Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet 324. nap
Mózes és
Józsué lejött a hegyről. Mózes hozta magával "[...] a bizonyság két
tábláját" (2Móz 32:15). Már messziről meghallották az izgatott sokaság
kiáltásait és rivalgását. A táborban zűrzavar uralkodott. Józsuénak, a
katonának az első gondolata az volt, hogy ellenséges hadsereg támadta meg a
tábort. "Harckiáltás van a táborban" (2Móz 32:17) - mondta. Mózes
azonban a valóságnak megfelelően ítélte meg a helyzetet. A lárma nem harci
kiáltásokból eredt, hanem a dorbézolás zsivaja volt. "Nem diadalmasoknak,
sem meggyőzötteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én" - mondta Mózes
Józsuénak.
Amikor
közelebb értek a táborhoz, meglátták, hogy a nép táncol és ujjong a bálvány
körül. Pogány tivornya jelenete tárult szemük elé, az egyiptomi bálványimádó
ünnepségek utánzata, ami egyáltalán nem hasonlított Isten ünnepélyes és
tisztelettel teljes imádatához. Mózest teljesen megrendítette ez a látvány.
Éppen most érkezett Isten dicsősége jelenlétéből. Bár Isten tudtára adta, hogy
mi történik a hegy lábánál, mégis váratlanul érte ez a szörnyű kép, Izrael
lealjasodásának rettenetes valósága. Izzó harag támadt szívében. Hogy kimutassa
népe bűne iránt érzett irtózatát, földhöz vágta a kőtáblákat, amelyek
széttörtek az egész nép szeme láttára. Így fejezte ki azt, hogy mivel az
izraeliták ezzel a tettükkel megszegték Istennel való szövetségüket, Isten is
felbontotta velük kötött szövetségét.
Miután
Mózes belépett a táborba, átment a dorbézoló tömegen, megragadta a bálványt és
a tűzbe vetette. Azután porrá zúzta azt, és a port beleszórta a hegyről lefolyó
patakba, majd a népet megitatta a patak vizéből. Mózes így mutatta meg annak a
bálványistennek teljes értéktelenségét, amelyet imádtak.
A nagy
vezető magához szólította vétkes testvérét és szigorúan megkérdezte tőle:
"Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?" (2Móz 32:21).
Áron a nép követelőzéseinek elbeszélésével igyekezett magát mentegetni és
védeni. Azt mondta, hogyha nem teljesítette volna kívánságukat, akkor megölték
volna. "Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz"
- mondta - "Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, akik előttünk
járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földéről kihozott,
nem tudjuk mint lőn dolga. Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le: és
nékem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem és e borjú formáltaték" (2Móz
32:22-24). Áron el akarta hitetni Mózessel, hogy csoda történt, mert amikor az
aranyat a tűzbe vetette, akkor azt valami természetfeletti erő borjúvá formálta.
Áron mentegetőzései és kifogásai azonban hasztalanok voltak. Mózes őt tartotta
a legfőbb bűnösnek.
Az a
tény, hogy Isten Áront magasan a nép fölé helyezte, megáldotta és megtisztelte,
mindennél förtelmesebbé tette bűnét. Áron volt "az Úr szentje" (Zsolt
106:16). És éppen ő készítette el a bálványt és rendelte el az ünnep
megtartását. Áron volt az, akit Isten arra jelölt ki, hogy ő legyen Mózes
szóvivője, és akiről ilyen tanúbizonyságot tett: "Tudom, hogy ő ékesen
szóló" (2Móz 4:14). Éppen ez az ember nem akadályozta meg a
bálványimádókat istenkáromló szándékuk végrehajtásában. Ez az ember, akit Isten
arra használt fel, hogy ítéletet mondjon az egyiptomiak és isteneik felett,
nyugodtan hallgatta az öntött bálvány előtt elhangzott kijelentést: "Ezek
a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Egyiptom földéről" (2Móz 32:4).
Áron volt az, aki ott volt Mózessel a hegyen és látta az Úr dicsőségét, és
tudta, az azt nem lehet megformálni. Mégis ő volt az, aki az isteni dicsőséget
felcserélte az ökör képmásával. Áron, akire Isten rábízta a nép kormányzását -
Mózes távollétében -, volt az az ember, aki jóváhagyta a nép lázadását.
"Áronra is igen megharagudott vala az Úr, és el akará őt is
pusztítani" (5Móz 9:20). Válaszul Mózes komoly könyörgésére Isten
megkímélte Áron életét. Miután pedig Áron bűnbánatot tartott nagy bűnéért és
megalázkodott, újból elnyerte Isten kegyelmét.
Ha
Áronnak lett volna elegendő bátorsága ahhoz, hogy kiálljon Isten ügye mellett,
tekintet nélkül a következményekre, akkor megakadályozta volna a nép
hitehagyását. Ha tántoríthatatlanul fenntartotta volna Isten iránti hűségét; ha
emlékezetükbe idézte volna a Sinai hegy lábánál átélt veszélyeket és
figyelmeztette volna őket az Istennel kötött szövetségük ünnepélyes
fogadalmára, akkor engedelmeskednek Jahve törvényének s a bűn elkövetését
megakadályozta volna. A nép kívánságával szemben tanúsított engedékenységével
és magabízó nyugalommal, amellyel terveiket megvalósította, messzebb vitte őket
a bűn útján, mint ahogy előzetesen gondolták.
Amikor
Mózes visszatért a táborba és felelősségre vonta a lázadókat, akkor szigorú
dorgálásai és méltatlankodásai, amelyeket a törvény tábláinak összetörésével
nyilvánított ki, éles ellentétben álltak testvére kellemes beszédével és
méltóságteljes viselkedésével. A nép természetesen Áron mellé ált. Áron a maga
igazolása érdekében a népet igyekezett felelőssé tenni saját gyengeségéért és
azért, hogy engedett követelésüknek. A nép csodálta Áron gyengeségét és
türelmét. Isten azonban nem úgy lát, ahogy az emberek látnak. Áront engedékeny
lelkülete és a nép tetszésének elnyerése iránti vágya vakká tette az elkövetett
szörnyű bűnnel szemben, amelyet magatartásával jóváhagyott. Befolyása bűnbe
vitte Izraelt, s ez ezrek életébe került. Milyen ellentétes ezzel Mózes
eljárása, aki miközben hűségesen végrehajtotta Isten ítéletét, megmutatta, hogy
számára Izrael jóléte drágább saját jóléténél és életénél.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 12
Jóás az Úr házának
felújítására felbuzdulva megparancsolta a papoknak, hogy gyűjtsenek e célra
pénzt és adományokat. Évek teltek el, de a felújítás terén nem történt semmi,
ezért Jóás megparancsolta a papoknak, hogy azonnal kezdjék el a munkát.
Érdekes megfigyelni, hogyan
kezelték a pénzt a királyok idejében. „Mert minden rossznak gyökere a pénz
szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyednek a hittől, és sok
gyötrelmet szereznek maguknak.” (1Tim 6:10)
A rosszul kezelt pénz nyomorúságot és pénzsóvárságot okozhat. A Biblia
megörökítette a lépéseket, amelyeket az elszámolás és a helyes felhasználás
fenntartására tettek:
1.
Speciális ládát állítottak a felajánlások
gyűjtésére.
2.
Papok őrizték a bejáratot.
3.
A templomba hordott pénzt megszámolták, és
zsákokba tették.
4.
Meghatározták a munkások bérére szánt
összeget.
5.
Munkavezetőknek adták a pénzt, hogy a
munkabéreket és a felújításhoz szükséges eszközöket kifizessék.
6.
A pénz felhasználása meghatározott volt, és
attól nem lehetett eltérni.
Mindezeket a körültekintő
intézkedéseket azért hozták, hogy biztosak legyenek benne, hogy az Úr pénzét
megfelelően költik el. Mindemellett a legérdekesebb a 15. vers: „Nem számoltatták el azokat az embereket,
akikre a pénzt bízták, hogy a munkásoknak adják, mert ők hűségesen jártak el.”
Ezek a munkavezetők voltak a legjobb helyen, hogy munkásaikat megcsalhassák, de
mivel megbíztak bennük, ők is szemlátomást becsületesen és tisztességesen
bántak munkásaikkal.
Hogyan tudjuk fejleszteni
munkakörnyezetünkben a bizalomnak, becsületességnek ezt a légkörét? Vajon nem
úgy, hogy egyen-egyenként mi is
becsületesen kezeljük a pénzt?
Daniel Jiao
44. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 28. fejezetéhez
(máj. 29-jún 4.).
Áron példája, amikor
Mózes felment a hegyre, arra késztet, hogy a saját választásaim fölött tűnődjek
el. Amikor nyomással szembesülök, a tömeggel tartok, vagy kitartok az elveim
mellett? Az a vágyam, hogy olyan ember legyek, aki arra ösztönzi a körülötte
lévőket, hogy azt tegyék, ami a helyes, az Istennek tetsző dolgot. Hihetetlenül
fontos, hogy a vezetők számonkérhetők legyenek.
Beleborzongok, amikor olyanokról hallok, akik
nyilvános bűnbe esnek, főképp, ha egyházi vezetőkről van szó. Ez Krisztus
testére, az egész egyházra kihatással lesz: „Isten szemében nincs szörnyűbb
gonoszság, mint mások bűnre való ösztönzése.” (PP 323)
Hála Istennek az Ő kegyelméért! Isten
kegyelme lélegzetelállító, ahogy Áronnal bánt. Áron nem vállalt felelősséget
Izrael bűnéért. „Az emberek – ők tették. Bedobtam az arany fülbevalókat a
tűzbe, és hoppá, már el is tűntek! És lett belőlük aranyborjú!” Mégis, amikor
Áron bűnbánatot tartott, Isten visszaállította őt a főpapi tisztségbe. Ez
lenyűgöző! Csak azok lesznek megbüntetve, akik megmaradnak a lázadásban,. Isten
irgalmassága elképesztő.
Őrizzük meg szívünkben mára ezt a régi
dicsőítést: „Merj Dániel lenni, merj a tömegből kitűnni. Merj biztos céllal
bírni, merd ezt másokkal tudatni!”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése