2016. augusztus 8., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 8 - hétfő - 2 Krónikák 27

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 43. és 44. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 43. fejezet 393. nap

Mózes elfordult a gyülekezettől és csendben, egyedül indult útnak a kijelölt hegycsúcs felé. "És felméne Mózes [...] a Nébó hegyére, a Piszga tetejére" (5Móz 34:1). E magányos csúcson állt és tiszta tekintettel szemlélte az elébe táruló képet: messze nyugaton a nagy tenger vize kéklett; északon a Hermon hegye emelkedett az égre; keleten Moáb fennsíkja és a mögött Izrael győzelmeinek színhelye, Básán feküdt és délen hosszú vándorlásuk pusztája terült el.

E magányban Mózes áttekintette küzdelmes, nehéz életét, amióta udvari méltóságától és Egyiptom jövendő királyságától elfordult, hogy Isten választott népével sorsközösséget vállaljon. Emlékezetébe idézte a Jethró nyájával a pusztában eltöltött hosszú éveket; az Angyal megjelenését az égő bokorban, és elhívását Izrael megszabadítására. Ismét szemlélte Isten erejének hatalmas csodáit, amelyeket Isten az ő népének érdekében tett; csodálta az ő hosszútűrését és irgalmát, melyet a vándorlás és zúgolódás hosszú évei alatt irántuk tanúsított. Mindezek mellett amit Isten értük tett, saját imái és munkái ellenére az Egyiptomot elhagyó nagy seregben levő felnőttek közül csak ketten találtattak oly hűségeseknek, hogy beléphessenek a megígért földre. Amikor Mózes áttekintette munkájának eredményét, küzdelmes és áldozatos élete majdnem hiábavalónak látszott.
Mégsem sajnálta azt a terhet, amit viselt. Tudta, hogy küldetését és munkáját maga Isten rendelte el. Amikor elhívta az Úr, hogy Izraelt a rabságból kivezesse, visszariadt a rá váró felelősségtől, de amióta magára vette a munkát, nem tette le terhét. Amikor az Úr javasolta, hogy felmenti őt és elpusztítja a lázadó Izraelt, Mózes nem tudott beleegyezni. Bár nehéz küzdelmei voltak, de Isten jóindulata különleges jelének örvendhetett. A pusztai tartózkodás idején gazdag tapasztalatokat nyert, amikor Isten hatalma és dicsősége kinyilatkoztatását látta és szeretetének közösségében élt; úgy érezte, bölcsen cselekedett, amikor inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét.

Amint visszatekintett Isten népe vezetőjeként végzett szolgálatának tapasztalataira, egyetlen rossz tett vetett árnyékot élettörténetére. Úgy érezte, ha azt a vétket ki lehetne törölni, most nem rettegne a haláltól! Bizonyságot nyert, hogy a bűnbánat és a megígért áldozatba vetett hit az, amit Isten kíván, és Mózes ismét megvallotta bűnét és Jézus nevében bocsánatért könyörgött!

És most az ígéret földjének körképszerű látványa jelent meg előtte. Nem homályosan és bizonytalanul ködös távlatban, hanem tisztán, világosan és szépen kirajzolódva, gyönyörűséges látomásban tárult fel előtte az ország minden része. E jelenet nem az akkori állapotokban mutatta be, hanem amilyenné Isten áldásával Izrael birtokában lesz. Úgy tűnt neki, mintha egy második Édent nézne. Libanoni cédrusokkal borított hegyek, olajfákkal és illatos szőlőtövekkel borított halmok, tágas zöld mezők színpompás virágokkal és bő terméssel; itt trópusi pálmák, amott ringó búza- és árpatáblák, napsugaras völgyek, amelyekben a patakcsobogás madárdallal vegyült; pompás városok, szép kertek, "a tenger kincsözöne" (Ésa 60:5). Tavak, lankákon legelésző nyájak, sőt még a sziklák között is a vadméhek rejtett kincsei. Ez valóban olyan ország volt, amelyet Mózes, Isten Lelkétől ihletve írt le Izraelnek: "Áldott az Úrtól [...] az égnek kincseivel, a harmattal és az alant elterülő mélységes vizekkel; A nap érlelte drága terméssel, [...] és az ős hegyek javaival, [...] a földnek drágaságaival és bőségével" (5Móz 33:13-16).

Mózes látta a választott népet Kánaánban letelepedve és minden törzset saját tulajdonában. Bepillantott az ígéret földjén való letelepedés utáni történetükbe, a hitehagyás hosszú, szomorú eseményeibe, feltárult előtte annak megbüntetése is. Látta őket bűneik miatt a pogányok között szétszórva; látta miként távozik el Izraeltől a dicsőség, látta szép városaikat romokban és a népet fogolyként idegen országokban. Látta őket atyáik országába visszahelyezve és végül Róma uralma alatt.

Végignézhetett az idők romlásán és megláthatta Megváltónk első eljövetelét. Látta a csecsemő Jézust Betlehemben. Hallotta az angyali sereg hangját felcsendülni: "Dicsőség Istennek és e földön békesség." Látta az égen a keleti bölcsek Jézushoz vezérlő csillagát, és nagy világosság töltötte be értelmét, amint visszaidézte a prófétai szavakat: "Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből" (4Móz 34:17). Látta Krisztus alázatos életét Názáretben, szeretetének, együttérzésének szolgálatát, gyógyítását, és a büszke, hitetlen nemzettől való megvetését. Megdöbbenve figyelte, miként magasztalják kérkedve Isten törvényét, de ugyanakkor megvetették és visszautasították őt, aki a törvényt adta. Látta Jézust az Olajfák hegyén, amint sírva búcsúzott szeretett városától. Amint Mózes a menny által oly gazdagon megáldott nép végső elvetését látta, - amelyért munkálkodott, imádkozott, feláldozta magát és amelyért kész volt, hogy saját nevét kitöröljék az élet könyvéből - és amint hallotta a vészjósló szavakat: "Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38), szívét fájdalom gyötörte és keserű könnyek hullottak szeméből Isten Fia fájdalmával való együttérzéseként.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 27

Amikor Jótám 25 évesen a trónra került, valószínűleg még mindig gyászolta apja, Uzziás halálát. Élete utolsó heteiben és hónapjaiban Uzziás leprában szenvedett, csupán árnyéka volt korábbi önmagának. Olyan gyenge volt, hogy a fiatal Jótám vette át az irányítást, ő intézte a nemzet ügyeit. Mint király, Jótám azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzziás, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába” (2. vers).

A „csakhogy” szó jelzi az Uzziás és Jótám közötti különbséget. Az előbbi megengedte magának a büszkeséget; az utóbbi szerény volt, mindenben engedelmeskedett Istennek; az előbbi merészen szembeszállt Isten egyértelmű utasításával a szentélyben történő szolgálatot illetően, az utóbbi bölcs volt ahhoz, hogy tanuljon apja hibáiból. Tanulhatunk azok életéből, akik előttünk jártak, hogy ne ismételjük meg az ő hibáikat. Arra kaptunk elhívást, hogy előre haladjunk, és ne írjuk újra feleslegesen elődeink bűnös történelmét.

Thando Malambo
a Fiatalok Jézusért szervezet alelnöke

54. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 43. és 44. fejezeteihez (aug. 7-13).

Amikor Mózes felment a Piszga hegy tetejére, egy látomást kapott a jövőről. Látta a föld minden részletét egészen a föld újjáteremtéséig. Megdöbbenve látta, hogy annyi keresztény utasítja el a törvényt, amit a szent hegyen hallott, ahogyan Isten elmondta. Ugyanakkor örömmel töltötte el, amikor azt látta, hogy Isten törvényét egy hűséges maradék még mindig tiszteletben tartja. Micsoda hatalmas emlékeztető ez számunkra, akik annyira közel élünk a második eljövetelhez, hogy tiszteljük Isten törvényét! Feltettem a kérdést magamnak, hogy vannak-e a saját életemben olyan területek, ahol kompromisszumot kötöttem Isten törvényéhez képest, és imádkoztam, hogy Jézus napvilágra hozza azokat.

Ahogyan Mózes könyveinek végére érünk, láthatjuk Isten rendkívüli megbocsátó képességét. Mózes meghalt a bűne miatt, de ő volt az első személy, aki valaha feltámadt. Ez Isten csodálatos kegyelme, amely Sátánnal szembeni erőteljes konfrontációban nyilvánult meg. Amikor Isten megjelent, hogy feltámassza Mózest, Sátán és az angyalai felvonultak, hogy Mózest végérvényesen a halálnak követeljék. Krisztus nem bocsátkozott semmilyen tárgyalásba Sátánnal. Isten Fiának felsőbbsége lehetővé tette, hogy Mózes a sírból az örök életre támadjon fel.

Isten igazságosságának és kegyelmének megjelenése bátorságot és erőt ad a saját életemben. A történetnek nincs vége a halállal. Tovább folytatódik Isten hihetetlen ajándékával, a Fiával, Jézus Krisztussal, aki magára vette a halál büntetését, hogy mi örökké élhessünk. Szeretem Istent az Ő szeretete és igazságossága miatt. Az igazságossága végső soron meg fogja tisztítani ezt a bolygót a bűntől és a szeretete biztosítja az örök megváltásomat. Ez lenyűgöző!

Brian Kittleson
presbiter
Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet
Maryland, USA

                    Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése