Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 30 - KEDD - Nehémiás 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 415. nap

50. A tized és az áldozatok

A héber gazdasági életben az emberek bevételének egytizedét a nyilvános istentisztelet fenntartására különítették el. Mózes így jelentette ki Izraelnek: "A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak. [...] És minden tizede a baromnak és juhnak, [...] a tizedik az Úrnak legyen szentelve" (3Móz 27:30.32).

De a tized rendszere nem a héberektől ered. Az Úr már a legősibb időktől kezdve igényt tartott a tizedre, mint sajátjára, és ezt az igényét elismerték és tiszteletben tartották. Ábrahám tizedet adott Melkhisédeknek, a magasságos Isten papjának (1Móz 14:20). Mikor Jákób, mint menekült és vándor Béthelben volt, ígéretet tett az Úrnak: "[...] valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom" (1Móz 28:22). Néppé válásukkor az izraeliták a tized törvényét mint az Istentől nyert törvénynek egyikét erősítették meg, amelynek megtartásától függött jólétük.

A tized és az áldozatok rendszerének azt a nagy igazságot kellett az emberek elméjébe vésnie: teremtményei számára minden áldás forrása Isten, és gondviseléséért, jó adományaiért hála illeti meg őt az ember részéről.

"[...] ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent" (ApCsel 17:25). Az Úr kijelenti: "Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken." "Enyém az ezüst és enyém az arany" (Zsolt 50:10; Agg 2.8). És Isten az, aki az embernek erőt ád a gazdagságnak megszerzésére (5Móz 8:18). Annak elismeréséül, hogy mindenünk tőle van, az Úr elrendelte, hogy áldásának egy részét adjuk vissza neki ajándékokban és áldozatokban.

"Minden tized [...] az Úré", ebben ugyanaz a gondolat jut kifejezésre, ami a szombat parancsolatában: "A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10). Isten fenntartotta magának az ember idejének és vagyonának meghatározott részét és egyiket sem fordíthatja egyetlen ember sem bűn nélkül saját céljaira.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 3

Nagyobb erő van abban, ha másokat is mozgósítunk Isten akaratának véghezvitelére, mint abban, ha egymagunk dolgozunk. Nehémiás mozgósította a többieket, hogy segítsenek neki Isten tervének megvalósításában.

Eliásib, a főpap fölépítette a Juh-kaput, Hasszenáa fiai a Hal-kaput építették, Jójada, Pászéah fia és Messullám, Beszódia fia javítgatták az óváros kapuját, és a lista így folytatódik.  A sok, Isten ügyében elkötelezett munkással igen komoly haladást értek el.

Mindvégig Isten támaszt vezetőket és Ő ad éleslátást nekik. Ezeknek a vezetőknek azonban másokat is alkalmazniuk kell Isten akaratának véghezvitelében. Mózes kijelölt másokat, hogy segítsenek neki, így tett Jézus is kiképezve tizenkét tanítványát, hogy vele dolgozzanak.

Érdekes megjegyezni, hogy éppen Nehémiás volt az egyetlen elhivatott Jeruzsálem falainak újjáépítési munkájának megkezdésére, aki csak akkor érkezett a városba, míg azok, akik ott laktak, nem kezdeményezték azt. Sokszor a kívülállók tisztábban látják a szükséges teendőket. Akik benne vannak egy bizonyos helyzetben, már hozzászokhattak, és nagyon keveset, vagy semmit sem tesznek ellene.

Atyánk, kérünk, adj nekünk egységes szívet, hogy munkaközösségben szolgálhassunk Téged!

Pardon Mwansa

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba