Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet 342. nap
Mózes
földi szentélyt épített a megmutatott minta szerint. Pál apostol kijelenti,
hogy a sátor és a templomi szolgálathoz szükséges edények mind a mennyei dolgok
ábrázolásai voltak (ApCsel 7:44; Zsid 9:21.23). János apostol azt mondja, hogy
ő látta a mennyben lévő szentélyt. Ez a mennyei szentély, amelyben Jézus
szolgál érettünk, tulajdonképpen a nagy eredeti szentély. Az a szentély,
amelyet Mózes épített, csak a másolata volt ennek a mennyei szentélynek.
Semmiféle
földi építmény nem ábrázolhatja nagyságában és dicsőségében a mennyei
templomot, a királyok Királyának lakóhelyét, ahol "[...] ezerszer ezeren
szolgálának néki és tízezerszer tízezeren állanak előtte" (Dán 7:10),
amelyet az örökkévaló trón dicsősége tölt be úgy, hogy még fénylő őrizői, a
szeráfimok is elfedik arcukat imádás közben. A földi szentély fontos
igazságokra tanít a mennyei szentélyben az ember megváltásáért folyó
szolgálattal kapcsolatban.
Mennybemenetele
után Üdvözítőnknek főpapként kellett elkezdenie munkáját. Pál ezt mondja:
"Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be
Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék
érettünk" (Zsid 9:24). Amint Krisztus szolgálata két nagy részből állt,
amelyek közül mindegyiknek meg van a rendelt ideje, és megkülönböztető helye a
mennyei szentélyben, úgy a jelképes szolgálat is két részből állt, a naponkénti
és az évenkénti szolgálatból, amelyeket a szentély két helyiségében végeztek.
Amint Krisztus
mennybemenetele után megjelent Isten színe előtt, hogy a bűnbánó hívőkért
felvitt vérére hivatkozzék, úgy a pap is naponkénti szolgálatában az áldozat
vérét elhintette a szent helyen a bűnösökért, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.
Krisztus
vére megszabadította a bűnbánó bűnöst a törvény kárhoztatásától, de a bűnt nem
törölte el. A bűn feljegyezve áll a szentélyben a végső engesztelésig. Így
jelképesen az áldozat vére eltávolította a bűnt a bűnbánóról, de a bűn ott
maradt a szentélyben az engesztelés napjáig.
Az
utolsó ítélet nagy napján a halottak "[...] megítéltetnek [...] azokból,
amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12).
Azután Krisztus engesztelő vére minden bűnbánó bűneit kitörli a mennyei
könyvekből. Így a szentély szabaddá és megtisztítottá lesz a bűn
feljegyzésétől. A földi szolgálatban az engesztelés nagy művét vagy a bűnök
eltörlését ábrázolták az engesztelés napjának szolgálatai - a földi szentély
megtisztítása, amelyből a bűnáldozat vérével kellett eltávolítani azokat a
bűnöket, amelyek megfertőzték.
Amint a
végső engesztelés alkalmával az igazak bűneit kitörlik a mennyei könyvekből és
soha többé nem emlékeznek meg azokról, és senkinek sem jut az az eszébe, úgy
itt jelképesen kivitték azokat a pusztába és örökre elkülönítették a
gyülekezettől.
Mivel
Sátán a bűn szerzője és közvetlen felbujtó minden bűnre, amelyek Isten Fiának
halálát okozták, az igazság úgy kívánja, hogy Sátán szenvedje el a végső büntetést.
Krisztus műve, szolgálata az emberek megváltásáért és a világegyetem bűntől
való megtisztítása, a bűnnek a mennyei szentélyből való eltávolításával záródik
majd le. Ezek a bűnök Sátánra helyeződnek rá, aki elhordozza a végső büntetést.
A jelképes szolgálatban a templomi szolgálat évenkénti sorozata a szentély
megtisztításával és a kecskebak fején a bűnök megvallásával záródott le.
Így a
szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában, Izrael népét
minden egyes nap Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra
tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: Krisztus és
Sátán közötti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való
végső megtisztítására irányította.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 5
A nemzedékrend ezen szakasza Izrael keleti törzseire összpontosít. Első
pillantásra úgy tűnhet,hogy nagyjából egyformák. Szánjunk rá egy percet, hogy
megfigyeljük Gád és Manassé törzsének jellegzetességeit!
Gád törzsével a középpontban a 11-12. versek
szerint Jákob ezen utódai bíztak Istenben. Isten segítségét kérték
unokatestvéreik, a hágárénusok ellen, és
győzedelmeskedtek, mert mindent Isten kezébe helyeztek. A további részeket
megfigyelve, a 23-26. versekben Manasséról olvasunk. Őket is vitéz és bátor
emberekként jellemzi az írás.
Aztán változás történt. Valahogy útjuk során
ezek az emberek hűtlenek lettek Istenhez. Valahogy eltévedtek lelki útjukon. Az írás szerint szellemi paráznaként
viselkedtek. Úgy cselekedtek, mint az előttük ott élő, bálványimádó kánaániták.
Ez vezetett végül a fogságukhoz.
Jellemüket szemlélve számodra és számomra
egyértelmű és egyszerű a kérdés ma. Tanultunk-e valamit az elődeinktől?
Ragaszkodunk-e a világ dolgaihoz, amelyek a fogsághoz vezettek, vagy Jézus
mellett, a győztes életet választjuk, és hűségesek maradunk? Bátor férfiak és
nők leszünk, csakis egyedül a Menny Istenének foglyaiként?
Christopher Beason
46. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 30. fejezetéhez
(jún. 12-18).
A szentély és a
szentélyszolgálatok egy jobb szentélyre és egy jobb főpapra mutattak. Mégis, a
valódi áldás a sivatagi sátorban az volt, ahogy Isten jelenléte testet öltött
és betöltötte a sátrat az Ő dicsőségével. Micsoda látvány is volt az! Nem csoda,
hogy Izrael gyermekeit tisztelettel töltötte el. Végül Isten jelenléte testet
öltött, emberi formában. Jánosnál olvashatjuk: „Az Ige testté lett és lakozék
mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét…” A lakozék szó a héber megfelelője a
köztünk „sátorozék” szónak. Képzeld csak el, milyen lehetett sétálni, beszélni,
tanulni magától Istentől, a mi Megváltónktól!
Ugyanakkor a kiváltság, hogy tanuljunk
Jézustól nem csak számukra volt adott, hanem a mi számunkra is. Pál azt írja:
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek
temploma … dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben” (1Kor
6:19–20). Isten bennünk akar lakozni!
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja:
„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a
Jézus vére által, azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út
gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10:19). A szentély nem a
berendezésről szólt, hanem a Megváltóra mutatott – a Bárányunkra, Főpapunkra,
Barátunkra, Közbenjárónkra.
„Jézus Uram, Főpapom, sátorozz bennem a Szent
Lelkeden keresztül.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése