Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34. fejezet 359. nap
Istennek
az a határozata, amely szerint Izráelnek nem szabad belépnie Kánaán földjére
negyven évig, keserű kiábrándulást jelentett Mózes, Áron, Káleb és Józsué
számára. Mégis minden zúgolódás nélkül elfogadták ezt az isteni döntést. Azok
azonban, akik elpanaszolták Isten velük való bánásmódját és kijelentették, hogy
ők bizony inkább visszatérnek Egyiptomba, most sírtak és felettébb búsultak,
amikor Isten elvette tőlük az előbb megvetett áldásokat. Előzőleg nem volt
semmi okuk a panaszkodásra. Isten most okot adott nekik a sírásra. Ha bánkódtak
volna bűnük miatt, amikor Isten őszintén eléjük tárta azt, akkor az ítéletet
nem mondták volna ki felettük. ők azonban csak az ítélet miatt bánkódtak.
Szomorúságuk nem bűnbánat volt, és ezért Isten nem tudta számukra biztosítani
ítéletük megváltoztatását.
Az
éjszakát jajveszékeléssel töltötték. A reggel azonban elhozta számukra a
reménységet. Elhatározták, hogy jóváteszik gyávaságukat. Mikor Isten
megparancsolta nekik, hogy kerekedjenek fel és foglalják el Kánaán földjét,
akkor megtagadták Isten parancsának teljesítését. Most pedig, mikor Isten arra
utasította őket, hogy vonuljanak vissza, éppen olyan lázadók lettek, mint
előzőleg. Elhatározták, hogy rávetik magukat arra a földre és birtokba veszik.
Azt gondolták, hogy Isten talán elfogadja ezt a szolgálatukat és megváltoztatja
velük való szándékát.
Isten
kiváltságukká és kötelességükké tette Kánaán földjére való bevonulásukat, de
engedélyét visszavonta tőlük, mikor önfejűen semmibe vették akaratát. Sátán
elérte célját, mert megakadályozta Kánaánba való bevonulásukat. Most pedig arra
ösztökélte őket, hogy éppen azt tegyék meg - Isten tilalmával szemben - amit
nem voltak hajlandók megtenni Isten kívánságára, sőt követelésére sem. Így a
nagy csaló diadalt aratott azzal, hogy másodszor is fellázította őket Isten
akarata ellen. Nem bíztak abban, hogy Isten hatalma együtt munkálkodik majd
saját erőfeszítéseikkel és sikerül elfoglalniuk Kánaánt. Most mégis azt
feltételezték, hogy saját erejükkel is megvalósíthatják ezt, függetlenül minden
isteni segítségtől: "[...] Vétkeztünk az Úr ellen, mi felmegyünk és
hadakozunk mind aszerint, amint parancsolta nékünk az Úr, a mi Istenünk!"
(5Móz 1:41) - kiáltozták. Ilyen szörnyen megvakította őket a bűn. Az Úr sohasem
parancsolta nekik, hogy "menjetek fel és harcoljatok". Istennek nem
az volt a terve, hogy hadakozással, háborúk útján foglalják el az ígéret
földjét. Istennek mindig az volt a célja, hogy az ő parancsainak való
engedelmesség útján vegyék birtokukba Kánaánt.
Bár
szívük nem változott meg, a nép mégis eljutott oda, hogy megvallotta
lázadásának bűnét és balgaságát, amit a kémek jelentésekor követtek el. Most
már meglátták annak az áldásnak az értékét, amelyet oly gyorsan elhajítottak
maguktól. Bevallották, hogy saját hitetlenségük volt az, ami kizárta őket
Kánaánból. "Vétkeztünk az Úr ellen" - mondták. Elismerték, hogy a
hiba bennük volt és nem Istenben, akit olyan gonoszul azzal vádoltak meg, hogy
képtelen teljesíteni nekik tett ígéreteit. Bár vallomásuk nem igazi bűnbánatból
eredt, mégis azt szolgálta, igényt tartanak arra, hogy Isten a maga igazsága
alapján foglalkozzék velük.
Az Úr
még mindig hasonló módon cselekszik annak érdekében, hogy megdicsőítse nevét és
az embereket rávegye igazsága felismerésére. Amikor azok, akik arról tesznek
vallomást, hogy szeretik őt, de panaszt emelnek intézkedése ellen, megvetik
ígéreteit, engednek a kísértésnek és a gonosz angyalokkal egyesülnek Isten
terveinek meghiúsítására, akkor az Úr gyakran úgy alakítja a körülményeket,
hogy bár nem rendelkeznek igazi bűnbánattal, mégis győződjenek meg bűnös
voltukról és ha kényszeredetten is, de ismerjék el életútjuk gonoszságát és
azt, hogy Isten igazságosan és jóságosan bánik velük. Isten így ellenerőket hoz
működésbe a sötétség munkáinak leleplezése céljából. Bár az a lelkület, amely a
bűnös út követésére sarkallta őket, nem változott meg alapvetően, de e bűnösök
beismerései Istent dicsőítik meg és igazolják megtámadott és hamis színben
feltüntetett szolgáit. Így lesz ez akkor is, amikor Isten kiönti majd haragját:
"Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek
felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik ő közöttök istentelenek,
istentelenségöknek minden cselekedetéért" (Júd 14-15). Minden bűnösnek,
akit Isten odarendel, meg kell látnia és el kell ismernie az Úr ítéletének
igazságos voltát.
Tekintet
nélkül az isteni ítéletre, az izraeliták felkészültek Kánaán meghódítására. Mindenféle
fegyverrel és harci eszközzel jól felfegyverkeztek és saját véleményük szerint
teljesen készen álltak az ütközetre. Isten és szomorú szolgái azonban úgy
látták, hogy felkészületlenek és harci erejük szánalmasan elégtelen. Mikor
majdnem negyven évvel később az Úr azt parancsolta Izraelnek, hogy induljon és
foglalja el Jerikót, akkor megígérte nekik, hogy velük együtt megy ő is. A
törvényt tartalmazó szövetség ládáját a sereg előtt vitték. Az Isten által
kiválasztott vezetőknek kellett irányítaniuk mozdulataikat isteni felügyelet
mellett. Ilyen vezérlés mellett semmi bántódásuk nem eshetett. Most azonban
Isten parancsával ellentétben és vezetőik ünnepélyes tilalma ellenére, a
szövetség ládája és Mózes nélkül vonultak ki, hogy megütközzenek az ellenséges
sereggel.
A kürtök
riadót fújtak és Mózes ezzel a figyelmeztetéssel sietett ki utánuk: "[...]
Miért hágjátok át ilyen módon az Úr akaratát, holott nem sikerülhet az néktek.
Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti
ellenségeitek előtt. Mert az Amálek és a Kananeus van ott előttetek, és fegyver
által hulltok el. Mivelhogy elfordultatok az Úrtól, nem is lesz az Úr
veletek" (4Móz 14:41-43). A kánaániták hallottak arról a titokzatos
hatalomról, amely úgy látszott, hogy védelmezi ezt a népet, és azokról a
csodákról is hallottak, amelyeket érdekükben véghez vitt. Azért most erős
hadsereget gyűjtöttek össze az erőszakkal betolakodók visszaverésére. A támadó
hadseregnek nem volt vezére. Imádságot sem mondtak, hogy Isten ajándékozza meg
őket győzelemmel. Azzal a kétségbeesett szándékkal indultak el a csatába, hogy
vagy megfordítják végzetüket vagy meghalnak a harcmezőn. Bár nem képezték ki
őket a hadakozásra, mindazáltal hatalmas felfegyverzett sokaságot alkottak. Azt
remélték, hogy hirtelen és heves támadással letörik a kanaániták ellenállását.
Önhitten csatára hívták ki azt az ellenséget, amely nem merte őket megtámadni.
A
kánaániták egy sziklás fennsíkon helyezkedtek el, amelyet csak nehéz hágókon és
meredek, veszedelmes emelkedőkön lehetett elérni. A héberek óriási sokasága
csak még szörnyűbbé tehette vereségüket. Lassan nyomultak előre, fölfelé a
hegyi ösvényeken, és így kitették magukat a fölöttük elhelyezkedett ellenségeik
halálos kőhajigálásának. Masszívnak látszó sziklák gördültek alá dübörögve, és
útjukat az összezúzott izraeliták vére festette meg. Akik valamiképpen mégis
elérték a fennsíkot a felfelé való mászástól teljesen kimerülve, azok gyatra,
erőtelen támadását vadul visszaverték, igen nagy veszteséget okozva nekik.
Tulajdonképpen ezen a csatatéren már nem is harc folyt, hanem mészárlás, és
hamarosan az egész területet a lemészárolt izraeliták holttestei borították be.
Izrael hadserege teljes vereséget szenvedett. Lázadó vállalkozásuknak pusztulás
és halál lett az eredménye.
Végül
miután a kanaániták meghódolásra kényszerítették őket, Mózes így ír erről:
"Visszatérétek onnét, és sírátok az Úr előtt, de nem hallgatá meg az Úr a
ti szavatokat, és nem figyele rátok" (5Móz 1:45). A kánaánitákat, akik
előzőleg remegve várták az izraeliták hatalmas hadseregének közeledését, most a
felettük aratott jelentős győzelmük magabiztos ellenállásra sarkallta őket.
Mindazokat a beszámolókat, amelyeket arról hallottak, hogy Isten milyen
csodálatos dolgokat vitt véghez népéért, most hamis, hazug híreknek
tekintették, és úgy érezték, többé nincs semmi okuk a félelemre. Izrael első
veresége bátorsággal és elszántsággal töltötte be a kánaániták szívét, és ez a
tény nagyon megszaporította Kánaán meghódításának nehézségeit. Semmi más nem
maradt hátra Izrael számára csak az, hogy meghátráljanak a győztes ellenség
elől, és visszatérjenek a pusztába, amelyről jól tudták, hogy egy egész
nemzedéknek lesz a sírja.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 22
Egy munkaprogram sikerének fontos befektetése
a tervezés. Dávid életének utolsó éveit a templomépítés tervezésének és az
előkészületek megvalósításának szentelte.
A takarékoskodás nem könnyű. A fontossági
sorrend pontos megállapítását követeli meg és azt a szilárd elhatározást, hogy
nem térünk el a kitűzött céltól. Dávid tökélyre fejlesztette ezt a képességet.
Nagy mennyiségű aranyat, ezüstöt, bronzot, vasat, fát és más anyagot halmozott
fel Jeruzsálem templomának felépítéséhez.
Dávid nagyon szerette volna felépíteni a
templomot, de Isten megtiltotta neki. Ő maga világít rá, miért nem engedte neki
Isten, hogy belekezdjen a kivitelezésbe. A háború embereként Dávid sok embert
megölt. Jeruzsálem temploma nem kapcsolható össze a vérontással, hanem a béke
hirdetőjének kell lennie. Fia, Salamon kapja majd a királyságot – ellenségektől
mentesen – , és ezért ő alkalmasabb lesz egy olyan épület emelésére, amely az
igaz Istenhez vonzza a népeket. Dávid az isteni utasításnak engedelmeskedve a
vállalkozás előkészítésére összpontosított. Amikor eljött az ideje, hogy átadja
Salamonnak a munkát, Dávid áldását adta fiára: „Most hát édes fiam, legyen
veled az Úr, hogy sikerüljön házat építened az Úrnak, a te Istenednek, ahogy
szólt felőled… Akkor jól lesz dolgod, ha megtartod és teljesíted azokat a
rendeléseket és végzéseket, amelyeket az Úr Mózes által parancsolt Izráelnek.
Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj!” (1Krón 22:11-13 – új prot.
ford.). Ugye mindnyájan boldogok lennénk ilyen bátorító szavak hallatán?
Milyen munkát akarsz Istentől kapott
ajándékaid által befejezni? Légy erős, légy bátor! Tervezz és bölcsen vidd
véghez, majd örvendj a rendkívüli eredménynek!
Mennyei Építő, vedd az életemet, és tedd a Te dicsőséged szép templomává!
Jobson Santos
49. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 34. és 35.
fejezeteihez (júl. 3-9.).
Micsoda felelősség
nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket,
hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten
hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és
bátorságot ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.
Keresztényekként, te és én is minden nap
hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak
jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás,
panaszkodás és keserűség szavait ontjuk feléjük?
Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen
elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek
be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is
meghódítják Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét
megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.
Sajnálatos módon a lázadás és bírálat
szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban szembeszállt
Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt vakmerő tervéről,
hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok támogatóra lelt.
Kóré és társa addig mondták maguknak a
hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek
szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti
érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a
lázadók szörnyű végzetre jussanak.
Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy hivatali
vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a kihívások.
Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is népszerűtlen, Isten
végül téged fog igazolni!
Cindy Tutsch
Nyugalmazott
társigazgató
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése