2016. június 2., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 2 - CSÜTÖRTÖK - 2 Királyok 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet 326. nap

Így volt ez a Sinai hegynél megmutatkozott hitehagyással kapcsolatban is. Ha a büntetés nem sújtott volna le nagyon gyorsan a bűnösökre, akkor hamarosan ugyanaz lett volna a következmény, mint az özönvíz előtti világban. A föld éppen olyan romlott lett volna, mint Noé napjaiban. Ha Isten megkímélte volna ezeket a törvényszegőket, akkor hamarosan olyan gonoszságok következtek volna be, amelyek nagyobbak és borzasztóbbak lettek volna, mint ami Kain életének a megkíméléséből származott. Isten irgalma volt az, hogy csak ezreknek kellett elpusztulnia, hogy hasonló ítélettel ne kelljen milliókra lesújtania. Istennek azért, hogy megmenthesse e nagy tömeget, meg kellett büntetnie a kisebbet. Továbbá, mivel a nép lerázta magáról az Isten iránti kötelezettséget, tulajdonképpen eljátszotta az isteni védelmet és megfosztotta magát egyetlen igazi védelmezőjétől, Istentől. Az egész nemzet ki volt téve prédául ellenségeik hatalmának. Ha Isten nem távolította volna el tőlük azonnal a gonoszt, akkor hamarosan zsákmányául estek volna hatalmas ellenségeiknek. Izrael javáért és tanulságul az elkövetkező nemzedékek számára, szükséges volt, hogy Isten a bűnt azonnal megbüntesse. Ez pedig a bűnösök számára is irgalom volt, mert így meg lettek akadályozva a bűn útján való továbbhaladásban. Ha Isten megkímélte volna életüket a jogos büntetéstől, akkor ugyanaz a lelkület, amely az Isten elleni lázadásra vezette őket, gyűlöletben és egymás elleni küzdelemben nyilvánult volna meg, és előbb-utóbb elpusztították volna egymást. Isten a világ, az Izrael, sőt a bűnösök iránti szeretetből büntette meg az ellene elkövetett árulást, gyorsan és rettenetesen.

Amikor a nép tudatára ébredt vétke borzalmas voltának, félelem járta át az egész tábort. Attól féltek, hogy mindazoknak el kell veszniük, akik Istent megsértették bűneikkel. Mózes - megsajnálta őket kétségbeesésük miatt - megígérte nekik, hogy még egyszer könyörög érettük Istennél.

"Nagy bűnt követtetek el" - mondta - "most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek." Fel is ment és Isten előtt elmondott vallomásában így szólt: "Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál" (2Móz 32:31-32). Isten ezt válaszolta: "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet ahová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom" (2Móz 32:33-34).

Mózes imájában figyelmünket a mennyei könyvekre irányítja, amelyekbe minden ember neve be van írva, jó és rossz cselekedetével együtt. Az élet könyve mindazok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Ha valaki ezek közül elfordul Istentől, elhagyja őt, és makacs kitartással megmarad a bűn szolgálatában, az végül annyira megkeményedik bűnében, hogy ellenszegül a Szentlélek befolyásának. Az ő nevüket az ítéletben kitörlik az élet könyvéből és átadják őket a pusztulásnak. Mózes felfogta, hogy milyen borzalmas sorsa lenne a bűnösnek. Ha azonban az Úr mégis elvetné Izrael népét, akkor Mózes azt kívánta, hogy Isten az ő nevét is törölje ki az élet könyvéből Izrael gyermekeinek nevével együtt. Mózes nem tudta volna végignézni azt, hogy Isten ítélete azokra sújt le, akiket ugyanaz az Isten olyan kegyelmesen megszabadított. Mózes közbenjárása Izrael érdekében jelképezi Krisztus közbenjárását a bűnös emberért. Az Úr azonban nem engedte meg Mózesnek, hogy elhordozza a vétkes bűnét, amiképpen Krisztus tette. "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből" mondta Isten. (2Móz 32:33).

A nép nagy szomorúsággal temette el halottait. Háromezer ember esett el kard által. Hamarosan ezután pedig járvány tört ki a táborban. Majd az az üzenet érkezett hozzájuk, hogy az isteni jelenlét nem jár többé velük vándorlásaikban. Jahve kijelentette: "én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton" (2Móz 33:3). A további parancs pedig így hangzott: "[...] vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled" (2Móz 33:5). Most gyászba borult az egész tábor. Bűnbánattal és megalázkodva "[...] lerakták magokról az Izrael fiai az ő ékességeiket, a Hóreb hegyétől fogva" (2Móz 33:6).

Isten utasítására a sátort, amely az istentisztelet ideiglenes helyéül szolgált, elmozdították a helyéről és a "táboron kívül, messze a tábortól" vonták fel. Ez még további bizonyítéka volt annak, hogy Isten visszavonta jelenlétét közülük. Mózesnek kijelentette magát, de a népnek nem. Ez a megfeddés fájdalmasan érintette őket, a félelemtől és lelkiismeret-furdalástól gyötörve még nagyobb szerencsétlenség bekövetkezését sejtették. Vajon nem azért különítette-é el az Úr Mózest a tábortól, hogy teljesen megsemmisítse őket? Isten azonban nem hagyta őket reménység nélkül. A sátort ugyan a táboron kívül állították fel, de Mózes mégis "a gyülekezet sátorá"-nak nevezte azt. Mindazokat, akik igazán megbánták bűneiket és vissza akartak térni az Úrhoz, felszólították, hogy ismerjék be bűneiket, és keressék Isten kegyelmét. Amikor pedig visszatértek sátraikba, Mózes belépett a gyülekezet sátorába. A nép gyötrelmes érdeklődéssel várakozott valami jelre, hogy Isten elfogadta Mózes érettük végzett közbenjárását. Ha Isten leereszkedik, hogy találkozzék szolgájával, Mózessel, akkor remélhetik, hogy nem kell elpusztulniuk. Ezért amikor a felhőoszlop leereszkedett és megállt a gyülekezet sátorának bejáratánál, a nép sírni kezdett örömében, és akkor "felkele az egész nép, és kiki meghajlék az ő sátorának ajtajában" (2Móz 33:10).

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 14

Amásia Azt tette, amit helyesnek lát az Úr…” (3. vers - új prot. ford.). Mi volt az, amit helyesen tett? Kivégezte apja gyilkosait, de nem adta halálra a merénylők gyermekeit, mert ezt tiltotta a törvény, „Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen meghalniuk az apákért; mindenkinek a maga vétkéért kell meghalnia!” (6.vers - új prot. ford.)

A múltban a királyokat, és a magas pozícióban lévőket gyakran fárasztották ellenségeik. Így, hogy a királyságuk fennállását megvédjék, mindent megtettek, hogy a lehetséges fenyegetésektől megszabaduljanak. Amásia azzal, hogy csak apja gyilkosait végeztette ki, emberi szemmel nézve veszélybe sodorta magát, mert leszármazottaik bosszújától kellett tartania.

És úgy tűnik, mintha ez is történne: „Összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, ezért Lákisba menekült. De utánaküldtek Lákisba, és ott megölték.” (19. vers – új prot. ford.).

Akkor mi volt az előnye, hogy követte Isten törvényét? Jobban megérthetjük, ha ugyanezt a történetet elolvassuk a Krónikák könyvéből: „Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az Úrtól elszakada, összeesküvést szőttek ellene” (2Krón 25:27)

Világos, hogy Isten megvédte őt, amíg nem fordult el Tőle. Isten törvényét követni mindig a helyes dolog.

Daniel Jiao

44. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezetéhez (máj. 29-jún 4.).

Áron példája, amikor Mózes felment a hegyre, arra késztet, hogy a saját választásaim fölött tűnődjek el. Amikor nyomással szembesülök, a tömeggel tartok, vagy kitartok az elveim mellett? Az a vágyam, hogy olyan ember legyek, aki arra ösztönzi a körülötte lévőket, hogy azt tegyék, ami a helyes, az Istennek tetsző dolgot. Hihetetlenül fontos, hogy a vezetők számonkérhetők legyenek.

Beleborzongok, amikor olyanokról hallok, akik nyilvános bűnbe esnek, főképp, ha egyházi vezetőkről van szó. Ez Krisztus testére, az egész egyházra kihatással lesz: „Isten szemében nincs szörnyűbb gonoszság, mint mások bűnre való ösztönzése.” (PP 323)

Hála Istennek az Ő kegyelméért! Isten kegyelme lélegzetelállító, ahogy Áronnal bánt. Áron nem vállalt felelősséget Izrael bűnéért. „Az emberek – ők tették. Bedobtam az arany fülbevalókat a tűzbe, és hoppá, már el is tűntek! És lett belőlük aranyborjú!” Mégis, amikor Áron bűnbánatot tartott, Isten visszaállította őt a főpapi tisztségbe. Ez lenyűgöző! Csak azok lesznek megbüntetve, akik megmaradnak a lázadásban,. Isten irgalmassága elképesztő.

Őrizzük meg szívünkben mára ezt a régi dicsőítést: „Merj Dániel lenni, merj a tömegből kitűnni. Merj biztos céllal bírni, merd ezt másokkal tudatni!”

Jan White
Associate Pastor
Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése