Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 35. fejezet 360. nap
35.
Kóré lázadása
Azok az
ítéletek, amelyekkel Isten meglátogatta Izraelt, arra szolgáltak, hogy egy
időre megfékezzék a zúgolódást és az engedetlenséget. A lázadás lelkülete
azonban még ott volt a nép szívében és megteremte a keserűség gyümölcseit. Az
előző lázadások csupán népfelkelések voltak, amelyek a felizgatott sokaság
hirtelen indulatából keletkeztek. Most azonban egy mélyen gyökerező
összeesküvés alakult ki. Az összeesküvés célja az Isten által kijelölt vezetők
tekintélyének lejáratása és uralmuk megbuktatása volt.
Kóré,
ennek a mozgalomnak a vezető szelleme, Kéhát családjából származó lévita volt,
Mózes unokatestvére. Tehetséges és befolyásos ember. Bár a sátor szolgálatára
rendelt lévita volt, nem elégedett meg pozíciójával. A papság méltósága után
vágyakozott. A papi tisztség Áronnak és családjának való adományozása, amely
előzőleg minden család elsőszülött fiára szállt, irigységet, féltékenységet
idézett elő, elégedetlenséget keltett. Kóré egy ideig csak titokban helyezkedett
szembe Mózes és Áron tekintélyével, mert bármiféle nyílt lázadási akciót nem
merészelt kezdeményezni ellenük. Végül merész tervet eszelt ki mindkettő
polgári és vallási tekintélyének megdöntésére. Sikerült szimpatizánsokat is
találnia. Kóré és a kéhátiták sátrainak közelében, a sátor déli oldalán állt
Rúben nemzetségének táborhelye. Természetesen itt álltak a törzs két
főemberének, Dáthánnak és Abirámnak sátra is. Ez a két főember jó barátságban
volt Kóréval. Készségesen csatlakoztak Kóré becsvágyó cselszövéseihez. Mivel
Jákób legidősebb fiának leszármazottai voltak, ezért igényt tartottak arra,
hogy a polgári tekintély és hatalom az övék legyen. Elhatározták, hogy a papság
méltóságát megosztják Kóréval.
A nép
akkori érzelmi állapota kedvezett Kóré szándékainak. Kiábrándultságuk
keserűségében előző kétségeik és az irigység, a gyűlölet visszatértek,
zúgolódásukat ismét türelmes vezetőjük ellen irányították. Az izraeliták
állandóan szem elől tévesztették azt, hogy isteni vezetés alatt állnak. Elfelejtették,
hogy a szövetség Angyala a láthatatlan vezérük, hogy felhőoszlopba burkolva
Krisztus van jelen előttük, és Mózes tőle kapja az összes utasításokat.
Nem
voltak hajlandók alárendelni magukat ama szörnyű ítéletnek, hogy mindnyájuknak
a pusztában kell meghalniuk. Ezért készek voltak megragadni minden ürügyet
annak elhívésére, hogy nem Isten az, aki vezeti őket, hanem csak Mózes, aki a
halálos ítéletüket is kimondta. A föld legszelídebb emberének legnagyobb
erőfeszítései sem tudták e nép engedetlenségét lecsillapítani. Jóllehet még
láthatták megritkult soraikban - amelyekből hiányoztak elesett testvéreik -
Isten nemtetszésének jeleit korábbi makacsságuk következményeként, mégsem
fogadták szívükbe a kapott tanítást. Ismét engedték, hogy a kísértés legyőzze
őket.
Mózes
alázatos pásztorélete békésebb és boldogabb volt, mint jelenlegi vezető
pozíciója a féktelen lelkek hatalmas gyülekezetében. Mózes nem mert választani
e két életforma között. Isten a pásztorbot helyett a hatalom pálcáját adta
kezébe, amelyet nem tehetett le addig, amíg Isten fel nem menti vezetői
tisztségéből.
A szívek
titkait olvasó Isten megjegyezte Kóré és társai szándékát és olyan
figyelmeztetést és utasítást adott népének, amellyel képessé tette őket arra,
hogy megmeneküljenek e számító emberek csalásától. Saját szemeikkel látták,
hogy Isten ítélete miként csapott le Miriámra, Mózes iránt tanúsított irigysége
és az ellene való zúgolódása miatt. Az Úr kijelentette, hogy Mózes nagyobb,
jelentősebb személy mint egy próféta. "Szemtől szembe szólok ő vele [...]
miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?" (4Móz
12:8). Isten ez utasításokat nemcsak Áronnak és Miriámnak szánta, hanem Izrael
egész népének is.
Kóré és
összeesküvő társai olyan emberek voltak, akiket Isten saját hatalmának és
nagyságának kinyilatkoztatásával tüntetett ki. Azok közé tartoztak, akik
Mózessel együtt felmentek a hegyre és megláthatták Isten dicsőségét. Azóta
megváltoztak. Először csak alig-alig adtak szállást szívükben a kísértésnek.
Minél többet foglalkoztak vele, annál erősebbé lett, míg elméjük gondolatai
teljesen Sátán uralma alá került, és még Isten iránti elégedetlenségüknek is
kifejezést merészeltek adni.
Nagy
érdeklődést mutattak a nép jóléte iránt. Először csak egymás fülébe suttogták
elégedetlenségüket, azután Izrael vezető emberei előtt is kezdték azt feltárni.
Miután észrevették, hogy gyanúsításaikat készségesen meghallgatták,
felbátorodtak és még ennél is tovább mentek. Végül ők maguk is elhitték
magukról, hogy valójában csak az Istenért való buzgóságukért tevékenykednek.
Sikerült elidegeníteniük Mózestől és Árontól kétszázötven olyan főembert, akik
jó hírnévnek örvendtek a gyülekezetben. Ezekkel az erős és befolyásos
támogatókkal a hátuk mögött biztosnak érezték azt, hogy radikális változásokat
tudnak végrehajtani a kormányzatban és nagymértékben megjavíthatják,
továbbfejleszthetik Mózes és Áron közigazgatását.
A
féltékenység fokozta az irigységet és az irigység lázongáshoz vezetett.
Megbeszélték Mózes jogainak kérdését. Úgy találták, hogy ezek a jogok túl nagy
tekintélyt és méltóságot biztosítanak Mózesnek. Egészen odáig mentek, hogy úgy
tekintettek Mózesre, mint aki olyan irigylésre méltó pozíciót foglal el,
amelyet bárki közülük éppen úgy betölthetne, mint ő. Becsapták magukat és egymást,
mivel azt gondolták, hogy Mózes és Áron maguk szerezték meg maguknak betöltött tisztségüket.
Az elégedetlenkedők azt mondták, hogy ezek a vezetők - Mózes és Áron - az Úr
gyülekezete fölé magasztalták fel magukat azzal, hogy maguknak szerezték meg a
papságot és a kormányzatot, pedig házukat Isten nem jogosította fel arra, hogy
megkülönböztetett ház legyen Izrael többi háza felett. Nem voltak szentebbek,
mint a nép. Meg kellene elégedniük azzal, hogy testvéreikkel egy és ugyanazon
színvonalon éljenek.
Az
összeesküvők következő ténykedése az volt, hogy igyekeztek ügyüknek a népet is
megnyerni. Azoknak, akiknek nincs igazuk, és akik rászolgálnak a dorgálásra,
legjobban az tetszik nekik, ha mások együtt éreznek velük, hízelegnek nekik,
dicsérik őket. Így Kóré és társai maguk felé fordították a gyülekezet figyelmét
és megnyerték annak támogatását. Azt a vádat, hogy a nép zúgolódása hozta rájuk
Isten haragját, tévedésnek jelentették ki. Azt állították, hogy a gyülekezet
nem követett el hibát, bűnt, mivel semmi mást nem kívánt megkapni, csak a
jogait; Mózes azonban basáskodó vezető, aki bűnösökként rótta meg a népet,
holott szent nép voltak és velük volt az Úr is.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 23
Egy jó szervezet jobb eredmény elérését teszi lehetővé
ugyanolyan mértékű anyagi és emberi erőforrás mellett, mint ami nélküle lenne
elérhető. A léviták közötti példás felelősség-megosztás volt Dávid egyik
legjelentősebb hagyatéka, amit fiára, Salamonra hagyott.
Mózes ideje óta a lévitákat szent szolgálatra különítették
el, ők voltak a nép lelki vezetői, hordozták a szövetség ládáját, ők viseltek
gondot a szent sátorról, és a szent edényekről. Idővel azonban voltak dolgok,
amik megváltoztak. Nem kellett például a szent sátort egyik helyről a másikra
hordozni. A szent sátor ás az áldozati oltár Gibeonban volt, a szövetség ládája
pedig Jeruzsálemben.
Dávid újra felosztotta a feladatköröket a léviták
között, de továbbra is Áron leszármazottai látták el a papi szolgálatot.
Egyedül ők mutathattak be áldozatot, és ők mehettek be a szenthelyre. Ők voltak
a léviták törzse egészének a felvigyázói.
Két feladat fontosabb lett, mint volt korábban: a
kapuőrzőké, valamint az énekeseké és a zenészeké. Mindezek együttesen a léviták
létszámának több mint 20%-át tették ki. Ez a szám jól mutatja, hogy milyen nagy
becsben tartották őket azokban az időkben.
A léviták a városokban laktak, úgy elszóródva az egész
ország területén, hogy befolyásuk a leghatékonyabb lehessen. Ők voltak a Tóra,
Mózes írásainak a tanítói, és ők voltak a bírák is. Egymást váltva voltak Isten
templomának a fői annak érdekében, hogy kötelezettségeiket a legjobban
teljesíthessék. Mindegyikük pontosan tudta, hogy mit kell tennie, és azt is,
hogy mikor és hogyan. Befolyásuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nép közelebb
kerüljön Istenhez.
A léviták szervezettsége példaértékű volt Dávid
idejében. Ez arra késztet bennünket, hogy mi is legyünk olyan hatékonyak Isten
szolgálatában, amennyire csak lehetséges. Jézus, nagy főpapunk, a mennyei
szentélyben teljesít szolgálatot, aki neki szolgáló követőit jól szervezettnek
és tevékenynek akarja látni. Mi vagyunk Isten jelenlegi népének papjai és
lévitái (1Pt 2:9); kiváltság és megtiszteltetés számunkra, hogy a legjobbat
adva szolgálatunkban egy nagy sokaságot készítsünk fel arra, hogy Istent
szeressék és imádják.
Mennyei Főpapunk, szentelj meg bennünket, és használj
fel minket azon a helyen, amit te választasz számunkra!
Jobson Santos
49. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 34. és 35.
fejezeteihez (júl. 3-9.).
Micsoda felelősség
nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket,
hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten
hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és
bátorságot ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.
Keresztényekként, te és én is minden nap
hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak
jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás,
panaszkodás és keserűség szavait ontjuk feléjük?
Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen
elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek
be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is meghódítják
Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét
megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.
Sajnálatos módon a lázadás és bírálat
szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban
szembeszállt Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt
vakmerő tervéről, hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok
támogatóra lelt.
Kóré és társa addig mondták maguknak a
hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek
szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti
érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a
lázadók szörnyű végzetre jussanak.
Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy
hivatali vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a
kihívások. Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is
népszerűtlen, Isten végül téged fog igazolni!
Cindy Tutsch
Nyugalmazott
társigazgató
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése