2016. szeptember 22., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 22 - CSÜTÖRTÖK - Jób 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 55. fejezet 438. nap

55. A gyermek Sámuel

Elkána, az Efraim hegységében lakó jómódú és befolyásos lévita volt, aki szerette és félte az Urat. Felesége, Anna, szintén istenfélő, kegyes asszony volt. Nemes szerénység, komolyság és fennkölt hit jellemezte.

A héberek által oly komolyan óhajtott áldást megtagadta az Úr ez istenfélő házaspártól; otthonukban nem hangzott fel gondtalan gyermekhang, és így az az óhaj, hogy neve folytatódjék, Elkánát második házasságra késztette. Ámde ez a lépés, melyet az Istenbe vetett hit hiánya sugallt, nem hozott boldogságot. Bár e házasságából fiak és leányok születtek, de Isten szent intézkedésének örömét és szépségét megsértette. Penina, a második feleség féltékeny, kicsinyes volt és kihívóan viselkedett. Anna számára a remény megsemmisültnek s az élet nehéz tehernek látszott, mégis a próbát türelmes alázattal viselte.

Elkána az isteni rendeléseket hűségesen betartotta. Az istentiszteletek Silóban voltak, s mint lévitának azokon részt kellett volna vennie, de az eluralkodó szabálytalanságok következményeként szolgálatát nem vették igénybe. Mégis a kijelölt ünnepeken felment imádkozásra és áldozat bemutatásra.

Az áldozattal egybekötött szent ünnepekre is behatolt a gonosz lélek, mely családi életében megpróbáltatást hozott. A hálaáldozat bemutatása után az egész család - amint az szokás volt - ünnepélyes örömteli vendégséget tartott. Elkána ez alkalmakkor gyermekei anyjának, fiainak és leányainak egy-egy részt; Annának pedig, iránta érzett tisztelete és szeretete jeléül két részt adott, mintha lenne fia. Ekkor a második feleség féltékenységtől fűtve az Isten kedveltjének kijáró elsőbbséget követelte és kigúnyolta Annát gyermektelen állapota miatt, ami az Úr nemtetszésének bizonyítéka. Ez évről-évre megismétlődött, végül Anna nem bírta tovább elviselni. Fájdalmát képtelen lévén elrejteni, sírva vonult vissza a vendégségtől. Elkána hiába vigasztalta. "[...] Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?" (1Sám 1:8). Anna nem panaszkodott. Terhét az Úr elé vitte. Komolyan kérte, vegye el szégyenét és ajándékozza meg egy fiú drága ajándékával, akit néki nevel fel. Ünnepélyes fogadalmat tett, ha kérését meghallgatja, a gyermekét születésétől kezdve Istennek ajánlja. Anna a sátor bejáratához ment "és lelkében elkeseredve könyörge és igen sír vala" (1Sám 1:10).

Csendesen társalgott az Úrral, hang nélkül, csak ajka mozgott. Azokban a gonosz időkben ritkán lehetett látni ilyen imádkozót. A tiszteletlen lakmározások, sőt az ittasság sem volt szokatlan még a vallásos ünnepségeken sem. és Éli, a főpap, Annát figyelve feltételezte, bortól részegedett meg. Gondolta jól megérdemelt figyelmeztetésben részesíti, ezért szigorúan ezt mondta: "[...] Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól" (1Sám 1:14).

Megszomorodva és megijedve Anna kedvesen válaszolt: "[...] Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig" (1Sám 1:15-16).

A főpap mélységesen megrendült, mert Isten embere volt; és dorgálás helyett áldást mondott: "[...] Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle" (1Sám 1:17).

Anna imája meghallgatást nyert, megkapta azt az ajándékot, amelyért oly buzgón esedezett. Amint gyermekére nézett "Sámuel"-nek, "az Úrtól kértem"-nek nevezé (1Sám 1:20). Mikor a gyermek elég idős volt ahhoz, hogy anyjától elválasszák, teljesítette fogadalmát. Gyermekét az anyai szív minden vonzalmával szerette; amint figyelte napról napra fejlődő erejét és hallgata gyermeki csevegését, egyre jobban ragaszkodott hozzá. Egyetlen gyermeke a menny különleges ajándéka volt, de Istennek szentelt kincsként kapta és nem akarta visszatartani az ajándékozótól.

Mai Bibliai szakasz: Jób 3

Ebben a fejezetben Jób elkezd állapotán töprengeni. A tudósok szerint ezek a szakaszok „költői beszélgetések” sátánnal, mintegy művészi bemutatás részeként. Amit azonban szem elől tévesztenek, az az, hogy sátán keze átnyúlik a harmadik fejezetből a negyedikbe, azzal, hogy megjelenik Elifáznak (Jób 4:1.). Sátán felhasználta Jób barátait csapásainak súlyosbítására. Tehát ők csönden voltak, és most Jób kezdett beszélni. A zsidó Talmud szerint a vigasztalók addig nem szólalhatnak meg, amíg a gyászoló el nem kezdi a beszélgetést.

Tehát Jób a születése napjával kezdi a panaszkodást. Ellentétpárokat használ: nappal és éjszaka (3. vers), sötétség és fény (4. vers), felhő és koromsötétség (5. vers), nem megjelölt nap (6. vers), ne legyen örvendezés (7. vers), legyen nyugtuk és átkozzák meg a napot (8. vers), sötétedjenek el a csillagok és ne legyen hajnal (9. vers). Mindezt az ő születése napja miatt. Azt kérte, hogy Isten ne törődjön az ő születésével (4. vers).

Jób szeretné, ha valaki megmondaná neki, hogy mi értelme van a létezésének, mi volt születése célja (11-12. vers). Azt mondja, hogy ha születésekor meghalt volna, akkor igazi szombati pihenésben lenne része (13. vers). A szombati pihenés másik jelentése a 17. versben található, miszerint ott megszabadulnak a haragtól, a foglyok megkönnyebbülnek, nem hallják a börtönőr hangját, a szolgák megszabadulnak uraiktól (18-19. vers). A szombat, illetve a pihenés harmadik jelentése a 26. versben található, vagyis megkönnyebbülés, nyugalom és szabadulás a nyugtalanságtól.

A zsidó értelmezés szerint Jóbnak a jószágai elvesztéséről szóló hírek miatt nem volt nyugalma, a tűz hírét hallva nem volt békessége, a tevékről szóló hírek miatt nem volt pihenése, és ünneplő gyermekei elvesztése miatt lett beteg. A zsidó értelmezés nem helyes. Szeretteinek és javainak elvesztése mindenkinek nagyon nehéz. Jób viszont azt mondja, hogy bárcsak soha meg sem született volna és ne kellett volna a szombati béke és áldás nélkülözésétől szenvednie az életben.

Jób azon tanakodik, hogy Isten miért nem előzte meg a gonoszt, bár Istent nem vádolja. Végül is mi az élet célja, ha az egész világot elnyered, azután mindent elveszítesz? Miért ad egy szerető Isten további életet a megkeseredett szívűeknek? (20. vers) Az ősi görög színpadokat háromszintesre építették: a felső szint a mennyet, az alsó az alvilágot, a középső pedig a mindennapi életet mutatta be. A nézőközönségnek teljes képe volt, mert ők láthatták a fönt és az alul végbemenő szellemi harcokat, amelyek hatással vannak a mindennapi életre.

Jób könyve azért íródott, hogy bepillantást adjon nekünk a mindennapi élet feletti és alatti szintekre is. Jób gyötrelmes szenvedése közepette nem tudott a mennyei lázadás megkezdőjének cselszövéseiről.  De mi, az olvasók tisztában vagyunk vele, és jól látjuk az egészet.

Drága Istenünk! Napi tragédiák és zűrzavar közepette élünk, melyek befolyásolnak minket. Köszönjük neked Mózes történelmi leírását Jóbról, ami elmondja nekünk, hogyan kell a szenvedést és a fájdalmakat életünkben kezeli. Ámen.

Koot van Wyk

60. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 54. és 55. fejezeteihez (szept. 18-24).

„Mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek” (Jeremiás 1:5)

Ez az ígéret bizonyosan igaz volt Sámson és Sámuel esetében. Az édesanyjuk már a születésük előtti időtől fogva készítette őket az Úr szolgálatára. Mindketten el lettek különítve, hogy népük vezetői legyenek, és rendkívüli fontosságú feladatokat teljesítsenek.

Sajnálatos módon azonban, ahogyan a szerepükbe belenőttek, amelyekre az édesanyjuk gondosan és jámboran nevelte őket, Sámson és Sámuel olyan döntéseket hoztak, amelyek – drámai módon – egészen más ösvényre vezették őket. Amikor Sámuel felnőttkorba lépett, Izráel lelki pásztorává vált, mint próféta, illetve politikai vezetőjévé, mint bíró.

Ezzel szemben Sámson felnőttkorba lépése azzal jellemezhető, hogy nyíltan visszautasította az odaszenteléssel kapcsolatos, nazireus fogadalmakat, és – ami még rosszabb, szentségtelen szövetséget kötött a filiszteusokkal, pedig ő éppen azért született meg, hogy megszabadítsa tőlük Izráelt. Sámson újra meg újra visszautasította a hívást, hogy elkülönített maradjon, és teljesen odaszentelt az Isten által kijelölt küldetésnek, míg végül „az Úr… elhagyta őt” (Bírák 16:20).

Tagadhatatlan, hogy Sámson nem azt az utat járta be, amit Isten szánt neki. Az ő és Sámuel története közti erős kontraszt fájdalmas és kijózanító emlékeztető, hogy a döntéseinknek következményei vannak. Mégis – még a Sámson helytelen döntései miatti vereség és fogság ellenére is – a kegyelem és a megbocsátás által Sámson ereje visszatért, és lehetővé tette, hogy végül betöltse küldetését. Isten kegyelme nagyobb, mint a mi legnagyobb hibáink.

German Rodriguez
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése