2016. május 17., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 17 - kedd - 1 Királyok 20

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet 310. nap

Jól tesszük-e, ha ennyire átadjuk magunkat a hitetlenségnek? Tulajdonképpen miért is lennénk hálátlanok és bizalmatlanok Isten iránt? Jézus Krisztus a mi barátunk és az egész menny érdekelt a jólétünkben. Aggodalmaskodásunk és félelmünk a jövőtől megszomorítja Isten Szentlelkét. Nem szabad átadni magunkat olyan aggodalomnak, amely csak nyugtalanít, rág és lázít bennünket, és nem segít meg próbatételeink elhordozásában. Semmi helyet nem szabad adni szívünkben az Istennel szembeni bizalmatlanságnak, amely leköti időnk java részét a jövő szükségleteinek biztosításával, mintha boldogságunkat csak ezekben a földi dolgokban találnánk. Isten akarata nem az, hogy népét a földi gondok terheljék le. Urunk azonban nem azt mondja nekünk, hogy földi életünk ösvényén semmi veszedelem nem várakozik ránk. Nem azt ígéri, hogy kiveszi népét a bűnnel teljes gonosz világból, hanem megmutatja a biztos menedéket, amely sohasem csal meg bennünket. Magához hívja a megfáradtakat és a megterhelteket: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket" (Mt 11:28). Tegyétek le magatokról az aggodalmaskodás és a földi, a világi gondok igáját, amelyet magatok helyeztetek saját nyakatokra, és "vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11:29). Istenben nyugalmat és békességet találhatunk és minden gondunkat reá vethetjük, mert néki gondja van reánk. (Lásd 1Pt 5:7).

Pál apostol ezt mondja: "Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon" (Zsid 3:12). Tekintettel mindarra, amit Isten éretünk tett, a mi hitünknek erősnek, cselekvőnek és kitartónak kell lennie. Zúgolódás és panaszkodás helyett, szívünk beszéde mindig ez legyen: "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről" (Zsolt 103:1-2).
Isten nem feledkezett meg Izrael szükségleteiről. Isten ezt mondta népe vezetőinek: "Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret" (2Móz 16:4). Ugyanakkor utasítást is adott, hogy a nép a napi ellátmányát naponként gyűjtse össze, a hatodik napon azonban dupla mennyiséget szedjen össze, hogy a szombat szent napját tiszteljék.

Mózes biztosította a gyülekezetet arról, hogy a szükségleteiket Isten kielégíti. "Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, mellyel ellene zúgolódtatok" - majd hozzáfűzte - "de mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen" (2Móz 16:8). Azután megparancsolta Áronnak, mondja meg nekik: "[...] Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat" (2Móz 16:9). Mialatt Áron beszélt Izrael fiai egész gyülekezetéhez, azok "[...] a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsősége megjelenék a felhőben" (2Móz 16:10). Eddig soha nem látott fényesség jelezte Isten jelenlétét. A kinyilatkoztatás útján - amelyet Isten az érzékeikhez szabott - el kellett jutniuk Isten ismeretére. Meg kellett tanulniuk, hogy a Legfenségesebb, és nem csupán csak az ember Mózes a vezetőjük, hogy féljék nevét és engedelmeskedjenek szavának.

Alkonyatkor a fürjek hatalmas serege vette körül és lepte el a tábort úgy, hogy mindenki számára volt elegendő hús. Reggel pedig a talaj felszínén "[...] apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön" (2Móz 16:14). "[...] olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe" (4Móz 11:7) "Amint megláták az Izrael fiai, mondának egymásnak: Mán ez!" (2Móz 16:15). Az emberek "manná"-nak nevezték el. Mózes pedig ezt mondta: "Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül" (2Móz 16:15). Az emberek összegyűjtötték a mannát és látták, hogy bőségesen elég volt mindenki számára. "Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala a mannát, és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé" (4Móz 11:8). Az Úr utasítása szerint naponta minden személy számára egy "ómerrel" kellett szedjenek a mannából. Nem volt szabad abból meghagyniuk reggelre. Néhányan megkíséreltek megtartani belőle a következő napig, de az nem volt többé alkalmas eledelnek, mert megférgesedett. Az egy napra elegendő mannát reggel kellett összegyűjteniük. Mindazt a mannát, ami a talajon maradt, a nap elolvasztotta.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 20

Miután egy sor üzenetet váltott egymással Benhadád, Szíria királya és Akháb, Izrael királya; hadiállapotot hirdettek a két nemzet között.  A vének azt mondták, Akháb ne adja meg az ellenségnek, amit akar. Akháb hallgatott rájuk, és nem volt hajlandó Benhadádnak megadni, amit az kért tőle, így kitört a háború. Amikor nem adjuk meg az ellenségnek (sátánnak) amit akar, annak mindig háború a vége. Ám az egyik leghatékonyabb fegyver, amit fel tudunk használni az ördög ellen, az, hogy ellenállunk neki. Az ellenállás alapja az, hogy folyamatosan és teljesen alávetjük magunkat Istennek. „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4:7). Soha ne adjunk az ellenségnek semmit! Ha csak egy kicsit is adunk az ellenségnek, akkor egyre többért jön vissza. A kialakult konfliktus közepette Isten üzenetet küld Akhábnak egy névtelen próféta által. Az Úr üzenete egyszerű, és ismerteti a harci stratégiát, amely garantálja a győzelmet Izrael számára. Újra átgondolhatjuk, milyen hihetetlen az Isten türelme felénk! Habár az előző fejezetekben Akháb bizonyította ellenállását az Úr felé, Isten mégsem adta fel, hogy megpróbálja elérni Akháb szívét.

Izrael első győzelme után Benhadád újra támadást indított a következő tavasszal. Érdekes módon, Akháb felvonultatja seregét a harcra, és ekkor „Isten embere” ismét eljön, hogy elmondja Isten üzenetét a királynak, aki látszólag semmi erőfeszítést nem tett arra, hogy az Úr terve iránt érdeklődjön. Az üzenet figyelemreméltó. Mivel a szírek úgy gondolták, hogy Izrael Istene csak a hegyekben erős (mint a pogány istenek, amelyek csak saját területükön erősek). Isten azt mondta Akhábnak, Ő a kezébe adja Izrael ellenségeit a völgyben is, hogy „megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR” (28. vers - új prot. ford.). Milyen csodálatos kinyilatkoztatás ez számunkra, amin elgondolkodhatunk! A mi Istenünk a hegyek és a völgyek Istene! Ő Isten a jó és a rossz időkben, nappal és éjjel egyaránt! Hát nem csodálatos, hogy a mi Istenünk hajlandó megtenni mindezt annak érdekében, hogy befogadóvá tegye Akháb szívét?

Miután Akháb megnyerte a második csatát Benhadaddal szemben, a királynak sikerült rávennie Akhábot, hogy kímélje meg az életét. Ezt Akháb az Úr megkérdezése nélkül tette meg. Így a fejezet Isten prófétájának utolsó üzenetével végződik, amely a királynak szólt: „… életeddel az életéért”. Amikor Isten menekülési utat ajánl a bűntől, és mi nem vagyunk hajlandók elfogadni azt, akkor szabadságunkat szolgaságra cseréljük, végső soron pedig az életet a halálra. Sosem szabad elfelejtenünk az ígéretet: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt  a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Kor 10:13 - új prot. ford.).

Charissa Fong

42. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezetéhez (máj. 15-21.).

Ez a fejezet az alábbi gyerekdalra emlékeztet: „Morgolódva vagy utálattal teli, vagy alázatosan vagy hálával teli? Melyik a te hozzáállásod? Morgolódsz és sóhajtozol, vagy elismered és hálás vagy mindazért, amit Isten tett érted?”

Hogyan reagálunk a nehézségekre, kihívásokra, kényelmetlenségekre a bűnnek ezen a terméketlen világán? Istenre nézünk-e bizalommal és örvendezve, hisz neki ezer útja van arra, hogy gondoskodjon rólunk? Vagy a vezetésünket hibáztatjuk a megpróbáltatásokért? Megtanultunk-e már hinni, hogy még a nehézségek idején is, Ő a keresztény hitünket növeli és Ő gondoskodni fog rólunk?

Amikor ebben a terméketlen pusztaságban megszomjazunk, kortyolunk-e mélyen az Élet vizéből, felismervén, hogy csak Krisztus olthatja a szomjunkat? Vagy megelégszünk a világ keserű, szennyezett vizével?
Éhezünk-e mannára – Isten szavára? Vagy morgolódunk és panaszkodunk, mert Egyiptom húsosfazekait dédelgetjük?

Az Egyiptomból a Sínai-félszigetig vezető útra való reflektálás arra emlékeztet, hogy többet imádkozzam, kevesebbet kritizáljak, és naponta egyek és igyak Krisztus életéből. Hittel akarom keresni az Ő gondviselését, és bízni akarok az ő megmentő kegyelmében és irgalmasságában az élet száraz időszakai alatt.

„Drága Atyám, bocsásd meg, hogy siránkoztam és panaszkodtam a sivatagban. Bocsásd meg, hogy elfelejtettem, hogy Te vagy az, aki vezet. Adj, kérlek, hálás és hittel teli szívet. Ámen.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése