Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 5 - PÉNTEK - 2 Krónikák 24

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 42. fejezet 390. nap

"Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az egyiptombeli Faraó királynak kezéből. És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják" (5Móz 7:7-9).

Izrael népe mindig kész volt bajaiért Mózest okolni; de most félretették ama gyanúsításaikat, hogy őt önzése, büszkesége vagy hatalomvágya befolyásolta volna, és bizalommal, tisztelettel hallgatták szavait. Mózes híven tárta eléjük hibáikat és atyáik bűneit. A hosszú pusztai vándorlás alatt gyakran voltak türelmetlenek és lázadók, de az Úr nem volt vádolható Kánaán elfoglalásának halogatásával; őt jobban bántotta, mint őket, hogy népe nem birtokolhatta közvetlenül az ígéret földjét, hogy nem mutathatta meg minden nemzetnek hatalmas erejét népe megszabadításában. Hitetlenségük, bizalmatlanságuk miatt nem voltak felkészülve a Kánaánba való belépésre. Semmiképp nem képviselnék azt a népet, amelynek Istene az Úr, mert nem viselték az ő jóságát, tisztaságát és jóindulatát. Ha atyáik hitben engedtek volna Isten vezetésének, törvényéhez alkalmazkodtak és rendeléseiben jártak volna, már rég Kánaánban letelepedett szent, virágzó, boldog nép lennének. A jó földre való belépésük halogatása káromolta Istent és dicsőségét megrövidítette a környező nemzetek szemében.

Mózes, aki Isten törvényének lényegét és értékét megértette, biztosította a népet, hogy egy nemzetnek sincs oly bölcs, igazságos és könyörületes törvénye, mint amilyen a hébereknek adatott. "Lássátok" - mondta - "tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!" (5Móz 4:5-6).

Mózes felhívta a figyelmüket arra a napra "[...] amelyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben" (5Móz 4:10). És bizonyságot tett előttük: "Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!" (5Móz 4:7-8). Ma is megismétlődhetne ez a felhívás Izraelben, mert a törvények, melyeket Isten régi népének adott bölcsebbek, jobbak és emberségesebbek voltak a föld legműveltebb nemzeteinek törvényeinél. A nemzetek törvényei a meg nem újult szív gyengeségének és szenvedélyességének nyomait viselik, de Isten törvénye az istenség pecsétjét hordja.

"Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből" - jelentette ki Mózes - "hogy legyetek néki örökös népe" (5Móz 4:20). A föld, amelyre nemsokára bevonulnak, és mely az Isten parancsolatai iránti engedelmesség feltétele alapján lesz az övék, így lett leírva számukra - mily mélyen hatottak e szavak Izrael szívére, amikor visszaemlékeztek arra, hogy aki oly ragyogóan vázolta fel előttük a jó föld áldásait, az ő bűnük miatt lesz kizárva népe örökségének részesedéséből:

"Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; [...] nem olyan az, mint Egyiptomnak földe, ahonnan kijöttetek; amelyben elveted vala a te magodat és a te lábaddal kell vala megöntöznöd, mint egy veteményes kertet; Hanem az a föld, amelyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esőjéből iszik vizet." "Bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő-, fige- és gránátalmatermő földre, faolaj- és méztermő földre. Oly földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködöl; oly földre, amelynek kövei vas, és amelynek hegyeiből rezet vághatsz! [...] Oly föld az, amelyre az Úr, a te Istened visel gondot; mindenkor rajta függenek az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig" (5Móz 8:7-9; 11:10-12).

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 24

Gyermekkoromban mindig úgy gondoltam Jóásra, mint hűséges fiatal királyra, aki kora ifjúságában elhatározta, hogy Isten rendíthetetlen követője lesz. A gyerekeknek szóló bibliai történetek csak ilyeneket írtak Jóásról olyan igeversekkel illusztrálva, mint 2Krónikák 24:4-5, ami ezt mondja: „Ezek után elvégezé magában Joás, hogy megújítja az Úrnak házát. És összehivatá a papokat és a Lévitákat, és monda nékik: Menjetek el a Júda városaiba, és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt, hogy a ti Istentek háza esztendőnként kijavíttassék. Ti pedig siessetek e dologgal; de a Léviták nem sietének”. Ezek a versek valóban arról tanúskodnak, hogy ez a fiatalember a tettek embere volt, aki minden ellenállás és nehézség ellenére is nemzete lelki jólétének elkötelezettje volt.

Azonban Jóásról alkotott gyermekies képem darabokra hullott, amikor élete utolsó szakaszáról elolvastam a Biblia beszámolóját. „Minekutána pedig meghala Jójada, eljövének a Júda fejedelmei, és meghajták magokat a király előtt; a király pedig hallgatott reájok. És elhagyák az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgálának az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkük miatt lőn az Úrnak haragja Júda és Jeruzsálem ellen" (2Krón 24:17-18). Amint papi tanácsadójának támogató rendszere Jójada halálával letűnt, Jóás reménytelenül az őt körülvevő emberek hitehagyásának örvényében találta magát. A váltás gyökeres volt és megdöbbentő; Isten az egyik prófétát a másik után küldte, hogy figyelmeztesse őt, de eredménytelenül. Egyre csak azon tűnődöm, hogy hová tűnt Jóás, az az ártatlan fiatal király, akiről gyermekkorom bibliai történeteiben olvastam. Micsoda fájdalmat érezhetett Isten! Végül ezt kellett mondania: „Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? – mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket” (2Krón 24:20). Jóás olyat tett, amit elgondolni is lehetetlennek tűnt: sértést sértésre halmozva megölette Zakariást, a figyelmeztető üzenet hordozóját, annak a Jójadának a fiát, ki mindvégig hűséges gondviselője és tanácsadója volt. 

Végül Jóás saját embereinek keze által halt meg. Mindez azért történt így, mert mindig éppen a hozzá legközelebb álló tanácsát fogadta meg, bármi volt is az.  Vajon velünk is megeshet, hogy ugyan látszólag szent életet élünk, és mégis teljes egészében híján vagyunk annak a lelki tapasztalatnak, ami megóvhatna bennünket attól, hogy lelki sötétségbe süllyedjünk? Egyre csak azon tűnődöm, hogy milyen nagy hatással lehetett volna Jóás élete környezetére, hogyha mindig a Mesterével töltött személyes áhítatokból merített volna erőt.

Bárcsak megszívlelnénk mi is, amit Ellen White helyezett két fia, Edson és Willie szívére, amikor ezt írta: „Arra vágyunk, hogy megváltottak között legyetek, hogy valóban igazak legyetek, hogy Istennek éljetek, és hogy szerezzetek megbecsülést az Ő ügyének. Ügyelj, Edson, amikor nehézségek támadnak rád, légy józan és körültekintő, és Isten képessé tesz rá, hogy leküzdj minden nehézséget! Kedves, kicsi Willie-m, Isten áldjon téged. Imádkozunk értetek. Ti is imádkozzatok önmagatokért" (Appeal to Youth, 75. oldal).

Alvin Cardona
a Fiatalok Jézusért szervezet programozásért felelős alelnöke

53. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 41. és 42. fejezeteihez (júl. 31-aug. 6).

Isten újra meg újra megmutatta hűségét az Ő népe felé. Gondoskodott róluk, és életben tartotta őket a sivatagban, megszabadította őket a természeti katasztrófákból és a környező nemzetek kezéből, és egyik csodát adta a másik után. Mindent megtett, hogy elnyerje ezeknek az embereknek a szívét, és mégis, amikor a moábita nők beléptek a táborba, hogy megkísértsék őket, milyen könnyen elesett Izráel ismét!

Legyen ez emlékeztető számunkra, hogy mindig őrt álljunk, hogy megvédjük a tálentumainkat. Körültekintőnek kell legyünk, hogy kiben bízunk meg, hiszen csak Isten érdemes a bizalmunkra. Tudatában kell lennünk, hogy mi tölti be szívünket és elménket. Hűségesnek kell legyünk Isten parancsolataihoz, amely megkülönböztet minket a körülvevő népektől, és így az Ő helyes tanúbizonyságát vihetjük a világnak.

Hogy Isten emlékeztesse Izráelt a helyére és a kötelességére, Mózes, mielőtt felment volna a Piszga hegyére, a teljes gyülekezet előtt elismételte történetüket és prófétált a jövőről. Egy éneket írtak, melyet eljövendő generációk énekeltek és tanultak meg, mellyel eszükbe véshették az embereknek „a törvény szentségét és az iránta való engedelmesség fontosságát”. Szeretni fogják a törvényt és őrizni. És ami ennél is többet jelent, szeretni a törvényadót és őrizni a különleges kapcsolatot vele.

Szentlélek, taníts minket bízni, szeretni, és engedelmeskedni Urunknak.

Juliana Baioni

Imaszolgálat vezető

Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet

Maryland, USA

                    Fordította: Gősi Csaba