Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 409. nap
Kérését
azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna ez óriási erődítmény
bevételét rábízni. "És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a
Jefunné fiának örökségül [...] amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat,
Izráelnek Istenét" (Józs 14:13-14). Káleb hite ugyanaz volt most is, mint
amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az
ő népét Kánaán birtokába helyezi és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte
népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és
terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely
megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai
vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús
esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves,
ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet
örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek
állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások
kezéből, melynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy
sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely
dicsőíti Istent és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek
tartott ország elfoglalására.
Káleb
elnyerte örökségét, mely után szíve negyven éven át sóvárgott, és Istenben
bízva "[...] kiűzé onnan [...] Anáknak három fiát" (Józs 15:14). Így
biztosította örökségét a maga és házanépe számára. Igyekezete nem csökkent, nem
telepedett le, hogy örüljön örökségének, hanem tovább űzte az ellenséget
nemzetének javára és Istenének dicsőségére.
A gyávák
és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből.
Mindenkinek hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének
beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították lehetetlen Kánaánt bevenni és
nem is birtokolhatták azt. De akik bíztak Istenben és inkább tekintettek az ő
hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba.
"Hit által országokat győztek le, [...] megmenekedtek a kard élitől,
felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az
idegenek táborait" (Zsid 11:33-34). "[...] az a győzedelem, amely
legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5:4).
Az
ország felosztását illetően egy másik igény Káleb kérelmével teljesen
ellentétes lelkületet mutatott. Ezt József fiai, Efraim törzse és Manassé
féltörzse terjesztették elő. Nagyobb lélekszámukra való tekintettel e törzsek
kétrésznyi területet kaptak. A sorshúzás számukra az országban a leggazdagabb
részt jelölte ki, magába foglalva Sáron termékeny síkságát, de a völgyben levő
fontos városok közül sok még a kanaániták birtokában volt, s a törzsek
megrettentek a honfoglalás fáradalmaitól és veszélyeitől. Efraim, Izrael egyik
legnépesebb törzse volt. Józsué is e törzshöz tartozott és tagjai ennek alapján
előjogokat tulajdonítottak maguknak. "[...] Miért adtál nékem egy sors
szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok?"
(Józs 17:14) - mondották Józsuénak. De a vezetőnél nem tudták elérni, hogy a
szigorú igazságtól eltérjen.
Válasza
ez volt: "Ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és irts ott magadnak a
Perizzeusoknak és Refiamnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye (Józs
17:15).
A
felelet megmutatta a kérelem igazi okát. Hiányzott a hit és a bátorság a
kananeusok kiűzésére. Ezt válaszolták: "Nem elegendő nékünk ez a hegy, a
Kananeusoknak pedig, akik a völgyi síkon laknak, mindnek vasszekerök van"
(Józs 17:16). Izrael Istenének hatalma népe záloga volt, és ha az efraimiták
Káleb hitével és bátorságával rendelkeztek volna, egyetlen ellenség sem állt
volna meg előttük. Kinyilvánított óhajuknak, hogy elkerüljék a fáradságot és a
veszélyeket, Józsué határozottan ellenállt. "[...] Sok nép vagy te és nagy
erőd van néked [...] kiűzöd a kananeust, noha vasszekere van néki, s noha erős
az" (Józs 17:17-18). Saját érvelésüket fordította ellenük. Nagy nép lévén,
amint állították, képesek - mint testvéreik - saját útjukat járni. Isten
segítségével nem kell félniük a vasszekerektől.
Eddig
Gilgál volt a nemzet főhadiszállása és a szentély helye. Most azonban a sátort
a kiválasztott, állandó helyére kellett szállítani. Siló kis város volt Efraim
örökségében. Az ország központjához közel feküdt és minden törzs által könnyen
elérhető volt. Az ország egy részét már teljesen meghódították, úgyhogy az
imádkozókat nem lehetett megzavarni. "Izráel fiainak egész gyülekezete
pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát"
(Józs 18:1). A törzsek, amelyek még mindig táborban voltak, amikor a sátort
elvitték Gilgálból, követték azt és Siló mellett ütötték fel sátrukat. Ezek a
törzsek itt maradtak, amíg szét nem oszlottak saját birtokukra.
Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 7
Isten munkája soha nem ér véget az
épületekkel. Míg a 6. fejezetben annak leírásával találkoztunk, hogyan
fejeződött be a templom építése, a 7. fejezet Isten gyermekeinek hit általi
útjáról beszél, akik visszatértek Jeruzsálembe. A megújulás és reformáció útja
ez.
Ezsdrás volt az az ember, akit Isten
választott ki vezetőül ebben a munkában. A tanúság szerint „Ezsdrás írástudó
volt, jártas Mózes törvényében”. Továbbá ezt írja róla a Biblia: „Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy
kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket
és döntéseket”. A törvény ismerete csak egy dolog; az egy másik, hogy
törekszünk is betartani azt, amit mond a törvény.
Isten kész arra, hogy céljai elérése
érdekében mindenki szívében munkálkodjon: pogányokéban és mindazokéban, akik
már az Ő nyájában vannak. Artaxerxész, a király válaszolt az Úr kegyelmére, és
felajánlotta az állam pénzének felhasználását az Isten házának szépítésére
Jeruzsálemben (27. vers). Amikor az emberek reagálnak Isten felhívására, az Úr
biztosítja a szükséges eszközöket, hogy véghezvihessék az Ő akaratát.
Ábrahám
Istene, készíts elő nőket és férfiakat még ma, akik Ezsdráshoz hasonlóan
válaszolnak a Te kegyelmedre!
Pardon
Mwansa
56. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez
(aug. 21-27).
A gibeoniták
kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak
tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások
rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A
pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és
így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.
Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó
Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön,
és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése
cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a
szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem
házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)
A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret
földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől
elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád,
Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói
égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre.
Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez
haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az
azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek,
hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.
A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő
aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az
pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza
van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok,
akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és
viselkedésük barátságos.”
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése