2016. augusztus 23., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 23 - KEDD - Ezsdrás 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 408. nap

48. Kánaán felosztása

A béthoroni győzelmet gyorsan követte Kánaán déli részének megszállása. "Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot, [...] És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért. Azután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba" (Józs 10:40-43).

Észak-Palesztina törzsei megrémülvén az Izrael seregét kísérő sikerektől, szövetkeztek ellene. E szövetség feje a Mérom tótól nyugatra eső területnek, Hásornak királya, Jábin volt. "És kijövének ők és velök az ő egész táboruk" (Józs 11:4). E hadsereg sokkal nagyobb volt mindazoknál, amelyekkel Izrael Kánaánban eddig találkozott. "[...] sok nép, olyan sok, mint a fövény, amely a tenger partján van, és igen sok ló és szekér. És összegyűlének mindezek a királyok, [...] és megindulának, és táborba szállának együttesen" (Józs 11:4-5). Ismét bátorító üzenetet kapott Józsué: "Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé" (Józs 11:6).

Józsué a Mérom tó közelében a szövetségesek táborára tört és teljesen felmorzsolta azok erejét. "És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék [...] és űzék őket [...] hogy senki sem maradt közülök életben" (Józs 11:8). A harci kocsikat és a lovakat, melyekkel a kanaániták büszkélkedtek és kérkedtek, nem volt szabad az izraelitáknak eltulajdonítani. Isten parancsára a szekereket elégették, a lovakat megbénították és így tették harcképtelenné az ellenséget. Izraelnek nem volt szabad szekerekben és lovakban bíznia, hanem csak Urának, Istenének nevében.

Egyik várost a másik után foglalták el és Hásort, a szövetség erődítményét felégették. A háborút néhány évig folytatták, de annak végével Józsué Kánaán gazdája lett. "[...] A föld pedig megnyugovék a harctól" (Józs 11:23).

Bár a kanaániták erejét megtörték, de birtokuktól nem fosztották meg őket. Nyugaton a filiszteusok még mindig megtartottak a tengerpart mentén egy termékeny síkságot, míg a tőlük északra fekvő terület a sidóniaiké volt. A Libánon is ez utóbbi nép birtoka volt; Egyiptom felé délen az országot még mindig az ellenség lakta.

Ennek ellenére Józsuénak nem kellett folytatnia a harcot. A nagy vezetőnek más munkát kellett véghez vinnie, mielőtt az Izrael feletti parancsnokságot átadná. Az egész országot, a már elfoglalt és a még meg nem hódított részeket fel kellett osztania. Minden törzsnek pedig kötelessége volt, hogy a maga örökségét megszerezze. ha a nép hűséges marad Istenhez, ő kiűzi előlük ellenségeiket, és megígérte, hogy nagyobb területet is ad nekik, ha szövetségéhez hívek maradnak.

Az ország felosztása Józsuéra, Eleázár főpapra és a törzsek fejedelmeire lett bízva. Minden törzs helyét sorsvetés által döntötték el. Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban. Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué volt az, aki jó jelentést hozott az ígéret földjéről, bátorítván a népet, hogy menjen fel és foglalja el azt az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hősége jutalmául kapott: "[...] a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat" (Józs 14:9). És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul. Ez volt hosszú éveken át Ábrahám, Izsák és Jákób otthona és itt, Makpeláh barlangjában voltak eltemetve. Hebron volt a félelmetes anákok székhelye, akiknek hatalmas külsejétől megrémültek a kémek, és általuk egész Izrael bátorsága megrendült. És Káleb, bízva Istenének erejében és hatalmában, éppen ezt a helyet választotta magának örökségül.

"Most pedig" - mondta - "ímé megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek [...] és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta" (Józs 14:10-12). Ezt a kérelmet Júda főemberei támogatták. Káleb - egyike volt azoknak, akiket törzse az ország felosztására kijelölt - kiválasztotta ezeket a férfiakat, hogy velük együtt terjessze elő kérését, nehogy az legyen a látszat, hogy tekintélyét önző célokra használja fel.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 6

Amikor Isten gyermekei bízni akarnak Őbenne még az ellenállás közepette is, Isten megáldja őket és még többet fog adni nekik, mint amennyit kérnek. A történelmi feljegyzések kivizsgálása után Dáriusz nemcsak engedélyező rendeletet adott ki arról, hogy Isten népe folytathatja az építkezést, hanem még azt is utasításba adta, hogy az eszközök, az anyagi források az államtól származzanak! Ilyen sokat tud tenni a mi Istenünk azokért, akik Őbenne bíznak!

A segítség Dáriusztól, egy Istent nem tisztelő királytól jött. Isten eszközei, amelyeket akaratának véghezvitelére felhasználhat, korlátlanok.

Hit által elkészült Isten temploma (15. vers) és Isten népe megünnepelte Isten cselekedetét. A templom elkészültével megkezdhették az áldozatok és felajánlások bemutatását Istennek. E körbe tartoztak a bűnért való áldozatok, és a húsvéthoz szükséges szertartások.

Isten népének mindig törekednie kell Isten házának felépítésére, hogy legyen egy hely, ahol Őt imádhatják. Mivel mi vagyunk Isten temploma, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy testünkben dicsőíthessük Istent, olyan fizikai templomot kell felállítanunk, amelyben képesek leszünk Istennel találkozni és imádni Őt.

Urunk, kérünk, mutasd meg nekünk dicsőségedet!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése