Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 33. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 33. fejezet 351. nap
Izrael
vándorlásának egész ideje alatt "[...] az Úr szövetségének ládája megyen
vala ő előttök [...] hogy kiszemelje nékik: hol kelljen megszállniok"
(4Móz 10:33). A Kéhát fiai által hordozott szent ládának, amely Isten szent
törvényét tartalmazta, kellett előharcosként vezetnie a népet. Mózes és Áron
ment a láda előtt. Az ezüst kürtöket hordozó papok pedig mindig a közelükben
tartózkodtak. Ezek a papok Mózestől kapták meg azokat az utasításokat,
amelyeket a trombiták hangjával közöltek a néppel. Mindegyik csoport
vezetőjének az volt a kötelessége, hogy határozott utasításokat adjon azokról a
mozdulatokról, amelyeket meg kellett tennie a menetelő népnek a trombiták
jelzése szerint. Azt, aki elmulasztotta teljesíteni az így kapott parancsot,
halállal büntették meg.
Isten a
rend Istene. Minden mennyel kapcsolatos dolog tökéletes rendben van.
Alávetettség és teljes fegyelem jellemzi az angyali seregek mozdulatait is.
Siker, eredmény csak a rend és az összehangolt cselekmény útján érhető el.
Isten ma is éppen azt - s nem kisebb rendet és rendszert - követeli meg tőlünk
ügyeinek szolgálatában, mint amit Izraeltől akkor és ott megkövetelt. Mindazok,
akik érette munkálkodnak, végezzék azt bölcsen és nem hanyagsággal vagy
felületesen. Isten csak azoknak a munkájára nyomhatja rá elismerésének
pecsétjét, akik az ő munkáját hittel és lelkiismerettel végzik.
Isten
maga irányította az izraelitákat pusztai vándorlásuk során. Letáborozásuk
helyét a felhőoszlop leereszkedésével jelezte, mutatta meg nekik. Mindaddig a
táborhelyen kellett maradniuk, míg a felhőoszlop a sátor felett nyugodott.
Mikor folytatniuk kellett útjukat, a felhőoszlop magasan a szent sátor fölé emelkedett.
Úgy a letáborozást, mint a továbbindulást Mózes ünnepélyes könyörgése, Isten
segítségül hívása vezette be: "Mikor pedig el akarták indítani a ládát,
ezt mondja vala Mózes: Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak
el előled a te gyűlölőid. Mikor pedig megáll vala, ezt mondja: Fordulj vissza
Uram Izraelnek tízezerszer való ezreihez" (4Móz 10:35-36).
A Sinai
és a Kánaán határán fekvő Kádes között csak tizenegy napi utat jelentő távolság
terült el. Mikor a felhő végül megadta a jelt az indulásra és a továbbmenésre,
akkor Izrael seregei abban a reményben folytatták útjukat, hogy hamarosan
bevonulhatnak majd az ígéret földjére. Jahve csodákat tett, amikor kihozta őket
Egyiptomból. Most pedig, amikor ünnepélyesen szövetséget kötöttek Jahvéval és
elfogadták őt uralkodójuknak és a Fenséges választott népének ismerte el őket,
vajon várhatják-e Uruk áldásainak sokaságát?
Mégis,
sokan szinte vonakodással hagyták el azt a táborhelyet, ahol olyan hosszú ideig
tartózkodtak. Szinte hazájuknak tekintették már a Sinai hegy lábánál elterülő
földet. A hegy gránitfalainak védelmébe gyűjtötte össze Isten az ő népét, távol
minden más néptől, hogy ismét átadja nekik szent törvényét. Szerettek
feltekinteni a szent hegyre, amelynek fehér csúcsain és kopár gerincein olyan
sokszor megmutatkozott szemeik előtt az isteni dicsőség. Ez a hely és látvány
oly szorosan társult Isten és a szent angyalok jelenlétével, hogy túl szentnek
látszott számukra ahhoz, hogy meggondolatlanul vagy éppen boldogan elhagyják.
A trombiták
jelére mindazáltal az egész tábor felkerekedett és útnak indult. Középütt
vitték a szent sátort. A törzsek mindegyike a maga kijelölt helyén, saját
zászlója alatt haladt előre. Minden szem aggodalmasan nézte, vajon milyen
irányba fordul majd az őket vezető felhőoszlop. Mikor a felhőoszlop keleti
irányba mozdult el, arra csak fekete és elhagyott kopár hegytömegeket láttak.
Sokuk szívét összeszorította a szomorúság és a kétség érzése.
Előrehaladásuk
közben azt tapasztalták, hogy az út egyre nehezebben és nehezebben járható
számukra. Útjuk vízmosásokon és kopár pusztaságokon vezetett át. Körülöttük
mindenütt csak a vadon terült el - "[...] kietlen és járatlan föld, a
szomjúságnak és a halál árnyékának földe, amelyen nem vonult át ember, és ahol
halandó nem lakott" (Jer 2:6). Közel és távol mindenütt csak sziklás
szurdokokon kellett a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek átvergődniük,
háziállataikkal és szekereikkel, nyájak és csordák hosszan elnyúló sorával.
Előrehaladásuk nagyon lassú és fáradságos volt. A nép pedig a hosszú táborozás
után nem készült fel az út veszélyeinek és kényelmetlenségeinek elviselésére.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 14
Az élet legörömtelibb eseményei közé tartozik
egy saját otthon megépítése vagy megvásárlása. Annyi év után, amit
üldözöttként, egyik helyről a másikra vándorolva töltött, Dávid most
Jeruzsálemben él, biztonságban ellenségeitől. Ez a kiváltságos helyzet lehetővé
teszi számára, hogy időt és erőforrásokat szenteljen egy maradandó otthon
felépítésére maga és családja számára.
Mint a nép elöljárójától, elvárták, hogy ne
pusztán egy kényelmes otthona, hanem egy palotája is legyen. Számtalan munkás
segítette a munkát a saját emberei közül, csakúgy, mint üzleti partnereinek
munkásai közül, ahogy például a Tírusz királya által küldöttek is.
Miközben a palotája épült, Dávidnak meg
kellett védenie a népet veszélyes ellenségektől, például a filiszteusoktól. A
király feladata volt, hogy csatába vonulás előtt kikérje az Úr tanácsát, mit is
kell tennie.
Egyik alkalommal Isten azt parancsolta,
szemből csapjanak le a filiszteusokra, és győzelmet adott nekik. Másik
alkalommal Isten azt mondta, hátulról támadjanak, a szederfák felől. Dávid
pontos utasításokat kapott, és engedelmesen követte azokat; ennek
eredményeképpen jelentős győzelmeket aratott ellenségei felett.
Gondolj a csatákra, amelyekkel szembe kell
nézned! Tanácskoztál az Úrral vezetésért, és kész vagy teljes szívvel követni
az utasításait?
Isten nagyon szeretne vezetni téged és
győzelmet adni neked, úgy, ahogy tette ezt Dáviddal is. Csak bíznod kell Benne
és engedelmeskedni!
Jobson
Santos
48. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 33. fejezetéhez
(jún. 26- júl. 2.).
Könnyű másokat
kritizálni! A vezetőknek célkereszt van a mellkasukon. Könnyű fogni a
hajítódárdát és hagyni, hogy suhanjon a levegőben, amint darabokra szaggatjuk,
amit nem szeretünk vagy nem illik bele a szerintünk vallott „helyes” fogalmába.
Miközben egy ujjunk vádlón elhelyezkedik, három visszafelé mutat magunkra.
Jaj! Mirjám leprával volt sújtva. Áron
megszégyeníttetett azáltal, hogy Isten visszavonta jelenlétét. „A hűtlenség
bűnébe estek nem csak az Úr által rendelt vezetővel szemben, hanem magával Istennel
szemben.” Míg a saját romlott szívünkkel folytatunk küzdelmet, könnyű másokkal
szemben kritikusnak lennünk. De milyen az, amikor minket kritizálnak?
Neheztelünk-e miatta? Vissza szólunk-e? A legjobbat gondoljuk-e?
Megvizsgáljuk-e a saját szívünket?
Izrael gyermekeinek története a Sínai-hegytől
Kádesig történő útjuk során arra emlékeztet minket, hogy Isten nem helyeseli a
morgolódást és a panaszkodást. A történet arra emlékeztet minket, hogy bízzunk
Isten képességében, ahogyan a vezetőkkel együttműködik, nem pedig ellenük
dolgozik. A történet arra is emlékeztet minket, hogy a testvéreinkkel, akik
ellenünk vétenek, személyesen beszélgessünk el, és ne terjesszük a pletykákat
körülöttünk.
„Ó, Uram, tégy rám szájkosarat. Adj nekem
olyan szívet és magatartást, mint a tied, olyat, ami arra vágyik, hogy
megmentsék, és nem pedig leromboljon, építsen és ne pusztítson. Ámen.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése