. Éli fiai sem az Istent nem félték, sem az atyjukat nem becsülték, de
Sámuel nem kereste társaságukat és gonosz útjaikat sem követte. Hűségesen
igyekezett azzá lenni, amivé Isten akarta, hogy legyen. Ez minden ifjú
kiváltsága. Kedves Isten előtt, amikor kis gyermekek átadják magukat
szolgálatára.
Sámuel
Éli gondjára volt bízva és kedves jelleme az idős főpapban meleg szeretetet
keltett. Kedves, nagylelkű, engedelmes és tisztelettudó volt. Fiainak
önfejűségétől szenvedve Éli a gyermekben vigaszt, megnyugvást talált. Sámuel
segítőkész és gyöngéd volt. Egyetlen apa sem szerethette gyermekét
gyöngédebben, mint Éli ezt az ifjút. Egyedülálló volt, hogy a nemzet fő
elöljárója és az egyszerű gyermek között oly meleg szeretet fejlődött ki. Amint
az idős kor gyengeségei Élin úrrá lettek, s félelme és lelkiismeret-furdalása
volt saját fiainak erkölcstelen magatartása miatt, Sámuelhez fordult vigaszért.
A
léviták sajátos szolgálatukat 25 éves koruk előtt nem kezdhették meg, de Sámuel
kivétel volt e szabály alól. Évről-évre egyre fontosabb tisztséget kapott, s
gyermekként felövezték len efóddal a szentély szolgálatára való odaszenteltsége
jeleként. Sámuelnek már akkor megvoltak a kötelességei, amit képességeihez
mérten Isten szolgálatában kellett végeznie. Ezek kezdetben igen szerények
voltak és nem mindig kellemesek, de ő a legjobb tudása szerint készségesen
végezte azokat. Vallása az élet minden kötelességére kiterjedt. Magát mindenkor
Isten szolgájának, munkáját Isten művének tekintette. Minden tettében az Isten
iránti szeretet ösztönözte. Ily módon lett Sámuel a menny és föld Urának
munkatársává, aki alkalmassá tette, hogy nagy munkát végezzen Izraelért.
Ha a
gyermekeket megtanítanák arra, hogy a mindennapi kötelességek szerény részét az
Úrtól részükre kijelöltnek tekintsék, - mint oly iskolát, amelyben őket nevelni
kell a hűséges és eredményes szolgálatra, - mennyivel kellemesebb és
becsületesebb lenne munkájuk. Minden kötelességet úgy végezni, mintha azt az
Úrnak tennék, ez vonzóvá teszi a legszerényebb foglalkozást is és kapcsolatba
hozza a földön élő munkást a mennyben Isten akaratát végrehajtó szent
lényekkel.
A
mostani és az eljövendő élet minden eredménye a kis dolgokkal szemben
tanúsított lelkiismeretességtől és gondosságtól függ. Isten legkisebb munkáját
is ugyanaz a tökéletesség jellemzi, mint a legnagyobbat. A kéz, amely felfüggesztette
a világokat az űrben, ugyan az a kéz az, mely mezők liliomait finoman
kidolgozta. És amiképpen Isten az ő hatáskörében tökéletes, azonképpen kell
nekünk is tökéleteseknek lennünk a mi körünkben. Az arányos emberi jellem
szépsége a személyes kötelességek végzéséből formálódik. Ezért életünket a
legnagyobb és legkisebb részleteiben hűség kell jellemezze. A kicsiny dolgokban
való becsületesség, a hűség és szívélyesség gyakorlása beragyogja az élet
ösvényét, és ha munkánkat e földön bevégeztük, kitűnik majd, hogy minden
hűséggel végzett kicsiny feladat valahol jó hatást váltott ki, mely nem évül el
soha örökké!
Korunk
ifjúsága éppoly becses Isten szemében, mint Sámuel volt. Keresztény
becsületességük hűséges megtartása erős befolyást gyakorol a megújulás
munkájában. Ilyen emberekre van szükség e mostani időkben. Isten mindegyikük
számára tartogat munkát. Emberek még soha nem valósítottak meg nagyobb
feladatot Isten és az emberiség számára, mint amit napjainkban végeznek azok,
akik hűségesek az Isten által reájuk bízottakban.
Mai Bibliai szakasz: Jób 5
Elifáz úgy
gondolja, hogy a megélt események közvetlen kapcsolatban vannak az egyén
életével. Ezért Elifáz szerint Jób problémája önmaga. Ki mint vet, úgy arat –
ez a lényege érvelésének. Jóbnak nem kell a természetfelettihez folyamodnia
segítségért (1. vers), mert az ostoba és tisztességtelen dolog (2. vers). Az
ostobák birtoka elpusztul, a háborúban meghalnak, és az aratását kifosztják.
A földnek
nem áll hatalmában gonoszságot előidézni. A 7. versben Elifáz gondokat hozó
majd ismét felfelé távozó angyalokról beszél. Ezért az embernek Istent kell
keresnie (8. vers), aki kizárólagos Isten (11-12. vers), és úgy tesz, ahogy
kedve szerint való, beleértve a teremtményeit ért károkat, ezáltal puszta
játékszerekké alacsonyítva őket. Ha éppen össze akarná törni a játékszereit, ki
tudná megakadályozni? Isten korlátlan hatalmának ezen nézete nem biblikus, és
hiányzik belőle az Ő szeretetének kinyilatkoztatása.
Elifáz
szerint Isten véletlenszerűen választja ki az alant lévőket és a gyászolókat
(11. vers). Ő aktívan megakadályozza az emberek próbálkozásait, meggátolja őket
a dolgok helyrehozatalában (12. vers), és a bölcsesség és tervek odavesznek
(13. vers). Ha Isten közbelép, ők nappal is sötétben botorkálnak (14. vers).
Isten maga dönti el, hogy megmenti-e a szükségben lévőket és elesetteket (15.
vers). A szegényeknek viszont van reménysége (16. vers). Tehát minden, ami
velünk történik, Isten nevelése, és nem elvetendő (17. vers).
Elifáz úgy
vélte, hogy Isten fájdalmat mér az emberre, amennyiben Ő azt szükségesnek
látja, majd később meggyógyít, ha úgy gondolja (18 vers). Még ha egy vagy hét
baj is lenne, Ő képes megvédeni a gonosztól (19. vers). Éhség és háború idején
Ő őrzi meg az embert a haláltól (20. vers). Megvédi az embert a pletykáktól, és
semmitől sem kell félnie (21. vers). Nevethetünk a pusztításon és nem kell
félnünk a vadállatoktól (22. vers). Ennek alapja az e világbeli „Isten békéje”
megközelítésünk (23. vers). Ezzel az útmutatással az egyént béke veszi körül,
és a Menny nyitva áll előtte.
Elifáz nem
érti a dolgokat teljes egészében – hiányzik belőle a biblikus látásmód.
Egyrészről az önfeláldozás filozófia gondolata, másrészről pedig az
„együnk-igyünk, mert holnap úgyis meghalunk”-elv a különbség Elifáz és Jób
nézete közt.
Drága
Istenünk, Hozzád jövünk minden igényünkkel, nem azért, mert itt a Földön
szeretnénk magunknak Mennyet teremteni, hanem mert Beléd helyezzük a
bizalmunkat, hogy Te fogod azt nekünk elkészíteni végül. Szeretnénk a jelenben
élni, a bennünk lévő, jövőre vonatkozó reménységgel! Ámen.
Koot van Wyk
60. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 54. és 55.
fejezeteihez (szept. 18-24).
„Mielőtt az anyaméhből kijöttél,
megszenteltelek” (Jeremiás 1:5)
Ez az ígéret bizonyosan igaz volt Sámson és Sámuel
esetében. Az édesanyjuk már a születésük előtti időtől fogva készítette őket az
Úr szolgálatára. Mindketten el lettek különítve, hogy népük vezetői legyenek,
és rendkívüli fontosságú feladatokat teljesítsenek.
Sajnálatos módon azonban, ahogyan a
szerepükbe belenőttek, amelyekre az édesanyjuk gondosan és jámboran nevelte
őket, Sámson és Sámuel olyan döntéseket hoztak, amelyek – drámai módon – egészen
más ösvényre vezették őket. Amikor Sámuel felnőttkorba lépett, Izráel lelki
pásztorává vált, mint próféta, illetve politikai vezetőjévé, mint bíró.
Ezzel szemben Sámson felnőttkorba lépése
azzal jellemezhető, hogy nyíltan visszautasította az odaszenteléssel
kapcsolatos, nazireus fogadalmakat, és – ami még rosszabb, szentségtelen
szövetséget kötött a filiszteusokkal, pedig ő éppen azért született meg, hogy
megszabadítsa tőlük Izráelt. Sámson újra meg újra visszautasította a hívást,
hogy elkülönített maradjon, és teljesen odaszentelt az Isten által kijelölt
küldetésnek, míg végül „az Úr… elhagyta őt” (Bírák 16:20).
Tagadhatatlan, hogy Sámson nem azt az utat
járta be, amit Isten szánt neki. Az ő és Sámuel története közti erős kontraszt
fájdalmas és kijózanító emlékeztető, hogy a döntéseinknek következményei
vannak. Mégis – még a Sámson helytelen döntései miatti vereség és fogság ellenére
is – a kegyelem és a megbocsátás által Sámson ereje visszatért, és lehetővé
tette, hogy végül betöltse küldetését. Isten kegyelme nagyobb, mint a mi
legnagyobb hibáink.
German Rodriguez
a Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése