Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 34. és 35. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34. fejezet 357. nap
34.
A tizenkét kém
Tizenegy
nappal azután, hogy a Hórebet elhagyták, a héber sereg a Párán pusztaságában
fekvő Kádesben táborozott le, amely már nem volt távol az ígéret földjének
határától. A nép itt azt ajánlotta, küldjenek kémeket az ország
szemrevételezésére. Mózes az ügyet az Úr elé terjesztette. Az Úr azzal az
utasítással adta meg erre az engedélyt, hogy mindegyik törzsből egy-egy
főembert válasszanak ki ennek a tervnek a megvalósítására. Isten utasítása
szerint a férfiakat kiválasztották, és Mózes megparancsolta nekik, menjenek el
és nézzék meg a földet, hogy milyen az, milyen a fekvése és mik a természetes
előnyei; milyen nép lakik az országban, vajon erős vagy gyenge nép, csak néhány
emberből vagy sok emberből álló nép; vizsgálják meg a termőföld sajátosságát,
termékenységét és hozzanak magukkal mutatóban a föld gyümölcseiből.
A
kiválasztott férfiak elmentek és szemrevételezték az ország egész területét. Az
országba a déli határnál léptek be és elmentek egészen az északi határig.
Negyven napi távollét után tértek vissza. Izrael népe nagy reményeket táplált a
kémek útjával kapcsolatban, és buzgón várták hazatértüket. A kémek
visszatérésének hírét törzstől-törzsig vitték a hírnökök, és minden törzsnél
örvendezéssel üdvözölték megjöttüket. Az emberek csapatostól rohantak ki
sátraikból, táborhelyeikről, hogy minél előbb találkozhassanak a visszatért
kémekkel, akik épségben megmenekültek vállalkozásuk veszedelmei közül. A kémek
mintát hoztak az országban termelt gyümölcsökből és így mutatták be a föld
termékenységét. Éppen akkor volt a szőlőérés ideje és olyan nagy szőlőfürtöt
hoztak magukkal, hogy azt csak ketten tudták szállítani vállukra fektetett
rúdon, amelyre felkötözték. Fügét és gránátalmát is szedtek, mert ezek a
gyümölcsök is bőven teremtek a megtekintett országban.
A nép
örvendezett, hogy egy ilyen áldott földnek a birtokába juthat. Feszült
figyelemmel hallgatták a kémek Mózesnek tett beszámolóját, nehogy abból csak
egy szót is elveszítsenek. "[...] Elmentünk vala arra a földre, amelyre
küldöttél" - kezdték beszámolójukat a kémek - "és bizonyára tejjel és
mézzel folyó az, és ez annak gyümölcse!" (4Móz 13:28). A nép tele volt
lelkesedéssel. Buzgón engedelmeskedtek volna az Úr indulásra felszólító
szavának és azonnal felkerekedtek volna, hogy birtokukba vegyék azt a földet. A
kémek azonban, miután leírták annak a földnek szépségét és termékenységét -
kettő kivételével - hosszasan fejtegetni kezdték azokat a nehézségeket és
veszedelmeket, amelyek az izraeliták előtt állnak, ha vállalkoznak Kánaán
földjének meghódítására és elfoglalására. Felsorolták az ország különböző
részein élő hatalmas nemzeteket. Elmondták, hogy igen erős kőfalak veszik körül
és szinte lehetetlen legyőzni őket. Azt is állították, hogy még óriásokat is
láttak, Anák fiait, és ezért úgy gondolják, hogy hasztalan a föld
elfoglalására, birtokbavételére gondolniuk.
Most
egyszerre megváltozott a tábor képe. A reménység és a bátorság helyt adott a
gyáva kétségbeesésnek, mikor a kémek befejezték hitetlenkedő beszámolójukat.
Szívük teljesen megtelt a Sátán által felbujtott elkedvetlenítéssel,
helytelenítéssel és ellenzéssel. Hitetlenségük sötét árnyékot borított az egész
gyülekezetre és megfeledkeztek Isten hatalmas erejéről, amelyet már oly sokszor
kinyilatkoztatott választott népe érdekében. A nép nem várt arra, hogy Isten
hatalma ismét visszatükröződjék rajtuk. Nem gondoltak arra, hogy az az Isten,
aki ilyen messzire elhozta őket, bizonyára a megígért földre is elviszi és
nékik adja azt az országot. Nem idézték emlékezetükbe, hogy Isten milyen
csodálatos módon szabadította meg őket elnyomóik kezéből, mikor a
Vörös-tengeren átvezető biztonságos ösvényt vágta számukra, a fáraó őket üldöző
szeregét pedig ugyanott elpusztította. Istent egyszerűen kihagyták
számításukból és úgy viselkedtek, mintha létük és jövendőjük kizárólag csak
seregeik erejétől függne.
Hitetlenségükkel
korlátozták Isten hatalmát, és nem bíztak többé abban a kézben, amely mindeddig
biztonságban vezérelte őket. Azután újból elkövették előző tévedésüket és
elkezdtek morgolódni, zúgolódni Mózes és Áron ellen. "Ez akkor a mi
messzemenő reménységünk végcélja" - mondták. "Ez az a föld, ahová
Egyiptomból jöttünk, hogy birtokba vegyük." A nép becsapásával vádolták
meg vezetőiket és azzal, hogy bajt hoztak Izraelre.
Az
emberek kétségbeestek csalódottságukban és reményvesztettségükben. A fájdalom
jajveszékelése töltötte be a tábort és ez a jajveszékelés összekeveredett a
zúgolódás hangjaival. Káleb azonnal felfogta a helyzetet és bátran kiállt Isten
szavának védelmében. Mindazt megtette, ami erejéből tellett, hogy ellensúlyozza
hűtlen társainak bűnös befolyását. Egy pillanatra az emberek le is
csendesedtek, és figyelmesen hallgatták a reménységről, bátorságról mondott
szavait, amelyeket az ígéret földjére vonatkoztatott. Nem mondott ellent annak,
amit társai már elmondtak. A városfalak valóban magasak voltak és a kanaániták
erősek. Isten azonban ezt a földet Izraelnek ígérte. "[...] Bátran
felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk
azzal" (4Móz 13:31).
A tíz
kém azonban félbeszakította Káleb bátorító beszédét és még sötétebb színnel
ecsetelte az akadályokat. "[...] Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen,
mert erősebb az nálunknál" - mondták - "[...] Az a föld, amelyen
általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit;
az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll. És láttunk ott
óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk
szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk" (4Móz
13:32-34).
Ezek az
emberek rossz útra tértek, konokul szembehelyezkedtek Kálebbel, Józsuéval és
Mózessel, sőt magával Istennel is. Minden lépéssel, amelyet megtettek, csak még
elszántabbak lettek. Elhatározták, hogy kedvét szegik mindazoknak, akik
birtokukba akarják venni Kánaánt és ennek megvalósítása érdekében fáradoznak.
Eltorzították
az igazságot, hogy fenntarthassák káros befolyásukat. "Olyan föld az"
- mondták - "amely megemészti lakóit". Ez nemcsak egy rosszindulatú
beszámoló, hanem hazugság is volt. Ez a hazugság önmagával is
összeegyeztethetetlen, önmagának is ellentmondó volt. A kémek azt jelentették
erről az országról, hogy termékeny, virágzó ország és a lakói óriás termetű
emberek. Mindez lehetetlen lett volna, ha az ország éghajlata egészségtelen.
Mikor az emberek hitetlenségre adják szívűket, akkor Sátán uralma alá helyezik
magukat, és senki sem tudhatja, milyen messzire vezeti majd el őket.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 20
Úgy tűnt, minden rendben megy Izraelben. Az
ellenséges seregeket évről évre legyőzték. Olyan jól mentek a dolgok, hogy
Dávid úgy látta, nem szükséges elkísérnie a Rabbát, az amálekiták fővárosát
megtámadó seregét.
A sikernek megvannak a maga buktatói.
Hiábavaló, tisztátalan gondolatok, hiúság és a gonoszság sok egyéb formája, a
jó időkben több mint a hányattatás idején.
Mialatt Joáb és katonái az életüket kockáztatják,
Dávid buja gondolataiban merül el, amelyek le is győzik őt. Házasságtörést
követ el Betsabéval, és elrendeli Uriás megölését. Szomorú vége ez annak, ami
Dávid számára ártalmatlannak tűnt. A bűn zsoldja a halál. A rossz gondolatok
helytelen érzéseket szülnek, amelyek végzetes tettekben teljesednek ki.
Amikor az ammóniak fővárosát gyakorlatilag
legyőzték, Dávidot odavitték, hogy vezesse a végső ütközetet. Rabba városa
romokban hevert, és Dávidé lett a dicsőség. Elnyomás és erőszak következett.
Sok ammóni várost feldúltak, és lakóikat kemény fizikai munkára kényszerítették.
A tény, hogy Dávid a saját fejére helyezte a
legyőzött király koronáját, nagy jelenetősséggel bírt, de Isten szemében nem
volt fontos. Amikor helyet adunk életünkben a bűnnek, az értékrendünk felborul.
Isten a becsületes életet értékeli, ami a
vele való bensőséges kapcsolat gyümölcse. Ha nem találunk örömet az
imádkozásban és Isten jóságán való elmélkedésben, ha szokásaink a dicsekvés és
a ravaszkodás felé hajlanak, akkor életünk kudarcok sorozata lesz, még ha az
emberek tetszését elnyerjük is.
Igazságos Bíró „Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság
útján!" (Zsolt 139:24 – új prot. ford.)
Jobson Santos
49. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 34. és 35.
fejezeteihez (júl. 3-9.).
Micsoda felelősség
nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket,
hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten
hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és
bátorságot ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.
Keresztényekként, te és én is minden nap
hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak
jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás,
panaszkodás és keserűség szavait ontjuk feléjük?
Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen
elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek
be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is
meghódítják Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét
megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.
Sajnálatos módon a lázadás és bírálat
szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban
szembeszállt Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt
vakmerő tervéről, hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok
támogatóra lelt.
Kóré és társa addig mondták maguknak a
hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek
szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti
érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a
lázadók szörnyű végzetre jussanak.
Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy
hivatali vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a
kihívások. Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is
népszerűtlen, Isten végül téged fog igazolni!
Cindy Tutsch
Nyugalmazott
társigazgató
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése